Jogvédői tevékenység

Ezekben a pillanatokban mutatják be a 2006 őszét a jogerős ítéletek fényében feldolgozó dokumentumfilmet

Az Aranytíz Kultúrházban vette kezdetét a „Res Iudicata – 2006 ősze: ítélt dolog” című filmet bemutatni hivatott rendezvény. Óriási érdeklődés közepette, több mint 100 fő előtt dr. Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke köszöntötte az érdeklődőket. Bevezetőjében a magyarok októberekről beszélt, melyek - gondoljunk csak akár 1949. október 6-ra, akár 1956 októberére vagy 2006-ra - a magyarok szabadság iránti elkötelezettségének örök emlékeiként kerülnek be a történelem legnemesebb dicső emlékei közé.

A 2006 őszi jogsértéseket dokumentáló filmet mutatott be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

A 2006 őszi jogsértéseket dokumentáló filmet mutatott be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Budapest, 2013. október 20., vasárnap (MTI) - "Res Judicata - 2006 ősze: ítélt dolog" címmel a 2006 őszi jogsértéseket, bírói ítéleteken és jogi határozatokon, személyes példákon keresztül dokumentáló filmet mutatott be vasárnap Budapesten a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA).

Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő, az NJSZ aktivistája a vetítés előtt azt mondta: azért vált szükségessé a tények és adatok bemutatása, mert a magukat balliberálisnak nevezők egyre inkább tagadják a 2006-ban történt jogsértéseket, illetve bagatellizálják az önkényeskedéseket, a rendőri brutalitást.

Kárpátia verés 2006 október 23.

2006. október 23-án éjjel Bankó Attilát, a Kárpátia együttes dobosát és barátját a budapesti Rákóczi út egyik vendéglátóhelyén a betörő rebiszesek megtámadták és megverték, miután Attilán a Kárpátia együttes polóját fedezték fel. A népszerű nemzeti rock zenekar röviddel előtte adott koncertet a Corvin közben. Attila és barátja végül a nemzeti jogvédők segítségével kártérítést kapott, a rendőröket azonban kimosták, megúszták a felelősségre vonást, mondván, hogy nem lehetett beazonosítani őket...

A "demokrata" Heller legújabb hazug és magyarellenes rágalmai

Budaházy Györggyel folytattam egy érdekes kétórás élő rádióbeszélgetést a  magyarság, a politika, a jogvédelem és az EU aktuális témáiról. Ennek keretében ismertettem a "demokrata" Heller legújabb hazug, magyarellenes rágalmait, amely egy meghatározó német politikai magazinban (Die Zeit- Fasizmus felé menetel Európa c. lapszáma) jelent meg nemrégiben. Heller többek között náci ikonnak nevezi Wass Albertet, elemzi a Jobbik "rasszizmusát". Aki úgy érzi, hogy kissé megfásult a közélettől, az kérem nézze meg ezt a 7 perces beszélgetésrészt, biztos vagyok benne, hogy új lendületet kap a cselekvő hazafisága. Köszönjük Heller Ágnes!

Aktuális helyzetelemzés Budaházy Gyurival

A Szent Korona Rádióban Budaházy György eheti vendége Gaudi-Nagy Tamás volt, akivel átbeszélték a délvidéki magyarság érdekében az elmúlt héten a strasbourgi Európa Tanácsban folytatott akciósorozatukat, de szóba került természetesen a temerini hetek ügye is. Beszélgettek a Biszku ellen emelt vád kapcsán az elszámoltatásról, a magyar bíróságok belső problémáiról, és a Snowden ügyről. Továbbá érdekes hírelemzések hangzottak el a műsorban, amelyekhez hozzászólt Gaudi-Nagy Tamás is. Gaudi ismerteti Heller Ágnes legújabb hazug és magyarellenes rágalmait, amely Németország egyik igen elismert politikai magazinjában a Die Zeit-ban nemrég jelent meg.

Kattintson a lejátszáshoz

Pásztor István szerint a vajdasági magyarok nem igényelnek olyan jogokat, mint a koszovói szerbek

A napokban készült (ismét) egy nagy-interjú Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, a Délvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjában, a Magyar Szóban, amely lap egyes vélemények szerint a VMSZ politikai propagandájának a kézivezérlésű sajtóorgánumává silányult.

