Jogvédői tevékenység

Emberi jogok napja - A határon túli magyarokról szóló kötetet mutatott be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (képekkel)

Budapest, 2013. december 10., kedd (MTI) - Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében címmel jelent meg könyv a határon túli magyarok helyzetéről. A kötetet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat mutatta be kedden Budapesten.

A könyv tartalma itt érhető el.

Könyvbemutató és sajtótájékoztató az Emberi jogok napja alkalmából 2013. december 10-én (kedd), 10:00 órától

"Az önrendelkezési jog az Európai Unióban élő magyar nemzet elidegeníthetetlen joga"

 "Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata egy, az ENSZ által elfogadott nyilatkozat,... A nyilatkozatot 1948. december 10-én fogadták el. Az ENSZ-közgyűlés 1950-ben hozott döntése értelmében a nyilatkozat elfogadásának napját minden évben az emberi jogok napjaként ünneplik."

Mi történt a június 4-ei rendezvény óta a jogvédelemmel kapcsolatban?

Dr. Gaudi-Nagy Tamás a temerini fiúk szabadulásáról az Országgyűlésben

2013. december 4-én dr. Gaudi-Nagy Tamás napirend utáni felszólalásában a négy frissen szabadult temerini fiúról tájékoztatta az Országgyűlést és a közvéleményt. Mint fogalmazott, a szabadulás mögött húzódó sorsok és küzdelmek egésze a délvidéki magyar közösség életének és sorsának tükre.

Gaudi-Nagy Tamás a hétfői bizottsági beszámoló után parlamenti felszólalásában is ismertette az „új temerini fiúk” aktuális helyzetét. Elsőként javasolta képviselőtársainak, hogy látogassanak el Temerinbe, ahol a fele-fele arányban lévő magyar és szerb közösség összességében jó viszonyban él egymás mellett, csak a Koszovóból és Boszniából betelepült szerbekkel van gond, ők gerjesztik a konfliktusokat. Rámutatott, hogy a Délvidéken a történelem során példaértékű volt a huszonöt különböző nemzetiség együttélése, de ez a betelepült szerbek miatt sokat változott.

Gaudi-Nagy Tamás állásfoglalása a védői munkája miatt az ellene gerjesztett hisztériáról és a tisztázó védői kérdés feltételéről - válasz a mixonline.hu megkeresésére

Tisztelt Szerkesztőség !

Köszönöm a megszólalási lehetőséget, amely felajánlás a hazai médiavilágban kivételes és korrekt.

Az ügy lényege a következő, amely alapvetően a védői jogokról szól és minden más, politikai hisztériát keltő, leegyszerűsítő és megbélyegző értelmezés félreviszi a lényegről a figyelmet, ezért fontos, hogy tárgyszerű és szakmai mederben zajló vita folyjon erről a témáról, amelyet messze a jelentőségét meghaladóan tematizálnak túl az erre különösen fogékony sajtószervek és közszereplők. Sajnálatos, hogy az ügyvédi kamara ennek a nyomásnak nem tud ellenállni és a védői jogok oltalmazása helyett, a mesterségesen gerjesztett hisztéria hatása alá kerülve hivatalból indított eljárást, annak ellenére, hogy tisztában kell legyenek vele: az Alaptörvény kizárja a felelősségre vonást a védői tevékenységgel kapcsolatos vélemények, aktusok tárgyában, így jelen esetben is.

Az Európai Unión kívül is van élet: magyar-török megállapodás a Ház előtt

2013. december 2-án, Magyarország Kormánya és a Török Köztársaság Kormánya között a diplomata, szolgálati és speciális útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről (T/13209) szóló törvényjavaslat megtárgyalása során, Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársa Hegedűs Tamás gondolataihoz csatlakozva Törökországról mint hazánk egyik stratégiai partneréről beszélt.

A nemzeti jogvédő képviselő saját élményeiről is beszámolt. Mint mondta, az Ifjúsági Európai Parlament egy isztambuli ülésén különleges élménnyel gazdagodott, szervezettséggel, jó hangulattal és magas szintű kultúrával találkozott.

