Döbbenetes ítélet a Bajtársiasság napja miatti kártérítési perben- a gárdisták nem adják fel
- a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye
A Fővárosi Törvényszék csupán fejenként százezer forint nem vagyoni kártérítést és kamatait ítélt meg 2015. július 14-én első fokon annak a - dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és dr. Józsa Edina ügyvéd által képviselt - tíz gárdistának, akiket 2009. július 4-én, a budapesti Erzsébet téri gárdistatüntetésen bántalmazott, fújt le ingerlőgázzal, állított elő és tartott fogva több óráig önkényesen a Bajnai-kormány rendőrsége. Ezen a napon a rendőrség 216, a Magyar Gárda feloszlatása ellen és a politikai foglyok szabadon bocsátásáért tüntetőt hurcolt el az Erzsébet térről. Az oszlatásban tizenheten megsérültek. A törvényszék bírája, dr. Palotás Gergely figyelmen kívül hagyta az ezen és hasonló ügyekben született korábbi jogerős ítéleteket, amelyek átlagosan 400-900 ezer forint összegű kártérítésről szóltak (napokkal korábban ugyanezen tüntetésen elszenvedett hasonló jogsérelmek miatt 300 ezer forint összegű nem vagyoni kárt ítélt meg a Fővárosi Törvényszék másik tanácsa), sőt azt a kúriai döntést is, amely az egész Erzsébet téri oszlatást jogellenesnek nyilvánította Kiss Róbert volt gárdakapitány által indított perben.
Almási Lajos videós tudósítása a tárgyalásról Kormány Sándor volt budapesti gárdakapitány és dr. Gaudi-Nagy Tamás nyilatkozataival eredeti dokumentumfelvételekkel itt látható. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye a videó után folytatódik.
2006-os rendőrper: paródia és tévút
Magyar Nemzet 2015. július 7. szerző: Pilhál Tamás
„Az igazságszolgáltatás paródiájának" tartja a 2006. őszi események miatt indult tábornokpert Völgyesi Miklós volt büntetőbíró. Gaudi-Nagy Tamás jogvédő szerint pedig az ügyészség enyhe büntetési indítványai azt üzenik, maga a vádhatóság sem bízik a felelősségre vonás komolyságában.
Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a Magyar Nemzetnek felidézte: évek óta emlékeztetnek arra, hogy a 2006. őszi igazságtétel és elszámoltatás rossz úton halad. Mint mondta, hiába követelték, hogy terrorcselekmény miatt is emeljenek vádat, vagy hogy a rendőrterrorért felelős politikai vezetőket, köztük Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnököt is vonják felelősségre. A jogvédő szerint az ügyészség távolról sem merítette ki a rendelkezésére álló lehetőségeket. Hozzátette: hamis a vádhatóság azon magyarázkodása, miszerint elévülés miatt nem emelhetett vádat a bántalmazásokért, hiszen a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezek miatt is számos büntetőfeljelentést tett az utóbbi kilenc évben, amelyek többségét érdemi vizsgálat nélkül, cinikus indoklással lesöpörték az asztalról.
Gaudi: "A gárdának nem állami üldözéssel, hanem támogatással kellene működnie" - tiltakozó rendezvény a Bajtársiasság Napjának 6. évfordulóján
Különleges, felemelő érzés volt részt vennem 2015. július 4-én a 6. évfordulós vonulásos gárda rendezvényen, amelyet a 2009. július 4-én a budapesti Erzsébet téren gárdisták és hazafiak elleni azon jogellenes és brutális rendőri akcióra való megemlékezés érdekében szerveztek, amely a Bajtársiasság Napja néven vonult be a történelembe. Erőt és örömet adó élmény volt kezet ráznom, beszélgetnem és együtt vonulnom a nehéz körülmények között kitartó, esküjükhöz hű és a nemzet szolgálata iránt elkötelezett gárdistákkal, hazafiakkal és jogvédőkkel. Az igazságtételt követelő, erőt és elszántságot felmutató rendezvény békésen, atrocitás nélkül zajlott le. Elérzékenyítő volt megtapasztalni, hogy milyen szeretettel és őszinte örömmel fogadtak a gárdisták. Az eseményről, amelyen Vona Gábor levelét ismertették, Murányi Levente, Hegedűs Lóránt és Mészáros István mellett én is felszólaltam ismertetve többek között a jóvátétel érdekében folytatott jogi küzdelem fejleményeit az alfahir.hu az alábbiak szerint számolt be. Külön öszönet a remek szervezésért Kormány Sándornak, aki egyúttal a kártérítési perekben is rendkívül hatékony segítséget nyújt: az ő, illetve kilenc gárdista társa kártérítési perében a Fővárosi Törvényszék július 14-én hirdet elsőfokú ítéletet. A Szabadság téren tartott beszédemet és a fényképeket rövidesen közzéteszem.