Az interjúban a pártvezető kifejtette a véleményét arról a 700 fizetett pártaktivista tevékenységéről, akik házról-házra járva begyűjtötték a délvidéki magyar emberek személyes adatait. A Pásztor szerint is több tízezer embert érintő adatgyűjtés semmiképpen sem illegális, és erre garancia ,,a VMSZ sziklaszilárd erkölcsössége”. Így aztán nyugodt lehet mindenki, aki eddig attól tartott volna, hogy egy politikai párt épp politikai céljai elérésére használná fel a számára nélkülözhetetlen választópolgárok adatait.

Fellebbez a Jobbik a Gárda-ítélet ellen

A strasbourgi emberi jogi bíróság jogszerűnek találta, hogy a magyar hatóságok 2009-ben feloszlatták a Magyar Gárdát. A Jobbiknak nem tetszik ez az ítélet, ezért a strasbourgi bíróság nagykamarájához fordulnak a döntés ellen.

A strasbourgi bíróság nagykamarájához fordul a Jobbik a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló döntés ellen. A magyar bíróság 2009-ben oszlatta fel a gárdát, ezt a döntést a strasbourgi emberi jogi bíróságon támadta meg a Jobbik. A testület kimondta, hogy a feloszlatás jogszerű volt, tehát jóváhagyta a magyar ítéletet. A Jobbik most a strasbourgi bíróság nagykamarájához fordult a döntés ellen.

Tovább küzdenek a Magyar Gárdáért

képGaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő szerdán fellebbezést nyújtott be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, hogy semmisítsék meg a Magyar Garda feloszlatását helyben hagyó, elsőfokú döntését – tudta meg az Alfahír.

Mint ismert, 2013. július 9-én a strasbourgi bíróság elsőfokú tanácsa azt az ítéletet hozta, hogy nem tartja az európai emberjogi egyezménybe ütközőnek, hogy Magyarországon a Magyar Gárda Egyesületet és a hozzá kapcsolódó mozgalmat feloszlatták. 2009. július 2-án a magyar bíróság arra hivatkozva oszlatta fel a gárdát, hogy annak fellépése „sérti mások biztonságát”, az elől a helyben lakók nem tudtak kitérni. A Legfelsőbb Bíróság ezt az ítéletet fenntartotta, a Jobbik ezután vitte nemzetközi porondra az ügyet.

Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő szerdán saját kezűleg nyújtott be fellebbezést, amelyben azt kéri a strasbourgi nagy kamarától, semmisítse meg az első fokú döntést. Érvelése alapján a magyar állam megsértette az emberjogi konvenció 11. cikkét, vagyis szükségtelenül, aránytalanul és demokratikus államokkal összeegyeztethetetlen módon oszlatta fel a Magyar Gárda Hagyományőrző Egyesületet, illetve a vele nem egynemű mozgalmat. A jogvédő-politikus a sértettek nevében 100 ezer euró kártérítésre tart igényt.

Gaudi-Nagy Tamás Újpalotán tart fogadóórát

A fogadóóra helye: Újpalota, Páskomliget u. 6. - Újpalotai Nyitott Ajtó Együttműködési Iroda
Ideje: szeptember 25., 17:00-19:00 óra
A képviselő minden érdeklődő polgárt szeretettel vár.

Tisza Istvánné tárgyalása - futni hagyták az idős hölgyet ököllel bántalmazót

Pesti Központi Kerületi Bíróság, 2013. szeptember 20. -videóösszeállítás az 1. tárgyalásról

Írásbeli összefoglaló a tárgyalásról.

