Jogvédői tevékenység

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás sajtótájékoztatója a Nemzeti Kávézóban a politikai foglyokról és a Budaházy című dokumentumfilmről

Frissítve a teljes videóval!

 

 

A sajtótájékoztató teljes videóját az alábbi linken érhetik el:

"Tankos" Gyuri bácsi megkapta a hiányzó összeget

Gaudi-Nagy Tamás átadta a bírság befizetéséhez szükséges összeget Horváth Györgynek („tankos” Gyuri bácsinak), aki még 2006. október 23-án beindított és vezetett egy T/34-es harckocsit a Deák téren.

A rendőrség elfogta, majd eljárás indult ellene. Két év és három hónap után döntés született. A bíróság mind a négy vádpontban bűnösnek ítélte. Büntetésként egy év nyolc hónap, négy évre felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki. Ezen felül eltiltotta a közúti járművezetéstől három évre. Továbbá közel ötszázezer forintos marasztalási összeget (pénzbüntetés, perköltség, kártérítés) rótt ki rá, melynek felét a hazafiak már korábban összegyűjtötték, a másik felét most Gaudi-Nagy Tamás adta át.

A Magyar Rádiónál 2006 szeptemberében véresre vert fiatalemberek kártérítési perét tárgyalja július 5-én, hétfőn a Fővárosi Bíróság

A tárgyalás helyszíne és időpontja: Fővárosi Bíróság, Bp. V. Markó u. 27. II. emelet 43., 2010. július 5. 8 óra 30 perc . A felperesek képviseletét Gaudi Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési képviselője látja el. Ítélet egyelőre még nem várható, nem kizárható a perbeli egyezségkötés.


 

Gaudi-Nagy Tamás is jelképesen a rácsok mögé vonult Budaházyért és a politikai foglyokért

Július 1-jén a budapesti Vértanúk terén felállított jelképes tömlöcbe vonult több órára Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő, a Jobbik országgyűlési frakciójának tagja, annak érdekében, hogy ezzel nyomatékot adjon annak a követelésnek, hogy engedjék szabadon az immár több mint egy éve, a Gyurcsány rendszer által indított koncepciós eljárás miatt raboskodó, a nemzetközi jog definíciói szerint is politikai fogolynak minősülő Budaházy Györgyöt és Szász Endrét, továbbá szüntessék meg a Hunnia csoport tagjai ellen terrorizmus címén indítot  büntetőeljárást.

A 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság alakuló ülésének összefoglalója az ülésről készült jegyzőkönyvvel frissült

Letölthető az Országgyűlés Emberi Jogi Kisebbségi Civil és Vallásügyi Bizottsága a 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén, az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottságnak  2010. május 27-i üléséről készült jegyzőkönyv!

A jegyzőkönyv tartalmazza az albizottság céljaival és munkarendjével kapcsolatos hozzászólásokat különösen Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina gondolatait.

Az albizottság július 7-én 10 órakor tartja következő ülését, amelyen Petrétei József volt igazságügyi és rendészeti miniszer és Papp Károly,   a Készenléti Rendőrség volt parancsnoka, az ORFK  frissen kinevezett közbiztonsági helyettesének meghallgatására kerül sor.

Helyszín: Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tanácstermében

Strasbourghoz fordult Gaudi-Nagy a Magyar Gárda feloszlatása miatt (Dokumentumokkal frissítve!)

Hamarsan videóval is bővül a cikk!

 

Beadvánnyal fordult csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bíróságához Strasbourgban a Magyar Gárda feloszlatása miatt Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője.
   
Mint azt telefonon az MTI brüsszeli tudósítójának elmondta, Morvai Krisztinával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjével együtt - ő maga Vona Gábor Jobbik-elnök jogi képviselőjeként - személyesen nyújtotta be a dokumentumot, "a Magyar Gárda törvénytelen feloszlatásával okozott emberi jogsérelem orvoslása iránti kérelmet".

