A z emberi jogi bizottság támogatta a Balsai-jelentést
Az Országgyűlés kedden tartja meg a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentésének elfogadásáról, illetve a határozati javaslatról szóló együttes, általános vitát.
Uniós csicskáztatás: az Európai Bizottsággal való előzetes véleményeztetés miatt nem dönthetett az Országgyűlés egy zárószavazás előtt álló törvényről
Az Országgyűlés 2012. február 20-i ülésén határozott volna a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kereskedelméről szóló törvényről, amely egyébként azt célozza, hogy a kb. évi félezer milliárdos piacot a multiktól elvegyék és saját köröknek adják át, a fiatalkorúk dohányzásról való leszoktatása a legkevésbé sem szerepel benne.
Felszólalásom a közszolgálati jogállásról szóló törvény záróvitájában.
Az Országgyűlés 2012. február 20-i ülésén került sor a közszolgálati törvény záróvitájára és zárószavazására. Felszólalásomban egy furcsa jogalkotási gyakorlatra „hungarikumra” hívtam fel a figyelmet. A kormánytöbbség a jogalkotási eljárása során rendszeresen a témához nem kapcsolódó elemet emel be zárószavazás előtti módosító javaslatként.
Támogatta az Országgyűlés hazánk szuverenitását sárba tipró EU fiskális paktumot.
Fideszes és Mszps szavazatokkal támogatta az Országgyűlés azt, hogy Magyarország csatlakozzon az új uniós fiskális paktumhoz. Martonyi János külügyminiszter erről szóló előterjesztéséről 2012. február 20-án döntött a parlament. A Jobbik kérésére ezen gyarmatosító fiskális paktumról név szerinti szavazáson döntött a Tisztelt Ház. A szavazás eredménye itt érhető el.
Gaudi és Staudt, az alkotmányügyi bizottságban, a Malév botrányról 2012.02.20
Szerbiának nincs helye az EU-ban, amíg a magyarok önrendelkezését nem biztosítja
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2012. januári ülésszakán 2012. január 25-én zajlott a Szerbia emberi jogi helyzetének vizsgálatáról szóló jelentés vitája, amelynek során Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában felhívta a közgyűlés figyelmét Szerbia súlyos mulasztásaira a nemzeti közösségek jogainak biztosítása terén.
Miért nem mennek ki a rendőrök megvédeni az embereket a mindennapi bűnözéstől és sok más kérdés Gaudi-Nagy Tamástól a Független Rendészeti Panasz Testület bizottsági meghallgatásán.
Az Országgyűlés Emberi jogi bizottsága előtt, 2012. február 15-én tett eleget beszámolási kötelezettségének a Független Rendészeti Panasz Testület.
Az EU paktumot Fidesszel egyetértésben támogató Gyurcsányt kőkeményen kiosztottam
A tegnapi EU paktumos általános vitában keményen meggyalultam Gyurcsány Fegyencet: a gyalázatos paktumot Fidesszel egyetértésben dicsőítő és hazánk szuverenitását védőket sértegető bukott miniszterelnök - aki a Fidesznek köszönhetően még mindig szabadlábon rontja a levegőt - zavaros felszólalását követően kétperces felszólalásban figyelmezettem az ország közvéleményét: Gy. Ferenc hazaárulásainak hosszú sorát ezzel a véleményével most egy újabbal tetézte, egyébként "hős szabadságharcosként" nyilván azért puccsolta meg Medgyessyt 2004-ben, mert a galád 2003-ban aláírta hazánkat elképesztően károsító EU csatlakozási megállapodását.
A hazánk önrendelkezését sárba tipró EU fiskális paktum vitájában Martonyi és Gyurcsány is megkapta a magáét: egyedül a Jobbik áll ellen a gyarmatosításnak - miért nem mondta ki Orbán Viktor, hogy torkunkra tették a kést? + Videók
Az Országgyűlés 2012. február 13-án tárgyalta első olvasatban (általános vita) a gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
Felelősség van, felelősök nincsenek + Videó
A Papcsák Ferenc (Fidesz) vezetésével lefolytatott vizsgálat ugyanis csak felelősséget állapít meg, azt is csak általánosságban és éppen úgy a lakosságot is felelőssé teszi azért, amiért az elmúlt tíz évben devizában adósodott el.
