Hírek

A 2006 őszi jogsértéseket dokumentáló filmet mutatott be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat

A 2006 őszi jogsértéseket dokumentáló filmet mutatott be a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Budapest, 2013. október 20., vasárnap (MTI) - "Res Judicata - 2006 ősze: ítélt dolog" címmel a 2006 őszi jogsértéseket, bírói ítéleteken és jogi határozatokon, személyes példákon keresztül dokumentáló filmet mutatott be vasárnap Budapesten a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány (NJA).

Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő, az NJSZ aktivistája a vetítés előtt azt mondta: azért vált szükségessé a tények és adatok bemutatása, mert a magukat balliberálisnak nevezők egyre inkább tagadják a 2006-ban történt jogsértéseket, illetve bagatellizálják az önkényeskedéseket, a rendőri brutalitást.

Kárpátia verés 2006 október 23.

2006. október 23-án éjjel Bankó Attilát, a Kárpátia együttes dobosát és barátját a budapesti Rákóczi út egyik vendéglátóhelyén a betörő rebiszesek megtámadták és megverték, miután Attilán a Kárpátia együttes polóját fedezték fel. A népszerű nemzeti rock zenekar röviddel előtte adott koncertet a Corvin közben. Attila és barátja végül a nemzeti jogvédők segítségével kártérítést kapott, a rendőröket azonban kimosták, megúszták a felelősségre vonást, mondván, hogy nem lehetett beazonosítani őket...

A "demokrata" Heller legújabb hazug és magyarellenes rágalmai

Budaházy Györggyel folytattam egy érdekes kétórás élő rádióbeszélgetést a  magyarság, a politika, a jogvédelem és az EU aktuális témáiról. Ennek keretében ismertettem a "demokrata" Heller legújabb hazug, magyarellenes rágalmait, amely egy meghatározó német politikai magazinban (Die Zeit- Fasizmus felé menetel Európa c. lapszáma) jelent meg nemrégiben. Heller többek között náci ikonnak nevezi Wass Albertet, elemzi a Jobbik "rasszizmusát". Aki úgy érzi, hogy kissé megfásult a közélettől, az kérem nézze meg ezt a 7 perces beszélgetésrészt, biztos vagyok benne, hogy új lendületet kap a cselekvő hazafisága. Köszönjük Heller Ágnes!

Szanyi „félnáci ideológiák bajnokainak” nevezte a Jobbikot

2013. október 14-én az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló rendelettervezetről szóló jelentés vitájában Gaudi-Nagy Tamás Szanyi kapitányt szakmailag és ideológiailag lerendező kétperces felszólalása után Szanyi Tibor kért szót, majd beszédét így kezdte: „Az az igazság elnök úr, köszönöm szépen a lehetőség ’szal igazából én nem nagyon szívesen állok szóba mindenféle ilyen félnáci ideológiák bajnokaival, tehát most én valójában csak azért kértem ezt a megszólalási lehetőséget...” Az MSZP képviselője láthatóan ezután sem tudhatta, hogy egészen pontosan mit akart mondani. Szanyi tenyérbemászó felszólalása alatt hallható, ahogy Gaudi-Nagy helyrerakja a viselkedésében és beszédjében az ittasság és az agresszív bolsevizmus jeleit egyszerre mutató "Lenin-fiút".

A felszólalására Balczó Zoltán (Jobbik) reagált, aki utalt arra, hogy Szanyi nem értette, hogy eddig ő miről beszélt a témában, majd hozzátette, hogy „egy olyan párt nevében szólalok fel, amelyről (…) a bíróság kimondta, hogy gyakorlatilag nem nevezhető neonáci pártnak, mert aki annak nevezte, azt a bíróság elmarasztalta”. A vita aztán a szokott mederben folytatódott, Szanyi Tibor pedig a jobbikos rendreutasítást követően már nem próbálkozott újra kétpercnyi hírnévre szert tenni.

