Nyomásgyakorló tüntetés a földtörvény ellen

HírTV

Az mno. hu itt olvasható szöveges és a Hír Tv képes tudósítása nagyjából tárgyszerű, kivéve azt, hogy a rendezvény úgymond Pásztor leköpésével elveszítette békés jellegét, mivel egy ilyen egyedi - egyébként indulati alapon érthető - akció ellenére, az egész napos, amúgy határozott hangú, de békés tüntetés gyülekezési jogi értelemben békés maradt. A két médium szinte egyetlenként a tüntetésünk érdeméről, az elfogadott petícióról is tudósítást adott, idézve Krisztinától és tőlem, ezért javaslom ezek megtekintését és terjesztését a fenti megjegyzéssel együtt. (Gaudi-Nagy Tamás megj,)

Megtámadták a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét a Parlament előtti tüntetésen. A demonstrációt a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás szervezte a földtörvény módosításáért. A rendezvényen 15 napot adtak az Országgyűlésnek arra, hogy helyezze hatályon kívül a jogszabályt.

Nekirontottak a minisztereknek a tüntetők

Origo.hu

A Kossuth téren tüntetők közül többen is megrohanták és szidalmaztak Parlamentből kilépő politikusokat kedden délután. Hende Csaba honvédelmi és Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert is üldözőbe vették, amikor elhagyta az alakuló ülést. Az éppen szónokló Gaudi-Nagy Tamás előbb a mikrofonon keresztül kezdte Hendét szídni, amikor a miniszter áthaladt téren. Gaudi-Nagy hazaárulónak nevezte, és előbb azt ordibálta, hogy "gyere ide, gyere ide", majd azt, hogy "takarodj innen".

Hende csak legyintett egyet, de két nő is üldözőbe vette, akik azt ismételgették neki, hogy szégellje magát. Hende előbb azt mondta többek között, hogy "egy miniszterrel arcoskodik?", majd menet közben arról azt kérdezgette, hogy mi a problémájuk vele. Az egyik nő hamar sarkon fordult, a másik az egyik Kossuth térből nyiló utcáig követte. Ezzel lényegében egy időben Fazekast kezdte követni egy nagyobb csoport, ekkor már a rendőröknek kellett megvédeni Fazekast.

Átütő erejű hatással járt mai földvédő tüntetésünk, most már nem állunk meg félúton

Kedves Hazafiak!

Örömmel jelentem, hogy ma a Kossuth téren, az új Országgyűlés nyitóülésével egyidejűleg tartott,  nyomásgyakorló földvédő tüntetésünk hatalmas sikert ért el, amiért hálámat és elismerésemet fejezem ki mindazon harcostársaknak, akik az egész napos akciónkban részt vettek és nyomatékot adtak követeléseinknek, továbbá azoknak, akik szervezőként segítettek. Köszönöm barátaimnak, akik közül több mint húszan szólaltak fel, különösen köszönöm Morvai Krisztinának az egész napos harcos kiállását és lényeglátó, kemény felszólalásait.


Sikerünk visszaigazolásaként nyugtázhatjuk azt is, hogy eredményes akciónk kapcsán a földvédelem életfontosságú ügye helyett a hazai sajtó többsége csupán a nemzetáruló Pásztor István leköpéséről adott hírt. Hozzáteszem: megérdemelte és még olcsón megúszta, mivel a délvidéki magyarság egyik vezető árulója, aki nem átallotta károsnak nevezni a tavaly őszi Európa Tanács-beli délvidéki magyarok önrendelkezése és az önkényesen fogva tartott temerini fiúk kiszabadítása érdekében véghez vitt akciónkat. (Akciónk sikeres volt: a hét délvidéki fiú rövidesen kiszabadult és Dr. Gaudi-Nagy Tamás a temerini fiúk szabadulásáról az Országgyűlésben)
Ezen nyilatkozatát akkor még a Jobbik is elítélte és kiállt mellettem (A Jobbik visszautasítja Pásztor István nyilatkozatát), ma ez sajnos fordítva történt és megtörtént, amit soha nem gondoltam volna: a Jobbik a hazaáruló megélhetési politikus mellett állt ki velem szemben. Ezt Rubicon átlépéseként értékelem, de erről majd később.

Petíció a magyar Országgyűlés tagjai és Magyarország Kormánya részére

Ezekben a pillanatokban is a hazájukat és a magyar termőföldet védő hazafiak és honleányok demonstrálnak a Kossuth téren. Minden a nemzetéért aggódó honfitársunkat nyomatékosan kérünk, hogy csatlakozzon a demonstrációhoz, terjessze a petíció, figyelje a történéseket és vegyen részt aktívan sorsunk formálásában!

Május elsején az Európai Bizottság magyarországi képviselete előtt, most a budapesti Kossuth téren demonstrálnak az anyaföld magyar kézben tartása és a megmaradásunk érdekében

Kövérék meg akarják akadályozni a holnapi földvédő tüntetést

Május 6-án 9 óra 20 perces kezdettel nyomásgyakorló tüntetést tartunk a Kossuth téren a termőföld külföldi kézbe kerülésének megakadályozása érdekében.

Az Országház vezetése ma este megtagadta a tüntetés színpadának elhelyezését annak ellenére, hogy a tüntetést szabályszerűen bejelentettem a rendőrségen és nem tiltották meg.
Miután az elmúlt 4 év egyik "vívmányaként" a Kossuth tér az Országház vezetése, közelebbről Kövér László házelnök kezelésébe került, ezért aki tüntetni akar a 15 milliárdért felújított Kossuth téren, annak Kövér Lászlóékkal kell szerződést kell kötni a tüntetéshez szükséges terület színpad felállítása célú felhasználásáról. Ők ezt most a képviselők akadálymentes ülésre való bejutására hivatkozva megtagadták. Az ügyintéző Bakos Emil főigazgató-helyettes volt, drótpostán itt lehet üzenni neki: emil.bakos@parlament.hu

 Az alábbi levelezésből látjátok, hogy Kövérék megtiltották színpad létesítését, amelyre megfelelő választ adtam, amelynek lényege: a jogszerűtlen intézkedéssel szemben a történeti alkotmányunk és az Alaptörvény szerinti ellenállási jog eszközei alkalmazhatóvá váltak.

A levelezésünket nyilvánosságra hozva ezúton köszönöm nekik, hogy ezzel az intézkedésükkel számos újabb tiltakozót tüzeltek harcra és gondoskodtak így a tüntetés létszámának emeléséről.

Budapest, 2014. május 5.

Végveszélyben a magyar föld! - földvédő és EU elleni május 1-jei tüntetés videó összefoglalója

Sodi videós összefoglalója a magyar föld megvédésért és az EU gyarmatosítás ellen 2014. május 1-jén tartott tüntetésről (szöveges összefoglaló itt), amelyen ultimátumot fogadtak el és  adtak át tüntetők az Európai Bizottság magyarországi képviseletének. A Szöveges összefoglaló itt látható.
Május 6-án nyomásgyakorló tüntetés lesz a Kossuth téren a magyar föld külföldiek általi elrablásának megállítása érdekében.
Gyertek minél többen! Védjük meg a magyar földet és szabadságot! Az ellenállás útjára kell lépnünk!

Május 6-án nyomásgyakorló tüntetés a Kossuth téren a magyar föld külföldiek általi elrablásának megállítása érdekében

Kérlek, hogy a május 1-jei tüntetésen (beszámoló és videó, a teljes tüntetés itt látható) elfogadott és az Európai Bizottsággal az EU Házra kiragasztással közölt ultimátumot terjesszétek, készüljetek és gyertek el a május 6-án 9.20-kor a Kossuth téren kezdődő tiltakozó és nyomásgyakorló - rendőrséghez már bejelentett -  tüntetésre, amelyet az újonnan megválasztott Országgyűlés első  ülésnapjára azért szerveztem, hogy kikényszerítsük a magyar termőföld külföldi kézbe kerülésnek megakadályozása érdekében szükséges kormányzati és törvényalkotási lépések haladéktalan megtételét.

Követeljük együtt az Alaptörvény módosítását  a külföldiek termőföldszerzése megakadályozása és hazánk EU tagságának megszüntetése érdekében tartandó népszavazás lehetővé tétele és a korábbi szabályok szerinti megtartása érdekében, továbbá a hazaáruló földtörvény hatályon kívül helyezését és helyébe egy nemzeti földtörvény, illetve nemzeti üzemszervezési törvény elfogadását, illetve olyan országgyűlési határozat elfogadását, amely felülvizsgálati szempontokat és tárgyalási alapelveket is egyidejűleg meghatározva Magyarország Kormányát felszólítja arra, hogy haladéktalan kezdeményezze az Európai Bizottságnál az EU csatlakozási szerződés teljes körű, nemzeti érdek alapú felülvizsgálatát, különösen a termőföld tőke javak szabad áramlását szabályozó fejezetből való mielőbbi kivétele érdekében.

Takarodjatok! - Nemzeti ellenállók harcos ultimátuma az Európai Bizottsághoz (videó)

-Folytatás: május 6-án nyomásgyakorló tüntetés a Kossuth téren a magyar föld külföldiek általi elrablásának megállítása érdekében

Mivel 2014. május 1-től a magyar termőföld külföldiek számára is megszerezhetővé vált és ez - ha nem teszünk ellene - végzetes irányba fordítja nemzetünk sorsát, ezért erre a napra felhívásomra Budapesten az Európai Bizottság magyarországi képviselete előtt megtartott földvédő és EU ellenes tüntetésen (felszólaltak: Budaházy György, dr. Boór Ferenc, dr. Drábik János, dr. Halász József, Tamási Béláné, Hegedűs Lorántné, Hegedűs Loránt, dr. Morvai Krisztina és jómagam) több száz hazafi tüntetett és egyhangúlag öt pontból álló ultimátumot fogadott el.
Az ultimátumot - miután azt senki nem vette át tőlünk, Szűcs Tamás az EU Bizottság képviseletének janicsár vezetője és egyik fullajtárja sem - kiragasztottuk a gyarmati helytartóság főbejáratára.

Ultimátum az Európai Unió Bizottsága részére

Mi, akik a magyar nemzet képviselőiként ma a gyarmatosító Európai Unió budapesti helytartósági épülete előtt megjelentük hazánk hazug, megtévesztő és tisztességtelen népszavazást követő kényszercsatlakoztatásának és gyarmati létünk 10. gyászos évfordulóján, amely naptól a Szent Korona fennhatósága alá tartozó magyar termőföld tulajdonjoga és használati joga külföldiek számára hazaáruló döntések következtében megszerezhetővé vált, közfelkiáltással elfogadtuk az alábbi nyilatkozatot, amely a magyarság ultimátuma a gyarmattartókhoz

EU ellenes tüntetők ultimátumot intéztek az Európai Bizottsághoz

2014. május 1-jén a felhívásomra Budapesten az Európai Bizottság magyarországi képviselete előtt megtartott földvédő és EU ellenes tüntetésen (felszólaltak: Budaházy György, dr. Boór Ferenc, dr. Drábik János, dr. Halász József, Tamási Béláné, Hegedűs Lorántné, Hegedűs Loránt, dr. Morvai Krisztina és jómagam) a több száz résztvevő egyhangúlag öt pontból álló ultimátumot fogadott el. Az ultimátumot - miután azt senki nem vette át tőlünk, Szűcs Tamás az EU Bizottság képviseletének janicsár vezetője és egyik fullajtárja sem - kiragasztottuk a gyarmati helytartóság főbejáratára.

Az ultimátum kiemelten  rögzíti: a csatlakozási népszavazás tisztességtelensége és illegitimitása miatt nem ismerjük el hazánk EU kényszercsatlakoztatásának hatályát, ezért hazánk EU tagságát illegitimnek tekintjük.

 Több mint 300 fő demonstrált a földvédő tüntetésen.

Tüntetés május 1-ején a magyar termőföldért és az EU gyarmatosítás ellen

Minden hazáért aggódó és ellenállásra kész hazafit várok szeretettel a május 1-én 18 órakor megtartandó elszámoltató és ellenállást hirdető tüntetésre, amelyet azért szerveztem, mert nem tűrhetjük, hogy egy tisztességtelen népszavazást követően tíz évvel ezelőtt az Európai Unióba történt kényszer-csatlakoztatásunk után éppen a tüntetés napján, május 1-én megnyílik a magyar termőföld megszerzésének lehetősége a külföldiek számára.

Kötelességünk a nemzetünkre kártékony 10 év mérlegének megvonása és a  tiltakozás hazánknak az Európai Unió által is gerjesztett gyarmatosítása ellen. Hazánk egyértelműen vesztese a csatlakozásnak. Az elcsatolt magyar testvéreknek is romlott a helyzete.

Martonyihoz hasonlóan Hende is elárulta Kárpátalját - neki vajon mi lesz a jutalma?

(Kuruc.info)

A hirtelen előállt történelmi helyzet kapcsán, mely a Krím Oroszországhoz való csatolása mellett Kárpátalja az Anyaországhoz történő visszatérésének, de alsó hangon is a kárpátaljai magyar és ruszin őshonos nemzeti közösség önrendelkezésének kivívását eredményezheti, Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő írásbeli kérdéseket intézett Hende Csaba honvédelmi miniszterhez a március 28-án Kárpátaljáért tartott tüntetésen átadott petíció honvédelmi vonatkozású részei tekintetében. (A Martonyihoz intézett kérdésekre adott hazaáruló válaszokat ebben a cikkünkben elemeztük.)

