Európa Tanács: Kárpótlás csak a zsidóknak jár, a Délvidéken lemészárolt magyarok családtagjainak nem

Az Európa Tanács nem támogatta, hogy Szerbia kártérítést is fizessen az 1944-1945-ös délvidéki mészárlások áldozatainak.

Az Európa Tanács határozatban ítélte el az 1945 utáni lakosságcseréket, a testület azonban nem támogatta, hogy Szerbia kártérítést is fizessen az 1944-1945-ös délvidéki mészárlások áldozatainak. A tanácskozásról a testület egyik magyar tagja, Gaudi-Nagy Tamás számolt be. A jobbikos képviselő elmondta: a testület Szerbia emberi jogi helyzetét vizsgáló jelentését készítette, ehhez nyújtott be módosító javaslatot. A politikus kijelentette: azt szerette volna elérni, hogy a szerb állam fizessen kártérítést a vérengzésben elhunyt áldozatok hozzátartozóinak.

Gaudi-Nagy Tamás a Kossuth Rádió vendégeként az EU-ról beszélt

A Kossuth Rádió Ütköző című, január 31.-ei műsorának vendégeként Gaudi-Nagy Tamás az EU-s Stabilitási Paktumról beszél Jávor Benedek LMP-s, illetve Firtl Mátyás KDNP-s képviselőkkel.

Jobbik: az Európa Tanácsban is téma volt a délvidéki mészárlás

(MTI) - A Jobbik kezdeményezésére az Európa Tanács múlt heti menetrendszerinti ülésszakán téma volt az 1944-1945-ös délvidéki mészárlások ügye - mondta el keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gaudi-Nagy Tamás, az Európa Tanács jobbikos tagja.

(MTI) - A Jobbik kezdeményezésére az Európa Tanács múlt heti menetrendszerinti ülésszakán téma volt az 1944-1945-ös délvidéki mészárlások ügye - mondta el keddi budapesti sajtótájékoztatóján Gaudi-Nagy Tamás, az Európa Tanács jobbikos tagja.

Nemzeti zászlódöntés az Európa Tanácsban

A házszabály és a rendelkezések nem tiltják nemzeti jelképek használatát a felszólalások közben. A magyar zászlót mégis feldöntötték. Az Európa Tanács legutóbbi, január 23-i ülésén több napirendi pontot tárgyalt. A magyar vita, amely a sarkalatos törvények és az alaptörvény tárgyalását tartalmazta volna végül nem került középpontba, mivel a tagok többsége nem támogatta annak napirendre vételét. 

A jövőben készül majd egy jelentés országunkról azt követően térnek vissza majd a felmerülő kérdésekre. Ehelyett volt szerb vita, amelynek folyamán a magyar és román fél részéről is elhangzott, hogy Szerbia megszegi az Európa Tanács rendelkezéseit az erőszakos betelepítésekkel. Felszólították Szerbiát, hogy a bizonyos területeken tapasztalható nemzetiségi diszkriminációt szüntesse meg. A tanács viszont elvetette, hogy a történelem folyamán elkövetett minden emberiesség elleni bűntett után fizessen a szerb állam kárpótlást.

ET: teremtsék meg az etnikai tisztogatások áldozatainak európai emlékközpontját

Brüsszel, 2012. január 27., péntek (MTI) - Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének pénteki strasbourgi ülésén állásfoglalást fogadtak el az emberek erőszakos áttelepítésének témájában, és emlékeztetettek arra a már 2006-ban megfogalmazott igényre, hogy teremtsék meg az erőszakos áttelepítések és etnikai tisztogatások áldozatainak európai emlékközpontját.

    A határozat előterjesztője Egidijus Vareikis litván néppárti képviselő volt. A dokumentum az emberiség elleni erőszakcselekmények egyik fajtájaként határozta meg az emberek kikényszerített átköltözését.

NMHH: decemberi gyorsjelentés a politikusok médiaszerepléséről

    Budapest, 2012. január 24., kedd (MTI) - A kormány gazdaságpolitikai intézkedéseivel foglalkozott a legtöbbet a média decemberben a hírműsorokban, de nagy teret kaptak a bűncselekmények, valamint a kormány és az ellenzék ellentétei is - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) gyorsjelentéséből, amelynek témája a politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban.

    Az MTI-hez kedden eljuttatott gyorsjelentés szerint az m1 esti Híradójának decemberi adásaiban a kormány 6,5 százalékos szereplési lehetőséghez jutott a politikusok között, míg a Fidesz csaknem 44, a KDNP 5,7, az MSZP több mint 19, a Jobbik 8,4, az LMP pedig 13 százaléknyihoz. A függetlenek - ide tartoznak a Demokratikus Koalíció politikusai is - a szereplési idő 3,4 százalékát kapták.

Az ET parlamenti közgyűlése alkotmányos reformra, valamint a választási törvény megváltoztatására is felszólította Ukrajnát.


Brüsszel, 2012. január 26., csütörtök (MTI) - Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése, amely ezen a héten plenáris ülésszakot tart Strasbourgban, csütörtökön elfogadott állásfoglalásában felszólította az ukrán hatóságokat, hogy ejtsék a volt kijevi kormánytagok - köztük Julija Timosenko korábbi miniszterelnök - ellen emelt vádakat.

Szerbiát értékelte az Európa Tanács

Strasbourg, 2012. január 25., szerda (MTI nyomán) - Szerbia jelentős haladást mutatott az elmúlt időszakban az emberi jogi, demokratikus és jogállamisági kötelezettségvállalások teljesítése terén, ám vannak még elmaradások is, ezért az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének monitoring bizottsága egyelőre nem zárhatja le a megfigyelői tevékenységet - állapították meg szerdán az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi plenáris vitájában.