Aktuális helyzetelemzés Budaházy Gyurival

A Szent Korona Rádióban Budaházy György eheti vendége Gaudi-Nagy Tamás volt, akivel átbeszélték a délvidéki magyarság érdekében az elmúlt héten a strasbourgi Európa Tanácsban folytatott akciósorozatukat, de szóba került természetesen a temerini hetek ügye is. Beszélgettek a Biszku ellen emelt vád kapcsán az elszámoltatásról, a magyar bíróságok belső problémáiról, és a Snowden ügyről. Továbbá érdekes hírelemzések hangzottak el a műsorban, amelyekhez hozzászólt Gaudi-Nagy Tamás is. Gaudi ismerteti Heller Ágnes legújabb hazug és magyarellenes rágalmait, amely Németország egyik igen elismert politikai magazinjában a Die Zeit-ban nemrég jelent meg.

Kattintson a lejátszáshoz

Pártérdekek mentén illették kritikával az OBH elnökét

2013. október 17-én, az Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2012. évi beszámolója elfogadásáról szóló vitában (H/12728) Gaudi-Nagy Tamás bírálta mind a kormánypárti, mint a szocialista felszólalókat, mert szerinte kizárólag pártjuk politikai érdekeinek szempontjából viszonyultak a beszámolókhoz.

Rubovszky György (KDNP) azt mondta: a bírák nyugállományba helyezéséről, és a korhatár csökkentéséről még Baka András elnöksége alatt született döntés, így ennek felelőssége nem terhelhető a jelenlegi elnökre.

Gaudi megvétózná a szerb uniós csatlakozást, amíg nem rendezik a magyarok helyzetét

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás a „Sikeres magyar akciók a délvidéki magyarságért” címmel tartott napirend utáni felszólalásában tájékoztatta az Országgyűlést és a határokon túli magyarság sorsáért aggódó honfitársait a nemrég Strasbourgban, az Európa Tanácsban zajlott akciósorozatról.

Gaudi-Nagy Tamás ismertette, hogy az Európa Tanács 47 tagállamot tömörít (a magyar delegációjában 14 országgyűlési képviselő vesz részt), és a szervezet feladata, hogy az emberi jogok védelme mentén óvja, védje, szervezze az európai polgárok életét. „Mindenképpen egy olyan fórum, ahol a nemzeteknek fel lehet határozottan lépni olyan ügyekben, amelyeket a saját szempontjukból fontosnak tartanak” – folytatta a radikális képviselő, majd hangsúlyozta, „számunkra ilyen fontos ügy a szétszabdalt magyar nemzet kérdése.”

Gaudi: „Ha visszajön a baloldal, mindannyian le leszünk vadászva”

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12173) vitájában rámutatott, hogy milyen óriási a tét most, azaz mi vár a magyar nemzet tagjaira, ha visszatér a baloldal.

„Tegyük egyértelművé, hogy az Uniónak semmilyen hatásköre nincs a rezsicsökkentéssel kapcsolatban. (…) Az energiapiacon alkalmazott rendszerhasználati díjak kérdése nem uniós hatáskör” – kezdte a vitában az újabb felszólalását Gaudi-Nagy Tamás. „Vegye el a szőrös mancsát az Európai Unió a magyar emberek megélhetésével kapcsolatos kérdésekről” – tette hozzá, majd a szocialisták felé fordulva megjegyezte, „hagyják abba az ügynökszerű kiszolgálását az EU-nak és az energiacégek ügynökeiként a magyar haza árulását”.

Pásztor István szerint a vajdasági magyarok nem igényelnek olyan jogokat, mint a koszovói szerbek

A napokban készült (ismét) egy nagy-interjú Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével, a Délvidék egyetlen magyar nyelvű napilapjában, a Magyar Szóban, amely lap egyes vélemények szerint a VMSZ politikai propagandájának a kézivezérlésű sajtóorgánumává silányult.

Az interjúban a pártvezető kifejtette a véleményét arról a 700 fizetett pártaktivista tevékenységéről, akik házról-házra járva begyűjtötték a délvidéki magyar emberek személyes adatait. A Pásztor szerint is több tízezer embert érintő adatgyűjtés semmiképpen sem illegális, és erre garancia ,,a VMSZ sziklaszilárd erkölcsössége”. Így aztán nyugodt lehet mindenki, aki eddig attól tartott volna, hogy egy politikai párt épp politikai céljai elérésére használná fel a számára nélkülözhetetlen választópolgárok adatait.

Gaudi: „Verjük vissza, verjük szét a nemzeti érdekek ellen fellépőket!”

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12173) vitájában felvázolta, hogy milyen „frontvonalakat” kell látni.

