Jogvédői tevékenység

Gaudi-Nagy Tamás beszéde az Astoriánál október 23-án (videó)

A Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közös tanúságtételre hívta mindazon elégedetleneket, akik valódi számonkérést és felelősségre vonást követelnek. Hét évvel a 2006 őszén a rendőrségi, ügyészségi és bírósági közreműködéssel végrehajtott megtorlás után a szemkilövők és a szemkilövetők háborítatlanul köztünk élnek, a hajuk szála nem görbült annak ellenére sem, hogy a terhelő bizonyítékok az ügyészség aktáiban fellelhetők.

Kiderült, hogy nem bűnös - erről is beszámol a média?

Felmentette a bíróság a vádak alól azt a Gaudi-Nagy Tamás által ügyvédként védett férfit, akit a média azzal gyanúsított meg, hogy rátámadt és lökdösődött egy külföldi televíziós stáb tagjával a Jobbik október 23-i rendezvényét követően – áll a párt hétfő esti közleményében.

A hazai média egy jelentős része alig várta, hogy egy, a Jobbik vonatkozásában negatívnak tűnő hírről beszámoljon. Ráadásul számos médium torzítva, hazugságokkal tűzdelve tudósított a férfi állítólagos agresszív fellépéséről, pedig a Jobbikhoz éppen ezekkel ellenkező hírek érkeztek, amelyek azt támasztották alá, hogy nem ő volt az agresszív.

Az egyik nagy kereskedelmi televíziós csatorna jobbikos rendezőnek titulálta a magyar férfit, míg mások szimplán "lejobbikosozták", pedig nem tagja mozgalomnak, de ezt, ahogy ennek az ellenkezőjét, nem tudhatták a rendszeresen hazudozó és a nemzeti pártot elhallgató televíziós csatornák.

Méltatlan viszonyok a kommunizmus áldozatainak nyughelyén a 301-es parcellában (Videóval)

Gaudi-Nagy Tamás nemzeti radikális képviselő 2013. október 23-án az 1956-os szabadságharc hőseinek nyughelyén és a kommunizmus áldozatainak sírjainál hajtott fejet és helyezett el koszorút Mansfeld Péter sírjánál a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőcsoportja nevében.  Ezt követően Balázs Ferenc, az elsők között exhumált, szervezkedésért és fegyver rejtegetésért halálraítélt szabadságharcos sírjánál hajtott fejet. Itt Balázs István, a szabadságharcot 1957 márciusban MUK néven újraindítani szándékozó és ezért kivégzett  Balázs Ferenc öccse Gaudi-Nagy Tamásnak elmondta, hogy véleménye szerint méltatlan körülmények között vannak a hazájukért és ezáltal a magyar szabadságért életüket áldozó hazafiak és honleányok elhelyezve.

Tovább bonyolódik a „temerini hetek” ügye

Október 25-én kézbesítették – most már – a Szabadkai Felső Ügyészség vádindítványát a 2012. október 22-én letartóztatott hét adai, óbecsei és temerini magyar fiatal bűnügyében.

Az ügyészség – amelyet Kollár Országh Tünde képvisel – fenntartotta a vádat, vagyis a fiatalokat továbbra is nemzeti, faji és vallási gyűlölet és türelmetlenség szítása bűncselekményének elkövetésével vádolja. Az egyiket még külön „fegyver és robbanó anyagok jogosulatlan gyártása, birtoklása, hordása és forgalmazása” bűncselekményével is terheli.

Res iudicata - 2006 ősze: ítélt dolog

Elkészült az a film, amelyben immár jogerős ítéletek, illetve ügyészségi határozatok bizonyosságával - s az adott ügyben érintett áldozatok, jogsértettek beszámolóival és fényképekkel, videorészletekkel - összefoglalóan mutatja be a 2006-os őszi állami terrort. Egyre aktuálisabb ez az anyag, mert a szemkilövetők rettentően elszemtelenedtek, s minden erővel tagadják, bagatellizálják, illetve rosszabb esetben igazolják a 2006-os törvénysértéseket, brutalitásokat.

Meg kell mutatnunk minél többeknek, hogy az igazság a mi oldalunkon áll! Ezt szolgálja ez a film is, amelyet további részekkel folytatni szeretnénk - írják a készítők, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete, és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat.