Jogállami abszurditás - az Alaptörvény ötödik módosításáról vitáztak a Parlamentben

2013. december 2-án, az Egyes törvényeknek az Alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosításáról címet viselő törvényjavaslat (T/12912) vitájában Gaudi-Nagy Tamás a némi iróniával "rendkívül heves parlamenti vitának" nevezte a törvényjavaslat megtárgyalását.

Gaudi-Nagy Tamás: "Felajánlok 6,2 milliárd forintot a magyar egészségügy javára!"

2013. november 26-án Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/13099) általános vitájában dr. Gaudi-Nagy Tamás a kétperces felszólalásában leszögezte: "Nem kell egy újabb holokausztközpont 6,2 milliárdért!" A radikális honatya (Gyenes Géza és Kiss Sándor képviselőtársaival együtt) javasolta, hogy ezt az összeget inkább a magyar gyógyító-megelőző ellátás céljára fordítsák.

Gaudi a gyógyhatású készítmények mellett és a gyógyszerhamisítás ellen

2013. november 26-án Az Európa Tanács egészségügyi termékek hamisításáról és hasonló, közegészségügyi veszélyt jelentő bűncselekményekről szóló Egyezménye kihirdetéséről (egy nemzetközi szerződésről) szóló törvényjavaslat (T/13107) általános vitájában Gaudi-Nagy Tamás a gyógyszerhamisítás ellen, de a gyógyhatású készítmények védelme mellett érvelt.

Sikeres könyv- és filmbemutató a délvidéki Temerinben

Szerbiában nem a törvényekkel van gond, hanem az alkalmazásukkal – hangzott el pénteken este Temerinben. A magyar közösség Szerbiában című könyv bemutatóján a szerző, Bozóki Antal újvidéki ügyvéd mellett jelen voltak a csütörtök óta szabadlábon védekező „új temerini fiúk” is.

forrás: Vajdasági Rtv

A magyar közösség Szerbiában című könyv, és az Áldozatból bűnös címet viselő dokumentumfilm bemutatója Temerinben

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, Gaudi-Nagy Tamás magyarországi jobbikos országgyűlési képviselő jelenlétében mutatták be Temerinben Bozóki Antal A magyar közösség Szerbiában című könyvét, amelynek kapcsán egy interjú miatt korábban nagy vita alakult ki. Majd levetítették az “ új temerini fiúkról” készült Áldozatból bűnös című dokumentumfilmet.

A rendezvényen többen megjelentek a börtönből minap szabadult fiatalok közül is, valamint jelen volt Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának képviselője, a Magyar Remény Mozgalom, illetve a Magyar Polgári Szövetség elnöke. Gaudi-Nagy Tamás, aki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének delegáltja is, kifejtette, összmunka eredménye a fiúk kiszabadulása, amit az Európa Tanácsban, illetve az Európa Parlamentben megrendezett akciósorozat előzött meg.

forrás: PannonRTV

A székelyek ügye az ENSZ genfi fórumán

Az ENSZ szervezésében ez év november 25.-26.-án került megrendezésre Genfben a Kisebbségi Fórum hatodik ülésszaka. A konferencia megvitatta az Izsák Rita független szakértő által elkészített dokumentumot, amelynek címe: „A vallási kisebbségek jogainak szavatolására vonatkozó ajánlástervezet.”  

A konferencián részt vett a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége: Izsák Balázs elnök, Árus Zsolt gyergyószéki alelnök, Dabis Attila külügyi képviselő.

Mércét adó és hiánypótló kiadvány a délvidéki magyarság számára – Kiszabadultak az új temerini fiúk a börtönből

Pénteken este rendhagyó könyvismertetőre és filmbemutatóra került sor a dél-bácskai Temerinben, ahol a Magyar közösség helyzete Szerbiában c. frissen elkészült kiadvánnyal, illetve az Áldozatból bűnös c. dokumentumfilmmel ismerkedhetett meg a mintegy száz érdeklődő.