alfahir.hu: A Bajtársiasság Napján elszenvedett jogsérelmekre emlékezett az Új Magyar Gárda Mozgalom, az Erzsébet tértől a Hazatérés templomáig vonulva.
Gyurcsányi önkény: 2008 - kártérítés a jogvédőnek: 2015
A Fővárosi Ítélőtábla 2015. június 19-én hozott jogerős ítéletével 200 ezer forint és kamatai összegű nem vagyoni kártérítést és 65 ezer forint perköltséget ítélt meg Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke részére, amiért a Budapesti Rendőr-főkapitányság még a Gyurcsány-kormány időszaka alatt 2008. szeptember 20-án a Szabadság téri hazafias tüntetés feloszlatása során kutyás rendőrökkel támadott rá. A bíróság - helyben hagyva a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét - megállapította, hogy sérült a felperes testi és lelki egészsége, illetve emberi méltósága, továbbá szükségtelen és aránytalan volt ez a fellépés a jogvédővel szemben, akit a perben dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője képviselt, aki maga is jelen volt nemzeti jogvédőként a tüntetésen.
Újabb gárdistának ítéltek kártérítést a Bajtársiasság Napja miatt
A Fővárosi Törvényszék 2015. június 17-én kihirdetett elsőfokú ítéletével 300 ezer forint és kamatai összegű nem vagyoni kártérítésre és 127 ezer forint perköltség fizetésre kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, amiért 2009. július 4-én Budapesten az Erzsébet téren a jogellenesen feloszlatott békés tüntetésen megsértette a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt Horváth Krisztián felperes gyülekezési jogát és vélemény-nyilvánítási szabadságát, ingerlőgázzal történt lefújással megsértette emberi méltóságát, testi épséghez és egészséghez való jogát, illetve öt órás fogva tartással személyes szabadságát.
2009. július 4-én a budapesti Erzsébet téren több száz gárdista és hazafi tüntetett a Magyar Gárda feloszlatása és a politikai foglyok bebörtönzése ellen, ezt a rendezvényt a rendőrség brutális eszközökkel, könnygáz, tonfa, bilincs használattal feloszlatta. A Kúria utóbb megállapította: a feloszlatás jogellenes volt. Az akkori rendőrfőkapitány Bencze József belső utasítása nyomán számoltak le akkor tiltakozókkal, ennek keretében 17 fő megsérült és 216 főt, köztük Vona Gábor Jobbik elnököt és Kiss Róbert akkori gárdafőkapitányt is előállították.
A pernyertes jogsértettet a tüntetés vége felé állították elő, vele szemben is maró paprika-sprayt használtak, megbilincselték, majd a XI. kerületi kapitányságra előállították, és csak a hajnali órákban engedték el. Utóbb vele szemben szabálysértési eljárás indult, de csak figyelmeztetésben részesítették. Bár az ítélet hat különböző alapvető szabadságjog és személyhez fűződő jog megsértését állapította meg, azonban az ehhez rendelt nem vagyoni kártérítés mértéke nem kielégítő, figyelemmel az irányadó bírói gyakorlatra, ezért a felperes fellebbezést nyújt be és a kereset szerinti teljes egy millió forint összegű kártérítés megítélését kéri.
Almási Lajos videója a tárgyalásról a pernyertes gárdista és jogi képviselője nyilatkozataival a Bajtársiasság napi rendőri brutalitás dokumentumképeivel :
Koncepciós peremben ismét elmaradt az ítélethozatal
A Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2015. június 22-én tartott tárgyaláson ismét elmaradt az ítélethozatal az ellenem és másik két vádlott ellen a tavaly május 6-i földvédő tüntetés kapcsán folytatott koncepciós büntetőeljárásban. Folytatás és várhatóan ítélethozatal szeptember 21-én 9 órától a fszt. 11 sz. tárgyalóban, ha nem jön közbe semmi...
Most megint közbejött valami: ezúttal az I.r vádlott ésszerű magyarázat nélkül visszavonta védője meghatalmazását és bizonyítási indítványokat tett az árpádsávos köpködő nővel kapcsolatban, akit a rendőrség futni hagyott. Ugyanakkor tény, hogy sem ennek a személynek, sem másnak a cselekményei Pásztor Istvánnal szemben nem voltak közvádas bűncselekmények, így az eljárásban ez érdemi változást nem hozhat és most csak arra volt alkalmas, hogy az ítélethozatalra érett ügyben, amelyben a bizonyítás során egyértelműen megbukott a vád és a felmentés elkerülhetetlen, mindenki esetében elódázza a döntést. Ez minden vádlott érdekében is állt volna, de akárhogy is alakult nem hagyom magam kibillenteni, méltósággal és higgadtan kivárom az egyedül törvényes felmentő ítéletet és addig is folytatom nemzeti jogvédő munkámat.
Almási Lajos videóján röviden értékelem a mai tárgyalás eseményeit.
Koncepciós peremben június 22-én várható ítélet
Ezúton tájékoztatom a hazafias közvéleményt, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (1055 Budapest, Markó u. 25. fszt. 7.) 2015. június 22-én hétfőn 9 órától folytatódik az ellenem és két aktivista ellen a tavalyi földvédő tüntetés és Pásztor István leköpése kapcsán indított koncepciós büntetőeljárás, amely során perbeszédek és ítélethozatal várható. Kivéve, ha megint nem merült fel olyan "váratlan" körülmény, amely miatt a tárgyalás elnapolására kerül sor, mint korábban már kétszer...
Kérem, aki szolidáris velem, és megteheti jöjjön el a tárgyalásra, és személyesen erősítse a nyilvánosság garanciális erejét, köszönöm az eddigi támogatást is!
Az Almási Lajos által készített mostani videón a legutóbbi tárgyalás után nyilatkoztam és foglaltam össze az eddigieket.
"Nem nyugszunk bele!" - Morvai és Gaudi Trianonról, földrablásokról, korrupcióról, Magyarország és az EU viszonyáról és sok másról
A felvételen Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás strasbourgi beszélgetése látható, az Európai Parlament 2015 júniusi plenáris ülése után. A témák többek között: Magyarország és az EU viszonya - tényleg "háborúzik-e" az Unió Magyarországgal; az elcsatolt magyar területeken élők önrendelkezési joga - s ennek európai modelljei; az oroszországi helyzet; a magyarországi földmutyik s egyéb bevett korrupciós gyakorlatok - beleszólhat-e az EU az utóbbiakba, s "hazaárulás"-e ennek felvetése. Szóba kerül még a FIFA botrány - a politika, a sport és a büntetőjog viszonya; valamint a Snowden-ügy...
"Nem, nem, soha!" - az EP-ben is: Morvai Krisztina a diktátum revízióját és önrendelkezést követelte
Örömmel éltem meg és büszke vagyok arra, hogy az Európai Parlamentben a trianoni diktátum 95. évfordulóján megtörtént Európa szembesítése hazánk szétdarabolása miatt. Javaslatomra június 8-án Strasbourgban dr. Morvai Krisztina nemzeti jogvédő bajtársnőm és EP képviselő határozott hangú felszólalásban emlékeztetett arra, hogy 95 éve "elvették területeink kétharmadát, három és fél millió magyart hajtottak idegen állam uralma alá". De "mi magyarok ebbe soha nem nyugszunk bele, soha nem fogadjuk el." Stratégai jelentőségű, hogy elhangozott a legszélesebb európai fórumon: "az európai biztonság megőrzése érdekében is követeljük a gyalázatos trianoni diktátum revízióját és önrendelkezési jogot az Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken és Kárpátalján élő magyaroknak!" Hol tartanánk már, ha ebben a hangvételben folyt volna az elmúlt 25 év magyar nemzetpolitikája! Kérek mindenkit, hogy terjessze minél szélesebb körben ezt a történelmi jelentőségű beszédet:
Az időkeret szűkössége miatt már nem hangozhatott el a román alelnök "lekeverése" miatt, hogy: "a közel 100 éve alávetettségben élő magyarok élhessenek végre szabadságban, méltóságban és egyenjogúságban, dönthessenek erőforrásaikról, sorsukról és arról, hogy milyen állam keretei között, milyen berendezkedésben kívánnak élni. Az időmúlás a múlt bűneit nem orvosolja!" Azt azonban a román alelnöknek is végig kellett hallgatnia Krisztinától, hogy "Nem nem soha! Vesszen Trianon!" Látszott, majd szétrobban a feszültségtől. Az igazságtól, amelyet Tamási Áron szerint meg lehet szokni.
"Nem nyugszunk bele soha !" - beszédem a június 4-i dunaszerdahelyi trianoni megemlékezésen
A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás által a trianoni diktátum 95. évfordulóján Felvidéken június 4-én, Csallóköz szívében Dunaszerdahelyen a Trianon emlékfánál tartott emlékező-mozgósító rendezvény főszónoka voltam. Az eseményről részletes beszámolót írtam, a beszédem videó-felvételét ezúton közzéteszem. A felvétel nem teljes, de köszönet azoknak, akik elkészítették (a dunaszerdahelyi városi televízió munkatársai) és akik eljuttatták hozzám. Ajánlom egyúttal elolvasásra a számunkra gyászos diktátum évfordulója és a revízió kapcsán ragályosan terjedő. egyes magyar vezetők részéről is hangoztatott lemondás és önfeladás tárgyában alkotott írásomat.
Revíziót, önrendelkezést vagy "ma már nem kell határt módosítani a nemzetegyesítéshez"?
„Trianon gyógyírja az önrendelkezés vagy számíthat-e a székely autonómia mozgalom a magyar kormány védhatalmi támogatására?" Ezzel a címmel intéztem interpellációt három éve 2012. június 4-én az Országgyűlésben a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek. "Egy diktátumot nem lehet elfogadni és elkerülhetetlen ennek felülvizsgálata. A felülvizsgálat másképpen revíziót jelent"-mondtam akkor és ezt ma is fenntartom. Ezt hangsúlyozom minden fórumon, ha erről a feszítő nemzeti sorskérdésről van szó, például három éve a budapesti román nagykövetség előtt tartott tiltakozó vonuláson, legutóbb pedig idén június 4-én a felvidéki Dunaszerdahelyen. A tragikus diktátum 95. évfordulóján alkalmával ajánlom megtekintésre ezt a tanulságos felvételt, különösen annak fényében, hogy manapság ragályosan terjed a diktátum elfogadásának káros vírusa.
„Trianont ledöntjük” –a diktátumról és az önrendelkezésről Dunaszerdahelyen június 4-én
Felemelő érzés volt részt vennem az elkötelezett és harcos felfogású Magyar Megmaradásért Polgári Társulás által a trianoni diktátum 95. évfordulóján Felvidéken június 4-én, Csallóköz szívében Dunaszerdahelyen a Trianon emlékfánál tartott emlékező-mozgósító rendezvényen, amelynek főszónoka voltam. Elismerés és köszönet illeti Aranyossy Szabolcsot, a meghívó szervezet elnökét, Molnár Attilát, a csenkei Baranta Csapat vezetőjét és Karaffa Attilát, a Pázmáneum Társulás elnökét, hogy megszervezték és annak a közel 300 derék csallóközi magyarnak, akik jelen voltak. Részletes képes beszámolóm az eseményről itt olvasható!
