Az állam nem védte meg a magyar ötleteket
Tavaly ősz elejéig nyitva volt egy biztonsági rés, amelyen keresztül elvileg pofonegyszerű volt magyar szabadalmi ötleteket, sőt akár államtitkokat is letölteni. Az ombudsman most megállapította, hogy az állam nem teljesítette alkotmányos feladatát.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) nem védte megfelelően a szabadalmi titkokat - állapította meg Székely László, az alapvető jogok biztosa. "Megállapítom, hogy az SZTNH azzal, hogy nem biztosította megfelelően a nem nyilvános bejelentések védelmét, nem tett eleget az alkotmányos tulajdonhoz való jog objektív intézményvédelmi követelményeinek" - írta jelentésében az ombudsman.
Résnyire nyitott ajtón szivárogtak a magyar ötletek
A szabadalmak arra valók, hogy ha valakinek van egy fantasztikus ötlete, akkor azt mások ne tudják ellopni, azaz ne ők gazdagodjanak meg belőle, ha az ötlet beválik. A magyar szabadalmakat védő internetes adatbázist viszont úgy rakták össze, hogy aki kicsit is szemfüles, az pár hónapig hozzáfért mások titkaihoz, és az sincs kizárva, hogy magyar államtitkokba is belenézhetett. A hibát valaki kiszúrta, szólt a kormánynak, és azóta háborúzik a szabadalmi hivatallal. A vita már Orbán Viktorhoz is elért, furcsaságát jól mutatja, hogy egy önfeljelentés oldhatná meg.
Gaudi-Nagy Tamás eltávolította a gyarmatosítás jelképét a Tápióbicskei Polgármesteri Hivatal homlokzatáról
2014. március 15-én, a tápióbicskei főtéren hazafias rendezvényre került sor az 1848-49-es szabadságharcra való megemlékezés jegyében. A rendezvényen többek között felszólalt Budaházy György is, aki hosszú évek politikai üldöztetése után mint csak Pest megyében szabadon mozgó polgár most szólalt fel először nemzeti ünnepen. Budaházy felszólalásában arra figyelmeztetett, hogy a nemzet szabadságát csak összefogással és bátorsággal lehet kivívni.
Ezt követően Gaudi-Nagy Tamás, országgyűlési képviselő, és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője tartott ünnepi beszédet, amelyben többek között arra utalt, hogy márciusi 12 pontból még egyetlenegy sem valósult meg, a gyarmatosítás csúcsra járatott üzemmódban veszélyezteti nemzetünket. Mint fogalmazott: elmúlt az ideje annak, hogy csak emlékezzünk, immár nem maradt más hátra, mint szabadságunkért harcolni is
Gaudi-Nagy Tamás az épület karbantartási intézkedés megkezdésekor.
Nem elég emlékezni - harcolni kell! - Morvai és Gaudi strasbourgi beszélgetése március idusán
Morvai Krisztina EP képviselő (www.morvaikrisztina.hu) és Gaudi-Nagy Tamás (www.gaudinagytamas.hu) országgyűlési képviselő beszélgetnek Strasbourgban 2014. március 13-án, az Európai Parlament 2009-2014-es ciklusának utolsó előtti ülése után az emberi jogok mai értelmezéséről, a márciusi 12. pontról, a szocialisták és a néppártiak cinkos együttműködéséről az EP-ben, a "Snowden-jelentés"-ről, Göncz Kinga újabb képtelen akciójáról, a krími helyzetről és közelgő EP választások esélyeiről.
Szavazzatok igennel a székelyföldi területi autonómiáért egy román honlapon!
Kérlek Benneteket, hogy minél hamarabb adjátok le támogató szavazatotokat a székely autonómia mellett, amely közvéleményt kutató szavazás EZEN a román honlapon található és egyelőre megnyugtató előnyben vannak az igenek. Nem árt sőt kifejezetten használ az ügynek, ha minél nyomatékosabb jelzést adunk le ide is, éreznie kell a romániai közvéleménynek, hogy nem lehet tovább ezt a kérdést a szőnyeg alá söpörni.
Székelyföld ötször nagyobb Luxemburgnál, mégis utóbbi egy önálló, teljes jogú ország, amely ráadásul olyan európai vezető személyiségeket ad mint: az EU igazságügyi biztosa (V. Reding), az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke (M. Brasseur) és az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnöke Sőt: az Európai Néppárt egy luxemburgi politikust szeretne (J-C. Juncker) az EU következő bizottsági elnökének.
Önrendelkezést a délvidéki magyaroknak! 1. Rész - Rácz Szabó László és Morvai Krisztina beszéde
Zentán, Délvidék legmagyarabb városának patinás városházi dísztermében 2014. február 7-én tartott nagy érdeklődés mellett a Magyar Polgári Szövetség és Nemzeti Jogvédő Szolgálat szervezésében fórumot az önrendelkezésről, illetve mutatta be Morvai Krisztina, Gaudi-Nagy Tamás és Rácz Szabó László a "Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében" című, Nemzeti Jogvédő Szolgálat által kiadott kiadványt, amely a trianoni békediktátum 93. évfordulója alkalmából megrendezett konferencia anyagát gyűjti össze.
Tagok legyünk vagy szabadok?
Ünnepi megemlékezés Tápióbicskén 2014. március 15-én, 10 órakor a Főtéren.
Beszédet mond: Gaudi-Nagy Tamás
EU flags are burning well across Europe!
After myself and my deputy collegaue, Lenhardt Balázs removed and then have thrown out the EU flags from the Hungarian Parliament, we have received a torrent of congratulations from all over, so we have started the Remove all EU flags Facebook page. More and more European patriots have already joined and we have made over a thousand page likes mark. We are welcoming each and every patriot to join us there!
Not long ago, an excellent video was uploaded, which is a medley of several public burnings of EU flags including the one set ablaze by the Hungarian Jobbik a couple of years ago.
Szépen égnek az EU zászlók Európa szerte!
Az EU zászlók Lenhardt Balázs képviselőtársammal közösen végrehajtott Országgyűlésből való kidobása után (angolul IDE kattintva érhető el) beözönlő gratulációk és biztatások hatására elindult Remove all EU flags facebook oldalhoz egyre több európai patrióta csatlakozott, már közel ezernél vagyunk. Várjuk a tettre kész hazafiak csatlakozását!
Szabadságot Felvidéknek!
2014. február 15-én, a felvidéki Gútán megrendezett IV. Közép-európai Emberi Jogi Fórumon Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő, országgyűlési képviselő tartott előadást. Az egész napos, megemlékezéssel és koszorúzásokkal egybekötött nap (részletes beszámoló IDE kattintva olvasható) megkoronázásaként Morvai Krisztina, Zétényi Zsolt után Gaudi-Nagy Tamás tett hitet az önrendelkezés mellett.
Megbukott a koncepciós vád: a Nemzet tiszteletesét nem merték elmozdítani
Szívet melengető, lelkesítő érzés volt ma a több tucat derék hazafival és gyülekezeti taggal együtt átélni az általam nagyra tisztelt és becsült (ez kölcsönös) Hegedűs Lóránt tiszteletes fegyelmi eljárása keretében tartott tárgyalást, ahol kihirdették a döntést. Ennyi jó emberrel egyszerre ritkán találkozni, ehhez ilyen alkalmak kellenek. A termet, a körfolyosót és a lépcsőházat megtöltötte a magyarságáért és tiszteleteséért kiálló magunkfajta emberek derűs, erős és szolidáris közössége. Teljesen egyértelmű, hogy az irtózatos erejű szolidáris kiállás és persze a védekezés meggyőző ereje hatására a vérügyészi szerepet játszó "keresztyén" vádló palástvesztési indítványa elbukott és csupán írásbeli megrovást kapott a Nemzet tiszteletese.
Tudja, ki szólalt fel legtöbbször a parlamentben?
Gaudi közel 3 napnyi hosszan beszélt, a második leghosszabban és a második legtöbbször Schiffer után
Schiffer András szólalt fel a legtöbbször, majdnem ezerszer a parlamentben az elmúlt négy évben. Az LMP frakcióvezetője, hasonlóan a jobbikos Gaudi-Nagy Tamáshoz, összesen több mint három napon át beszélt. Öt fideszes képviselő viszont egyszer sem kért szót 2010 és 2014 között az Országgyűlésben.
