Jogvédői tevékenység

Gaudi-Nagy Tamás és Varga Domokos György volt a szerdai Budaházy műsor vendége (letölthető)

A legújabb Budaházy műsort ITT töltheti le.

A korábbi műsorokat az archívumban találja.

A hozzászólásokat, kritikát, kérdéseket a műsor társalgójában várják.

Korábban írtuk: A Jogvédők a nemzet szolgálatában című könyv megjelenése kapcsán a könyv szerkesztője és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány alapítója lesz a szerdán 17:30-kor kezdődő Budaházy műsor vendége.

Gaudi-Nagy Tamás látogatása a Mikulásgyárban - a Jogvédők a nemzet szolgálatában című kötet 20 budapesti iskola könyvtárába kerül

Az óév  hajrájában egy nagyon sűrű december hétfői parlamenti nap délutánján New York-ban élő barátommal, Szilágyi Ákossal félórára kilátogattunk Budapesten a Műcsarnok mellett felállított Mikulásgyárba annak érdekében, hogy átadjuk 20-20 példányban jószolgálati adományainkat. 

NJSZ - 2006-ra emlékeztünk

A Szent Korona Rádió beszámolója:

20:20 Kezdetét vette az NJSZ rendezvénye az Erzsébet téren. Szervező a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Közatalom Jogsértetteinek Egyesülete. A rendezvény egyrészt megemlékezés a harcokra, másrészt tüntetés a 2006-os igazságtétel véghezviteléért.

N1: A szabadság betűi

20:22 Gonda László kezdi a felszólalások sorát. 5 év alatt a kisemberek sorsa egyre rosszabb lett, Gyurcsányt sem sikerült elkergetni.
Ebben a pillanatban elment a hangosítás, így 200-300 fős hallgatóság a színpadhoz közelebb állva igyekszik nyomon követni a beszédeket.

Nincs törvényi akadálya a szovjet emlékmű eltávolításának

2011. október 21-én, a pásztói Teleki László Városi Könyvtárban került sor a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett lakossági fórumra, melynek meghívott vendége Gaudi-Nagy Tamás, a NJA ügyvezetője volt.

Felderítetlen igazság, elmaradozó kártérítések

Közeleg az ötödik évfordulója 2006. október 23-ának, amikor véres rendőri túlkapások és tömeges jogsértések történtek az egész fővárosban. Ismét elévülhet minden cselekmény, de a kormány igazságtétele ólomlábakon jár.

Gaudi-Nagy Tamás a mai napon arra mutatott rá, hogy noha másfél éve kormányváltás volt Magyarországon, nem történt meg sem az igazság teljes kiderítése, a Balsai-jelentés több, mint fél évig hevert Orbán Viktor miniszterelnök íróasztalán, a semmisségi törvény alkalmazása erőteljesen akadozik, közkegyelemről pedig szó sincs.

Vámos kapcsolatait felhasználva záratta be konkurenciáját az olajmaffiózó

Több millió forintra büntettek és egy hónapra bezárattak egy fóti benzinkutat a pénzügyőrök, mert nem szabványos gázolajat találtak az egyik tartályában.

A kút vezetője azt mondja, zsarolók áldozata lett, akik előre megmondták neki, hogy le fog bukni egy ellenőrzésen, ha nem fizet nekik. Egy feltételezett zsaroló ellen vádat emeltek, és az ügyészség szerint ugyan valakik segíthették a pénzügyőröktől származó információkkal, de ezt bizonyítani szinte lehetetlen.

Barikád: Gaudi-Nagy Tamás lépéshelyzetbe kényszerítette a kormányt

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési képviselője ismét többször sürgette az Országgyűlésben a 2006-os megtorlások bűnöseinek felelősségre vonását és a Balsai-jelentés nyilvánosságra hozatalát. Az emberi jogi bizottság nemrégiben megalakult végrehajtást ellenőrző albizottsága is foglalkozott az üggyel a jogvédő kérésére.