Tiltakozás a Fővárosi Törvényszék előtt

Dr. Morvai Krisztina, Dr. Gaudi Nagy Tamás, Gőbl György. Kőszegi M. László felvétele

Bene–Gergényi-per: „Hibás a vádirat”

 Úgy tűnik, mintha a Bene–Gergényi-per vádiratával az ügyészség azt üzenné a volt főrendőröknek: az elszámoltatás jegyében oda kell ülnötök a vádlottak padjára, de nyugi, nem lesz különösebb bántódásotok – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Morvai Krisztina jogvédő, a Jobbik európai parlamenti képviselője. Jelezte: ha a Jobbik úgy dönt, hogy továbbra is szüksége van a munkájára, akkor jövőre valószínűleg újra indul a brüsszeli képviselői posztért. Pilhál Tamás interjúja.

Ismét magyarellenes koncepciós per kezdődött - ezúttal egy 74 éves magyar asszony ellen.

Hetvennégy éves magyar nőt ütött arcon 2012 májusában Dániel Péter egyik elvbarátja, akit a rendőrök futni hagytak, s helyette a megütött asszonyt hurcolták el a helyszínről, rabosították, majd a bíróság "megbotránkozást és riadalmat keltő, kihívóan közösségellenes garázdaság" bűncselekményének elkövetése miatt vádat emelt ellene. A Fővárosi Központi Kerületi Bíróságon lefolytatott mai tárgyaláson kiderült, hogy valaki manipulálta a térfigyelő-kamera fölvételét. A magyar asszonyt arcul ütő "liberális" kilétéről a rendőrség nem tud, és nem is kíván tudni. "Magyar" abszurd - 2013.

Gyurcsányt a vádlottak padjára követelőket vegzáltak a törvényszék előtt. (Videóval)

Az elöljárói intézkedés elmulasztásával megvádolt főrendőrök mai tárgyalása előtt, a Fővárosi Törvényszék épületénél megjelent mintegy 6-8 fő feltartott egy molinót ("Miért nem terror a vád a terroristák ellen?"), továbbá a tárgyalásra érkező egykori rendőrvezetők felé intéztek kérdéseket.

Mint azt egyikük portálunknak címzett levelében elmondta, egy ún. "gyorsreagálású tüntetés" keretében kívántak tiltakozni az ellen, hogy egyrészt Gyurcsány Ferenc nincs a vádlottak padján, másrészt a sajtóból szerzett információk szerint a vádirat terrorcselekmény helyett csak az elöljárói intézkedés elmulasztását tartalmazza, ráadásul azt is rendkívül rossz megközelítéssel teszi.

Gergényi "semmire sem emlékszik", Bene szerint az azonosítójelvények csak úgy "leestek".

A 2006-os rendőri túlkapások miatt bíróság elé állított ávós vezetők tagadták a terhükre rótt cselekményeket, többen megtagadták, hogy vallomást tegyenek vagy kérdésekre válaszoljanak.


Vállalhatatlan és felháborító: a 2006 őszi rendőrterror miatti kártérítési perekben a gyurcsányi rendőrség erőszakos és jogellenes tömegoszlatását védik Pintér emberei

Ismertető:
2013. szeptember 18-án a Fővárosi Törvényszék tárgyalta a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd által képviselt Bognár Tibor kártérítési perét, amelyben a meghurcolt tüntető amiatt kér a Készenléti Rendőrségtől és a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól fél-félmillió forint és kamatai összegű nem vagyoni kártérítést, mert 2006. október 23-án reggel 9 és 10 óra között a rendőri erők nem engedték a Kossuth térre bejutni a forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján és a Kúria idei felülvizsgálati ítélete által jogellenesnek nyilvánított módon a Nádor utcában  Gyurcsány pribékjei körbevették, lökdösték, majd sokadmagával együtt kiszorították.
 

A 2006-os rendőri vezetők meghallgatásával folytatódik a színjáték (Videóval)

Tegnap kezdődött Bene László, Gergényi Péter és 12 társa büntetőpere. Gyurcsány is ott volt. Aki lemaradt, az most megtekintheti az alábbi videókon. Holnap (szeptember 19-én) folytatódik a bohózatba illő "tárgyalás"...

"Jól szervezett terrorcselekményről van szó" - Morvai Krisztina, EP kéviselő a HírTV-ben

Bíróság előtt Bene és Gergényi. Megkezdődött a rendőrparancsnokok büntetőpere. Morvai Krisztina EP-képviselő volt a HírTV vendége.