Recseg-ropog a gyarmatosító EU birodalom - Morvai és Gaudi strasbourgi közéleti beszélgetése
Morvai Krisztina független EP képviselő (www.morvaikrisztina.hu) és Gaud-Nagy Tamás országgyűlési képviselő félórás közéleti elemző beszélgetése Strasbourgból 2014. február 27-én a hazafias erők közelgő EP választásokon várható előretörésről, az EU zászlók kidobásáról, az ukrán helyzetről és kárpátaljai magyarokért megteendő azonnali lépésekről, hagyományos európai közösségek autonómiája érdekében készülő EU normákról és a recsegő-ropogó gyarmatosító EU birodalomról.
Bejárja Európát Gaudi uniós zászló elleni akciója
140.000 megtekintés felett jár Gaudi-Nagy Tamás parlamenti akciója, amely során a magyar Országgyűlés ülésterméből kivitte, majd kidobta az épület ablakán az Európai Unió zászlaját. Videók magyarul és angol felirattal ellátva alább:
http://www.youtube.com/watch?v=B5OiE_gpGiE (91350 megtekintés - rövid verzió)
http://www.youtube.com/watch?v=Bez1UBvNYKk (4950 megtekintés - teljes film)
http://www.youtube.com/watch?v=MfGZfcCdThg (11133 megtekintés - parlamenti felvétel)
http://www.youtube.com/watch?v=WYgEinQDN9E (3810 megtekintés - parlamenti felvétel)
http://www.youtube.com/watch?v=OfsST_1Rj0g (2178 megtekintés - angol feliratos)
http://www.youtube.com/watch?v=dbZMvQkt8Ok (604 megtekintés - angol feliratos)
http://www.youtube.com/watch?v=HCSuw22XkjQ (közel 30.000-nél járt, amikor törölték - angol feliratos)
Négy évnyi hallgatás után, a vértanúk emlékének felhasználásával indul a kampány Pásztón
2011. december 1-jén Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései, azon belül is A kommunista diktatúrából a demokráciába való átmenetről alcímet viselő törvényjavaslat vitájában Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció képviselője ráirányította az Országgyűlés figyelmét a méltatlan pásztói helyzetre.
"Kérem szépen, nemrég voltam Pásztón. Tudják, hogy mi van Pásztó főterén, milyen emlékmű van? Szovjet emlékmű van Pásztó főterén a mai napig. A pásztói emberek lesütött szemmel, szégyenszemre kell hogy tudomásul vegyék azt, hogy olyan vezetés van a városban és olyan vezetés van az országban, ami az elmúlt huszonegy év alatt nem volt képes ezt az emlékművet eltávolítani. Két vértanúja van Pásztónak, akik megpróbáltak ellenállni az '56-os elnyomásnak, őket kivégezték. És nem az ő emlékművük áll ott, hanem a Vörös Hadsereg emlékműve" - fogalmazott a képviselő, és szavai akkori is fájó igazságként hatottak, ha az említett emlékmű nem a város főterén, de kétségtelenül egy frekventált, forgalmas pontján helyezkedik el, és hirdeti mai napig a megszállás fájdalmas emlékét.
Kevesebb mint egy esztendővel később, 2012. október 10-én, az Egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő törvényjavaslat módosításának a vitájában Novák Előd, a Jobbik alelnöke a pásztói szovjet emlékmű - mint az egyik leghíresebb - eltávolítása mellett érvelt.
Alapi László és Geczkó István kivégzett pásztói vértanúk
Székely zászlót az uniós rongy helyébe!
Két nappal az uniós felmosórongy Országgyűlésből való kidobása, majd WC-be helyezését követően 2014. február 15-én a csallóközi Gútán (Felvidék) az önrendelkezés kivívása érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálat társszervezésével a helyi Művelődési Központban tartott emberi jogi fórum elején - folytatva az épületkarbantartási missziómat (ahogy az EU zászló eltávolítását Orbán Viktor miniszterelnök korábban nevezte) - az előadóteremből távolítottam el az EU gyarmatosítás jelképét és azt székely zászlóra cseréltem.
Senki nem tiltakozott, sőt a derék csallóközi honfitársaknak kifejezetten tetszett az akció, mivel tudják: az uniós csatlakozásuk óta nemhogy javult, de tovább romlott a felvidéki magyarok helyzete: elég ha a nyelvtörvényre, a a magyarság kollektív bűnösségét máig szlovák jogrendben tartó Benes dekrétumokra, az állampolgárságtól való megfosztásokra, Malina Hedvig emigrációba üldözésére és a folyamatos elnyomásra gondolunk.
