A Felvidéken is területi autonómiát szeretnének
A csallóközi kisváros talán legnépszerűbb előadását sikerült tető alá hoznia a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) somorjai tagszereveztének a hagyományos nemzeti előadások történetében, hiszen a Városi Művelődési Központ terme szinte zsúfolásig megtelt Gaudi-Nagy Tamás esti előadására.

Székelyföld autonómiájáért tüntettek a román nagykövetségnél
Székelyföld szabadságáért, területi autonómiájáért és a magyar történelmi egyházak által fenntartott erdélyi iskolák visszaállamosítása ellen tartottak tiltakozó demonstrációt a budapesti román nagykövetség épülete előtt mintegy háromszáz ember részvételével szombaton.
A budapesti megmozdulással egy időben az Igazág Napja elnevezéssel Sepsiszentgyörgyön és más erdélyi magyarok lakta városban is megmozdulást tartottak, hogy kifejezzék tiltakozásukat az erdélyi Székely Mikó Kollégium önkényes visszaállamosítása ellen. A kordonokkal körbezárt XIV. kerületi román külképviselet épülete melletti Izsó utcában felállított színpadon György-Mózes Árpád, a Székelyföldért társaság elnöke azt mondta: a román kormány az elmúlt 19 év alatt nem tett eleget az európai felszólításoknak, hogy tartsa tiszteletben a kisebbségi jogokat, és az iskolák egyházi kézbe történő visszaszolgáltatása Románia uniós csatlakozás után leállt. Emlékezetett: a román állam a kommunista rendszerben nyolcezer egyházi ingatlant kobozott el, ebből 2140-re a magyar történelmi egyházak tartottak igényt, és ebből mindössze ötszázat szolgáltatott vissza a román állam, de a döntést a helyi és megyei önkormányzatok megfellebbezték.
A Jobbik nem enged: az elszámoltatást a nép nevében végig kell vinni !
Tegnap megszűnt Budai Gyula elszámoltatási biztos megbízatása, a Fidesz sikeresen lezárt elszámoltatásról beszél, az MSZP és a gyurcsányisták kárörvendően örülnek, hogy megúszták, az ország pedig rosszul jár. A Jobbik viszont továbbra is követeli a 2002-2010 közötti kártevők számonkérését és tesz is ennek érdekében.
A közzétett számok egyértelművé teszik, hogy a kormány megbukott elszámoltatásból, mivel a szocialista-liberális kormányzatok nemzeti vagyont károsító és emberek jogait sértő felelőseit nem tudta megbüntettetni annak ellenére, hogy erre a választási és kormányprogramban ígéretet tettek, és a társadalom négyötöde is erre szavazott, a kétharmad az elszámoltatás ígérete nélkül nem is lett volna meg. Az elszámoltatás kudarcának legékesebb bizonyítéka a 8 éves országvesztő időszak bűncselekményeiért felelős egyetlen miniszter, állami vezető és haszonélvező sem került rács mögé: Demszky Gábor, Gyurcsány Ferenc és bűntársaik, ideértve a 2006-os szemkilövésekért és rendőri brutalitásért felelős rendőrvezetők még vád alá sem kerültek, a csekély számú feljelentés többségét elutasították. AZ MSZP és a gyurcsányisták pedig egyre szemtelenebbek, miután eddig megúszták a felelősségre vonást a társadalom akarata és a Fidesz fogadkozása ellenére. Számos ügy még folyamatban van, a Jobbik is következetesen és alkotó módon részt vett minden elszámoltatást célzó bizottság munkájában és tucatnyi feljelentést tett (Budapest Airport, MALÉV privatizáció, Club Aliga stb.) , de az eljárások rendre elakadnak, a feltáró bizottságok rendre érdemi eredmény nélkül maradtak. Most arról beszélnek, hogy az elszámoltatást sikeresen lezárult, ami pedig nem sikerült annak az eltüntetett bizonyítékok az okai. Mi folyik itt ? Kinek az érdeke ? Egy biztos: a magyar embereknek nem, akik közül sokan csalódottak, vannak akik nem lepődtek meg, de felháborítja őket. Van egy csoport akik azonban örülnek: a haszonélvezők. Rájuk nem csapott még le a jog !
