dr. Gaudi-Nagy Tamás

MTV ostrom per: Toroczkai a végső győzelem előtt

A Fővárosi Törvényszék 2012. július 3-i tárgyalásán nem született ítélet a Budapesti Rendőr-főkapitányság által eredetileg 2007-ben Toroczkai László ellen indított kártérítési perben. A rendőrség a keresetét arra alapozta, hogy Toroczkai László volt a felelős az MTV székház ostrom során a rendőrségi eszközökben bekövetkezett kárért, mint ,,a tüntetés szervezője". A négy éves jogvita után idén januárban a Kúria - kétszeri kereset elutasítást követően - végül azt állapította meg, hogy Toroczkai László szervezőnek tekinthető, s épp ezért felelősséggel tartozik a tüntetők által okozott károkért. A BRFK keresete eredetileg közel 10 millió forint megfizetésére irányult, azonban mára az összeg alig több mint egymillió forintra csökkent a Toroczkai Lászlót képviselő ügyvédek, Gaudi-Nagy Tamás és Tóth László megalapozott védekezése miatt. A kárként bejelentett rendőrségi eszközök vonatkozásában sem bizonyította a rendőrség azt, hogy ezek az eszközök a helyszínen voltak, azok a tüntetők miatt károsodtak, illetve a kár mértéke sem nyert bizonyítást. Hol korábbi, hol jóval később kiállított számlákat csatolt a BRFK.


Áttörés előtt a székely autonómia kérdése?

A múlt héten tartotta nyári ülésszakát Strasbourgban a negyvenhét államot tömörítő Európa Tanács, melynek legfontosabb feladatai közé az emberi jogok védelme tartozik.

A Tanácsban tizennégy magyar országgyűlési képviselő tevékenykedik, köztük a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás, aki ma délután elmondta, hosszú előkészületek után végre napirendre került Székelyföld területi autonómiájának kérdése is. A tanácskozáson részt vett a Székely Nemzeti Tanács vezetője, Izsák Balázs is, aki bemutatta azt az autonómia statútumot is, melyet a román kormány már kétszer is elutasított.

Székely Sziget: A magyar remény szigete

A katrosai Gábor Áron Szabadidőközpontban megrendezett, háromnapos IV. Székely Szigeten még ha jelképesen is, de 72 órára újra egyesülhettek a trianoni békeszerződés által szétszakított területek. Az egykori Nagy-Magyarország szegleteiről érkező látogatók a tábort szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) zászlaja alá gyűlve tettek bizonyosságot arról, hogy hittel, hűséggel, bátorsággal létezik magyar összefogás.

Gaudi-Nagy Tamás beszélgetése az Európa Tanács ülésterme előtti stúdióban

Szó esik a székely önrendelkezésről, a francia választásokról , a franciaországi hagyományos nemzeti közösségekről, az Európa Tanács közgyűléséről, valamint Budaházy győzelméről.

Győzött az igazság, Budaházyt ismét felmentették! De mikor kerülnek már börtönbe a gyurcsányista terroristák és bűntársaik? - Gaudi-Nagy Tamás közleménye, Strasbourg 2012. június 27.

A Kúria, Kónya István vezette tanácsa  2012. június 26-án helyt adott Budaházy György védőjeként benyújtott felülvizsgálati indítványomnak és indokainkkal messzemenően egyetértve felmentette a számtalan koncepciós eljárást már sikeresen visszaverő hazafit az egyik legsúlyosabb állam elleni bűncselekmény, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületének vádja alól. Ez már a sokadik felmentés a Budaházy elleni koncepciós perek  sorában, több esetben már kártérítést is kapott.  A hat év jogi küzdelme után született döntésen azért nem lehettem jelen, mert Strasbourgban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszakán képviselem ezen a héten a nemzeti érdekeket, többek között éppen a székely önrendelkezésért küzdő Székely Nemzeti  Tanács célkitűzései számára toborzok támogatókat az itt tartózkodó Izsák Balázs elnök úrral együtt.