Gaudi-Nagy Tamás a témában tett utolsó kétperces felszólalásában rámutatott, hogy „a vita kontextusa az, hogy támadják Magyarországot bizonyos önálló nemzetpolitikai lépései miatt”, majd hozzátette, nem az a lényeg, hogy a Jobbik egyetért-e mindennel, mert sok tekintetben nem, hanem látni kell a „nyilvánvaló frontvonalakat: van a nemzeti érdekeket védő és a nemzeti érdekek ellen dolgozó”.

Gaudi: A külföldi energiacégek fizessenek, vagy húzzanak el!

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12173) vitájában arra adta meg a választ, hogy a rezsicsökkentés árát kiknek kellene megfizetniük. Mint kifejtette, az energiacégeknek kellene ezt megtennie, vagy ha ez nem tetszik nekik, akkor menjenek, és legalább teret nyernek az önkormányzatok, valamint a nemzeti vállalkozók.

Gaudi-Nagy Tamás ezúttal feltette a kérdést: „Ki fogja megfizetni a rezsicsökkentés árát?” Utalva a vonatkozó módosító javaslatra, leszögezte, hogy azoknak a külföldi tulajdonú energiacégeknek kell ezt kifizetni, akik évek óta „bezsebelik az extraprofitot”. Hangsúlyozta, ez eddig nem volt más, mint „jogalap nélküli meggazdagodás”, amit a Polgári Törvénykönyv (361. paragrafus, első bekezdés) meg is fogalmaz: „aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni.” A jogvédő honatya hozzátette, hogy „ugyanezen a talajon kellene a devizahitellel kapcsolatos kérdést is rendezni”.

8-1? Elég sok

Kocsis Máté fejeket akar a történelmi vereség után, Deutsch Tamás szerint szégyen és gyalázat, amit Csányi Sándor MLSZ-elnök csinál. Orbán Viktor még nem ocsúdott fel a 8-1es KO-ból, de vajon a többi képviselő egyetért-e két fideszes politikus szenvedélyes kirohanásával, és egyáltalán mit gondolnak a történelmi focikudarcról? Gaudi-Nagy Tamás is elmondta véleményét a tragikus holland-magyar focimeccsről és az MLSZ felelősségéről.

Forrás: origo.hu

Gaudi kiutat keresne az Európai Unióból

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12173) vitájában leszögezte, „inkább azt nézzük, hogy hogyan lehet kimászni ebből az egész európai uniós csapdából”.

„Az Európai Bizottság a kötelességszegési eljárás előszobájának tekinthető lépést tett Magyarországgal szemben” – világított rá Gaudi-Nagy Tamás, majd hozzátette: „Magyarországot folyamatosan és rendszeresen szégyenpadra próbálják ültetni”. Kiemelte, hogy az Európa Tanács magyar delegációjának tagjaként ott volt a Tavares-jelentés vitájában és végigharcolta a Magyarország elleni monitorozási vitát, ahol, ahogy fogalmazott, „magukból kivetkőzött emberek” indítanak eljárást hazánk ellen.

Gaudi kiosztotta az MSZP-s „szaunalovagokat”

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12713) vitájában az Éhség menetéről szaunázni megpihenő, és ott a szegény emberek nehéz életéről elmélkedő MSZP-s képviselők magyar emberek szegénységéért való aggódását kérdőjelezte meg.

Gaudi az ároktői gyilkosság kapcsán is a bírák felelősségre vonását hangsúlyozta

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény és az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény módosításáról szóló módosító törvényjavaslat (T/11530) kapcsán elmondta, hogy támogatja a bírák felelősségre vonását, ha azok nem járnak el szakszerűen.

Gaudi-Nagy Tamás rámutatott, hogy „nyilvánvalóan pártpolitikai, demagóg célzatból” karolja fel az MSZP az ároktői gyilkosok házi őrizetből való megszökésének ügyét, de a radikális képviselő hozzátette, „jogosan felháborító, hogy négy év eljárás után nem tudta a bíróság első fokon elmarasztalni ezek az embereket, amely ügyben nyilvánvaló bizonyítékok láncolata bizonyította a felelősségüket”. 

Területi autonómiát a délvidéki magyarságnak - összefoglaló a közelmúlt strasbourgi történéseiről

Az Európa Tanács szeptember 30-án kezdődött, egyhetes strasbourgi Parlamenti Közgyűlésén a délvidéki magyarság területi autonómiájáért és jogfosztottságának megszüntetéséért Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, az ET magyar delegációjának tagja délvidéki magyar szervezetek vezetőivel összehangolt akciókkal hívták fel a figyelmet, melyet a nemzeti radikális jogvédő felszólalásában előre bejelentett.

Szeptember 30-án, 13 órától az Európa Tanács strasbourgi főépületének 8. termében a „Vessenek véget a 300 000 délvidéki magyar elleni emberi jogi jogsértéseknek – a területi autonómia lenne az igazi megoldás!” címmel tartottak közmeghallgatást, erről bővebben IDE kattintva lehet olvasni.

Morvai és Gaudi a délvidéki akcióról, a Gárdáról és a szemkilövetők pofátlanságáról beszélget

Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő beszélget Strasbourgban, az Európai Parlament októberi plenáris ülésének végén. A témák:

1.A szerb EU csatlakozás kapcsán szükséges harcos kiállás a délvidéki magyarok jogaiért, Tamás és küzdőtársainak sikeres akciója az Európa Tanácsban a szerb elnök látogatásakor.
2. A Magyar Gárdával kapcsolatos időszerű jogi és egyéb kérdések, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bíróságához most benyújtott fellebbezésre.
3. A 2006-os rendőrterrort tagadó szemkilövetés-pártiak egyre fokozódó pofátlansága és ennek veszélyei hazánkra, és a témával kapcsolatos október 20-i rendezvény beharangozása (A rendezvény részleteiről: www.morvaikrisztina.hu és www.gaudi.jobbik.hu)

Pártpolitika Andor kabinetjében

Bíró-Nagy András uniós tisztviselőként csupán szólásszabadságát gyakorolja, vagy összeférhetetlenség áll fenn?

Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős EU-biztos kabinetjének egyik tagja, Bíró-Nagy András a bizottsági munkája mellett egy olyan hamburgi rendezvényen tartott előadást szeptember elején, amelyet kutatási területével – a Jobbik és a Fidesz politikájának összefonódása, illetve az európai radikalizmus – kapcsolatban megjelent könyv bemutatója alkalmával szerveztek.

Gaudi-Nagy erőszak áldozata lett Strasbourgban (Videóval)

Szűk negyedórás videót forgatott Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője arról, hogy milyen megpróbáltatásokat élt át, amikor társaival az Európa Tanács strasbourgi épülete előtt tüntetett, majd megpróbált bejutni Tomiszlav Nikolics szerb elnök sajtótájékoztatójára. Gaudi-Nagy a délvidéki magyarságnak biztosítandó területi autonómiáról szerette volna kérdezni a politikust a nyilvánosnak meghirdetett rendezvényen.

Gaudi: „a magyar termőföld megvédését az összes létező eszközzel szolgáljuk”

2013. szeptember 23-án Gaudi-Nagy Tamás az úgynevezett mezőgazdasági zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépésről szóló törvényjavaslat (T/11187) vitájában ismét hangsúlyozta a Jobbik-frakció véleményét, miszerint a termőföld jogellenes megszerzése büntető törvénykönyvi tényállásba drákói kemény büntetést szerettek volna behelyezni.

A radikális képviselő örömét fejezte ki amiatt, hogy nagymértékű elkötelezettséget lát minden oldalról a zsebszerződések kérdésében, majd a témában érdeklődők figyelmébe ajánlotta Kozma Ágota Zsebszerződések című jogi tanulmányát a Glossa Iuridica gyűjteményből.

Hozzátette azonban, hogy továbbra is hiányolja a büntető törvénykönyvből azt a „drákói” büntetést, amelyet a Jobbik javasolt, és amely szerint akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható lenne az, aki jogellenesen szerez termőföldet, vagy játszik ebben közre.

„Olyan rendszer kellene, amely mind a büntetőjogi eszközökkel, mind a hatósági eszközökkel, mind a nyomozóhatósági eszközökkel képes hatékonyan felvenni a versenyt” – hangsúlyozta Gaudi-Nagy Tamás, aki zárásul azt a célt fogalmazta meg, hogy „a magyar termőföld megvédését az összes létező eszközzel szolgáljuk.”