Teljes kudarc az elszámoltatás
Az ország 4 ötöd része az elszámoltatásra szavazott, a kormány pedig arra vállalt kormányprogramban kötelezettséget, hogy üldözni fogja, és felelősségre vonja azokat az embereket akik megkárosították a magyar embereket, meglopták a közvagyont, hatalmi helyzetükkel visszaéltek.
Nem látjuk azt az akaratot, hogy erőt, tudást, jogszabályi háttért, a társadalmat megmozgató felhívásokat tegyünk annak érdekében, hogy valóban ezek a rettenetes bűnök felelősei bíróság elé álljanak. Mintha nem is ez lenne az érdeke a kormánynak...
Lázár és Budai eredményesnek tartja az elszámoltatást
Lázár János szerint eredményesen zárult a kétéves, szocialista kormányokat érintő elszámoltatási munka. Budai Gyula szintén pozitívan vélekedett az eredményekről, ám Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője szerint inkább totális kudarcnak nevezhető az elszámoltatás.
Lázár János hangsúlyozta, az elszámoltatás hátralévő munkája "a rendőrség, az ügyészség és a bíróság feladata, tekintettel arra, hogy a kormány jogállami alapokon áll". Az igazság szolgáltatására csak a bíróságok vállalkozhatnak, nekik van erre joguk és kötelességük - tette hozzá.
A devizahiteles civil szervezetekkel egyeztetett Gaudi, Z.Kárpát és Lenhardt a szükséges változásokról
A Jobbik Magyarországért Mozgalom kezdeményezésére a devizahitelesek érdekeit képviselő civil szervezetek szakértői egyeztettek a párt országgyűlési képviselőivel, Gaudi-Nagy Tamással, Z. Kárpát Dániellel és Lenhardt Balázzsal. Az egyeztetésen képviseltették magukat a Fehér Kéményseprők, a Széchenyi Hitelszövetség, Makkos Albert közgazdász, Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodájának ügyvezetője, továbbá a Bátor Program szervezői.
A résztvevők egyetértettek abban, hogy a kormánynak a devizahitelesek megmentését célzó eddigi lépései elégtelenek, mivel csak a legjobb anyagi helyzetben lévő szűk társadalmi rétegnek nyújtottak érdemi segítséget. Sokadszor bizonyosodott be, hogy a kormány a tehetősek, a gazdagok, nem pedig a kiszolgáltatott százezrek, milliók érdekeit képviseli.
A Székely Nemzeti Tanács felhívása a Székely Mikó Kollégium melletti szeptember 1-ejei tüntetésről: az Igazság Napja
A Székely Nemzeti Tanács megalakulásától hirdeti, hogy a szakpolitikai kérdések megoldásától a jogfosztottság felszámolásáig megoldást csak az kínálhat, ha maga a Székely Nép határoz a maga ügyeiben. A szubszidiaritás elvének megfelelően csakis a közösség demokratikusan létrehozott, önálló intézményei képesek igazságos és méltányos döntéseket hozni az őt érintő kérdésekben.
Az egyházi és közösségi ingatlanok használatával, tulajdonjogának szabályozásával sincs másképp. Az Igazság Napjára készülve ki kell mondani: ebben a nagyon fontos ügyben is az igazat és csakis a teljes igazat szabad mondani. A Református Székely Mikó Kollégium ügyében egy jogfosztó és veszélyes bírósági ítélet született. A Református Egyház tulajdonát a román állam megpróbálja visszaállamosítani, ezzel súlyosan megszegve nemzetközi kötelezettségvállalásait.
Ám a teljes igazság az, hogy a kommunista román hatóságok közösségünktől, történelmi egyházainktól, nem csak épületeket, hanem közösségünk adófizető polgárainak pénzéből finanszírozott intézményeket oroztak el. A Református Székely Mikó Kollégium nem csupán egy épület volt, hanem a székelység történelmi hagyományait ápoló, nemzeti értékeit megtartó intézmény is. Románia kötelezettségvállalása sem pusztán az egyházi javak visszaszolgáltatására, hanem az egyházi iskolák visszaállítására is vonatkozik. Emlékezzünk meg az Európa Tanács 176/1993 számú, Románia csatlakozási kérelmére vonatkozó véleményezéséről, amely kimondja:
A Közgyűlés felszólítja Románia kormányát, hogy szolgáltassa vissza az egyházi javakat, és tegye lehetővé egyházi iskolák létrehozását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvű oktatására.