Hatalmas elégtétel ez az ítélet nemcsak Budaházy Györgynek, és minden jóérzésű, jog uralmát tisztelő embernek, a hazafias meggyőződésük miatt üldözöttekért 2004 óta küzdő Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak, de nekem is mint védőnek, akit ebben az ügyben kifejtett védői munkám ellátása miatt éppen a felmentésnek helyszínt adó ülésteremben  két alkalommal is több százezer forintos bírsággal sújtott a Fővárosi Ítélőtábla  pártállami időkben is már aktív bírója, Máziné Szepesi Erzsébet. Ő volt az is, aki nemcsak a vérlázítóan törvénysértő és most hatályon kívül helyezett, bűnösséget megállapító döntést hozta és egy év börtönt szabott ki a korábban első fokon felmentett hazafira, de ő volt az aki másfél évig hosszabbítgatta szintén törvénysértően Budaházy előzetes letartóztatását. Ő volt az, aki nem átallotta provokatív módon a 2010-es országgyűlési választások első fordulója előtt két nappal kitűzni az elítéléssel járó tárgyalást.

A Kúria fölmentette Budaházyt az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól

A Kúria kedden kihirdetett ítéletében - helyt adva a Budaházyt ebben az ügyben 2006 óta védő Gaudi-Nagy Tamás  ügyvéd beadványának, akit az Európa  Tanács Parlamenti Közgyűlésen országgyűlési képviselőként való részvétele miatt a nyilvános ülésen Szikinger István ügyvéd helyettesített-megváltoztatta a korábbi elmarasztaló határozatokat, és felmentette a vádlottat, mert álláspontja szerint nem követett el bűncselekményt. Az ítélet kihirdetése után Budaházy Györgynek gratuláltak a tárgyaláson megjelent barátai, tisztelői.

A Kúria dr. Kónya István vezette bírói tanácsa kedden kora délután fölmentette Budaházy Györgyöt az államellenes, az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére, arra történő biztatás és előkészület bűntette alól. Dr. Kónya István tanácselnök az ítélet megindoklásában a többi között elmondta, hogy Budaházy semmilyen tettével nem buzdított az erőszakos cselekmények elkövetésére, s a megnyilvánulásai kizárólag verbális jellegűek voltak. A terhelt többször is kifejtette ugyan a fönnálló rend megváltoztatásának szükségességét, ám a sajtófölhívásai, megnyilatkozása nem voltak erőszakosak, erőszakra ösztökélőek.

Támogassa tárgyalási jelenlétével Budaházy Györgyöt a Kúria előtti koncepciós politikai büntetőperben

 Kedden (június 26-án) 9 órától a Markó u. 16. földszint 9-es teremben Budaházy György ellen "alkotmányos rend erőszakos megdöntésének előkészülete" ügyében tart felülvizsgálati tárgyalást a Kúria.

 

Hazafiak, honleányok!

A Kúria (volt Legfelsőbb Bíróság) 2012. június 26-án 9 órától a Markó utca 16. földszint 9-es tárgyalóteremben tartja az "alkotmányos rend erőszakos megdöntésének előkészülete" vádjával ellenem folytatott eljárás felülvizsgálati tárgyalását.

A nemzeti jogvédőkről szóló könyvet dedikálja Gaudi, Budaházy is jelen lesz Skype-on keresztül

Ismerje meg a nemzeti jogvédőket, akik - Magyarországon először - a deviánsok és idegenek helyett a magyar emberek jogaiért harcolnak!

Gaudi-Nagy Tamás dedikálja a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Jogvédők a nemzet szolgálatában című könyvét 2012. június 7-én, csütörtökön délután 17 órától a Szkíta Kézműves Boltban (Bp. Kossuth L. utca 6.).
A kötet egyik főszereplője a két és fél éves előzetes letartóztatást kiállt, és jelenleg már több mint fél éve koncepciós per miatt házi őrizetben tartott Budaházy György, aki ebből kifolyólag csak Skype-kapcsolaton keresztül tud jelen lenni, de a könyveket előzőleg már ellátta kézjegyével. A kötetben exkluzív interjú olvasható vele és több, ügyeiben született ítélet is megtalálható.

A területrabló államok nagykövetségei előtt követelték hazafiak a trianoni békediktátum revízióját

Gaudi-Nagy Tamás a román nagykövetség előtt követelte az erdélyi magyarok önrendelkezését.

Alább olvasható a Szent Korona Rádió helyszínen lévő tudósítójának a Kárpát-medence legnagyobb, radikális magyar erőt felmutató, tiltakozó rendezvényéről készült tudósítása, melyet a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a gyalázatos trianoni diktátum 92. évfordulóján szervezett. A rendezvényen a szervezőkön kívül a Jobbik Ifjúsági Tagozat vezetője is felszólalt, de számos jobbikos zászló feltűnt a hazafias szervezetek zászlajai között. A Román Nagykövetség előtt Gaudi-Nagy Tamás tartott beszédet

melyben nemzetgyilkossági kísérletnek nevezte a diktátumot. Részletesen szólt a diktátum óta elszenvedett erdélyi magyar jogsérelmekről, és követelte a az erdélyi magyarok, különösen a székelyek önrendelkezési jogának biztosítását, emlékeztetve Romániát nemzetközi kötelezettségeinek maradéktalan betartására.  

Toroczkai: Területi revíziót! (+videók)

Erőt akartak mutatni a Trianon ellen tüntető radikálisok

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) más radikális jobboldali szervezetekkel közösen demonstrált vasárnap Budapesten. A rendezvényen beszédet mondott Toroczkai László, a HVIM elnöke, Zagyva György Gyula jobbikos parlamenti képviselő, és Juhász Szabolcs, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának képviselője is.

Tiltakozás a trianoni békediktátum ellen Budapesten

hvimA trianoni békediktátum aláírását a világtörténelem legnagyobb, a magyar nemzet ellen elkövetett gaztettének nevezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke vasárnap Budapesten, az 56-osok terén, más nemzeti radikális szervezetekkel közösen tartott tüntetésen. Toroczkai László hangsúlyozta, "csak az lehet magyar, akinek fáj Trianon".

A Regnum Marianum-kereszt mellett álló veterán Csepel típusú teherautó platójáról szónokolva Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője arról beszélt mintegy másfélezer ember előtt, hogy a határon túli magyarok könnyített kettős állampolgárságának megadása körül kettős mércét alkalmaznak, mert a radikális szervezetekhez köthető emberek igényeit nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva utasítja el a köztársasági elnök.

Szabadságot Tóásó Elődnek!

Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága 2012.05.22-én (kedden) külön gyűlést szentelt a Bolíviában három éve fogvatartott Tóásó Előd ügyének. A bizottság ülésén részt vett több dél-amerikai állam külképviselete is (Chile, Argentína, Brazília pl., de az Amerikai Egyesült Államok és Írország is képviseltette magát a Külügyminisztérium illetékesei mellett).

Jelen volt az ülésen Tóásó Edit, a jogellenesen fogvatartott magyar testvére, aki megdöbbentő részleteket tárt fel az elfogás és fogvatartás körülményeiről. Mint emlékezetes, Tóásó Előd tagja volt annak a csoportnak, amelyet 2009. április 16-án bolíviai különleges erők rajtaütésszerű támadással lerohantak, közülük több embert (Rózsa-Flores Eduardót, Magyarosi Árpádot és Michael Martin Dwyert) meggyilkoltak, pedig ellenállást nem tanúsítottak. Az ülés apropója az volt, hogy Gulyás Gergely, az Emberi jogi bizottság alelnöke, illetve Vajna Márton nemrégiben tényfeltáró körutat tettek Bolíviában a fogvatartás  körülményeinek feltárása és a kiszabadítás mielőbbi elérése érdekében. Találkoztak Tóásó Előd jogi képviselőjével, az ügyészség és bíróság képviselőivel, illetve ellenzéki képviselőkkel.

NJSZ közlemény a Dániel Péter elleni tüntetésen megtámadott és előállított T. Istvánné védelmének ellátását akadályozó, rendőrségi törvénysértésekről

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye

NJSZ, 2012. május 24. Nemzeti Jogvédő Szolgálat, www.njsz.hu

2012. máj. 20.-án civil szerveződés keretében, több tucat felháborodott  személy törvényes bejelentett tüntetést tartott, a Bp. VI. ker. Andrássy út 45.sz. alatt lévő Liberális Klub előtt, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó szobrát meggyalázó Dániel Péter ellen. A  jelenlévők között szóváltás alakult ki, melynek során egy férfi , Dániel Péter hívei közül arcul ütötte a tüntetésen résztvevő T. Istvánné, amerikai–magyar állampolgárt. A helyszínen, a tüntetőkhöz képest túlméretezett létszámban jelenlévő rendőrök, az idős hölgyet megütő férfi cselekedetét becsületsértésként minősítve a helyszínről elengedték, aki így bejuthatott Dániel Péter rendezvényére. A  bántalmazott, idős hölgyet, aki a tömegben az ütés miatt elvesztette egyensúlyát és a kezében lévő magyar zászlóval, - állítólag megütötte az őt bántalmazó személyt,-a Bp. VI.ker. Rendőrkapitányságra előállították és cselekményét, garázdaság vétségének minősítették.   Az intézkedés kettős mércésnek minősül, mivel az eljáró rendőri szervek önkényesen és diszkriminatív módon csupán a megtámadott hölgyet állították elő, a kialakult konfliktus férfi  szereplőjének hölggyel szembeni erőszakos cselekményét megengedhetetlen módon magánvádas ügynek minősítették, ugyanakkor a férfi által megtámadott nő magatartását hivatalból üldözendő garázdaság vétségének minősítették.

