Visszafelé sült el a VMSZ-es puska - A tiltás miatt még többen mentek el Morvai Krisztina zentai fórumára
Ahogyan arról portálunk beszámolt a VMSZ-es városvezetés tegnap visszavonta a zentai városháza dísztermének szerződésben foglalt és már kifizetett terembérletét, amiről már korábban a hivatalos végzést is kiküldték.
A tiltóhatározatot megszerezte a DélHír, abból pedig az derül ki, hogy dr. Morvai Krisztina EP képviselőt és jogvédőt, az ELTE Büntetőjogi tanszékének egyetemi docensét a szerbiai közbiztonság, béke és közrend, valamint a közerkölcs megzavarásának vádjával gyanúsította meg. A határozatot Sarnyai dr. Rózsa Edit írta alá.
Morvai Krisztina az eset kapcsán "kommunista típusú jogalkalmazásnak" nevezte a városvezetés eljárását. Az EP képviselőt sokkolta, hogy az európai uniós csatlakozás előtt álló Szerbiában. "Légből kapott, minden alapot nélkülöző, elképesztő indokolásban próbálhatnak meg ellehetetleníteni, egy emberi jog érvényesülését vizsgáló rendezvényt." - mondta.
Azonban a folyamatos tiltás és ellehetetlenítés épp a visszájára sült el, mert így sokkal több délvidéki magyar emberhez eljutott a rendezvény híre és végül száznál is többen mentek el dr. Morvai Krisztina zentai fórumára. Nagyjából dupla annyian, mint februárban, amikor a VMSZ szervezésében Deli Andor fideszes EP parlamenti képviselő tartott előadást zentán a városháza dísztermében.
Amíg a VMSZ rombolt, addig dr. Morvai épp a nyelvi jogainkért harcolt
Miközben a VMSZ épp azzal volt elfoglalva, hogyan lehetetlenítse el dr. Morvai Krisztina és a vele együtt utazó Nemzeti Jogvédő Szolgálat szakembereinek a munkáját, addig a képviselő asszony a mai nap során épp azt a munkát igyekezett elvégezni, amelyre Pásztor István pártja évtizedek óta képtelen.
A dr. Morvai Krisztina vezette delegáció a mai nap során az óbecsei önkormányzatnál, a helyi bíróságon és ügyészségen, illetve más egyéb hivatalokban járt és ellenőrizte a magyar nyelv használatának megvalósulását.
Ennek során az érintett hivatalok vezetői és munkatársai részéről együttműködő hozzáállást tapasztaltak, ugyanakkor komoly hiányosságokat tártak fel.
Egyetlen magyar nyelvű nyomtatványt sem találtak Morvai Krisztináék a bíróság kezelőirodáján
A hivatalos tájékoztatások és formanyomtatványok rendszerint nem érhetőek el magyar nyelven. A jogvédők konkrét kritikai felvetéseire a város és a bíróság vezetése is ígéretet tett a hiányosságok haladéktalan pótlására, amelyet a Morvai Krisztina vezette csapat a közeljövőben ellenőrizni is kíván.
H. Á.
HIÁBA AKARTÁK BETILTANI, TÖBB MINT SZÁZAN MENTEK EL A NEMZETI JOGVÉDŐK ZENTAI ELŐADÁSÁRA
Nem szegték Morvai Krisztináék kedvét a soviniszta szerbek és a magyarságukat eláruló pásztoristvánok.
Munkatársunk tudósítása szerint az EP-képviselő több mint száz főnek ad tájékoztatást ezekben a pillanatokban is, a helyiek folyamatosan érkeznek akorábban betiltásra ítélt eseményre.
dr. Morvai Krisztina, az Európai Parlament képviselője és dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője háromnapos délvidéki körutat tart.
Ennek során több délvidéki települést is felkeresnek, ahol közintézményeket, hivatalokat és közvállalatokat látogatnak meg,megvizsgálva mennyire valósul meg a magyar nyelvhasználathoz való jog, vagy a részarányos foglalkoztatottság elve. Mindemellett a délvidéki polgárok panaszait is meghallgatják, annak érdekében, hogy azt tolmácsolni tudják az Európai Parlamentben, ahol május közepén szavaznak majd a szerbiai országjelentés elfogadásáról.
Morvai és Gaudi-Nagy ma este Zentán találkozik a helyi magyarsággal. A kormányzó haladók, illetve a VMSZ koalíciója alkotta városvezetés azonban a nemzeti jogvédők munkásságnak "veszélyességére" hivatkozva megtiltotta, hogy az eredetileg lefoglalt helyszínen, a városházán tartsák meg a rendezvényt.
A VMSZ politikai nyomására meghiúsították azt is, hogy egy zentai szállodába tegyék át a helyszínt. A rendezők azonban nem nyugodtak bele a tiltásba, s így végül egy helyi kávézóban tartják meg a rendezvényt.
Morvai Krisztina az előadás előtt nyilatkozva "kommunista típusú jogalkalmazásnak" nevezte a városvezetés eljárását. Az EP képviselőt sokkolta, hogy az európai uniós csatlakozás előtt álló Szerbiában "légből kapott, minden alapot nélkülöző, elképesztő indokolásban próbálhatnak meg ellehetetleníteni, egy emberi jog érvényesülését vizsgáló rendezvényt."
A VMSZ nem engedi be a zentai városházára dr. Morvai Krisztina EP képviselőt
delhir.info
Ahogyan azt a DélHír portál már korábban is megírta, háromnapos délvidéki körútra érkezett dr. Morvai Krisztina, az Európai Parlament képviselője és dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője.