A Székely Nemzeti Tanács küldöttségének útja Strasbourgban - Izsák Balázs részletes beszámolója
Nincs más út Székelyföld számára, mint az önrendelkezés útja. A mi feladatunk, küldetésünk ezt megjeleníteni, képviselni, és küzdeni érte, párt és ideológiai kötődések nélkül. Ezért alakult közel tíz éve a Székely Nemzeti Tanács, és ezért lep meg újra és újra, amikor a választási eredményekről faggatnak. Kétségtelen, hogy az autonómia ügye akkor áll jól, ha a székely önkormányzatok elkötelezettjei autonómiának. Hogy ebből a szempontból milyen helyzetet teremtett a helyhatósági választás, az csak a következő négy évben fog kiderülni.
A Székely Nemzeti Tanács pedig megy előre. Hadd emlékeztessek arra, hogy a kétszázezernél több székely embert megmozgató autonómia népszavazás idején, szocialista kormánya volt Magyarországnak, a román hatóságok pedig a megfélemlítés változatos eszközeit alkalmazva próbáltak megállítani. Nem sikerült. Rosszabb ma a helyzet, mint akkor? Nem. De még ha az is lenne? El lehetne nyomni a szabadságvágyat, amely ott él minden székely ember szívében? Soha! Persze előfordulhat, hogy magunkra maradunk újra, s mint annyiszor a történelemben, csak a Jóistenben bízhatunk. Ám szövetségeseket keresünk, és fogunk keresni, bármilyen idők jöjjenek. Erről szólt lényegében a strasbourgi utunk is, s a rövid közlemény, - lásd lent! - amelyről remélhettük, hogy az ügyünkkel szemben nem túl barátságos sajtó sem találja túlzottan hosszúnak. Micsoda? Még hogy barátságtalan? Volt olyan lapszerkesztő, aki azon melegében fényképet is kért. Küldtünk is egyet, itt látható, a közlemény alatt.
A 2006-os elszámoltatás gyalázatosan áll
Közeledik a 2006. őszi rendőrterror hatodik évfordulója, s ki kell jelenteni - ahogy a címben is olvasható -, hogy a rendőrterror elrendelőinek, levezénylőinek és végrehajtóinak elszámoltatása megfeneklett, kisiklott. Azonban a sértettekhez, a terror elszenvedőihez hasonlóan mi jogvédők sem tudunk belenyugodni a kialakult helyzetbe. Alább a Hungária TV idén júniusban készült felvételét láthatják...
Fokozódó székely ellenállás a Székely Mikó Kollégium ügyében - álljon ki most minden magyar a székelyek mellett
Szeptember 1-jére az utóbbi évek legnagyobb szabású erdélyi magyar tüntetését hirdették meg a jelenleg még ki tudja meddig az Erdélyi Református Egyház tulajdonát képező sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében. Amint emlékezetes évekkel korábban a hatályos restitúciós jogszabályok értelmében a székelyföldi magyar oktatás egyik fellegvárának számító intézmény egyházi tulajdonba történő visszaadása iránt intézkedtek magyar és román illetékesek. Utóbb büntetőeljárást indítottak ellenük és első fokon a két magyar döntéshozót három év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, a román hivatali ember felfüggesztettet kapott.

A Magyar Csodaszarvas Egyesület táborának résztvevőit fogadta Gaudi-Nagy a Parlamentben
2012. augusztus 21-én délelőtt, a Magyar Csodaszarvas Egyesület Máriaremetén megrendezett Kárpát-medencei Vezetőképző Táborának résztvevőit fogadta Gaudi-Nagy Tamás. A Csonkaország mellett Délvidékről és Kárpátaljáról érkezett vendégek az egy hetes tábor záró programjaként tekintették meg a Parlament épületét. A körbevezetés mellett - annak kiegészítéseként - a jogvédő politikus rövidnek szánt történelmi visszatekintőjében egészen a XX. század elejéig ment vissza, érintette a diktatúra évtizedeit, majd napjainkhoz érve néhány érdekes, helyenként mosolyt fakasztó, időnként pedig a megjelent táborozók (Gaudival egyet értő) felháborodottságát kiváltó történetet mesélt el.
