Morvai Krisztina: "Maradt-e bármi oka Magyarországnak arra, hogy az EU tagja maradjon?"

- kérdezte Morvai Krisztina az Európai Bizottság tagjaitól, miután ma az EU pénzügyminiszterei 145 milliárd forintnyi kohéziós pénzt vettek el Magyarországtól. A képviselőnő rámutatott, hogy a földmoratórium lejárta után a nyugati befektetők szereznék meg a magyar termőföldet, miközben kohéziós pénzeinket elveszik, hazánkat pedig minden vonalon gyarmatosítják. Rákérdezett, hogy vajon az uniós főbürokraták hallottak-e már 1956-ról és a magyar szabadságszeretetről. Andor László, magyar uniós biztos (akit a Bajnai-kormány nevezett ki) higgadtságra intette Morvait és mindazokat az egyre növekvő magyar tömegeket, akik pontosan a higgadt mérlegelés után teszik fel a címben szereplő kérdést

Behívták tanúkihallgatásra, majd letartóztatták a szovjet emlékműs bírsága miatt - összegyűlt a "váltságdíj"

Behívták tanúkihallgatásra, majd letartóztatták a szovjet emlékműs bírsága miatt - összegyűlt a "váltságdíj"

A Szent Korona Rádión olvasható az alábbi felhívás:
Szerda óta rácsok mögött van Dráfi "Robin" Attila, akit csak akkor engednek el, ha kifizeti a közel 200 ezer forintos bírságot, amit önerőből nem tud megtenni. Gyűjtünk számára, hogy a kényszerpihenőnek minél előbb vége legyen! Segítsen Ön is, akár pár száz forinttal!
Dráfi "Robin" Attila is részt vett a 2006-os tévéostrom alatti, szovjet szörnyemlékmű elleni akcióban, és 196 ezer forintnyi pénzbírságot róttak ki rá. Budaházyt akkor összesen 1.000.000 forintra büntették - akkor sikerült a gyűjtés, és a nemzeti oldal ki tudta fizetni a büntetést. Most újabb összefogásra van szükség, ugyanabban az ügyben.

Díjazott autonómiaharc (Gábor Áron-díj a magyar képviselőknek)

A marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében díszelő­adás keretében adták át szombat este az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2011-es évi Gábor Áron-díját.

Az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat azok kapják, akik az adott évben a legtöbbet tették a szervezet ki­zárólagos célja, Székely­föld autonómiájának kivívása érdekében.

A székely Nemzeti Tanács Gábor Áron díjjal tüntette ki a magyar Országgyűlés Európa Tanácsi Delegációját, többek közt Gaudi-Nagy Tamást és Kalmár Ferencet is.

Szombat este, a Marosvásárhelyi Kulturális Palotában megrendezésre került ünnepségen, Kalmár Ferenc kijelentette, hogy Romániában a székely autonómia 10-20 év múlva valósulhat meg.  A kijelentést azzal indokolta, hogy a romániai elitet mindig is nyitottság jellemezte a Nyugat-Európából származó “új ötletekkel” kapcsolatban, és ez így lesz az autonómia kérdéskörének esetében is.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének delegációja átvette a Gábor Áron Díjat

A Székely Nemzeti Tanács a 2011-es év Gábor Áron Díját az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése magyar delegációjának ítélte. Az elismerést a delegáció 2012. március 10-én, Marosvásárhelyen, a Székely Vértanúk emléknapján vette át.

Jobbik: Hazudik a rendőrség a 2006-os felvételek ügyében; feljelentést tesznek + Videó + Feljelentés

A Jobbik szerint a rendőrség állításával szemben igenis eltűntek videofelvételek és a belső rádióforgalmazás hangfelvételei a 2006-os tüntetéseken végrehajtott rendőri intézkedésekkel kapcsolatban, ezért az ellenzéki párt feljelentést is tesz a legfőbb ügyésznél - jelentették be ellenzéki országgyűlési képviselők szerdai sajtótájékoztatójukon.

A Jobbik szerint tűntek el 2006-os felvételek

Gaudi-Nagy Tamás és Zagyva György Gyula 12 bűncselekmény gyanúja miatt tesznek feljelentést ismeretlen tettesek ellen a 2006-os tüntetéseken végrehajtott rendőri intézkedésekkel kapcsolatban.

A Jobbik szerint a rendőrség állításával szemben eltűntek videofelvételek és a belső rádióforgalmazás hangfelvételei a 2006-os tüntetéseken végrehajtott rendőri intézkedésekkel kapcsolatban, ezért az ellenzéki párt feljelentést tesz a legfőbb ügyésznél – jelentették be ellenzéki országgyűlési képviselők szerdai sajtótájékoztatójukon.

Jobbik: Eltűntek a 2006-os felvételek

A Jobbik szerint a rendőrség állításával szemben igenis eltűntek videofelvételek és a belső rádióforgalmazás egyes hangfelvételei a 2006-os tüntetéseken végrehajtott rendőri intézkedésekkel kapcsolatban, ezért az ellenzéki párt feljelentést tesz a legfőbb ügyésznél - jelentették be ellenzéki országgyűlési képviselők szerdai sajtótájékoztatójukon.

Arabnégercigány kontra mocskosrasszisták. Kontrát a király! Üdv a t. Házból. + Videó

Unalmas napnak ígérkezett a mai a t. Házban, s e prognózisnak megfelelően húsz és harminc fő között ingadozott az üléstermi létszám. Egyedül az „Egyes migrációs tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat” ígért némi izgalmat, az is csupán a jobbikos toposzok várható felbukkanása okán. Nem kellett csalatkoznunk, honatyáink, honnőink, amit lehetett, kihozták a helyzetből.

A rendőrség manipulálta a 2006 őszi állami terrort leleplező rendőrségi felvételeket

Gulyás Gergely, a 2006-os rendőri túlkapásokat vizsgáló albizottságának fideszes elnöke nem tud arról, hogy a rendőrök annak idején a jogtalanságaikat rögzítő videókat töröltek volna. Gaudi-Nagy Tamás jobbikos alelnök biztos abban, hogy volt törlés, de neki sincs semmilyen bizonyítéka.

Völgyesi Miklós nyugalmazott büntetőbíró, aki közreműködött a Balsai-jelentés elkészítésében is, a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent cikkben arról beszélt, hogy "a rendőrség 2006 őszén készített felvételeket a brutális őrizetbe vételekről, azonban ezeket feltehetően még a kormányváltás előtt eltüntették, megsemmisítették, mivel a kirívó törvénytelenségeket bizonyították volna".

Gaudi-Nagy Tamás ügyrendi küzdelme a Nemzet Templomában az igazságért s 2/3-os szavazógéppel szemben

Az Országgyűlés 2012. március 5-i ülésén Gaudi-Nagy Tamás kemény ügyrendi csatákat vívott a kétharmados többség által jogtipró önkénnyel elutasított módosító javaslatok miatt a közkegyelmi törvény, a Balsai jelentés és a Független Rendészeti Panasztestület beszámolójával kapcsolatban.

 Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága ugyanis  házszabály-ellenesnek nyilvánította Gaudi-Nagy Tamás  Balsai- jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozat javaslathoz, a közkegyelemről szóló törvényjavaslathoz, valamint a Független Rendészeti Panasztestület 2008-2010 közötti időszakot felölelő jelentéséhez benyújtott módosító javaslataimat. A plenáris ülésen így nem maradt más hátra, minthogy az utolsó még meglévő fegyverhez nyúljak és ügyrendi felszólalással éljek annak érdekében, hogy az igazságot az ország nyilvánossága előtt elmondhassam.

Tüntettek a Jobbik ellen a Corvinuson

Többször megzavarták a Corvinus Egyetemen Navracsics Tibor és Gaudi-Nagy Tamás tárcatükör beszélgetését. A jobbikos politikust már érkezésekor kifütyülték, a hallgatók pedig táblákkal demonstráltak ellene.


"Jobbik is not welcome here" (MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)