Az útjuk során több délvidéki települést is felkeresnek, ahol közintézményeket, hivatalokat és közvállalatokat látogatnak meg, megvizsgálva mennyire valósul meg a magyar nyelvhasználathoz való jog vagy a részarányos foglalkoztatottság elve. Mindemellett a délvidéki polgárok panaszait is meghallgatják, annak érdekében, hogy azt tolmácsolni tudják az Európai Parlamentben, ahol május közepén szavaznak majd a szerbiai országjelentés elfogadásáról.
A körút mai, második napja során egy lakossági fórumra került volna sor a zentai városháza dísztermében, azonban a haladó-vmsz-es városvezetés az utolsó pillanatban kitiltotta az épületből dr. Morvai Krisztináékat.
"A napokban aláírtuk a szerződést a városháza dísztermének bérletéről, megkaptuk a hivatalos végzést is, illetve kifizettük a terem bérlet költségeit, nem is keveset, egy óráért 6500 dinárt. Majd pedig tegnap értesítettek bennünket, hogy visszavonnak mindent, mert Ceglédi Rudolf, Zenta VMSZ-es polgármestere megtiltotta a rendezvény megtartását." - mondta el Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke, aki a zentai lakossági fórum szervezője.
A szervezők egy végzést is kaptak erről az utólagos tiltásról, amely szerint veszélyes a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vagy épp Morvai Krisztina munkája, ezért nem adnak nekik teret. Mint emlékezetes dr. Morvai és dr. Gaudi-Nagy a korábbiakban többek között jogvédelmet biztosítottak a temerini fiúknak, akikre a VMSZ akkor maximális büntetést kért a szerb bíróságtól, vagy épp a magyarságukért bántalmazott fiatalok perében segédkeztek. Mindemellett a délvidéki autonómia vagy az 1944-45-ös kérdések körére hívták fel az Európai Parlament és az Európa Tanács figyelmét.
Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke elmondta, hogy a történtek után ma reggel a rendezvény helyszínét áthelyezték a zentai Royal hotelba, ahol szintén megegyeztek a tulajdonossal, azonban néhány óra múlva politikai ráhatás következményeként a Royal igazgatója is jelezte, hogy visszalép attól, hogy a rendezvénynek helyet biztosítsanak.
Azonban a fórum így sem marad el, azt 18:00 órakor a Bali Klubban szervezik meg. Az ellehetetlenítés folytán létrejött helyszín-változások miatt a szervezők ingyenes buszt biztosítanak az érdeklődőknek, amely a Royal hotel elől indul a Balihoz.
Pofátlan kettős mérce
Mindemellett érdemes megfigyelni azt a pofátlan kettős mércét és szélsőséges kirekesztő politikát, amelyet a VMSZ-es városvezetés képvisel, hiszen mint az emlékezetes Deli Andor, délvidéki származású EP képviselő, aki a VMSZ tagja, néhány hete még februárban tartott előadást Zentán a városháza nagytermében az aktuális európai politikai helyzetről a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugdíjas Fórumának és Női Fórumának szervezésében. Neki megengedték.
Délvidéki jogsértések (meghívó+videó)
Magyarországnak mindaddig vétót kell emelnie Szerbia uniós csatlakozása ellen, amíg az őshonos magyar közösség nem jut tényleges, valódi autonómiához, nemzeti önrendelkezéshez, azaz amíg a délvidéki magyarok nem élhetnek magyarként szülőföldjükön! Ezt a meggyőződést képviseli Morvai Krisztina az Európai Parlamentben és ez volt Bozóki Antal délvidéki jogász könyvbemutatójának tanulsága is. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Morvai április 20-23-ig jogvédő-monitorozó körútra megy a vajdasági/délvidéki magyarok egyéni és kollektív emberi jogi helyzetének tanulmányozására. Szeretettel hívják és várják az érdeklődőket, illetve a tapasztalataik átadására kész helyieket a mellékelt meghívó szerinti helyszíneken és időpontokban. Kérjük, tekintsék meg a délvidéki magyarok helyzetét röviden összegző 13 perces videót!
Áldott Húsvétot - a feltámadás örömével!
Hitet erősítő, áldott és lelki megújulást hozó Húsvétot kívánok mindenkinek a feltámadás örömével!
"Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, a ki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által "
(1 Péter 1,3)
Isten óvja és vezesse Magyarországot!
Budapest, 2017. esztendő Húsvétján
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
Árnyékjelentés a délvidéki magyarok jogfosztottságáról: vétó és önrendelkezés kell!
2017. április 7-én Budapesten dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő (Függetlenek Csoportja) és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közös rendezvényén bemutatták Bozóki Antal újvidéki magyar jogász (a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tagja) az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentéseiről készített, kötetbe foglalt magyar árnyékjelentését, amely tényekre és bizonyítékokra alapozva szembesít délvidéki magyarok sanyarú valós helyzetével. Az Európai Parlament idén májusban dönt a szerbiai jelentésről.
A könyvbemutató célja a valóság bemutatása volt a hivatalos jelentések által festett rózsaszín képpel szemben az EU-csatlakozási folyamat oltárán egyre inkább végveszélybe kerülő délvidéki magyarság helyzetével kapcsolatban, és arra figyelmeztessen, hogy a csatlakozási tárgyalások során kemény feltételek kell szabni Szerbiának a délvidéki magyarság egyéni és közösségi jogainak magas szintű biztosítása érdekében.
Almási Lajos és dr. Gaudi-Nagy Tamás videós tudósítása a könyvbemutató legfontosabb pillanatait idézi fel, amelyben többek között a szerző egy interjú keretében is nyilatkozik.
