2006 - rendőrterror

A 2006-os rendőri jogsértésekről kérdezték Gaudit

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik szakpolitikusa, az elmúlt években a Nemzeti Jogvédő Szolgálatban is tevékenykedő ügyvéd:

- Hat évvel ezelőtt került nyilvánosságra az őszödi beszéd. Mi a véleménye a 2006-os jogsértéseket követő vizsgálatokról, illetve bírósági ítéletekről és kormányzati döntésekről?
- Nemrégiben a közvélemény megismerhette azt a hírt, hogy a Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálatában feltárt jogsértések úgymond nem minősülnek bűncselekménynek. Ez azt jelenti, hogy a 2006-os brutális tömegoszlatások idején ugyan jogszerűtlenül adták át a gránátvetőket
és könnygázgránátokat a rendőrségnek a honvédség készleteiből, ezért mégsem vonnak felelősségre senkit. Pedig egyértelműnek tűnik, hogy mindezek egy összehangolt megtorló akció részei lehettek.

Gaudi-Nagy Tamás: Elfogadhatatlan, hogy megússzák a 2006-os rendőrterror felelősei

Széles sajtónyilvánosságot kapott a napokban a sajnálatos hír, hogy a Honvédelmi Minisztérium belső vizsgálatában feltárt jogsértések nem "bűncselekmények": azaz a 2006-os brutális tömegoszlatások idején bár jogszerűtlenül adták át a gránátvetőket és könnygázgránátokat a rendőrségnek a honvédség készleteiből, mégsem vonnak ezért felelősségre senkit. Nyilvánvaló, hogy mindezen tettek nem gondatlan cselekmények, hanem egy összehangolt megtorló akció részei voltak. Nem rendszeresített vadászfegyverekkel és gumilövedékekkel elkövetett szemkilövetésekért, tömeges brutalitásért még egyetlen felelős rendőri vezetőt és politikust sem helyeztek vád alá.

Több mint egy évvel ezelőtt nyilvánosságra került jogvédők követelésére a Balsai-jelentés, mely egyértelműen állami terrorcselekménynek minősíti a 2006 őszi megtorlásokat. Ezek alapján Gyurcsány Ferencet és az akkori rendőr vezetőket fel is jelentették, mégis voltak akik gyanúsítás és felelősségre vonás helyett karriert kaptak, mint például a legkegyetlenebb rendőri egység, a REBISZ volt vezetője, Dobozi József. Gergényi Péter, Bene József volt rendőr-főkapitányok, vagy a börtön helyett a Kossuth téren "éhségsztrájkoló" Gyurcsány Ferenc mai napig szabadlábon vannak.

Lassú a semmisségi törvény alkalmazása

Lassan már hat éve, hogy a 2006 őszi rendőrterror tombolt Budapest közterein és fogdáiban, de a véres napok óta még mindig nem kaptak igazságtételt a kizárólag rendőri vallomások alapján elítélt emberek. Ennek kapcsán készített velem összeállítást és benne velem egy interjút a Hír Tv.

A 2006-os elszámoltatás gyalázatosan áll

Közeledik a 2006. őszi rendőrterror hatodik évfordulója, s ki kell jelenteni - ahogy a címben is olvasható -, hogy a rendőrterror elrendelőinek, levezénylőinek és végrehajtóinak elszámoltatása megfeneklett, kisiklott. Azonban a sértettekhez, a terror elszenvedőihez hasonlóan mi jogvédők sem tudunk belenyugodni a kialakult helyzetbe. Alább a Hungária TV idén júniusban készült felvételét láthatják...

Orbánék nem akarják rács mögött látni Gyurcsányt

A Fidesz érdeke, hogy ne történjen vádemelés a sukorói kaszinóberuházás és a 2006-os rendőrterror ügyében Gyurcsány Ferenc ellen, mivel nem szeretnék, hogy a volt miniszterelnök mártírt csináljon magából – mondta Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő a barikad.hu-nak.

Hozzátette: az, hogy erre még mindig várnunk kell, alátámasztja, hogy a Fidesznél a politikai érdekek felülírják az igazságtételt, és azt, hogy a törvények alapján megbüntessék azokat, akik azt megérdemelnék.

Közkegyelmet a 2002-2010 közötti időszak politikai meghurcoltjainak!

"Inkább kerülje el az igazságszolgáltatást tíz bűnös, sem mint egy ártatlan szenvedjen" - ezen Lord Blackstone idézettel kezdtem mai napirend előtti felszólalásomban felhívtam a figyelmet arra, hogy az idén márciusban a törvénytelen 2006-os  elítélések semmissé nyilvánítása érdekében elfogadott törvény végrehajtásában elakadt. A bíróságok az ítéletek megsemmisítése helyett Alkotmánybírósághoz fordulnak, a törvény alkotmányellenességére hivatkozva. Az idézet kiemelt helyen szerepel a 2006-os jogsértéseket kivizsgáló volt miniszterelnöki megbízott, Balsai István  jelentésben.

NJSZ - 2006-ra emlékeztünk

A Szent Korona Rádió beszámolója:

20:20 Kezdetét vette az NJSZ rendezvénye az Erzsébet téren. Szervező a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Közatalom Jogsértetteinek Egyesülete. A rendezvény egyrészt megemlékezés a harcokra, másrészt tüntetés a 2006-os igazságtétel véghezviteléért.

N1: A szabadság betűi

20:22 Gonda László kezdi a felszólalások sorát. 5 év alatt a kisemberek sorsa egyre rosszabb lett, Gyurcsányt sem sikerült elkergetni.
Ebben a pillanatban elment a hangosítás, így 200-300 fős hallgatóság a színpadhoz közelebb állva igyekszik nyomon követni a beszédeket.

Ismét a 2006-os események elévülésére figyelmeztet a Jobbik

A Jobbik szerint "botrány és megengedhetetlen gyalázat", hogy még mindig nem történt meg az igazságtétel a 2006-os rendőri túlkapások kapcsán - mondta Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő pénteken Budapesten.

Az ellenzéki képviselő - többek között Morvai Krisztinával, a Jobbik európai parlamenti képviselőjével közösen tartott - sajtótájékoztatóján kiemelte: álláspontjuk szerint a 2006. október 23-i törvénysértések öt év alatt elévülnek, ezért most vasárnapig van ideje a nyomozó hatóságnak meggyanúsítani az akkori rendőri és politikai vezetőket. Morvai Krisztina hozzátette: "fájdalmas, hogy Orbán Viktor most vasárnap pont abban a Brüsszelben lesz, amely öt évvel ezelőtt olyan közömbös volt az akkor történtek iránt". Gaudi-Nagy Tamás arról is beszélt, hogy a korábban elfogadott semmisségi törvényen felül közkegyelemre is szükség lenne, mert "elfogadhatatlan", hogy a 2006-os események után öt évvel továbbra is börtönben vannak "a koncepciós perek áldozatai". A jobbikos politikus szerint a közkegyelemre megfelelő időpont lenne az új alaptörvény életbe lépésének időpontja, 2012 január 1-je.

mti

Felderítetlen igazság, elmaradozó kártérítések

Közeleg az ötödik évfordulója 2006. október 23-ának, amikor véres rendőri túlkapások és tömeges jogsértések történtek az egész fővárosban. Ismét elévülhet minden cselekmény, de a kormány igazságtétele ólomlábakon jár.

Gaudi-Nagy Tamás a mai napon arra mutatott rá, hogy noha másfél éve kormányváltás volt Magyarországon, nem történt meg sem az igazság teljes kiderítése, a Balsai-jelentés több, mint fél évig hevert Orbán Viktor miniszterelnök íróasztalán, a semmisségi törvény alkalmazása erőteljesen akadozik, közkegyelemről pedig szó sincs.

A Házon kívül felkereste a 2006-os áldozatokat

Az RTL Klub stábja felkereste a 2006-os áldozatokat. A felvételen első és harmadikként szereplő személyek jogi képviseletét a Nemzeti Jogvédő Szolgálat látta el. Ezen jogsértett személyek a mai napig nem jutottak hozzá az őket megillető kártérítéshez.

Előkerült a letagadott, majd 30 évre titkosított 2006-os felvétel

Azt hazudták eddig, hogy az Alkotmány utcában a tömeg támadt a rendőrökre, ezért kellett oszlatni. Gergény Pétertől kezdve, még a fideszesek is azt mondják, hogy az "erőszakos" tömeget meg kellett fékezni, akik molotov-koktélokat dobálták a rendőrsorfalra.

A rendőrség az alábbiakat állította egy a Legfelsőbb Bíróságra beadott jogerős ítélet (2.Pf.20.978/2008/3. sz.) ellen beadott felülvizsgálati kérelmében: "Budapesten 2006. október 23-án a kora délutáni órákban erőszakos, garázda magatartást tanúsító tüntetők - kordonszolgálatot ellátó - rendőrökre támadtak ... a demonstrálok kukákat, padokat, vízcsapokat, autókat rongáltak meg és gyújtottak fel, valamint molotov koktélokkal, kövekkel, egyéb tárgyakkal támadták a rendőröket. Ennek hatására került sor a tömegoszlatás elrendelésére."

A fenti hazugsággal szemben a felvételen az látható, hogy a tömeg békésen áll a rendőrkordon előtt és a Himnuszt énekli. Hát ezért titkosították 30 évre a felvételt és hozták a hamis rendőr tanúkat a per korábbi szakaszában.

Kedden napirend előtti felszólalásban követeltem: az állami szintre emelt terrorizmusért a felelősöknek bűnhődniük kell!

Mikor fogjátok el a többit is, nem menekülhetnek előletek - A Szabadság hídig üldöztük a menekülőket, sokan a Szabadság hídon átmenekültek -  Közleményem, hogy itt állok a előállítás során tússzal a Belgrád rakparton és az állományommal van 6 túszunk, úgyhogy ezeket lepapírozzuk, utána tudunk utánatok menni - Rabos kocsit kérek a Markó utcai kereszteződéshez - A Markó utca nyugati felüljárója melletti részénél túszunk van.

Ezen megdöbbentő, 2006. október 24-én hajnalban elhangozott rendőri rádióforgalmazási idézetekkel kezdtem a keddi napirend előtti felszólalásomat. Ezek is arra utalnak, hogy gyurcsányi hatalom terhére a alappal merül fel a terrorcselekmény elkövetése.

Barikád: Gaudi-Nagy Tamás lépéshelyzetbe kényszerítette a kormányt

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, a Jobbik országgyűlési képviselője ismét többször sürgette az Országgyűlésben a 2006-os megtorlások bűnöseinek felelősségre vonását és a Balsai-jelentés nyilvánosságra hozatalát. Az emberi jogi bizottság nemrégiben megalakult végrehajtást ellenőrző albizottsága is foglalkozott az üggyel a jogvédő kérésére.

Gaudi úgy vélte, vészesen fenyeget a felelősök büntethetőségének elévülése. „Bűn nem maradhat büntetlenül” – hívta fel a parlament figyelmét a képviselő, és továbbra is kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a már hónapok óta elkészült Balsai-jelentés tartalmát. Annál is inkább, mert – mint idézte a miniszterelnöki megbízott tavaly októberi szavait – kívánatos a meggyanúsítása Gyurcsány Ferencnek, Benének, Dobozinak, Lapidnak és Szabadfinak. „Valóban így volt ez” – hangzott a válasz Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől  a 2006-os rendőrterror kapcsán. Azonban a Balsai-jelentésről – Kontrát Károly államtitkárhoz hasonlóan – ő sem foglalt állást, úgy tett, mintha nem is erre irányult volna a kérdés.

N1 - Kommentár nélkül: Morvai Krisztina a Balsai-jelentés bizottsági vitáján

Morvai Krisztina a Balsai-jelentés Emberi jogi bizottsági vitáján kemény kritikát fogalmazott meg a posztkommunista utódpárttal kapcsolatban.

A Balsai-jelentést általános vitára alkalmasnak tartotta az emberi jogi bizottság, a Jobbik üdvözölte és támogatta a jelentés ügyészségre küldését

Videókkal frissítve!

A Jobbik frakciója üdvözli, hogy az Országgyűlés emberi jogi bizottsága szerdai ülésén úgy döntött: megküldik a 2006. őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló Balsai-jelentést az ügyészségnek – jelentette ki a tanácskozás szünetében Gaudi-Nagy Tamás.A testület jobbikos tagja hangsúlyozta: üdvözlik a Balsai István korábbi miniszterelnöki megbízott, jelenlegi alkotmánybíró által márciusra elkészített jelentést, azonban a Jobbik szerint is kérdés, hogy miért csak októberre került a dokumentum az Országgyűlés elé.

Az ülés jegyzőkönyve ide kattintva letölthető

 A Jobbik sajtótájékoztatóján részt vett egy neve elhallgatását kérő, saját közlése szerint budapesti büntetés-végrehajtási alkalmazott, aki arról beszélt, hogy a 2006-os utcai zavargások idején a felettesei "szóltak, hogy rengeteg befogadás lesz, bármit lehet csinálni és mindenki szabad kezet kap, nem lesz ebből senkinek semmi problémája sem".

Az ügyészségnek megküldik a Balsai-jelentést

 Általános vitára alkalmasnak találta a Balsai-jelentést szerdai ülésén az Országgyűlés emberi jogi bizottsága, amely határozott arról is, hogy a jelentést megküldi az ügyészségnek.