Dunaszerdahely- Trianon 95. évfordulóján (a háttérben Molnár Attila Felvidék zászlajával)
A rendezvény üzenetének széles körű terjesztéséhez tavalyhoz hasonlóan (akkor Somorján tartottam beszédet a gyászos évfordulón) megint sikerült segítséget kapnunk a liberális felvidéki „magyar” média egyikétől. A parameter.sk „Gaudi-Nagy idén Dunaszerdahelyen tüzelt” címmel próbált engem és az eseményt hátrányos színben feltüntetni, de valójában ezúttal is hozzájárultak ahhoz, hogy a fő üzenet sokakhoz eljusson, köszönjük a fényképet is.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat üdvözli Póka László felmentését
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat elégedett Fővárosi Törvényszék mai elsőfokú ítéletével, amellyel felmentette Póka Lászlót, a Nem Adom a Házamat Mozgalom vezetőjét az ellene terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt emelt vád alól és más bűncselekményért való felelősségét sem állapította meg. Az ügyészség bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásért fellebbezett, a védelem tudomásul vette a döntést.
Tipikus koncepciós eljárás ez: aktív közszereplő ellen közéleti tevékenysége miatt indult, nyilvánvalóan megalapozatlan volt a gyanú, majd a vád és a cél az eljárással való fegyelmezés, a deviza-károsultak mozgalmának megfélemlítése. A koncepció azonban megbukott, a bíróság megalapozott ítéletében világosan meghúzta a határt: a vélemény-nyilvánítás szabadságát nem lépték át a mozgalmár vád tárgyává tett nyilatkozatai, bűncselekményt nem követett el objektív alkalmatlanság miatt.
Június 4-én Dunaszerdahelyen tartok beszédet az önrendelkezés és a diktátum felülvizsgálata jegyében
Az 1920. június 4-i trianoni diktátum 95. tragikus évfordulóján a felvidéki Dunaszerdahelyen tartok beszédet a felvidéki Magyar Megmaradásért Mozgalom és elkötelezett felvidéki magyar fiatalok által szervezett rendezvényen az önrendelkezés és a diktátum felülvizsgálata szellemében. Egy éve szintén Felvidéken, Somorján tartottam nagy visszhangot kiváltó beszédet, és egyúttal itt bontott zászlót a felvidéki önrendelkezési mozgalom.
Vasárnap előadást tartok a Szittya Világtalálkozón
Szeretettel hívok minden kedves érdeklődőt a Magyarok Házába, ahol 2015.május 31-én (vasárnap) 12 órától tartok félórás előadást a hazánkban tapasztalható megfélemlítésekről és jogsértésekről nemzeti jogvédő szemmel. A kétnapos rendezvényen neves nemzeti elkötelezettségű személyiségek szólalnak fel a Nemzet időszerű sorskérdéseivel kapcsolatban, a program részletei itt olvashatóak.
Érdemes ellátogatni a rendezvényre, amelyet Siklósi András szervezett a Magyarok Világszövetsége védnökségével.
Honfitársi üdvözlettel:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
Rehabilitálták a magyar szabadalmakért küzdő meghurcolt szabadalmi ügyvivőt
Örömteli hír, hogy a Fővárosi Törvényszék helyreállította Pintz György neves szabadalmi ügyvivő kamarai tagságát nemrég meghozott jogerős ítéletével. A hír és a háttér itt olvasható.
Az ügyvivőt korábban azért fosztották meg kamarai tagságától koncepciós eljárással, mert ő tárta fel azt a botrányt, amely a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál történt a magyar szabadalmi bejelentések sérelmére elkövetett felelőtlenség miatt. 2012-től több mint egy évig minden szabadalmi bejelentés egyébként még titkos, közzétételre nem került, üzleti titkot képező része hozzáférhetővé vált bárki, így az adattolvajok és ipari kémek számára. Az eset miatt a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság és az alapvető jogok biztosa is elmarasztalta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát. És mi történt ezek után ? "Természetesen" nem a hivatal vezetőjét menesztették, hanem az orbitális hibát felfedező, köztiszteletben álló, nemzetközi hírű, magyar szellemi alkotások védelme iránt elkötelezett szabadalmi ügyvivő ellen indult boszorkányüldözés: nem jogerősen ki is zárták az ügyvivői kamarából és büntetőeljárást indítottak.