Az esemény összefoglalója a videót követően olvasható:
Árnyékjelentés a délvidéki magyarokról - meghívó könyvbemutatóra és sajtótájékoztatóra
Szeretettel hívunk minden érdeklődőt dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselővel közös rendezvényünkre, amelynek célja, hogy bemutassuk a valóságot az EU csatlakozás folyamat oltárán egyre inkább végveszélybe kerülő délvidéki magyarság helyzetével kapcsolatban és arra figyelmeztessünk, hogy a csatlakozási tárgyalások során kemény feltételek kell szabni Szerbiának a délvidéki magyarság egyéni és közösségi jogainak magas szintű biztosítása érdekében.
A program keretében dr. Bozóki Antal kiváló délvidéki ügyvéd kollégánk (NJSZ tagja) bemutatja az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament Szerbiáról szóló jelentéseiről most közzétett, kötetbe foglalt magyar árnyékjelentését, amely szembesít az igen sanyarú valós helyzettel tényekre és bizonyítékokra alapozva.
A rendezvényen dr. Morvai Krisztina (rendezvényre szóló meghívója itt olvasható) mellett délvidéki és hazai nemzeti jogvédők, közéleti szereplők térnek ki tematikusan a délvidéki magyarság jogaival, illetve az alkalmazható európai önrendelkezési modellekkel kapcsolatos kérdésekre.
Honfitársi üdvözlettel:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
Gaudi és Schiffer a lex CEU-ról és a külföldről támogatott civil szervezetekről
A Hír Tv 2017. április 5-i Newsroom c. műsorában mondtam el véleményemet Schiffer Andrással közös vitában a Soroshoz köthető Közép-Európa Egyetemet érintő törvénymódosításről és külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságát célzó törvényjavaslatról. Azt az álláspontot képviseltem, hogy nem vitatható el a joga egy függetlenségét, öntudatát védő nemzetnek, hogy szükséges és arányos módon védekezzen olyan külföldről érkező befolyásolással szemben, amely gyökereiben támadja értékeinket. A mostani hisztériakeltés pontosan igazolja azt, hogy igenis léteznek olyan hálózatba tömörült erők, amelyek most a nyílt társadalom neoliberális modelljét erőltető céljaikat, érdekeiket veszélyeztetve látják. Az átláthatóság azonban mindenkire kell vonatkozzon, így a közpénzekkel érintett szervezetre is.
A felvétel itt tekinthető meg.
Gaudi a Lánchíd Rádióban a keleti bérekből élőknek nyugati árért kínált silány multi termékekről
A Lánchíd Rádiónak nyilatkoztam arról a bizonyított jelenségről, hogy multinacionális élelmiszergyártók eltérő minőségű termékekkel látják el a nyugat-európai és a kelet-közép-európai régió boltjait, annak ellenére, hogy az egységes piac és a fogyasztóvédelem elveit ez sérti.
Azon túl, hogy alapvetően a hazai termékeket érdemes inkább választani, mert ez a hazánknak is sokkal jobb, az uniós joggal sem összeegyeztethető ez a tisztességtelen és diszkriminatív kereskedelmi gyakorlat, amellyel szemben az EU és hazai jog által biztosított fogyasztóvédelmi, versenyjogi és büntetőjogi eszközökkel is fel lehet és fel kell lépni, ennek lehetőségeit tekintem át az interjúban.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 24, Magyarországon és Ausztriában ugyanannál a kiskereskedelmi láncnál vásárolt, azonos termékeket hasonlított össze és kiderül: a vizsgált, azonos márkájú termékek többségénél vannak minőségi és összetételbeli különbségek. A régiónkban forgalmazott termékek más összetételűek, jellemzően alacsonyabb minőségűek, mint az Ausztriában kaphatóak Nem csak bérunió nincs, de minőségunió sincs: az árunió viszont már megvalósult,. Elfogadhatatlan, hogy míg az árszínvonal nyugati mértékű, addig a hazai bérek a nyugati átlag ötöde körül mozognak, ráadásul nyugatról a sajtájukénál silányabb minőségű termékeket sóznak ránk. Ez az igazi bizonyíték a gyarmatosítotti státusunkra.
Fontos, hogy visegrádi országok nemrég közös fellépés mellett kötelezték el magukat: de nem csak a Bizottságánál kell akciózni, hanem a tisztességtelen gyakorlatot folytató multik ellen is: még képviselőként harcoltam ki 2012-ben, hogy milliárdos bírságokkal lehessen megregulázni a multikat!
Nem törődhetünk bele jogfosztott, alávetett helyzetünkbe semmilyen téren!
Honfitársi üdvözlettel:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, Európa jogi szakjogász,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
Félmillióba kerülhet a panasz egy önkényeskedő köztisztviselő ellen?
Neogrády Dezső devizahitel károsult vívja csatáját a Fővárosi Törvényszéken egy budapesti önkormányzat adóvégrehajtási ügyekben eljáró köztisztviselőjével, aki tőle egy panaszbeadványban írtak miatt jó hírnevének megsértése miatt félmillió forint sérelemdíjat követel. A károsult képviseletét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el.
Az adósságcsapdába került és a "forintosítási" törvényekkel ott hagyott devizahitel-károsult ellen törvénytelen intézkedésekkel tarkított adó-végrehajtási eljárás zajlik, amely során többek között lakóingatlanára jogszabálysértő módon rendeltek el végrehajtást annak ellenére, hogy az adótartozás mértéke miatt ezt tiltja a jog. A felettes szerv az adóshatóság több intézkedését hatályon kívül helyezte fellebbezése alapján.