A rendezvényt jelenlétével többek között megtisztelte Plank Zoltán magyar konzul, a ,,régi” temerini fiúk közül a két börtönből szabadult fiatal, Szakáll Zoltán és Horváth Árpád, Kiss Ervin a Jobbik délvidéki csoportjának szervezője, Rácz Szabó László az MPSZ elnöke, valamint a csütörtökön előzetes letartóztatásból, majdnem 14 hónap után kiengedett ,,új temerini hetek” közül is öt fiú.

Magyarnak és embernek maradni - beszámoló Gaudiék temerini könyv- és filmbemutatójáról

Váratlan és hihetetlen hír érte november 28-án, a több mint egy éve előzetes letartóztatásban (!) raboskodó Apatocki Flóriánt (19), Karpinszki Kornélt (22), Koperec Csongort (20), Kovács Norbertet (34), Orosz Attilát (24), Orosz Róbertet (21) és Smith Tomast (19), az „új temerini fiúkat” a szabadkai börtönben: haza mehetnek.

Gaudi-Nagy Tamás, jobbikos országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője másnap 18:00-kor mutatta be a Temerini Ifjúsági Otthonban Szakál Boglárka és Dóra Andor a fiúk ügyéről készített „Áldozatból bűnös?” című dokumentumfilmjét, valamint Bozóki Antal ügyvéd nemrégiben megjelent könyvét, „A magyar közösség Szerbiában”-t. A váratlan szabadulás híre már önmagában különösen örömtelivé tette az eseményt, amit fokozott, hogy öt fiatal részt is vett a rendezvényen.

Temerin: A magyar közösség Szerbiában - Bozóki Antal könyvének bemutatója

Az eseményen jelen voltak a börtönből minap szabadult "új temerini fiúk"

Budapest után most Temerinben is bemutatták Bozóki Antal, ügyvéd, az újvidéki székhelyű Árgus Egyesület elnökének A magyar közösség Szerbiában című hiánypótló könyvét, amely áttekintést nyújt a vajdasági magyarság aktuális helyzetéről, a kisebbségvédelemről, a szerbiai jogszabályokról, illetve ezek gyakorlati megvalósulásról, majd levetítették az “ új temerini fiúkról" készült Áldozatból bűnös című Strasbourgban debütált dokumentumfilmet, amely a fiúk drámai helyzetét dolgozza fel megrázó szülői vallomásokkal. A dokumentumfilmben mélyrehatóan elemzik a délvidéki magyar kisebbséget ért támadásokat: veréseket, sír- és műemlékrongálásokat. Az alkotás középpontjában a 2012. október 20-án történt temerini verekedés szerepel.

Áldozatból bűnös

Időközben a nemzeti erők által kifejtett nemzetközi nyomásgyakorlás hatására kiengedték a fiúkat, ettől függetlenül a film egy szomorú "kordokumentum" a - felszabadítás rövid időszakát leszámítva - Trianon óta tartó délvidéki helyzetről - miközben Martonyi szerint "a magyar-szerb kapcsolatok sohasem voltak ennyire nyitottak és kiegyensúlyozottak"...

Producer: dr. Gaudi-Nagy Tamás

A filmet készítette: Dóra Andor, Szakál Boglárka

Levezető elnökként fotózgatott a Parlamentben Ujhelyi

Ujhelyi István, a Parlament szocialista alelnöke tegnap este levezető elnökként a parlament elnöki székéből fotózgatta képviselőtársait, miközben Gaudi-Nagy Tamás beszélt.

A műalkotás

Temerini könyv- és filmbemutató a délvidéki magyarellenes erőszakról

2013. november 29-én, pénteken kerül sor dr. Bozóki Antal, újvidéki ügyvéd A magyar közösség Szerbiában, és a Szakál Boglárka és Dóra Andor által elkészített Áldozatból bűnös című dokumentumfilm délvidéki bemutatójára. 

Az elfogadást hangoztatók a legkirekesztőbbek

Perge Ottó beszámolója a konferenciáról a kuruc.infón