Képviselői munka

Gaudi az Echo Tv-ben a 2006 őszi rendőrterror elszámoltatásáról

Az ECHO Tv-n a Bírósági történetek c. műsorban beszélgettem 5 percben Liebmann Katalinnal 2015. november 12-én a 2006 őszi rendőrterror rendőrvezetőinek büntetőperében született felháborító elsőfokú ítéletről, amellyel az akkori budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi és még egy főrendőr csupán megrovást kapott, 12 további vádlott elleni eljárást viszont elévülés miatt megszüntették. Az interjúban kifejtem miért és miként felelős mindezért a rendőrség, az ügyészség és a bíróság, amely ebből rossz vádiratból is a legrosszabbat hozta ki. Sürgettem a terrorcselekmény miatti felelősségre vonást nemcsak a rendőri vezetők, de a politikai irányítók tekintetében is. Figyelmeztettem: az elszámoltatás nem úszhatják meg. A hat halottal járó 1990-es bukaresti bányászjárás és a 14 életet kiontó 1972-es északír véres vasárnap felelősei ellen is sok év után csak idén indult büntetőeljárás.

Az USA titkosszolgálatainak hazánk elleni kémkedését eltussolta a Fidesz és az álbaloldal, miközben műbotrányt dagasztanak az EU elleni állítólagos hírszerzésből

Az EP kampány hajrájában - amelynek a Jobbik vezetése jóvoltából nem elsővonalas frontharcosa vagyok ütőképes jelöltként, hanem csupán elhatárolódásban tartott szemlélője -  elképesztő mértéket ölt a Fidesz és az álbaloldal pofátlansága és gátlástalansága. És közös gyökerű nemzetellenessége, miközben ezzel - jól bevált módszer szerint - a Jobbikot és  nemzeti radikális hazafiakat, nemzeti jogvédőket  - köztük már a 2002- 2010 közötti rendőri erőszak ellen a gyáva fideszesek helyett is sikeres harcot folytató Morvai Krisztinát és engem- befeketíteni. De az értelmes és tájékozott ember átlát a szitán.

Miért nem lett Gaudi képviselő?

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik EP-listájáról, a választásokról, az Európai Parlament elmúlt és jövendő öt évéről, valamint a Tamás által vezetett patrióta, nemzetközi jogvédő szervezetről, és a nemzeti jogvédelem időszerű híreiről beszélgetnek az EP 2009-2014-es ciklusának utolsó ülésén, (2014.) április 17-én Strasbourgban.

Kedvező orosz fogadtatás követte Gaudi Oroszország melletti kiállását az ET-ben

Kedvező orosz fogadtatás követte Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő Oroszország melletti kiállását az Európa Tanács múlt heti parlamenti közgyűlésén. Az orosz sajtó nagy teret szentelt állásfoglalásainak, amelyekből egy csokrot most közreadunk. Mindez megalapozhatja a magyar pozíciókat, amikor közeleg Kárpátalja visszaszerzése és status quo falát ledöntő oroszok által kitaposott úton megindulhatunk a revízió érdekében, amelyhez elengedhetetlen Oroszország támogatása. Lássuk a részleteket:

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2014. április 10-i ülésén megfosztotta Oroszország delegációját év végéig a szavazati jogától a Krím-félsziget elleni "katonai agresszió" - valójában önrendelkezési jogot kifejező népszavazást követő visszafogadás - miatt
Az egyik legolvasottabb orosz hírportál címoldalon ismertette Gaudi beszédét.

Petíció Magyarország Kormánya részére

Petíció Kárpátaljáért!

A petíciót 2014. március 28-án a Bem téren közfelkiáltással fogadtuk el, majd a Külügyminisztérium képviselőjének a tüntetés keretén belül adtuk át.

Alulírott, elkötelezett magyar emberek, akik a mai napon 2014. március 28-án összegyűltünk Budapesten a lengyel Bem Józsefről elnevezett téren a Külügyminisztérium épülete előtt, hogy kifejezzük követelésünket az Ukrajna által megszállt magyar területek visszacsatolása érdekében, és tiltakozásunkat a Krím félszigeten élő orosz közösség önrendelkezés jogának gyakorlása miatti szankciók ellen az alábbi lépések haladéktalan megtételét követeljük Magyarország Kormányától, különös tekintettel az Alaptörvény D. cikkére is, amely egyértelműen államfeladattá teszi az elcsatolt magyar területeken élő magyar közösségek közösségi jogainak kivívásáért folytatott küzdelmet.

Tudja, ki szólalt fel legtöbbször a parlamentben?

Gaudi közel 3 napnyi hosszan beszélt, a második leghosszabban és a második legtöbbször Schiffer után

Schiffer András szólalt fel a legtöbbször, majdnem ezerszer a parlamentben az elmúlt négy évben. Az LMP frakcióvezetője, hasonlóan a jobbikos Gaudi-Nagy Tamáshoz, összesen több mint három napon át beszélt. Öt fideszes képviselő viszont egyszer sem kért szót 2010 és 2014 között az Országgyűlésben.
 

Bejárja Európát Gaudi uniós zászló elleni akciója

140.000 megtekintés felett jár Gaudi-Nagy Tamás parlamenti akciója, amely során a magyar Országgyűlés ülésterméből kivitte, majd kidobta az épület ablakán az Európai Unió zászlaját. Videók magyarul és angol felirattal ellátva alább:

http://www.youtube.com/watch?v=B5OiE_gpGiE (91350 megtekintés - rövid verzió)
http://www.youtube.com/watch?v=Bez1UBvNYKk (4950 megtekintés - teljes film)
http://www.youtube.com/watch?v=MfGZfcCdThg (11133 megtekintés - parlamenti felvétel)
http://www.youtube.com/watch?v=WYgEinQDN9E (3810 megtekintés - parlamenti felvétel)
http://www.youtube.com/watch?v=OfsST_1Rj0g (2178 megtekintés - angol feliratos)
http://www.youtube.com/watch?v=dbZMvQkt8Ok (604 megtekintés - angol feliratos)
http://www.youtube.com/watch?v=HCSuw22XkjQ (közel 30.000-nél járt, amikor törölték - angol feliratos)

Több mint 6 milliárdos holokauszt emlékműről döntöttek a közvélemény és így az adófizetők teljes kizárásával

Milyen tételekből áll össze a költségvetésben több mint 6 milliárd forintra előirányzott legújabb holokauszt-emlékhely, miért nem bocsátották előzetesen társadalmi vitára az emlékhely megépítésének a tervét, az Európai Oktatási Központ projektjeként mire, és milyen tematika szerint oktatnák a tanulókat, továbbá miért tesz különbséget a kormány a történelem különböző szörnyűségei által értelmetlenül áldozatul esett életek között? címmel intézett Gaudi-Nagy Tamás írásbeli kérdést Balog Zoltán emberi erőforrások, és Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszterhez (a levél IDE kattintva megtekinthető).

A Jobbik-frakció nemzeti jogvédője szerint a jogállamiság próbáját nem állja ki, hogy az adófizetők pénzéről a megkérdezésük és beleegyezésük nélkül, a nyilvánosság szisztematikus kizárásával döntött a Kormány. A mai napig teljes titok övezi, hogy a 6 milliárd forintra előirányzott legújabb Holokauszt emlékhely megépítését miért nem bocsátották előzetes társadalmi vitára, milyen tematika szerint és mire oktatnák ott a tanulókat.

Ráadásul a 6,2 milliárd (azaz hatmilliárd-kétszázmillió) forint csupán az épület és a terület kialakításának a költsége, ehhez még hozzájön az intézmény, a "kiállítás" és a központ kialakításának, működtetésének a költsége...

Köszönetnyilvánítás az EU zászló eltávolítása kapcsán kapott megdöbbentően nagy számú támogató üzenetekért

Ezúton köszönöm meg a magam és Lenhardt Balázs bajtársam nevében a képzeletet felülmúlóan nagyszámú és lelkes köszönetnyilvánítást és szolidaritását kifejező üzenetet, amelyeket az EU zászló múlt csütörtöki Lenhardt Balázs képviselőtársammal közös defenesztrációja (ablakon kidobása), illetve az azt követően a WC-ben történő elhelyezése miatt kaptam.

Az akció  rövid filmje angol feliratos változatban itt látható.
Az akcióról készült film hosszú változata ( a végén Orbán Viktor miniszterelnök köszönetnyilvánításával)  itt látható.

This is how the EU flag falls and this is just the beginning

On 13 February, 2014 radical-patriot members of the Hungarian Parliament Tamás Gaudi-Nagy and Balázs Lenhardt removed the EU flags from the hemicycle of the building of the Hungarian National Assembly and threw them out of the window. The heart-warming patriotic performance took place during the debate on the collective investment draft law, which also included the acquisition of agricultural land by foreigners, a legislation that the two politicians objected calling it treasonous.

"Sem a Fidesz, sem Kövér nem tűri a kritikát"

Bajnaista "hősök" szánalmas védekezése: szörnyű, hogy a "házelnök az uniós zászló "meggyalázását ugyanolyan büntetéssel sújtja, mint a lufieregetést".

A Párbeszéd Magyarországért (PM) politikusai aránytalannak érzik, hogy Kövér László több mint 130 ezer forintra akarja büntetni négy politikusukat, akik lufit eregettek a múlt csütörtöki parlamenti ülésen, miközben az uniós zászlót aznap a Ház ablakán kidobó Gaudi-Nagy Tamás esetében a házelnök alig magasabb, 166 ezer forintos tiszteletdíj-csökkentést javasol.

Kövér: Maximális bírságot Gaudi-Nagyra!

A kiszabható legnagyobb összegű bírságot javasol kiróni Kövér László házelnök Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselőre, aki a múlt csütörtöki, utolsó parlamenti ülésen eltávolította az ülésteremből az európai uniós zászlót és kidobta azt a Parlament épületéből.

Így repült az uniós zászló - a defenesztráció teljes filmje eddig nem látott részletekkel

2014. február  13-én Gaudi-Nagy Tamás és Lenhardt Balázs nemzeti radikális országgyűlési képviselők eltávolították az Országház ülésterméből, a magyar lobogók mellől a gyarmatosítást jelképező EU zászlókat, és teljes sajtónyilvánosság előtt kidobták azokat az ablakon. A film az ezernyi hazai és külhoni gratulációt kiváltó akció teljes menetét bemutatja, így a képviselők kidobás előtti és utáni sajtónyilatkozatait is, amelyek közben éppen Győri Enikő, a kormány EU ügyekkel foglalkozó államtitkára haladt el a folyosón. A filmből kiderül, hogy miként reagált a nemzeti jogvédő hozzá intézett kérdésére.

Patrióta osztrák hírportál az EU zászló kidobásáról

Az osztrák hazafias közéleti hírportál,  az unzensuriert.at - amely közel áll az Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) külön cikket szentel a múlt heti EU zászló elleni akciónknak.

A cikk kiemeli, hogy : "Die – wie das obige Video zeigt – an allen wesentlichen Punkten angebrachten Kameras lassen vermuten, dass die Aktion geplant war." Azaz: "Ahogy a videofelvételen látszódik a  lényeges pontokon elhelyezett kamerák arra utalnak, hogy előre eltervezett akcióról van szó."
Ahogy mondani szokták: Bingó! Igazuk van és még számos tervem van!
Remélem már mások is terveznek és azt követően cselekszenek!

 

Vers az EU-zászló kidobálásáról

Bálint Miklós Bendegúz az EU-zászló ablakon történő kirepítése kapcsán foglalta rímekbe gondolatait, melyet Gaudi-Nagy Tamás köszönettel vett, és szívesen tett közzé honlapján.

Tél lét  

Tél van. A lét megdermedt,
majd megfagyott a  Házban.
Földanyaszív megrepedt,
és felsikoltott lázban.   

A rút nemzetárulás
esetpéldáját adta,
a farsangi álruhás,
apró vadja és nagyja.   

Gaudi utolsó felszólalása, számvetése a parlamentben (videóval)

2013. február 13-án dr. Gaudi-Nagy Tamás Számvetés az elmúlt 4 évről nemzeti jogvédő szemmel, avagy mit tudtam letenni képviselőként a Nemzet asztalára címmel tartotta meg a ciklusban tett utolsó felszólalását, melynek végén ismét megszabadította az üléstermet az uniós zászlótól.

"Kedves Elvtársak, az Önök hajója elsüllyedt!" - Gaudi a Simon-ügyről

„Nagyon sajnálom, hogy  ciklus végén jutott el oda a kormány, hogy felismerje, következménye kell legyen a politikusbűnözésnek” – kezdte február 13-ai felszólalásait Gaudi-Nagy Tamás.

Gaudi hozzátette, hogyha a fideszesek követték volna a Jobbik frakció iránymutatását a politikusbűnözés felszámolására, akkor a baloldali padsorok kiürültek volna, de persze valószínűleg a kormánypárti padsorokban is lett volna ürülés.

Utolsó kép a parlamentből

Pillanatkép az utolsó parlamenti ülésnapról, néhány perccel azután, hogy a felsőházi ülésteremből eltávolítottam a gyarmatosítást jelképező két uniós zászlót, amelyeket ezúttal egy félreeső mellékhelyiségben helyeztem el...

Újra nekiesett az uniós zászlónak Gaudi-Nagy Tamás - fotók

A jobbikos Gaudi-Nagy Tamás ismét levette a helyéről a parlamenti ülésteremben található uniós zászlót, amikor elmondta napirend utáni felszólalását csütörtökön. A képviselő délelőtt kidobta a lobogót a Parlament ablakán, másodjára pedig a WC-be vitte azt.