A megszavazott értékelés négy olyan területet emelt ki, amelyen még jelentős mértékű haladást kell elérnie Szerbiának: az igazságszolgáltatási rendszer átalakítását, a korrupció elleni erőteljesebb intézkedéseket, a média függetlenségének növelését, valamint a kisebbségek helyzetének a javítását.

Gaudi-Nagy Tamás beszélgetése egy elzászival Strasbourgban a székely autonómiáról, valamint sok más érdekességről.

Gaudi-Nagy Tamás beszélgetése 2012 január 27-én Strasbourgban a Tanács TV stúdiójában Nicolas De Lamberteriel, aki Magyar Jelen kéthetente megjelenő lap újságírója és a HVIM együttműködő partnere. A beszélgetés során értékeltük az Európa Tanács 2012 januári közgyűlésének eseményeit, kitértünk a székely autonómia kérdéseire, illetve elmondom a magyar zászló közgyűlési teremből való kitiltásának történetét.

Gaudi-Nagy Tamás és Varga Domokos György volt a szerdai Budaházy műsor vendége (letölthető)

A legújabb Budaházy műsort ITT töltheti le.

A korábbi műsorokat az archívumban találja.

A hozzászólásokat, kritikát, kérdéseket a műsor társalgójában várják.

Korábban írtuk: A Jogvédők a nemzet szolgálatában című könyv megjelenése kapcsán a könyv szerkesztője és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány alapítója lesz a szerdán 17:30-kor kezdődő Budaházy műsor vendége.

A Jobbik EU-ellenességének háttere

Noha az uniós zászló elégetésére a legutóbbi tüntetésükig még nem kerítettek sort, a Jobbik politikusai az elmúlt években többször is követelték Magyarország Európai Unióból való kilépését. A szélsőjobboldal EU-hoz való viszonyát tekintve tehát nem történt változás, pártpolitikai értelemben viszont igen. E téma kapcsán ugyanis élesen láthatóvá vált, hogy a január elején rendezett demonstrációkon felbomlott az ellenzéki pártok - nem túl erős, de alkalmilag kétségtelenül megmutatkozó - együttes kormányellenes fellépése. A kormányoldal és az ellenzék 2011 második felében felerősödő szembenállása helyett ismét a baloldal és a jobboldal ellentéte vált meghatározóvá.

Nem foglalkozik Magyarországgal az Európa Tanács

Nem kapta meg a szükséges támogatást hétfőn az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésében az a javaslat, hogy az e heti strasbourgi ülésszakon tűzzék napirendre a magyarországi helyzet megvitatását.

A hétfőn kezdődött, péntekig tartó téli ülésszak napirend-tervezetében eredetileg nem szerepelt Magyarország. Az elmúlt héten azonban az Európai Bizottság - amely az Európai Unió (EU) javaslattevő-végrehajtó intézménye - felvetette, hogy az Európa Tanács hasznos szerepet játszhatna a magyarországi törvényalkotási folyamattal kapcsolatos aggályok tisztázásában, és hogy az EU és az ET együttműködhetne egymással ebben a kérdésben. Ezután javasolták az ET-ben - az MTI értesülése szerint liberális képviselők - a magyarországi helyzet napirendre tűzését.

Ismét napirenden a magyarkérdés az Európa Tanácsban. Január 23-27 között kerül sor az ET téli közgyűlésére, amin részt vesz Gaudi-Nagy Tamás

Alább olvasható Gaudi-Nagy Tamás közleménye:

Kedves hazafiak! Kérlek tekintsétek meg az ET közgyűlésén egy évvel ezelőtt feltett kérdésemet Traian Băsescunak, aki azt próbálja elhitetni, hogy az erdélyi magyaroknak több joguk van, mint a Magyarországon élő román nemzetiségűeknek.

Világosan látszik, ahogy a magyar területeket megszálló államok milyen gátlástalanul hazudnak a magyarsággal kapcsolatban és mindent megtesznek, hogy meggátolják az elszakított területeken élő testvéreink önrendelkezését. Példa erre Kosztyantin Hriscsenko ukrán külügyminiszter hazug válasza tavaly októberi kérdésemre.

Zenei oázisok a mai elsivatagosodó világban avagy zene nélkül mit érünk ?

Ez egy hihetetlenül izgalmas és színvonalas másfél órás összeállítás a blues történetéről remek zenékkel

A blues legenda B.B. King 2011-es elképesztő hangulatú koncertje Glastonbury-ben

 

Az index.hu összefoglalója az országgyűlési képviselők Interparlamentáris Uniós (IPU) tagságágról, többek között Gaudi-Nagy Tamás magyar-izraeli tagozati "pályafutásáról"

Magyar-namíbiai baráti tagozat a Parlamentben, több taggal, mint amennyi a franciákat vagy az amerikaiakat kedvelő képviselők klubjában van? Ki ne vágná rá, hogy zsíroskenyértúra?! Megnéztük, hogy kivel és miért barátkoznának a magyar politikusok, illetve hogy emiatt mennyit utazgatnak.

Zenés kampányzáró rendezvény Dr.Gaudi-Nagy Tamással a XV.kerületben.

Zenés kampányzáró rendezvényre került sor a XV. kerületben. Fellépett a Kugli együttes,illetve Dr. Gaudi-Nagy Tamás és zenekara a Gerecse együttes.Több dalt előadtak.Közreműködött:Dr.Gaudi Nagy Tamás-gitár, ének, Gaudi-Nagy Bálint-ének, furulya, Gaudi Nagy Nándor-dobok.
A délelőtti boróngós időt a rendezvény kezdésére kellemes napsütés váltotta fel. Mindenki jól érezte magát, köszönjük a sok érdeklődőnek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel.