Gaudi: „Verjük vissza, verjük szét a nemzeti érdekek ellen fellépőket!”

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12173) vitájában felvázolta, hogy milyen „frontvonalakat” kell látni.

Gaudi-Nagy Tamás a témában tett utolsó kétperces felszólalásában rámutatott, hogy „a vita kontextusa az, hogy támadják Magyarországot bizonyos önálló nemzetpolitikai lépései miatt”, majd hozzátette, nem az a lényeg, hogy a Jobbik egyetért-e mindennel, mert sok tekintetben nem, hanem látni kell a „nyilvánvaló frontvonalakat: van a nemzeti érdekeket védő és a nemzeti érdekek ellen dolgozó”.

„Jelenleg az MSZP képviselői a túlsó oldalon állnak” – folytatta a radikális honatya, aki utalt Herczog Edit képviselőnő „coming outjára” a Tavares-jelentés kapcsán, valamint az Európa Tanács magyar delegációjának két szocialista tagjára (Szabó Vilmos, Harangozó Gábor), akik „minden alkalmat megragadnak, hogy éppen az adott témakör kapcsán Magyarországot gyalázzák”. Rámutatott, hogy alig hallja a hangjukat valóban stratégiailag fontos össznemzeti ügyben (pl. elszakított székely testvéreink).

„Álljunk be egy sorba, és verjük vissza, verjük szét a nemzeti érdekek ellen fellépőket, védjük meg a magyar embereket” – zárta határozott hangvételű felszólalását Gaudi-Nagy Tamás.

További hírek:
http://www.facebook.com/gaudinagytamas