Nem jogerős justizmord: büntetlenül hazudhat Budaházyról a balliberális HVG
Tegnap a Fővárosi Törvényszék Bérces Renáta bíró vezette tanácsa elsőfokú ítéletével elutasította Budaházy György keresetét, amelyben a még mindig részleges lakhelyelhagyási tilalom alatt álló és Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd által képviselt hazafi a hvg.hu portálon még 2010-ben közölt, "Budaházy a Jobbik időzített bombája" címmel megjelent róla vaskos hazugságokat tartalmazó cikk miatt nyújtott be egymillió forint nem vagyoni kártérítést követelve.
A valójában Jobbikot támadó és ennek érdekében Budaházyt lejárató cikk szerzője Pelle János a hazafinak tulajdonította a 2006 szeptember 18-i MTV székházostrom kirobbantását, illetve azt állította, hogy ő minden jogszabályra "köp". Utóbbi kitétel a cikk szerint 2007. október 22-én hangzott el a Szabadság téren, ahol egy Gyurcsány ellenes tüntetésen Budaházy az állam elleni bűncselekmény miatti lakhelyelhagyási tilalom ellenére vett részt. Ezzel szemben a hazafi csupán a koncepciós eljárás kapcsán jogellenes fenntartott kényszerintézkedéssel szembeni engedetlenségét fejezte ki. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületének bűntette miatt indult közel öt évig tartó eljárás végén a Kúria felmentette Budaházyt.
A képen Budaházy György, Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás, akik az ítélethirdetésről készült videó végén 1-1 percben értékelik a döntést.
Több mint 6 milliárdos holokauszt emlékműről döntöttek a közvélemény és így az adófizetők teljes kizárásával
Milyen tételekből áll össze a költségvetésben több mint 6 milliárd forintra előirányzott legújabb holokauszt-emlékhely, miért nem bocsátották előzetesen társadalmi vitára az emlékhely megépítésének a tervét, az Európai Oktatási Központ projektjeként mire, és milyen tematika szerint oktatnák a tanulókat, továbbá miért tesz különbséget a kormány a történelem különböző szörnyűségei által értelmetlenül áldozatul esett életek között? címmel intézett Gaudi-Nagy Tamás írásbeli kérdést Balog Zoltán emberi erőforrások, és Varga Mihály Nemzetgazdasági miniszterhez (a levél IDE kattintva megtekinthető).
A Jobbik-frakció nemzeti jogvédője szerint a jogállamiság próbáját nem állja ki, hogy az adófizetők pénzéről a megkérdezésük és beleegyezésük nélkül, a nyilvánosság szisztematikus kizárásával döntött a Kormány. A mai napig teljes titok övezi, hogy a 6 milliárd forintra előirányzott legújabb Holokauszt emlékhely megépítését miért nem bocsátották előzetes társadalmi vitára, milyen tematika szerint és mire oktatnák ott a tanulókat.
Ráadásul a 6,2 milliárd (azaz hatmilliárd-kétszázmillió) forint csupán az épület és a terület kialakításának a költsége, ehhez még hozzájön az intézmény, a "kiállítás" és a központ kialakításának, működtetésének a költsége...
Köszönetnyilvánítás az EU zászló eltávolítása kapcsán kapott megdöbbentően nagy számú támogató üzenetekért
Ezúton köszönöm meg a magam és Lenhardt Balázs bajtársam nevében a képzeletet felülmúlóan nagyszámú és lelkes köszönetnyilvánítást és szolidaritását kifejező üzenetet, amelyeket az EU zászló múlt csütörtöki Lenhardt Balázs képviselőtársammal közös defenesztrációja (ablakon kidobása), illetve az azt követően a WC-ben történő elhelyezése miatt kaptam.
Az akció rövid filmje angol feliratos változatban itt látható.
Az akcióról készült film hosszú változata ( a végén Orbán Viktor miniszterelnök köszönetnyilvánításával) itt látható.
This is how the EU flag falls and this is just the beginning
On 13 February, 2014 radical-patriot members of the Hungarian Parliament Tamás Gaudi-Nagy and Balázs Lenhardt removed the EU flags from the hemicycle of the building of the Hungarian National Assembly and threw them out of the window. The heart-warming patriotic performance took place during the debate on the collective investment draft law, which also included the acquisition of agricultural land by foreigners, a legislation that the two politicians objected calling it treasonous.