Megoldás helyett újabb koncepciós eljárás Póka László és devizahitel károsult aktivista társa ellen (a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)
2013 decemberében hat szigetszentmiklósi bankfióknál egy-egy téglaszínű papírba csomagolt fahasáb került elhelyezésre, amelyre azt írták fel: "Elég volt a kifosztásból", illetve "Fordíts!". A csomag túloldalán Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger c. verse volt olvasható, illetve az a felhívás, hogy ezt a költeményt másnap olvassák az érintett bankfiókban. A biztonságiak, a bankok, a rendőrség és az ügyészség túlreagálták az ügyet: úgy gondolják a közveszéllyel fenyegetés bűntette valósult meg és ezért vádat emeltek Póka László, a Nem adom a házamat Mozgalom vezetője és Fehér Nándor, a Nem adom a házamat Mozgalom aktivistája ellen. Az ügyben 2015. május 21-én került sor a koncepciós per első tárgyalására a Ráckevei Járásbíróságon, amelynek során a két vádlott védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látta el.
Kedves Honfitársam!
Kérem, támogassa a személyi jövedelemadója (SZJA)
1%-ával
A MAGYAROK EMBERI JOGAIÉRT KÜZDŐ
NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLAT-ot!
Jogvédő munkánk eddigi eredményei bizonyítják, hogy érdemes!
Mi soha nem engedünk a magyarok jogaiból határon innen és túl !
Megköszönöm, ha elküldi kérésünket rokonainak, barátainak és ismerőseinek !
Adószámunk:
19334684-1-05
Devizahiteles károsultak tisztességes megoldást követelnek, eközben: koncepciós vád a hitelkárosult mozgalmi vezető, Póka László ellen is
Egyre hatalmasabb a jogos felháborodás és kétségbeesés, amely a deviza-károsult százezreket jellemzi miután megkapták a bankoktól a "forintosítási törvény" alapján készített elszámolásokat. Ezek jellemző közös nevezője, hogy a jelentés hányadú törlesztések ellenére a tőkeösszegek a felvett forintösszeghez képest nem csökkentek, hanem emelkedtek, így az adósok terhei nőttek és a "mentés" eredményeként gyakorlatilag visszafizethetetlen mértékű hátralék terheli többségüket. Nyilvánvaló, hogy átverés történt. A tisztességtelenül, ezért érvénytelenül kikötött árfolyamváltozás brutális terheit az adósokon hagyták a felvételkori árfolyamon történt "forintosítás" helyett. Bankmentés lett az ígért adósmentésből.
Erről szól az "Igazságot akarunk" c. a brüsszeli EP meghallgatáson bemutatott dokumentumfilmünk!
Időközben május 7-én pedig a devizakárosult szervezetek nagy visszhangú, erőteljes tüntetést tartottak, illetve megkísérelték átadni az Országgyűlés vezetése részére a Brüsszelben az Európai Parlamenthez március 31-én benyújtott, tisztességes törvényi megoldást szorgalmazó petíciót, de nem vették át tőlük. Most újabb tüntetésre készülnek.
És elindult valami: a kormányzat magyarázkodik és már arról beszélnek, hogy újabb törvényi lépés szükséges.
A bíró betegsége miatt elmarad a mai ítélethozatal a koncepciós peremben
Ezúton tájékoztatom a hazafias közvéleményt, hogy a tavalyi földvédő tüntetés kapcsán (Pásztor leköpéses ügy) ellenem és két másik személy elleni koncepciós perben a mára, péntek 13 órára halasztott tárgyalás elmarad az eljárást eddig tisztességesen tárgyaló bíró betegsége miatt, akinek ezúton kívánok jobbulást. A bizonyítási eljárás a vádat szétzúzó eredménnyel már lényegében lezárult, ma a perbeszédekre és az ítélethozatalra került volna sor, ehelyett most később meghatározandó új időpontban zajlik mindez. Egy nemzeti jogvédő számára az ítélethozatal ezen a héten már két alkalommal történő elmaradása sem jelent meglepetést és megpróbáltatást. Az igazság órája előbb-utóbb úgyis eljön. Köszönöm a szolidáris támogatást és remélem a következő - előzetesen meghirdetendő - alkalommal is számíthatok az elkötelezett hazafiak buzdító jelenlétére. A mai tárgyalásra szóló videós meghívóm itt látható, amely az időpontot kivéve időszerű: