Orbánék nem akarják rács mögött látni Gyurcsányt

A Fidesz érdeke, hogy ne történjen vádemelés a sukorói kaszinóberuházás és a 2006-os rendőrterror ügyében Gyurcsány Ferenc ellen, mivel nem szeretnék, hogy a volt miniszterelnök mártírt csináljon magából – mondta Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő a barikad.hu-nak.

Hozzátette: az, hogy erre még mindig várnunk kell, alátámasztja, hogy a Fidesznél a politikai érdekek felülírják az igazságtételt, és azt, hogy a törvények alapján megbüntessék azokat, akik azt megérdemelnék.

Mint korábban lapinformációra hivatkozva megírtuk, még mindig nem emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-büntetőügyben, amelynek kilenc gyanúsítottja között van a King’s City kaszinóberuházással összefüggésben hivatali visszaéléssel gyanúsított Gyurcsány Ferenc is, pedig a vádhatóság már minden törvényes határidőből kicsúszott.

Gaudi-Nagy szerint ez érthetetlen és elfogadhatatlan, hiszen a jelek szerint Gyurcsánynak tevőleges szerepe volt a törvénytelen kaszinóügyben. Ugyanakkor – mint mondta – nem ez a kardinális pont a volt kormányfő felelősségre vonásában, bár tény, hogy Schiffer András (LMP) feljelentése megalapozott volt. E szerint Gyurcsány jogtalan előnyt biztosított a befektetőnek azzal, hogy a sukorói projekt kiemelt beruházássá nyilvánításáról szóló kormányrendelet meghozatala előtt nem hozta nyilvánosságra a jogszabály tervezetét, és nem biztosított lehetőséget az egyeztetésre.

A terrorcselekményekért sem felel

Gaudi-Nagy szerint a valódi elszámoltatás hiányát leginkább az mutatja, hogy a 2006-os terrorcselekmények ügyében nem történt vádemelés sem Gyurcsány Ferenc, sem más magas rangú rendőri vezetők ellen. A felelősségre vonást akadályozza az is, hogy Gyurcsány - akárcsak Szilvásy György volt titokminiszter - nem jelent meg a 2006-os jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság előtt. Felmerül a kérdés, a Fidesznek milyen érdeke lehet abban, hogy ezt továbbra sem tehessék meg, hiszen leszavazták Gaudi-Nagy törvényjavaslatát, ami arról szólt, hogy három év börtönbüntetéssel sújtsák azokat, akik nem tesznek eleget a bizottság meghívásának. Akkor arra hivatkoztak, hogy ennek nincs meg a törvényes feltétele, ugyanakkor ígéretükkel ellentétben az idén megszavazott új Btk.-ban sem rendelkeznek erről.

Pedig Balsai István korábbi miniszterelnöki megbízott tavaly ősszel nyilvánosságra hozott jelentésében is ott áll feketén-fehéren: a vizsgálat szerint terrorcselekmények történtek 2006. október 23-án Budapest belvárosában. A jelentésben az áll: "megalapozottan feltehető", hogy a rendőrség nem gondatlanságból, hanem tudatosan tűrte el a túlkapásokat. Balsai szerint a rendőrök "legfelsőbb politikai utasításra", vagyis Gyurcsány Ferenc parancsára cselekedtek. Az ügyben feljelentés is született, vádemelés és ítélet viszont nem.

Álelszámoltatás

Persze Orbánéknak időnként fel kell mutatni ügyeket, hogy fenntartsák a látszatot: az elszámoltatás létezik. Így vádat emeltek például Juhász Ferenc MSZP-s honvédelmi miniszter ellen, mivel állítólag 43 millió forinttal károsította meg a tárcát, ami nevetséges azokhoz a milliárdokhoz képest, amiket "talicskával toltak ki".

A valódi nagy mutyik ügyében viszont nincsenek felelősök. Mint ahogy arról sem tudunk még mindig semmit, hogy hova folyt az a 110 milliárd forint, amit cigányok tapsoltak el. Balog Zoltán, aki jelenleg az emberi erőforrások minisztere még 2008-ban fedezte fel, hogy az 1996 és 2006 között a roma programokra fordított 120 milliárdból csupán 10 milliárd forint érkezett célhoz. Akkor ígéretet tett: odafigyelnek a közpénzek sorsára. Érdemi lépés az ügyben azóta sem történt. Gaudi-Nagy Tamás az elmúlt hetekben a parlament Emberi Jogi Bizottság ülésén is felhozta az témát, konkrét választ persze ott sem kapott.

Hangsúlyozta, az elszámoltatás elmaradása miatt felbátorodhatnak a politikai bűnözők, emellett kemény bosszút állhatnak azok, akiket kár ér vagy zavar, hogy ebben az országban sokan következmények nélkül megtehetnek bármit.

KZ

barikad.hu