Martonyi utolsó szavaival is Ukrajna "területi egysége mellett áll ki" - Kárpátalja helyett

(Kuruc.info)

A házszabály szerint az országgyűlési képviselők írásban kérdezhetik a kormány tagjait, melyre azoknak 15 napos határidővel kell válaszolniuk. Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció nemzeti jogvédő honatyája, élve képviselői jogkörével, hat olyan kérdést intézett Martonyi János külügyminiszterhez Kárpátalja tekintetében, amelyekre a választópolgárok felhatalmazása alapján konkrét és egyértelmű válaszokat várt.

A feltett kérdéseket 2014. március 28-án, a Külügyminisztérium előtt tartott több száz fős demonstrációt követően Gaudi két országgyűlési képviselőtársa (Zagyva György Gyula és Lenhardt Balázs), Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője, valamint mások, így Budaházy Edda és a Magyarok Világszövetsége megjelent tisztviselői társaságában adta át egy petíció formájában, amelyre semmiféle válasz nem érkezett (a petíció ide kattintva érhető el), ezért tette fel a petíció követeléseit írásbeli képviselői kérdésként Gaudi.

Hét és fél év után győzött a meghurcolt 2006-os

A Fővárosi Törvényszék 2014. április 17-i elsőfokú ítéletével kétmillió forint kártérítés és közel egymillió forint perköltség megfizetésére kötelezte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot és a Budapesti Rendőr-főkapitányságot miután 2006, október 26-án egy vidéki értelmiségi felrótta a  Gergényi által jogellenesen "műveleti területté " nyilvánított Kossuth tér környékén posztoló rendőröknek, hogy  - véres október 23-ához hasonlóan - nincs rajtuk azonosító jelvény, a rend éber őrei lerohanták, földre teperték, megbilincselték, kezét maradandó sérülést okozva megtekergették, majd öt órai időtartamra előállították.



Rendzavarás miatt szabálysértési eljárást indítottak, amelyben azonban felmentették a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt sértettet. A "fülkeforradalmi" váltás után kártérítési igényét a BM elutasította nevetséges összeget ajánlva, ezért indított a jogsértett kártérítési pert.

Áldott, békés húsvéti ünnepeket

Áldott húsvétot és a magyarság feltámadását, lelki és szellemi  megújulását, illetve minden más, szabadságot szerető, önrendelkezéséért küzdő nép igaz, nem mások elnyomásán alapuló törekvését előmozdító fordulatot kívánok minden jóérzésű honfitársamnak és minden jóakaratú embernek!

Egyúttal mindenkinek üzenem:
Soha nem adom fel a Nemzetért folytatott küzdelmemet, amelyet nemzeti jogvédőként folytatok tovább a hitvallásom szellemében:
Célom, hogy a jog, ne a kifosztás és az elnyomás eszköze legyen, hanem a közjót szolgálja, és biztosítsa a magyar emberek szabadságát, méltóságát, biztonságos, büszke és boldog életét.

Miért nem lett Gaudi képviselő?

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik EP-listájáról, a választásokról, az Európai Parlament elmúlt és jövendő öt évéről, valamint a Tamás által vezetett patrióta, nemzetközi jogvédő szervezetről, és a nemzeti jogvédelem időszerű híreiről beszélgetnek az EP 2009-2014-es ciklusának utolsó ülésén, (2014.) április 17-én Strasbourgban.

Brüsszel színe – és fonákja. Vendégségben Morvai Krisztinánál

Varga Domokos Gygyörgy írása

Ha nekem akár csak pár hónappal ezelőtt is azt mondja valaki, hogy 2014 áprilisában Brüsszelben töltök el három szép napot, akkor simán kikacagtam volna. Először is: honnan lenne rá pénzem? Másodszor is: minek mennék én oda, az Európai Unió fővárosába, ottani parlamentjébe, öntelt bürokraták és simulékony képviselők csillogó üveg- és acélpalotájába? Nem elég közvetve részesülnöm a nagy észosztásból, még menjek is oda érte?! Jó, persze, nemcsak simulékony képviselők léteznek, hanem ár ellen úszók is, de azok tevékenységét – hála a világhálónak – itthonról is figyelemmel tudom kísérni, innen is szorítani tudok nekik, a Szilaj Csikó olvasóit gazdagítani velük; ezért sem volt esélye semmiféle brüsszeli kiruccanásnak.

Az élet azonban – miként máskor már említettem volt, tisztelt Olvasó – mindig gazdagabb, mint a képzeletünk. Érdekes filmbe botlottam nemrég a neten: Chimamanda Adichie regényíró szól az egyetlen történet veszélyéről, vagyis arról, hogy ha csupán egyetlen történetet ismerünk egy másik emberről vagy országról, azzal komoly félreértéseket kockáztatunk. Nos, ma már tudom: majdnem így jártam én Brüsszellel...
A teljes írás IDE kattintva érhető el.