Az önkényes és törvénytelen döntésekben meghatározó szerepet játszó egyik köztisztviselő egyes cselekedeteire is kitért jó hírnevet nem sértő módon a felett szervhez intézett panasz, amelyben a károsult jogainak megóvását és felügyeleti intézkedést kért. A felettes szerv intézkedés helyett a panaszt az adóhatósághoz továbbította, amely az kiadta a köztisztviselőnek, aki pedig perrel válaszolt.
A per tétje, hogy az önkényeskedő hatóság felettes szervéhez indokolt panaszt benyújtó, jogaiban sértett polgárt érhet-e retorzió, vagy védi-e a jog? Visszatámadhat-e ilyenkor az állam képviselője, a közhatalom gyakorlója személyiségi perrel? Köteles-e eltűrni a polgár az állami szervek jogsértéseit?
Hogy fordulhat elő, hogy a jogszabálysértő hatósági önkényért felelősök elszámoltatása helyett a jogainak megvédése érdekében fellépő polgárt hurcolják meg?
Az ügynek az ad igazi súlyt, hogy nem egyedi és egyúttal a jogállami elveket súlyosan sértő jelenségről van szó, amelyben a polgárt maga alá igyekszik gyűrni jogszabályi kötelezettségeit megsértő állami szerv, illetve annak képviselője ahelyett, hogy a polgár ellenőrizné az államot és jogai megóvásra, orvoslásra kerülnének.
Az első tárgyalásról a Hitles Harsona (https://hu-hu.facebook.com/hitelesharsona/, Kerékgyártó Katalin és László) készített tudósítást.
Március 15: Méltóságot és szabadságot minden magyarnak!
Sinkovits Imre csodálatos tolmácsolásában szóljon a Nemzeti dal nemzeti ünnepünkön minden igaz hazafiért és a nemzetért:
Petőfiék március 15-én alig voltak egytucatnyian, amikor elindultak és mi lett belőle... Áprilisi törvények, majd szabadságharc. Akkor és ott tudták, hogy cselekedni kell, mert a szabadság nem magától jön, azt ki kell vívni. Az akkori követelésekért ma is tenni kell!
Éljünk bárhol magyarként a világban: küldetésünk, hogy az igazságosság és szabadság mellett kiálljunk, ősi jogainkért, méltóságunkért. A csonka országban, elszakított területeken és szórványban. Most egyszerre állunk nemzetközi erők, multik és kiszolgálóik, a magyar területeket megszállva tartó idegen államok, s kiszolgálóik nyomása alatt. De a hazai oligarchák jobbak a külföldieknél ? Nem pont minden önkény és kiváltság ellen üzent hadat 1848-ban a nemzet ?
Aki a nemzetért dolgozik tudja helyét és feladatát. És teszi dolgát, igaza biztos tudatában. Aki szétfütyüli a nemzeti ünnepet az viszont méltatlan. Az is aki lop, csal, hazudik. Az is aki úgy tesz, mintha. Az is, aki idegent szolgál. Igazak az igazért. Ez az üdvös és kívánatos.
Kívánok minden nemzettársamnak méltóságot és szabadságot nemzeti ünnepünkön! Merítsünk együtt erőt eleink máig ható üzenetéből: "rabok tovább nem leszünk!"
Egressy Gábor a nemzeti színésze 169. éve ezen a napon így élte meg Petőfi Nemzeti dalát:
"Ekkor Petőfi fölemelkedik, mint egy túlvilági alak, mint megtestesült népszenvedés, mint ítélet halálangyala. Elüvölti a nemzeti dalát! E hangok leírhatatlanok. Most is látom, hallom azokat. És örökké fogom látni és hallani, mert a kép és hang elválaszthatatlanok. Leírhatatlan e dalnak hatása a népre, mely nőttön nőtt s megesküvék Isten szabad ege alatt. Hangosan dobogott minden kebel, dobogá az érzelmet: "most vagy soha!"
Nagy idők voltak, nagy emberekkel. Legyünk méltók hozzájuk!
Honfitársi köszöntéssel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás
Gaudi Budaházy 168 óra elleni peréről, megtagadott személyiség-védelméről és az amnesztiáról
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 7-én hozott jogerős ítélettel megállapította, hogy a www.168ora.hu kiadója megsértette Budaházy György jó hírnevét, elégtételre és nem vagyoni kártérítésre köteles, de csak ötvenezer forint mértékben a Hunnia ügy kapcsán még 2010-ben közölt jogsértő állítás miatt. Több más jogsértő fordulat viszont következmény nélkül maradt.
Almási Lajos videóján a döntés apropóján dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és ebben az perben Budaházy György jogi képviselője ismerteti az ügy hátterét, illetve azt a döbbenetes, korábbival ellentétes ítélkezési irányt, amely miatt a Hunnia ügyhöz kapcsolt 2010-es lejárató sajtókampány többi szereplője (ATV, RTL Klub, Tv2, Benkő stb.) viszont egyelőre megúszta a Budaházy Györggyel szembeni támadásokat és emiatt milliós perköltség szakadt a most házi őrizetben levő hazafi nyakába.
(Érdemes elolvasni Budaházy György elemző írását a Hunnia ügyben személyiségi jogai védelmében vívott polgári jogi küzdelmekről)
A perfolyam elején készült tudósítás itt nézhető.
A nemzeti jogvédő kitér a riportban a Hunnia ügyben született, 17 hazafira 125 év fegyházat kiszabó tavalyi törvénytelen és drákói ítélet miatti amnesztiatörekvésekre, a várható akciókra, a közkegyelmet támogató önkormányzatok számának örvendetes gyarapodására (ez már kb. 300 ezer ember támogatását jelenti), és az Igazságügyi Minisztériumnak a közkegyelmi javaslatára nemrég adott elhárító válaszára is, hangot adva azon véleményének, hogy Gergényiék kudarcos "elszámoltatása" után az igazságtétel végképp elkerülhetetlen Budaházyék ügyében és ennek elérése közügy.
Devizahitel károsultakért tartott figyelemfelkeltő akció miatt ítélték el nem jogerősen Póka Lászlót és társát (Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleménye)
Még 2013 decemberében hat szigetszentmiklósi bankfióknál egy-egy téglaszínű papírba csomagolt fahasáb került elhelyezésre, amelyre azt írták fel: "Elég volt a kifosztásból", illetve "Fordíts!". A csomag túloldalán Petőfi Sándor: Feltámadott a tenger c. verse volt olvasható, illetve az a felhívás, hogy ezt a költeményt másnap olvassák fel az érintett bankfiókban. A biztonságiak, a bankok, a rendőrség és az ügyészség túlreagálták az ügyet, s végül közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt vádat emeltek Póka László, a Nem adom a házamat Mozgalom vezetője és Fehér Nándor, a Nem adom a házamat Mozgalom aktivistája ellen, akik védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látja el.
A videón a vádlottak és a védő elemzik az eljárás tanulságait még az ítélet előtt:
A Ráckevei Járásbíróság - közel két évvel a bírósági szakasz megkezdése után, harmadik eljáró bíró, dr. Krizsán Ágnes útján- 2017. február 21-én hozott első fokú ítéletében hat rendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettében bűnösnek találta és személyenként 300 óra fizikai munkakörben teljesítendő közérdekű munkára kötelezte a tisztességes megoldásért küzdő hitelkárosultakat. A bíróság szerint az elhelyezés körülményei és a bizonyítékok alátámasztják azt, hogy legalább eshetőleges szándékkal megvalósult a bűncselekmény.
Az ügyészség a döntés tudomásul vette, a vádlottak és a védelem felmentésért fellebbezést jelentette be, így az ítélet nem jogerős. Póka László az ítélethirdetésen nem lehetett jelen, miután két napja őrizetbe vették a Csányi Sándor vonatkozásában elrendelt távoltartási végzés tévesen állított "megszegése" miatt és most az ügyészség lakhelyelhagyási tilalmat javasolt ellene: itt holnap hoz döntést a bíróság.
A védelem szerint senki nem keltett jelen esetben olyan látszatot, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, miután ehhez a törvény közvetlen, konkrét és reális veszéllyel járó magatartást követel meg (pl. bombarobbantással való fenyegetés telefonon, nyilvánvalóan robbanóanyagnak látszó tárgy elhelyezése stb.). A perben meghallgatott rendőrségi tanúk is megerősítették, hogy nem látszottak bombának az elhelyezett üzenetek és maguk sem vették komolyan az ügyet. Egyértelmű, hogy a becsapott devizahitel károsult mozgalmának vélemény-nyilvánítási szabadság körébe tartozó, üzenetet hordozó, figyelemfelkeltő akciójáról van szó, amelyet a bankok túlreagáltak és magukkal rántották ebbe a képtelen eljárásba a bűnüldözés és igazságszolgáltatás szerveit is. Sajnálatos, hogy a bíróság nem tudott gátat szabni törvényes ítélettel ennek a törekvésnek, reméljük a másodfok azonban ezen változtat. Póka László ellen markáns kijelentései miatt terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt is folyt koncepciós jellegű eljárás, amelyben végül jogerősen felmentették.
A devizakárosultak ügyében a "forintosítás" nem adott megoldást, sőt terheik növekedését eredményezte, az árfolyam-különbözet tisztességtelen profitját a bankoknál hagyta a törvényhozás. A mozgalmárok célja a tisztességes megoldás: felvételkori árfolyamon történő forintosítás, kártérítés a szenvedésekért, illetve a felelősük elszámoltatása. A hatalom az igazi megoldás helyett továbbra is a megtorlás eszközét választja. De az igazság előtt-utóbb győzni fog!
Budapest, 2017. február 21.
Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu)
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető
Tíz év után harcolt ki jogerősen jóvátételt 2006 őszi rendőrterror miatt Dukán Dániel
Vajon miért tartott ennyi ideig a 2006 őszi rendőrterror egyik ikonikus áldozata, Dukán Dániel jóvátétele? Miért kellett a semmisségi törvény ellenére, sőt az alapján megsemmisített elítélésű Dánielnek perelnie a rendőrséget, a 35 nap előzetest elrendelő bíróságot és azt végrehajtó börtönöket annak ellenére, hogy 2010-ben a 2006 őszi jogsértettek döntő többsége jóvátételt kapott, és az ilyen mértékű fogva tartás és bántalmazás érintettjei több millió forintos kártérítésben részesültek? Miért nem csak Dániel ügyéről szól ez az ítélet? Erre is választ ad Almási Lajos filmje, amelyben Dukán Dániel és ügyvédje, dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője értékelik a nemrég született jogerős ítéleteket.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével 2017. február 9-én az első fokon megítélt egymillióról kétmillióra emelte Dukán Dániel 2006 őszi jogsértett meghurcolásai miatti, Fővárosi Törvényszék és büntetés-végrehajtási szervek elleni nem vagyoni kártérítési igényét.
A Hír Tv tudósítása itt látható.
