Hírek

Zúgott a "szebb jövőt" a Trianon palotánál

Több száz magyar érdelődő vonult pénteken a Párizs déli elővárosában található Nagy Trianon palotához, ahol 1920-ban aláírták a magyar határokat jelentősen módosító békeszerződést. A pénteki megemlékezésen harangot kongattak, tudósítónk szerint többször felharsant a Jobbik jelszava, a "szebb jövőt" és beszélt az eseményen a párt parlamenti képviselője, Gaudi-Nagy Tamás is.

Ősszel folytatódik az Erzsébet téri ávós tombolás miatti per

Ősszel folytatódik a Magyar Gárda Mozgalom országos kapitányának a rendőrség ellen indított közigazgatási pere. Kiss Róbert azért perelte be a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), mert álláspontja szerint a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel 2009. július 4-én Budapesten az Erzsébet téren tartott békés jellegű spontán demonstrációt.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Nem állnak le a koncepciós eljárások

Az önkényuralmi rendszerekben megszokott koncepciós eljárások ellen emelte fel a szavát parlamenti sajtótájékoztatóján Gaudi-Nagy Tamás. A Jobbik országgyűlési képviselője ilyennek nevezte a tavalyi Erzsébet téri, gárdisták által szervezett ülődemonstráció brutális és törvénytelen feloszlatását, s a többi gárdaellenes akciót, a Szima Judit rendőrszakszervezeti (Tettrekész érdekképviselet) vezető elleni házkutatást és folyamatos hatósági vegzálást, valamint a Budaházy György és a Hunnia Mozgalom elleni eljárásokat.

Versaillesban is szólt a harang

A versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon palota előtt tartott nagygyűlést a Magyarok Világszövetsége szervezésében több magyar szervezet a trianoni emléknapon.

Nemzeti jogvédők beszélgetése a trianoni békediktátumról Brüsszelben, az Európai Parlament televízióstúdiójában - 2010. június 3. (videók)

Először fordul elő, hogy Brüsszelben, az Európai Parlament központjában magyar politikusok és jogvédők őszintén beszélhetnek a magyar nemzet legnagyobb tragédiájáról, az igazságtalan trianoni békediktátumról.

Az Európai Parlament falai megremegtek a magyar igazságtól!

 

A Trianoni Békediktátum 90. évfordulóján a Nemzeti Érzelmű Motorosok közel harmincfős motoros küldöttsége június 3-án átadta a magyarság számára igazságot követelő petíciót Brüsszelben az Európai Parlament (EP) épületénél négy EP képviselőnek, köztük Morvai Krisztinának. Az eseményen részt vett még az Emberi Jogok Közép-európai Bizottsága képviseletében annak elnöke, Pierre Gillet, és tanácsadója, Dr. B. Nagy Ottó. 

Gaudi-Nagy Tamás küzdelme a népszavazási szabályok reformjáért

 

Gaudi-Nagy Tmás felszólalásai az H/19 Az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitájában annak érdekében, hogy a reform ne csak a választójogi szabályokr,a hanem a népszavazási és nép  kezdeményezési szabályokra is vonatkozzon.

Gaudi-Nagy Tamás a Nemzeti Együttműködés Programja kapcsán 2010.05.26

A felszólalás szövege:

 

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt kijelölt Miniszterelnök Úr! Hallgatva jobbikos képviselőtársaim felszólalásait, és most különösen meghallgatva Lendvai Ildikó felszólalásait, számomra tökéletesen leképeződött a konstruktív és a destruktív ellenzékiség közötti különbség. Lendvai Ildikó bemutatta a destruktív ellenzékiség mintapéldáját, jobbikos képviselőtársaim a konstruktív ellenzékiséget. Ebben a szellemben bíráltuk, kritizáltuk vagy éppenséggel, ha jót találtunk, akkor dicsértük a kormányprogramot.

Jobbik: minden ellenzéki javaslatot lesöpör a kormánytöbbség

A Jobbik szerint azt a tendenciát lehet megfigyelni, hogy a kormánytöbbség a parlamenti bizottságokban folyamatosan leszavazza az ellenzéki módosító indítványokat, így a párt szerint azok még akkor sem kerülhetnek az Országgyűlés elé, ha a legnagyobb társadalmi igényeket elégítenék ki.

Emberi jogok Közép- Európai Bizottsága: A magyar közösség helyzete Szlovákiában az EU tagsága után

Az Európai Unió a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának alapelvein nyugszik. Az erre vonatkozó okmányokat minden tagállam ünnepélyesen aláírta. Ennek következtében minden tagállam kötelességet vállalt az alapelvek feltétel nélküli betartására. Az alapelvek súlyos és tartós megsértése a vétkes tagállam jogainak felfüggesztését vonhatja maga után.

Gaudi-Nagy Tamás útravalója a Trianonba igyekvő Nemzeti Érzelmű Motorosoknak: ebben a küzdelemben meghalni lehet, de elfáradni soha

Vona Gábor és a frakció tagjai a Parlament előtt fogadták a Nemzeti Érzelmű motorosok csapatának azon részét, akik ma indulnak Trianonba, hogy ott emlékezzenek a magyar történelem legnagyobb tragédiájára.

Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság jegyzőkönyv - 2010. május 25., kedd, 12 óra

A jegyzőkönyv a Btk módosításhoz benyújtott jobbikos módosító javaslatok alkotmányügyi bizottsági vitáját tartalmazza:

Gaudi-Nagy Tamás nemcsak a parlamentben és a bíróság előtt áll ki a politikai foglyok mellett

Gaudi- Nagy javaslatára az Országgyűlés nemcsak 2006 őszi rendőrterrort vizsgálja, hanem a politikai szabadságjogok gyakorlóival szemben 2002-2010 között a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai rezsim által elkövetett összes jogsértést is.

Miniszterelnöki megbízott vizsgálja a 2006-os zavargásokat

Balsai István fogja kivizsgálni a 2006 októberében történteket.

A Fidesz-KDNP első döntése, amint megkapja a kormányzati felhatalmazást, az lesz, hogy Orbán Viktor egy miniszterelnöki megbízottat nevez ki Balsai István személyében a 2006 októberében történtek kivizsgálására.

Ebben az ügyben nincs helye óvatosságnak, hezitálásnak - hangsúlyozta Orbán Viktor a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szerdai alakuló ülésén az Országházban.

A leendő kormányfő kijelentette: nem fogják szó nélkül hagyni, ami 2006. október 23-án történt.

"Ezért felelni kell" - a törvényes keretek között - mindenkinek, aki ebben részt vett. Nincs kivétel sem rangra, sem beosztásra, sem életkorra tekintettel - szögezte le Orbán Viktor.

MTI - Hír24

Letakarták a zsidók a Budaházynak szánt üzenetet a majálison

Május 1-én ismét a politikai foglyok szabadságát követelő tüntetésre került sor Budapesten. A vonulás a Hősök teréről indult és a Városligetben ért véget, ahol éppen majális volt. A szervezők minél több ember figyelmét szerették volna felhívni Budaházyék helyzetére, ennek azonban nem mindenki örült.

Képgaléria a vonulásról ITT, videó ITT. Képek a majálison történtekről ITT, videó ITT.

A Hősök terén délelőtt egybegyűlteket Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke és Gaudi-Nagy Tamás, Budaházy György ügyvédje köszöntötte, majd a résztvevők lassan átvonultak a Városligetbe. A szervezők minél több ember figyelmét szerették volna felhívni Budaházy és a politikai foglyok helyzetére, ezért esett a választás május 1-ére, hiszen ilyenkor rengeteg ember látogat ki a fővárosi rendezvényekre.
Figyelve a reakciókat, általánosságban elmondható, hogy a sétálgató, sört ivó és vattacukrot eszegető emberek arcára kiült a döbbenet a kis vonuló csapat, illetve a magasba tartott feliratok láttán. Sokan azt sem tudták, hogy vannak politikai foglyok, haladás azonban, hogy Budaházyról már hallottak, de a cionista médiának köszönhetően sajnos csak terroristaként emlegették.

Újabb kártérítési per a 2006. október 23-i rendőrterror miatt

Újabb kártérítési per kezdődött a Fővárosi Bíróságon a 2006. október 23-ai rendőri fellépés kapcsán: a felperes, egy gumilövedékkel nyakon lőtt asszony hárommillió forint, nem vagyoni kártérítést követel a Készenléti Rendőrség jogelődjétől.

Az asszony csütörtökön, a bírósági tárgyalás első napján elmondta: 2006. október 23-án a Fidesz rendezvényén vett részt, majd hazaindult a férjével. Mint hozzátette, a Rákóczi út és a Síp utca sarkán szembetalálkoztak a rendőrökkel, akik több lövést adtak le az utcán lévő békés tömegre, őt a nyakán, a jobb füle alatt érte a gumilövedék.

A felperes kitért arra: a történtek hatására sokkot kapott, azóta is pszichiátriai kezelésre jár. Az, amit átélt, a mai napig kihat mindennapjaira, magánéletére, továbbá közrejátszott egészségének további romlásában: a traumák következményeként leszázalékolták, rokkantnyugdíjat kap és járandósága felét gyógyszerekre költi - közölte.

Az asszony jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás - aki egyben a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője - felhívta a figyelmet arra, hogy megpróbáltak peren kívül megegyezni a Készenléti Rendőrség jogelődjével, de ez nem járt sikerrel. Közlése szerint ez azért nem sikerült, mert a nő időközben megalapította a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületét, amelynek elnöke; ez a szervezet a 2006. őszi rendőri fellépés áldozatait tömöríti. Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte, hogy hasonló ügyekben húsz alkalommal már sikerült peren kívüli egyezségre jutni.

A jogi képviselő a tárgyaláson kifogásolta, hogy a kereset benyújtása és a per kitűzése között tíz hónap telt el, s ez messze meghaladja a törvény által előírt négy hónap maximumot. Mint mondta, megfontolja, hogy ezért a késedelemért éljen-e a bírósággal szemben kártérítési igénnyel.
A védő elmondta azt is, hogy 2006. október 23-án a rendőrök - akiken nem volt azonosító jelzés - olyan gumilövedékeket használtak és okoztak azokkal több súlyos sérülést, amelyek nem voltak még rendszeresítve.

Az alperes nem vonta kétségbe, hogy az asszonyt gumilövedék találta el, azonban a lövés szándékosságát és a kártérítés mértékét vitatja.
A per novemberben folytatódik, addig a bíróság orvos szakértőt rendel ki annak megállapítására, hogy a sértett milyen mértékű fizikai és mentális sérülést szenvedett.

MTI