Dániel Péter elleni május 20-i tüntetés jogvédő szemmel- különleges összefoglaló

Kőszegi M. László (www.hungariatv.hu) különleges videótudósítása a Dániel Péter elleni május 20-i budapesti tüntetésről, amely nemzeti jogvédő szempontból mutatja a történteket.
Láthatjuk gróf Tiszta Istvánné elleni támadást követő kettős mércés, durván jogsértő rendőri előállítást a megtámadott hölggyel szemben a és Gaudi-Nagy Tamás ezzel szembeni nemzeti jogvédő fellépését, majd beszédét, továbbá egy különleges és sikeres emberi jogi kísérletet, amelyet az eredetileg nyilvánosra hirdetett, majd a tüntetés hatására zárttá nyilvánított Dániel Péter fórumra a tömeg határozott követelésére sikerült bejuttatni két magyar érzelmű derék zsidó embert, Apáthy Istvánnét és Reiner Pétert, illetve a Hazatérés  Rádió tudósítóit, akik beszámolnak a bent tapasztaltakról.


Így fújnak a forradalmi szelek: a Kúria fenntartotta Budaházy György elítélését a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006 őszi megrongálása miatt

Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI nyomán) - Budaházy György pénzbüntetése fennmaradt a Szabadság téri szovjet emlékmű több mint fél évtizeddel ezelőtti megrongálása miatt, ugyanis az ezt kimondó jogerős ítélet elleni felülvizsgálati kérelmet a Kúria kedden elutasította.


Gaudinak üzent Dániel

Azt gondoljuk, hogy a pofátlanságnak és az arroganciának is kell legyen határa, de amit ez a deviáns pojáca megenged magának, azért jobb időkben párbajban vettek volna elégtételt ezen a fröcsögő mitugrászon. Horthy Miklós kormányzó után most Gaudi-Nagy Tamást mocskolja, azonban a gyűlölködő pechjére a jogvédő jobbikos még él, s minden bizonnyal nem hagyja annyiban.

„Gaudi Tamás, te utolsó, szemét, nyilas briganti! A gárdaperben csak hülyét csináltam belőled (nem volt nehéz) de a maiért börtönbe mész. Ennek a nyilas pogromnak te voltál a felbujtója, felelni fogsz érte! Ha szükséges, megyünk Hágába! Itthon se reménykedj Polt Péterben, mert magánvádra viszem! Ugrott a képviselői mandátumod.Csoportos garázdaság, közösség elleni izgatás és közösség tagja elleni erőszak. Úgy 4-5 év halmazatban. Minimum.”

Horthy Miklós szobrának meggyalázója ellen tüntettek a budapesti Andrássy úton

Komoly rendőrségi készültség mellett magyarok tüntettek a budapesti Andrássy úton a Horthy Miklós szobrát meggyalázó Dániel Péter ellen. A Liberális Klubban előadást tartó szoborgyalázót a rendőrség menekítette be az előadás színhelyére. Gaudi-Nagy Tamás szerint az elvetemült cselekedetre azzal kell válaszolnunk, hogy még inkább megbecsüljük a nemzeti nagyjaink emlékét.


 
Gaudi-Nagy Tamás a kapu előtt

A Jobbik képviselője szerint "szellemi terrorizmussal" kell küzdeniük a magyaroknak

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint Magyarországon az antiszemitizmus és a cigányellenesség hívószavai mögött megbúvó magyarellenesség ellen kell küzdelmet folytatni.

A jogvédő, országgyűlési képviselő erről a Horthy-szobrot vörös festékkel megrongáló Dániel Péter ügyvéd és a "magyargyűlölet" ellen tartott tiltakozó megmozduláson beszélt vasárnap Budapesten, mintegy kétszáz ember előtt.