Gaudi főhajtása Mansfeld Péter sírjánál

Kétperces videóösszfoglaló Gaudi-Nagy Tamás főhajtásáról az '56-so vértanú, Mansfeld Péter 301-es parcellában található sírjánál, amelynek keretében elhelyezte a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőcsoportjának koszorúját a 18 éves korában, éppen születésnapján a vörösök által kivégzett mártír örök nyughelyén. A koszorú feliratai: "Mindahalálig a szabadságért!" és "Tisztelet a hősöknek".

A koszorúzás után a televízós társaságoknak egy percben nyilatkoztam arról, hogy mit jelent az, hogy az emlékezés és az indulat hozott ki ide a kommunizmus áldozatainak kegyhelyére.

A koszorúzásról készült fényképek itt tekinthetők meg

Ízelítő a legújabb magyarellenes koncepciós perből - Sodi tudósítása

Kemenár Zoltán nem örült annak, hogy az Al Jazeera operatőre rángatni kezdte a kabátját. Az ügyészség szerint ez olyan súlyos bűncselekmény volt Zoltán részéről, hogy a hétfőre napolt tárgyalásáig, a bűnismétlés veszélyére miatt el kellett volna rendelni előzetes letartóztatását - nyilván nehogy a hétvége folyamán egy újabb tévéstáb kamerájába mutasson Budaházy Györgyöt ábrázoló matricát.

66 másodperces összefoglaló, hosszabban később.

Elítélik egy matricáért?

Hétfőn ítéletet hoznak a HVIM egyik tagja ügyében, akit azzal vádolnak, hogy egy horvát televíziós stáb tagjait bántalmazta. Az esettel kapcsolatban Gaudi-Nagy Tamás szerint sokminden sántít.

Gyorsított eljárásban, pénteken állították bíróság elé azt a férfit, akit azzal vádolnak, hogy Jobbik október 23-ai rendezvényén garázdaságot követett el. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik tagja ellen indított koncepciós eljárás első fordulóját az ügyészség elvesztette – közölte portálunkkal Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, aki a férfit védi.Kemenár Zoltán 18:30 perckor a Jobbik fővárosi, Erzsébet téri nyilvános, ünnepi rendezvényét követően odalépett az al-Dzsazíra hírtelevíziónak a helyszínen forgató horvátországi stábjához, és az élő adás során „Szabadságot Budaházynak” matricát mutatott be, majd felmutatta Petőfi Sándor idézetét, amely arról szól, hogy nem szerencsés, ha külföldiek magyar földeket foglalnak el – idézte fel a történteket a fiatalember védője.

Magyar Nemzet: Az ügyészség cáfolja az abortusztörténetet

A Magyar Nemzet október 25-ei számában olvasható egy cikk, amelyben a Gaudi-Nagy Tamás által korábban ismertetett 2006-os abortuszbotrány kapcsán mentegetőzik az ügyészség. Azt állítja a Legfőbb Ügyészség szóvivője, hogy "teljesen képtelen történet" - ezért hamarosan bizonyítékot fognak látni, valamint azt, hogy "az eltelt hét évben nem álltak elő ezzel az elmélettel" - ezért nemsokára közzé lesz téve egy újságcikk évekkel ezelőttről.

Elindult a Facebook oldal 2006 őszének igazságtételéért!

Október 23-án, a Magyar Rádió épülete előtti tüntetésen Gaudi-Nagy Tamás felhívására jelentkezett egy lelkes hazafi, aki vállalta egy Facebook oldal elkészítését, amelyhez azok csatlakozhatnak, akik 2006 őszének igazságtételét követelik. Az oldal mindazok gyűjtőhelye, akik szeretnék végre börtönbe látni a felelősöket, és akik úgy gondolják, hogy még mindig nem tehető pont 2006 ősze történetének végére. Az oldal elindult, és hamarosan konkrét feladatok is megtalálhatóak lesznek rajta, valamint felkerülnek a bizonyítékokkal alátámasztható jogsértésekkel kapcsolatos történetek, személyes sorsok, élmények beszámolói.
Az oldal itt érhető el: http://www.facebook.com/2006igazsaga

Gaudi-Nagy Tamás az MTV Ma reggel c. műsorában

(2013.10.24.)