A börtönök elévülés miatt megúszták, az előzetest elrendelő Fővárosi Törvényszék köteles a kamatokkal együtt összesen 3 millió forint összeg megfizetésére, amiért az akkor még egyetemre járó Dánielt előzetes letartóztatásba helyezte és amely gyorsított eljárás ítélte el. De az igazi felelősök hol maradnak? Ők is megúszták: ld. Gergényiék minapi felháborító ítélete...
Dukán Dániel 2006. őszi meghurcolásának mérlege: közel 40 nap őrizet és előzetes letartóztatás, verés, rúgás, megalázás, justizmord, megváltozott életpálya. Hiába került megsemmisítésre koncepciós elítélése (első fokon 2 és fél év letöltendő, másodfokon 2 év felfüggesztett börtön + 4 év pártfogó felügyelet) az ő esete által ihletett semmisségi törvény által 2013-ban, a tisztességes jóvátétel elől a Gyurcsány-Bajnai rendszert követő új időszakban is elzárkóztak. Az őt bántalmazó rendőröket felmentették...
Az őt megverő, elfogó és kétnapos őrizetben tartó, károkozó rendőri szerv, a BRFK elleni keresetet a 2017. január 20-án a Fővárosi Ítélőtábla megdöbbentő módon jogerősen elutasította, amely ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel él Dániel.
A 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló semmisségi törvény kimondja: „a semmisnek nyilvánított elítélésekhez vagy megállapításokhoz fűződő büntető vagy szabálysértési büntetések, intézkedések, kényszerintézkedések és azok további következményei államigazgatási jogkörben okozott károk.”
Tavaly egy 8 órás előállítást elszenvedő került tibeti aktivista számára ítélt meg a bíróság jogerősen egymillió forintot. A Kúria tavaly szeptemberi ítéletében pedig 8 évvel 2006 ősze után a műveleti terület fogalmát védő rendőrségi jogtanácsosoknak fejenként közel félmillió forint összegű sérelem díjat állapított meg, egy 2006 őszi jogsértett által rendőri szervek ellen indított kártérítési perben tartott nyilvános bírósági tárgyalásról készített olyan tudósítás miatt, amelyben őket 3 másodpercig bemutatták jogszabály által nem tiltott módon.
Ennek fényében is látható, hogy a megfelelő jóvátételtől a mostani összeg még mindig elmarad, illetve a büntetés-végrehajtási szervek is helyt kell álljanak az előzetes letartóztatásban átélt szenvedésekért. Emiatt várhatóan felülvizsgálati kérelemmel él a jogsértett és végső soron az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Soha nem engedünk a 2006 őszi igazságtételből!
Köszönet Dánielnek, amiért példamutatóan hosszú évek óta kiáll az igazságtételért!
Budapest, 2017. február 16.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hju) ügyvezetője
A 2006 őszi áldozatok szemen köpése, hogy Gergényi és társai lényegében megúszták
A 2006 őszi rendőrterror rendőrvezetőinek büntetőperében mai napon született jogerős ítélet fényében megállapítható, hogy a 2006 őszi rendőrterror felelősei lényegében megúszták. Senki nem gondolja komolyan, hogy az akkori budapesti rendőr-főkapitány négyszázezer forintos pénzbüntetése tettarányos és indokolt büntetés mindazért a rendőri erőszakért, ami rázúdult akkoriban tiltakozókra és megemlékezőkre. Különösen az megdöbbentő, hogy dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője országgyűlési képviselőként egy 2006 őszi ügyésszel kapcsolatban elmondott igazságbeszéde miatt súlyosabb büntetést kapott első fokon nemrég, mint Gergényi.
Az ügyészség felelőssége, hogy nem terrorcselekmény miatt emeltek az akkori rendőri és vezetők ellen vádat (a politikai vezetők ellen egyáltalán nem), sőt a jogsértettek büntetőperben való segítő közreműködésétől is elzárkózott. A bíróság pedig nem volt képes a vád keretei között törvényes ítéletet hozni. A rendőri vezetők többsége pedig elévülés miatt úszta meg, annak ellenére, hogy a szükséges bizonyítékokat időben az ügyészség rendelkezésére bocsátottuk.
2006. szeptember 19-21 között és 2006. október 23-24 között a Gyurcsány-rendszer brutális rendőrterrorral sújtott le a kormányellenes tiltakozókra és megemlékezőkre. Szemük világát vesztettek, megkínzottak, több száz sérült, önkényes őrizetbe vett magyar ember sorsa tanúsítja azt a példátlan rendőri-hatósági erőszakot, ami akkor a mindennapok része volt.
Mi, nemzeti jogvédők első pillanattól kezdve a meghurcolt áldozatok mellé álltunk. Jogsértettek százait védtük, harcoltunk jóvátételükért és rehabilitációjukért. Szomorú, hogy máig vannak rendezetlen jóvátételi igények és ráadásul Budaházy György és társainak 2010 előtti rendszer elleni állítólagos terrorcselekmény miatti hosszú börtönévekre történt elsőfokú koncepciós elítélése miatti amnesztiajavaslat sem kapott támogatást. Ugyanakkor Budaházy és két társának előzetesből történő indokolt kiengedése mintha válasz lenne a Gergényiékkel kapcsolatos mai gyalázatos ítéletre....
Sajnos ma már egyértelmű, hogy a 2006 őszi elszámoltatást elszabotálták: a rendőrség, az ügyészség és a bíróság együttműködésében, de a 2010 utáni új rendszer sem tett mindent ennek érdekében. A jogsértettek és nemzeti jogvédők azonban nem adják fel: az egykori politikai és rendőri vezetők nem úszhatják meg !
Budapest, 2017. február 13.
Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében:
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető
Meg kell haladni a 70 éves a párizsi diktátumot, a második Trianont is!
Hetven éve, 1947. február 10-én írták alá a győztes Szövetséges és Társult Hatalmak (tagjai: a SZU, NBr., Ausztrália, Fehérorosz SzSzK, Kanada, Csehszlovákia., India, Új-Zéland, Ukrán SzSzK, Dél-afrikai Unió, Jugoszláv Szöv. Népközt.) és a legyőzött Magyarország képviselői a háborút lezáró politikai és zsákmányszerző diktátumot, mint ”békeszerződést” a párizsi Luxemburg palotában. A Szovjetunió anyagi és politikai követelései alapján Magyarország sem területi sem más kérdésekben nem kapott engedményt, ismét a trianoni határok, az 1938. január 1-i állapotok léptek életbe, kibővítve a pozsonyi hídfőt, a Duna jobb partján még három falu (Horvátjárfalu, Dunacsuny és Oroszvár) Csehszlovákiához csatolásával. 96 esztendeje annak, hogy Közép Európára rászakadt az igazságtalanság, a gyűlölet, az elnyomás és népirtás nemzetközi kényszere. Legkevesebb 96 esztendeje hiányzik a Kárpát-medencéből a Szent Korona méltányos, igazságos, a népek békés együttélésében jelen volt államrendje. 1920. június 4-én – amint jól tudjuk, jelenünket sötét árnyként ma is meghatározó tényként ismételjük – az I. világháborúban győztes Szövetséges és Társult Hatalmak és Magyarország között, a francia királyok Párizs melletti tartózkodási helyén, Versaillesben, a Nagy Trianon kastélyban aláíratott az ún. békeszerződés, a győztesek sötét erők által sugallt kényszerokmánya. Ezzel Magyarország 325 000 négyzetkilométernyi területe 93 000 négyzetkilométerre, lakossága 21 millióról nyolc millióra csökkent. Azóta a magyarság részaránya 50% alá fogyott a térségben – szinte a rendszerváltozással egy időben. A kelet-európai térség átok sújtotta vidék lett, a második világháború egyik tűzfészke, az egy soknemzetiségű birodalom helyébe lépett több soknemzetiségű ország gazdaságilag és politikailag torz képlete. Ezen állapoton nem sok javulást hozott a párizsi békediktátum, ellenkezőleg: megsemmisült a népszövetség kisebbségvédelmi rendszere is. Jóllehet közvetlen háborús veszély e térségben napjainkban nincsen, az államközi kapcsolatok békések, ám nincsen az elszakított magyar nemzetrészek sorsát érintő igazi bizalom, megértés, nincs őszinte megbékélés, hiszen megbékélés csak az igazságosság és őszinteség e tájon régen száműzött szellemében lehetséges. 96 esztendeje nincsen igazi magyar nemzeti-népi önrendelkezés, ám van erősen pusztuló őshonos magyarság, van magyarellenesség és magyar reményvesztés a történelmi Magyarországtól elszakított területeken. A megcsonkított ország szívében, Budapesten ma is ott éktelenkedik egy elmúlt véres önkényuralmi rendszer, egy ma már szerencsére nem létező állam, a Szovjetunió országtiprásának, Magyarország meggyalázásának, s egyben a párizsi béke által létrehozott népirtó nemzetközi politikai rendszernek egyetlen rendszerváltozás utáni kormány által sem kifogásolt, katonasír nélküli emlékműve. E szomorú évforduló figyelmeztetés: feladatunk a magyarság megerősítése, azonosságérzésének és tudatának, önfenntartó képességének, egészséges veszélyérzetének visszaadása. Ennek szellemében elemi követelmény a teljes tartózkodás a jogfosztó trianoni és párizsi békeparancsok bármilyen igazolásától. A jogsérelmek és jogsértő állapotok hosszú sorának tanulságaival megerősítve javasoljuk a társadalmi szervezeteknek és a politikai döntéshozóknak: a jelen helyzet felülvizsgálatát kell szorgalmaznunk az elemi méltányosság és igazságosság jegyében. Javasolnunk kell kárpát-medencei (tágabban kelet-európai balkáni) nemzetközileg ellenőrzött, nemzetközi bíráskodással megerősített kisebbségvédelmi rendszer létrehozását, az önkormányzatok széles rendszerét, beleértve a területi és személyi elvű önkormányzatokat. Ezen törekvések intézkedési tervbe foglalandók úgy, hogy az autonómiarendszer megakadályozása esetén az utolsó lépés a népi önrendelkezés teljességének érvényesítése. Szükséges a magyarországi külpolitika úgynevezett hármas prioritásának újraértelmezése. A nyugat-európai csatlakozásnak, a szomszéd országokhoz való kiegyensúlyozott kapcsolatoknak, és a határon túlra szakadt nemzetrészek megmaradásának átértelmezése szükséges, oly módon, hogy mindenekfölötti cél a magyar nép és nemzet megmaradása, határokra való tekintet nélkül, s ennek eszköze a külpolitika másik két feladata: az eredményes kapcsolatépítés mind a szomszédos, mind a nyugat-európai és más országokkal.
A párizsi békediktátum élő örökségét meg kell haladni!
Isten óvja Magyarországot!
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma,
Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöksége
Budapesten. 2017. február hó 7-én.
2006: megverték, megalázták, a bv-seket pedig el sem marasztalják
(A Hír Tv korrekt tudósítása Dukán Dániel 2006 őszi előzetes letartóztatása miatti február 9-i ítéletről, saját összefoglalót rövidesen közzéteszem - GNT)
Egymillióról kétmillió forintra emelte a kártérítés összegét Dukán Dániel ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. A férfi a 2006. őszi brutális rendőrségi fellépés miatt követelt eredetileg hét és fél millió forintot.
A gyurcsányi őszödi beszéd kiszivárogtatása utáni tiltakozások idején százakat bántalmaztak és ítéltek el jogszerűtlenül. Dukán Dánielt is a fővárosban állították elő 2006. szeptember 19-én, amikor egy szórakozóhelyről tartott hazafelé. Gyorsított eljárásban, két hét alatt letöltendő börtönt kapott, de a döntést végül 2013 novemberében semmisnek mondták ki. A meghurcolt egyetemista azóta perel. Hét és fél millió forintos kártérítést követel.
Az egymillió forintot kettőmillió forintra felemeli – közölte a csütörtöki tárgyaláson Világhyné Böcskei Terézia tanácselnök. Vagyis a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntéssel megemelte az elsőfokú bíróság által odaítélt összeget.
„Azt kell mondjam, hogy az eddigi folyamatos kudarcok és csalódások után mind az igazságszolgáltatásban, mind azokban a bírókban, akik a perekben ítélkeztek, azért némi javulást véltem felfedezni. Ahogy az indoklásban is nagyjából racionális érvelést hallottunk. Viszont az összegszerűség tekintetében el lehet dönteni, mennyire jogos az, hogy valaki nyolc óráért mondjuk egymilliót kap, tizenegy napos fogva tartásért 1,6-et, nekem pedig harmincöt napért, brutális körülmények között, tíz év után kettőt. Talán itt az arányosság nem állta meg a helyét” – nyilatkozta Dukán Dániel.
Ügyvédje, Gaudi-Nagy Tamás azt mondja, hiába fogadták el a semmisségi törvényt a 2010-es kormányváltás után, az ügyfelének ez nem jelent megoldást.
„A bíróság kifejezetten azt mondta, hogy a kártérítést megállapító rész, a jóvátételi rész tévesen vagy pontatlanul került megfogalmazásra. Hozzáteszem: én ezt annak idején országgyűlési képviselőként kritizáltam is, szerettem volna pontosabb megfogalmazást, így most ennek nyomán a büntetés-végrehajtási intézetek, ahol szörnyű dolgokat kellett átélnie Dukán Dánielnek, mentesültek a felelősség alól. De nem adjuk fel, és megpróbáljuk folytatni. A rendőrséggel szembeni ügyet is elvisszük a Kúria elé” – nyilatkozta Gaudi-Nagy Tamás, Dukán ügyvédje.
Ha ott sem érnek célt, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak.
Jogerős ítélet lesz február 9-án Dukán Dániel 2006 őszi előzetes letartóztatása miatti kártérítési perben
A Fővárosi Ítélőtábla (1027 Budapest, Fekete Sas utca 3. fszt .VII.) 2017. február 9-én 9 órakor kezdődő fellebbezési tárgyaláson várhatóan ítéletet hoz a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt 2006 őszi jogsértett, Dukán Dániel meghurcolásai miatti, Fővárosi Törvényszék és büntetés-végrehajtási szervek elleni 7,5 millió forinti összegű nem vagyoni kártérítési igényéről. A 2006 őszi igazságtétel a tét.
A 2006. őszi rendőrterror egyik ikonikus áldozatának a jóvátétele még mindig nem történt meg. Dukán Dániel meghurcolásának mérlege: közel 40 nap őrizet és előzetes letartóztatás, verés, rúgás, megalázás, justizmord. Hiába került megsemmisítésre a koncepciós elítélése az ő esete által ihletett semmisségi törvény által 2013-ban, a tisztességes jóvátétel elől a Gyurcsány-Bajnai rendszert követő új időszakban is elzárkóztak. Az őt megverő, elfogó és kétnapos őrizetben tartó, károkozó rendőri szerv, a BRFK elleni keresetet a 2017. január 20-án a Fővárosi Ítélőtábla megdöbbentő módon jogerősen elutasította, amely ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel él Dániel.
Gaudi a Lánchíd Rádióban a vörösiszap perről, az elszámoltatásról, korrupcióról és sok másról
A Lánchíd Rádió 2017. január 29-i Indigó c. műsorában nyilatkoztam a veronai busztragédiáról, a vörösiszap perről, az elszámoltatás szükségességéről, a korrupcióról, az álbaloldi pártokról, Jobbik mostani politikájáról, a civil szféra elleni támadásról és Sorosról.
Eltemették dr. Grespik László nemzeti jogvédőt a budai Szentimrevárosban
H. J. – Kuruc.info
A Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban szombaton 13 órakor kezdődött dr. Grespik László ügyvéd, nemzeti jogvédő temetési szertartása. A Villányi úti plébániatemplomot teljesen megtöltötték a családtagok, kollégák, barátok és tisztelők. A római katolikus szertartás szerinti beszentelést Urr Zsolt Ipoly atya végezte. Grespik László földi maradványait a plébániatemplom urnatemetőjében helyezték el. Sinkovits-Vitay András színművész Wass Albert, Ratkó József és Vörösmarty Mihály egy-egy prózai, illetve lírai művének elmondásával búcsúzott Grespik Lászlótól.

A hideg időjárás ellenére teljesen megtelt gyászolókkal a Budapest XI. kerületi Szent Imre Plébániatemplom dr. Grespik László szombati temetési szertatására. Urr Zsolt Ipoly, a gyászszertartást celebráló atya Szent Lukács evangéliumából Jézusnak a tanítványaihoz intézett mondását idézte: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”