Z Kárpát Dániel, a Jobbik szakpolitikusa a jelentés kapcsán elmondta, örömmel, tapasztalta, hogy a bizottság javaslatai között szerepel végre egy általános pénzügyi- és banki rendszert átfogó tantárgyi javaslat, mely már az alap, illetve a középfokú oktatásban is szerepelne, továbbá előremutató elemnek tekintette a magáncsőd intézményét is, melyet a Jobbik már több ízben szorgalmazott, hasonlóan a gazdasági társaságok és az önkormányzatok esetében pedig bevett védelmi eszköz.
Az MSZP és a Fidesz felelősségét is hangsúlyozná a Jobbik
A Jobbik szerint a lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslat "nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen megpróbálja az MSZP felelősségét kizárólagossá tenni és eltüntetni a Fidesz felelősségét" - jelentette ki hétfőn újságírók előtt Gaudi-Nagy Tamás. Az ellenzéki politikus szerint bár valóban az MSZP a "főbűnös", de a Fidesz sem tesz meg mindent a károk enyhítésére.
Gaudi-Nagy számon kéri az ET emberi jogi főbiztosát amiért a nemzeti közösségek jogai helyett homoszexuálisok és bevándorlók jogaival foglalkozott
Gaudi-Nagy Tamás az Európa Tanács 2012. téli ülésszakán 2012. január 26-án Strasbourgban számon kérte a leköszönő emberi jogi főbiztost, Thomas Hammerberget, amiért a nemzeti közösségek jogai helyett homoszexuálisok és bevándorlók jogaival, és az ún. Nacionalista extrémizmussal foglalkozott és nem ment el a nemzeti radikális képviselő kérésére Székelyföldre sem, hogy megvizsgálja a székely önrendelkezési törekvéseit és a román állam elnyomó tevékenységét.
Videó:Marietta de Pourbaix-Lundin svéd néppárti alelnök a szerb jelentésről szóló vitát megszakítva felszólított, hogy az ülésteremben a padomra kitett csöppnyi magyar zászlót azonnal távolítsam el.
Miután ennek a nyilvánvalóan alaptalan kérésnek nem tettem eleget, sőt ügyrendi felszólalással éltem, az alelnök biztonsági őrrel döntette le a magyar zászlót.
Videó: Az Európa Tanács téli ülésének utolsó napján, az elszakított területeken élő magyarok nehézségeire hívtam fel a figyelmet.
Az eruópai demográfiai helyzetről szóló ET jelentés és határozat itt található.
Videó:Megkérdeztem Grigol Vashadze grúz külügyminisztert, hogy ha grúz fennhatóság alá visszatérne Dél-Oszétia és Abbházia, akkor Grúzia biztosítaná-e az ott élő nemzeti közösségek önrendelkezési jogait.
A válasz egyértelmű igen volt mégpedig a dél-tiroli és katalán modell szerint szeretnék, amely kötelességük.
Videó:Tarja Halonen finn elnök asszonyt kérdeztem arról, hogy Romániát miként lehet rávenni, hogy hajtsa végre az Európa Tanács nemzeti közösségek jogaira vonatkozó rendelkezéseit és biztosítsa a székelyeknek az autonómiát.
Videó:Felszólalásom Szerbia emberi jogi helyzetének vizsgálatáról szóló jelentés vitáján.
Jogvédők a nemzet szolgálatában könyvajánló
Hangképes könyvismertető Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogvédő küzdelmeit bemutató "Jogvédők a nemzet szolgálatában" c. kötetről
(készítette: Kőszegi M. László Hungária TV)
Országgyűlés előtt a kommunista diktatúrák kitelepített áldozatairól szóló országgyűlési határozat
Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága 2012. február 10-i ülésén az LMP tartózkodása mellett általános vitára alkalmasnak találta a kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megőrzéséről című, Kormány által benyújtott országgyűlési határozati javaslatot.