Gaudi-Nagy Tamás Strasbourgban áll ki a magyar érdekekért

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a jövő héten (június 21-25.) Strasbourgban, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén vesz részt és áll ki a magyar érdekekért a magyar Parlament hét képviselőjéből álló magyar delegációjának tagjaként.

 

Hazafiak tüntettek a Vértanúk terén a politikai foglyokért (Képgalériával, videókkal!)

Budapesten ismét vonulásos tüntetésre került sor szombaton a HVIM szervezésében.

Budaházy György letartóztatásának egy éves évfordulója alkalmából a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom újabb tüntetést rendezett annak érdekében, hogy az új politikai hatalom részesítse amnesztiában mindazokat, akik ellen 2002 és 2010 között indítottak eljárást, kizárólag politikai tetteik miatt.

Több, mint egy év elteltével még mindig szükség van a politikai foglyok melletti kiállásra tüntetés formájában is, mert bár a gyanúsítottak közül már a legtöbben házi őrizetbe kerültek, Budaházy György és Szaszka továbbra is börtönben sínylődnek, mivel előzetes letartóztatásukat újra és újra meghosszabbítja az ügyészség.

"Tisztességes hős" - Morvaiék Budaházy-ért tüntettek

A terrorizmus és más bűncselekmények gyanújával egy éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György, és a "hozzá hasonló politikai foglyok" szabadon bocsátását követelték mintegy kétszázan, köztük a Jobbik két országgyűlési és egy európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten.

A Gyurcsány-kormány elleni tüntetések vezéralakjaként ismertté vált férfi melletti demonstráción Gaudi Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: ha a Fidesz és a kormányprogram szerint is az áprilisi választásokkal forradalom történt, akkor miért folytatódhatnak tovább "a politikai koncepciós eljárások". Ha valóban forradalom történt, akkor Budaházy volt az első, aki ezt győzelemre segítette - tette hozzá.

Bíróság előtt Vona Gábor - 30. 000 Ft-ra büntették (videóval frissítve)

2010. június 14-én tartották Vona Gábor bírósági tárgyalást a 2009. július 4-i törvénytelen tömegoszlatás kapcsán. A Jobbik elnöke az Erzsébet-téren csatlakozott békésen ücsörgő gárdistákhoz. A diktatúra rendőrsége tárgyalás nélkül 30.000 forintos bírságot szabott ki Vona Gáborra, akinek jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás rendes tárgyalást kért az ügyben.

Nemzeti jogvédők beszélgetése a trianoni békediktátumról Brüsszelben, az Európai Parlament televízióstúdiójában - 2010. június 3.

A beszélgetés résztvevői:

 

Dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő

Dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője

B. Nagy Ottó - Emberi Jogok Közép Európai Bizottsága

Gaudi Nagy Tamás leülne két hónapot

A Budapesti Ügyvédi Kamara vizsgálatot rendelt el Gaudi Nagy Tamás ügyvéd, jobbikos képviselő ellen, hogy megsértette-e az ügyvédekre vonatkozó szabályokat, amikor a túlzott rendőri biztosításra hivatkozva nem vett részt egy tárgyaláson. Gaudi Nagy azt mondta, hogy inkább leüli a két hónapot, semmint hogy kifizesse a 300 ezer forintos bírságot, amelyet májusban szabtak ki rá az eset miatt.

Felháborító! Ki akarták vezetni Gaudi-Nagy Tamást

A Fővárosi Bíróság ma, június 8-án reggel 9 órakor kezdte tárgyalni a 2008. szeptember 20-i, Szabadság téri tüntetés (cipődobálós tüntetés) rendőri oszlatásának jogtalanságát, amit Zagyva György Gyula indított a rendőrség ellen.

Vona meggyőzné Orbánt a Gárdáról

Vona Gábor szeretne tárgyalni a miniszterelnökkel, bemutatni neki a Magyar Gárda „valós történetét”. Gaudi-Nagy Tamás jelezte: kedden benyújtják a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló ítélet elleni kérelmet az Emberi Jogok európai Bíróságára.

A vádlott Orbánra hivatkozik

Tagadta a Fővárosi Ítélőtábla előtt Budaházy György, hogy a hatalom erőszakos megszerzésére törekedett volna. Védője, a jobbikos képviselő, Gaudi-Nagy Tamás a bírói tanács kizárását kezdeményezte, s mert a tárgyalásról ezúttal is engedély nélkül távozott, nem úszta meg a rendbírságot.

Reflektorfénybe került az ügyvéd a Budaházy-perben

Budaházy György perének másodfokú tárgyalásán azt mondta, hogy nem kívánta erőszakkal megszerezni a hatalmat, és nem is hívott fel erre senkit. Az államellenes bűncselekménnyel vádolt férfi a Fővárosi Ítélőtáblán részletesen elemezte a per tárgyává tett tizenhárom írását. A tárgyalást szeptemberre napolta el a bíróság.

Ősszel folytatódik az Erzsébet téri ávós tombolás miatti per

Ősszel folytatódik a Magyar Gárda Mozgalom országos kapitányának a rendőrség ellen indított közigazgatási pere. Kiss Róbert azért perelte be a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), mert álláspontja szerint a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel 2009. július 4-én Budapesten az Erzsébet téren tartott békés jellegű spontán demonstrációt.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Nem állnak le a koncepciós eljárások

Az önkényuralmi rendszerekben megszokott koncepciós eljárások ellen emelte fel a szavát parlamenti sajtótájékoztatóján Gaudi-Nagy Tamás. A Jobbik országgyűlési képviselője ilyennek nevezte a tavalyi Erzsébet téri, gárdisták által szervezett ülődemonstráció brutális és törvénytelen feloszlatását, s a többi gárdaellenes akciót, a Szima Judit rendőrszakszervezeti (Tettrekész érdekképviselet) vezető elleni házkutatást és folyamatos hatósági vegzálást, valamint a Budaházy György és a Hunnia Mozgalom elleni eljárásokat.

Nemzeti jogvédők beszélgetése a trianoni békediktátumról Brüsszelben, az Európai Parlament televízióstúdiójában - 2010. június 3. (videók)

Először fordul elő, hogy Brüsszelben, az Európai Parlament központjában magyar politikusok és jogvédők őszintén beszélhetnek a magyar nemzet legnagyobb tragédiájáról, az igazságtalan trianoni békediktátumról.

Budaházy György, Gaudi-Nagy Tamás vs. Fővárosi Ítélőtábla (videóval frissítve)

Budaházy Györgyöt a terrorizmuson túl még az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének előkészületével is vádolják. Ez ügyben is Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő védi a hazafit. Budaházy György pedig június 2-án "ünnepelte" a születésnapját, méltatlan körülmények között.

A bírósági jegyzőkönyv meghamisítása – elfogult a Fővárosi Ítélőtábla

A tárgyalás eleve botrányosan kezdődött, hiszen Gaudi-Nagy Tamás újabb feljelentést tett a legfelsőbb bíróságnál. Az első feljelentés a 2010. április 9-i vérforraló eseménysorozat után történt, ugyanis a bírónő az ügyvéd urat 200 ezer forint büntetéssel sújtotta, mert állítása szerint elhagyta a termet, miközben Gaudi-Nagy Tamás végig a teremben tartózkodott. Ezt a hazafi videófelvétellel tudja bizonyítani - ennek közzétételén még dolgozunk. A másik csúsztatás, hogy a bírónő arra hivatkozott, hogy a büntetést az ítélőtábla szabta ki, miközben a tanács elnöke a tagok megkérdezése nélkül önkényesen szabta azt ki. A jegyzőkönyv pedig, amit ebben az ügyben benyújtottak a legfelsőbb bíróságnak, valótlan adatokat tartalmazott. Ennek köszönhető, hogy a legfelsőbb bíróság elutasította az elfogultsági indítványt, és továbbra is a kompromittálódott bírónő vezényelhette a tárgyalást. Mivel nem tudni ki követte el a közokirat hamisítást, így ismeretlen tettes ellen ma reggel 8:45-kor ismét feljelentést tett a nemzeti jogvédő.