Gaudi úgy vélte, vészesen fenyeget a felelősök büntethetőségének elévülése. „Bűn nem maradhat büntetlenül” – hívta fel a parlament figyelmét a képviselő, és továbbra is kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a már hónapok óta elkészült Balsai-jelentés tartalmát. Annál is inkább, mert – mint idézte a miniszterelnöki megbízott tavaly októberi szavait – kívánatos a meggyanúsítása Gyurcsány Ferencnek, Benének, Dobozinak, Lapidnak és Szabadfinak. „Valóban így volt ez” – hangzott a válasz Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől  a 2006-os rendőrterror kapcsán. Azonban a Balsai-jelentésről – Kontrát Károly államtitkárhoz hasonlóan – ő sem foglalt állást, úgy tett, mintha nem is erre irányult volna a kérdés.

Ügyészségre kerül a Balsai-jelentés

Várhatóan a jövő héten három parlamenti bizottság is tárgyalja majd Balsai István jelentését a 2006. őszi rendőri fellépésről. A Fidesz azt kezdeményezi, hogy ezt követően a testületek küldjék meg a dokumentumot az ügyészségnek, hogy az büntetőjogi szempontból minősíthesse az abban foglaltakat.

Mindezt Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő közölte szerdai sajtótájékoztatóján, amelyet a 2006. október 23-i Fidesz-nagygyűlés helyszínénél, Budapesten, az Astoriánál tartott.

Kifejtette: a 15 büntetőtényállást felsoroló Balsai-jelentést - amely "nem vádirat és nem ítélet" - várhatóan a jövő héten az Országgyűlés alkotmányügyi, emberi jogi, valamint rendészeti bizottsága is megtárgyalja, és eldöntik, tesznek-e feljelentést, továbbá ha szükségesnek látják, törvénymódosítási javaslattal élnek majd annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhetőek legyenek az olyan történések, mint 2006 őszén a fővárosban.

Balsai-jelentés – A Jobbik üdvözli a jelentés nyilvánosságra kerülését

A Jobbik üdvözli, hogy nyilvánosságra került a 2006-os őszi események vizsgálata nyomán készült Balsai-jelentés. Gaudi-Nagy Tamás hétfői sajtótájékoztatóján ugyanakkor leszögezte: csak akkor van értelme a jelentésnek, ha a 2006-os cselekmények felelősei végre elnyerik méltó büntetésüket.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: nem érti, hogy “miért tartott ennyi ideig Orbán Viktornak rájönnie arra, hogy ez a jelentés a nyilvánosságra, a parlamentre és a nyomozó hatóságokra tartozik”. Gaudi-Nagy Tamás szerint most a legfontosabb, hogy a jelentés minél hamarabb a legfőbb ügyészhez kerüljön, hogy “új lendületet kapjon az igazságtétel”. A Jobbik szerint ugyanis felháborító, hogy még mindig nem gyanúsították meg a 2006 szeptemberi cselekményekért felelős volt rendőri vezetőket.

Terrorista rendőri vezetők és politikusok

A Balsai-jelentés lényeges fordulatot hozhat a 2006-os büntető-eljárásokban feltéve, hogy a dokumentum minél előbb eljut a nyomozó hatóságokhoz.

Gaudi-Nagy Tamás üdvözölte, hogy a dokumentumot, mely március óta a miniszterelnök íróasztalában lapult, végre sikerült kikényszeríteni nyílt levelekkel, azonnali kérdésekkel, sajtótájékoztatókkal és büntető-feljelentésekkel, valamint azáltal, hogy korányközeli sajtóorgánumok is követelték, a  jelentés szeptember végére  megismerhetővé váljon.

A honatya úgy fogalmazott, másképp a bűnösök megúszhatják és hatalmas erőfeszítéseket igénylő felderítő munka értelmetlenné válhat, hiszen közeledik október 23-a, a 2006 őszén napi gyakorlattá váló rendőr terror csúcspontjának évfordulója, mely egyben az ügy elévüléséhez is vezethet. A jobbikos képviselő ezért elengedhetetlennek tartja, hogy a jelentés minél hamarabb a legfőbb ügyészhez kerüljön, hiszen ezáltal az egész ügy új lendületet kaphat, és végre megnyílna a lehetőség arra, hogy az egykori politikai és rendőri vezetőket is büntetőjogi felelősségre vonják.

Miért hagyja a kormány a 2006-os bűnök elévülését?

Gaudi-Nagy ismét megkongatta a vészharangot 2006 őszi rendőrbűnök fenyegető elévülése miatt

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési képviselője 2011. szeptember 19-én ismét többször sürgette az Országgyűlésben a 2006-os megtorlások bűnöseinek felelősségre vonását és a Balsai-jelentés nyilvánosságra hozatalát. Az emberi jogi bizottság tegnap megalakult végrehajtást ellenőrzési albizottsága is foglalkozott az üggyel a jogvédő kérésére, mivel fenyeget a felelősök büntethetőség elévülése.

Nem évülhetnek el 2006 őszének bűnei!

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás újabb feljelentést tett a Legfőbb Ügyésznél.

Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina 2011. szeptember 16-án sajtótájékozatót tartott „Kinek az érdeke a 2006. őszi rendőrterror bűneinek elévülése?” címmel.

A nemzeti jogvédő felhívta a figyelmet arra, hogy 2011. szeptember 19-én és 20-án elévül a 2006 szeptemberi véres embervadászatokért felelős rendőrparancsnokok büntethetősége, ezért Morvai Krisztinával a Legfőbb Ügyészéhez nyújtanak be feljelentést, amelyben kérték Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy utasítsa a katonai ügyészséget a 2006 szeptemberi eseményekben részt vevő rendőri parancsnokok meggyanúsítására elöljárói intézkedés elmulasztásának gyanúja miatt.

MTI: Morvaiék feljelentéssel akadályoznák a 2006-os események elévülését

Büntetőfeljelentést tesz Polt Péter legfőbb ügyésznél pénteken Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvivője, jobbikos országgyűlési képviselő, valamint Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője - jelentették be pénteken az ellenzéki politikusok.

A rendőrség máig fedezi a 2006 őszi rendőri jogsértéseket?

A Fővárosi Bíróság ma tartotta a 7. tárgyalást a 2006. október 23-án a Nádor utcában reggel kialakult spontán tüntetés erőszakos rendőri feloszlatása miatt közel 5 éve indult perben. Megdöbbentő, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a mai napig is körömszakadtáig védi ezt a jogellenes rendőri intézkedést, és hiteltelen rendőri vallomásokra alapozva azt képviseli, hogy a tüntetés elvesztette békés jellegét és ezért kellett oszlatni.

A pert egy tüntetésen részt vett magánszemély indította, akit tucatnyi békés társával (többek között Papp Lajos és Novák Előd) együtt a véres 2006. október 23-i napon fél tíz körül a rendőrség erőszakkal szorított ki, akadályozott meg abban, hogy a Kossuth téren részt vegyenek az állami ünnepségen.

Kártérítést kapott Budaházy György a gyurcsányi pártrendőrség jogsértése miatt

Most fizette ki a rendőrség azt a közel nyolcszázezer forintot, amelyet Budaházy György a gyurcsányi pártrendőrség jogsértése miatt kártérítésként kapott.

A Fővárosi Ítélőtábla idén nyáron hozott jogerős ítéletével kötelezte a Készenléti Rendőrséget és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) a már több, mint két éve előzetes letartóztatásban tartott Budaházy György javára.

Budaházyt 2008. április 11-én, a Clark Ádám téri demonstráció során jogellenesen fogták el, bilincselték meg és állították elő, majd tartották fogva több órán át. Három társa pedig hatszáz-hatszáz, illetve négyszázötvenezer forint összegű kártérítést kapott a hasonló jogsérelmek miatt. A BRFK és a Készenléti Rendőrség magánlevélben köteles elnézést kérni Budaházyéktól. A felperesek jogi képviseletét Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és országgyűlési képviselő látta el. Az ügyben indult koncepciós jellegű és felmentéssel végződött szabálysértési eljárásban is ő védte Budaházyt.