Feljelentettük Zuroffot a Csatáry ügyben hamis vád miatt
Minden határon túlment, ezért a jog eszközével vágtunk oda a "nácivadászat" bosszúvágyában megrészegült Efraim Zuroffnak, akit még Simon Wiesenthal sem tartott hitelesnek és aki halálba kergette az ártatlan csendőrtisztet, az első fokon felmentett Képíró Sándort. Új célpontja Csatáry László, akit nemcsak 1944-es cselekményekkel, korábbi és Csatáryval semmilyen összefüggésbe nem hozható 1941-es pogrommal is feljelentett a hazai ügyészségnél.
A 2012.07.7-én Budapesten történtek margójára
A 2012. július 7-én megrendezett ún. melegfelvonulással kapcsolatban parlamenti munkatársam közérdekű kérdéseket intézett az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalához. Ebből egyebek mellett arra is fény derül, hogy a hazafiak Erzsébet téri rendezvényének (melynek főszónoka Vona Gábor volt) biztosítási tervét 2022. VII. 1-ig titkosította a hatalom.
A Jobbik Gaudi-Nagy Tamást javasolja elszámoltatási biztosnak
Jól mutatja a Fidesz-kormány elszámoltatási szándékának komolyságát, hogy több elszámoltatási kormánybiztost használt el a kabinet két év alatt, mint amennyi gazdasági bűncselekményeket elkövető személyt rács mögé juttattak a szocialisták korrupciós botrányokba fulladt nyolcévi kormányzása után - írja Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese sajtóközleményben.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány ÁLLÁSFOGLALÁSA Csatáry Lászó ügyében
2012. július 19.
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Elnöksége képviseletében a háborús bűntettel meggyanúsított és házi őrizetbe vett Csatáry László volt rendőrtiszt ügyével kapcsolatban a következő állásfoglalást tesszük közzé:
1.Figyelemmel kísérjük - tekintettel bizonyos méltatlan hírverésre és tisztességtelen nyomásgyakorlási kísérletekre - hogy érvényesüljenek különösen azon, Magyarország alaptörvényében és a nemzetközi alapokmányokban rögzített elvek, melyek szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére, továbbá, hogy senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában nem állapította meg, s hogy mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat újabb strasbourgi győzelme: Árpád-házi sávos zászló üldözése miatt büntették Magyarországot
Közel egymillió forint kártérítést kell fizetnie a magyar államnak Fáber Károlynak. A férfit azért büntették meg, mert egy 2007-es tüntetésen a rendőri felszólítás ellenére nem volt hajlandó eltenni árpádsávos zászlóját. Egészen Strasbourgig vitte az ügyet - kedden vált hivatalossá: nyert. Az indoklás szerint korlátozták a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.

Nem tette el a zászlót, ezért megbüntették Illusztráció (Reuters/ Szandelszky Béla)
Az ügyet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vitte ki az Emberi Jogok Európai Bíróságára, amelyben Gyurta Tibor ügyvéd járt el a jogsértett képviseletében. Az előzmények itt olvashatók.
Gaudi az ECHO Tv-ban a Bándy Kata gyilkosságról és a halálbüntetésről- 2012. 07.18.
Orbánék nem akarják rács mögött látni Gyurcsányt
A Fidesz érdeke, hogy ne történjen vádemelés a sukorói kaszinóberuházás és a 2006-os rendőrterror ügyében Gyurcsány Ferenc ellen, mivel nem szeretnék, hogy a volt miniszterelnök mártírt csináljon magából – mondta Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő a barikad.hu-nak.
Hozzátette: az, hogy erre még mindig várnunk kell, alátámasztja, hogy a Fidesznél a politikai érdekek felülírják az igazságtételt, és azt, hogy a törvények alapján megbüntessék azokat, akik azt megérdemelnék.
Gaudi és Zagyva gyurcsányi rendőri erőszak újjáéledéséről és elmaradt elszámoltatásról szóló sajtótájékoztatójának összfoglalója
Csatáry együttműködik a hatóságokkal, nem tartja magát bűnösnek
Gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette Csatáry Lászlót a Budapesti Nyomozó Ügyészség szerdán. Csatáry László együttműködik a hatóságokkal, nem tartja magát bűnösnek. Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész szerint Zuroff veszélyeztette a nyomozás eredményességét. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat kész jogi védelmet nyújtani Csatáry Lászlónak. Gaudi-Nagy Tamás úgy véli, hogy a 97 éves volt rendőrparancsnoknak megsértették a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait, hiszen anélkül bélyegezték meg, hogy jogerős ítélet született volna az ügyében.