Magyar Hunor beszámolója a nemzeti jogvédők és jogsértettek 2006-os igazságtételért 2013. október 23-án szervezett tüntetéséről

"Sziasztok!

Nemrég ért véget a 2006-os elszámoltatásért tartott demonstráció a rádió székháza elött. Több is történhetett volna akár ma is, ha most ott nem csak százan lettünk volna, hanem jóval többen! De az a száz ember elég elszánt volt. Pl. Gaudi felszólította a már oszlatáshoz készülődő rendőrséget, hogy fejezze be a megfélemlítésünkre irányuló akcióját (villogó rendőrautók közelítettek az utcánkba és kezdtek beöltözni a droidok...) Láss csodát a jogvédők határozott fellépésére a sünök most meghátráltak és nem lett oszlatás végül belőle! 

Becsületére legyen mondva mind a száz embernek, hogy szembeszállt volna az oszlatással én úgy érzem, bár a tömeg összetétele túlnyomó részben bizony nem harcosokból állt teszem hozzá. Sok minden elhangzott, nagyon sok minden, nem írhatok ide fel mindent, mert az túl hosszú lenne (SoDI felvette majd felteszi hamarosan gondolom.). De a legfontosabbat igen: Egy olyan mozgalom indul útjára, amely tettekkel fogja kikényszeríteni a 2006-os rendőrterror felelőseinek elszámoltatását! Rendőrségi vezetők, rendőrök, bírák, ügyészek, politikusok stb elszámoltatását, bebörtönzését...

Gaudi: "fejeket követelünk!"

Meg nem született gyermek is a 2006-os terror áldozata: "jobb, ha elveteted" - tanácsolta az ügyésznő

A napokban tragikus körülmények között elhunyt Csorba Attiláról kérdezték Gaudi-Nagy Tamást a HírTV-ben, amikor egy új, legalább annyira döbbenetes esetet mesélt el a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője.

Mint kiderült, nemrég értesült arról, hogy egy 2006-ban koholt vádak alapján előzetesbe helyezett családapa feleségének, aki épp a harmadik gyereküket várta, a nyomozó ügyésznő azt mondta: férjét évekre börtönbe fogják zárni, ezért "jobb, ha elveteted a gyereket". (A nő pedig sajnos meg is fogadta a "jó tanácsot".)

Valódi számonkérést 2006-ért! - Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás is utcára hív 23-án

 A Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közös tanúságtételre hívja mindazon elégedetleneket, akik valódi számonkérést és felelősségre vonást követelnek. Hét évvel a 2006 őszén a rendőrségi, ügyészségi és bírósági közreműködéssel végrehajtott megtorlás után a szemkilövők és a szemkilövetők háborítatlanul köztünk élnek, a hajuk szála nem görbült annak ellenére sem, hogy a terhelő bizonyítékok az ügyészség aktáiban fellelhetők.

Tegyük rendbe 2006 igazságát, mert különben mindannyiunk szemét kilövik

Néhány nappal ezelőtt öngyilkos lett a 2006-os rendőrterror egyik kilőtt szemű áldozata - derült ki a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tegnapi filmbemutatóján. "Volt egy rossz szeme, meg egy jó. A jót kilőtték, a rosszal meg nem látott. Kapott egy nem enyhe depressziót, és amikor felhívtam az édesanyját, megdöbbenéssel kellett értesülnöm arról, hogy Attila tragikus körülmények között meghalt" - számolt be a szomorú hírről Zétényi Zsolt, az áldozat volt ügyvédje.

Gaudi-Nagy Tamás pedig a Parlamentben szembesítette a tragédiával Navracsics Tibort, miután Orbán Viktornak szeretett volna föltenni egy kérdést "Elégedett-e Ön a 2006-os őszi rendőrterror igazságtételével - különösen a felelősségre vonással?" címmel. A miniszterelnök helyett a miniszterelnök-helyettes válaszolt. A kemény hangvételű és lényegre törő kérdést, a választ, valamint Gaudi reakcióját az alábbi videóban lehet megtekinteni: