Öt és fél év után másodszor mentették fel a rendőri brutalitás áldozatává vált nemzeti jogvédőt
Öt és fél évvel az események után másodszor is felmentette az első fokon eljáró bíróság azt a nemzeti jogvédőt, akire 2012. július 7-én a Kossuth téren egyenruhások rontottak, földre rántottak, súlyosan bántalmaztak, majd bilincsbe vertek, előállítottak, a kezében tartott mozgógép rögzítésére is alkalmas fényképezőgépét pedig elvették, az azon lévő bizonyítékokat letörölték.
Kürti Zoltánnal aznap este a Gyorskocsi utcában a rendörök közölték, hogy szabadon távozhat, ő viszont maradt és feljelentést tett a rendőrök ellen. Ezt az eljárást hamar megszüntették, majd 14 (!) hónappal később hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsították meg Zoltánt. 2016-ban már egyszer felmentették első fokon, de a másodfokú bíróság indokolási és tényállás feltárási hiányosságok miatt új eljárást rendelt el. A mostani felmentő ítélet már ezt követően született 2018. január 18-án. A védelmet ezúttal is dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője látta el.
A Polt Péter vezette ügyészség által irányított nyomozások között is minden bizonnyal ritkán fordul elő, hogy egy büntetőeljárás kapcsán akták csúsznak össze a hatóságnál, videofelvételek "törlődnek" önmaguktól, amelynek következtében perdöntő - a terhelt ártatlanságát igazoló - bizonyítékok semmisülnek meg. Ebben az esetben ez történt, ahogy az is kijelenthető, hogy az ügyészség a vonatkozó garanciális jogszabályok durva megszegésével, koncepciós jelleggel és megtorló célzattal járt el. A vád alapjául szolgáló hamis jelentést jegyző négy rendőr közül három fő az eseményeket követően röviddel távozott a rendőrség soraiból, közülük ketten már két hónappal az előállítás után "nem emlékeztek" arra, amit a hamis tartalmú jelentésben kézjegyükkel elláttak.
Az ügy bár semmilyen szakaszában nem volt vádképes, ám a dr. Nerpel Zsolt ügyész által képviselt ügyészség annak ellenére is kitart a végsőkig, hogy a vád a bíróság által lefolytatott nyomozás során megsemmisült, annak minden pontja szét lett zúzva.
A nemzeti jogvédők várják a jogerős felmentő ítélet mielőbbi megszületését, hogy az elszenvedett jogsértések elkövetőivel szemben megtehessék a szükséges lépéseket az igazságosság megbillent egyensúlyának helyreállítása érdekében.
Filmbemutató és pódiumbeszélgetés a másodfokú döntés előtt álló Budaházy-Hunnia büntetőperben: február 5. (hétfő) 19 óra
2018. február 5-én (hétfőn) 19 órától a Nemzeti Jogvédő Szolgálat sajtó-nyilvános szakmai pódium-beszélgetést és vitát szervez neves jogászok, közszereplők, nemzeti értelmiségiek (többek között Varga Domokos György) a Budaházy–Hunnia-ügy egyes védői és vádlottai részvételével a Polgári Mulatóban (1053 Budapest Kossuth Lajos utca 17., www.polgarimulato.hu).
A fórumon első alkalommal kerül bemutatásra a vádlottaknak a közvélemény által még nem ismert csoportját személyes hangvételben bemutató, TERRORISTÁKNAK KIKIÁLTVA c. film az alkotók és a szereplők részvételével. Bemutatásra kerül továbbá a Budaházy c. film is. Kérjük, aki nem tud eljönni nézze meg és terjessze a filmeket !
A Fővárosi Ítélőtábla február 13-27 közötti nyilvános ülései az elsőfokú justizmord esetleges jogerőre emelésével, sőt - ügyészi fellebbezés miatt - akár súlyosításával fenyegetnek.
Mára már több százezer támogatója van a meghurcoltak közkegyelemben részesítésének: számos önkormányzat és magyar polgár gondolja úgy, hogy véget kell vetni ennek a méltatlan és jogszabálysértésektől hemzsegő eljárásnak.
Az esemény során a Budaházy Györgyöt és 16 társát összesen 125 évnyi fegyházbüntetéssel sújtó elsőfokú bírósági ítélet és az eddigi eljárás visszásságaira, törvénytelenségei derülhet fény. A törvénytelen eljárás megszüntetése vagy ennek hiányában közkegyelmi törvény mielőbbi elfogadása indokolt. Budaházy György erről szóló legutóbbi nyílt levele itt olvasható.
Ráadásul 2017. december 22-én a Nemzeti Jogvédő Szolgálat feljelentést tett a legfőbb ügyésznél ezen törvénytelenséget és valószínűsíthető bírói és ügyészi bűncselekmények miatt. A feljelentés kapcsán a büntetőeljárás folyamatban van, ennek lezárásáig álláspontunk szerint nem hozható Budaházyék ügyében törvényes másodfokú határozat .
A BUDAHÁZY ÉS TÁRSAI KISZABADÍTÁSÁÉRT INDÍTOTT PETÍCIÓ ITT ÍRHATÓ ALÁ.
Várunk minden érdeklődőt szeretettel !
A NEMZETI JOGVÉDŐ SZOLGÁLAT (www.njsz.hu) nevében:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető
Budaházy: Nyílt levél elítélőimnek
Ahogy az ellenem és 16 másik személy ellen a „terrorizmus” ránk olvasása érdekében kilenc éve folyó koncepciós eljárás másodfokú tárgyalásaihoz közeledve, egyre jobban belemélyedek a – ki tudja, hogy született – elsőfokú ítélet részleteibe, annál inkább nem tudom eldönteni, hogy kit kellene most megszólítanom.
Már mindjárt az elején nem értem azt, hogy egy bírói tanács az ítéletében miért nem fogalmaz saját maga történeti tényállást, miért a vádiratból emeli át azt – másol/beilleszt funkcióval – szinte egy az egyben? Olyannyira, hogy benne hagyja az olyan ökörségeket is, amikre már a bírósági eljárás során rámutattunk. Mint pl. hogy a Szilvásy György lesencefalui nyaralójánál történt „robbantás után III. rendű vádlott egy kamerával felvételt készített”, miközben az lenne, amit bizonyítani kéne, hogy a robbantás alatt készített valaki felvételt, mert az internetre annak idején felkerült felvételen egy robbanás vagy pukkanás hangja hallható, amit ugye a robbantás után már nem lehet felvenni.
Arra se nagyon találok magyarázatot, hogy azok a bírók, akik végigvezényeltek egy közel hat éves bírósági eljárást, a több mint 100 tárgyalás alatt felvett saját bizonyításuk tárgyalási jegyzőkönyveit nem használják az ítélet indoklásánál, hanem szinte kizárólag a nyomozati anyagra támaszkodva próbálják a vádakat ránk bizonyítani.
Nem igazán értem, hogy a tárgyalásokat végigülő bírók, hogy írhatnak olyan baromságot bele az ítéletbe, hogy a nyomozás során terhelő vallomásokat tevő XI. rendű vádlott csak a bírósági eljárás kezdete után két évvel vonta vissza a vallomásait, mikor mindenki tudja, aki ott volt, hogy már az ügy bíróságra kerülésekor, 2010 őszén írásos beadványban megtette azt, amit a 2011. márciusi első tárgyalási etap során, bírói kérdésre szóban is megerősített. Új vallomását pedig ez után három – és nem kettő – évre rá tette.
Kenéz Andrea (volt) bírónő – akit nincs ugyan dicsérni semmi okom, de akiről azt azért ki lehet jelenteni, hogy mindig figyelt és jegyzetelt – biztos, hogy ilyen hibát nem követ el. Mint ahogy nem tudom elképzelni azt sem róla, hogy a XV. rendű vádlott és Toroczkai László megismerkedésére a 2006 év végén általam Diósdon megrendezett Hun Karácsony rendezvényt valószínűsítené, amint az ítéletben ez szerepel. Miközben ő tudja legjobban, hogy akkoriban éppen bujkáltam és semmilyen rendezvényt nem is rendezhettem ezért, hisz az ezen bujkálásom alatt az Interneten közzétett írásaim kapcsán ellenem „alkotmányos rend erőszakos megdöntésének előkészülete” címen indított szintén koncepciós eljárás bírósági tárgyalásait is ő folytatta le.
Sorolhatnám még az ilyen anomáliákat, de ízelítőnek most elég ennyi.
Az olyan dolgok pedig, amikor az ítélet történeti tényállása ellentmondásban van a bizonyítékok értékelésénél kifejtett indoklással, már azt is kétségessé teszik számomra, hogy egyáltalán bíró volt, aki összerakta ezt az írásos ítéletet. Pl. abban a részben, ahol a tényállásban leírtak szerint az érdi TESCO parkolójába 2009. április 8-án a III. és a X. rendű vádlottak külön kocsikkal érkeztek, majd hogy egy fontos mentő tanúnk vallomását ezzel kilőjék, az indoklásban leszögezik – egyébként iratellenesen –, hogy együtt mentek oda.
Ilyen szintű öngólokat ügyészi fogalmazványokban lehet olvasni, és ebben az ügyben ugye olyan, elvileg a bíróságon készült digitális irat is a kezünkbe került, ami bizonyíthatóan az ügyész gépén született.
Lehetne még sorolni vég nélkül a vád mindenáron való igazolása érdekében tett teljesen egyoldalú bizonyítékértékeléseket, iratellenes megállapításokat. A védelem több tanúja által tett vallomások- illetve egyéb ártatlanságot alátámasztó bizonyítékok értékelésének a „kifelejtését”, terhelti és védői indítványok elbírálásának az „elfelejtését” stb. Ezeket rutinosnak számító bíróktól azért több mint furcsa megtapasztalni és azt látni, hogy a bíróság kizárólagos feladatának a vád bizonyítását tekintette.
Mindezek láttán és az után, hogy az ítéletünk a bírónő bírói státuszának végét követően még hetekig nem került elő, annyit ki lehet azért jelenti, hogy alapos a gyanú arra, hogy valami nincs rendben ennek az ítéletnek a születése körül, és igenis jogos lenne az ez ügyben beadott feljelentés kapcsán a nyomozás megindítása.
Ha a Fővárosi Törvényszék továbbra is azt állítja, hogy ezt az ítéletet Kenéz Andrea bírónő írta, akkor erre azt mondom, hogy nem hiszem el róla, hogy nyolc hónap alatt csak ennyit sikerült összehoznia. Inkább elhiszem, hogy rájött, hogy ezt az ítéletet a bizonyítékok alapján nem lehet kétséget kizáróan megindokolni és fel is adta az egészet, majd az április vége utáni két hétben valakik sebtében összedobtak valami ítéletfélét, hogy legyen mit odalökni nekünk.
Ha Kenéz Andrea mégis a nevét adná ehhez, akkor jobb is, hogy már nem bíró.
Az a másodfok pedig, amelyik ezt az ítéletet helybenhagyná, magáról állítana ki lesújtó szakmai bizonyítványt.
Többet ésszel, mint erővel! – mondja a közmondás. Akármi is lesz ennek az ügynek a végkimenetele, az a léleknyugalmam már megvan, hogy mivel ésszel nem képesek, csakis a szakmaiságot félretolva, erőből tudnak börtönbe csukni.
Budaházy György
magyar hazafi
a Hunnia-ügy I. rendű vádlottja
(nem jogerős) politikai elítélt
TERRORISTÁKNAK KIKIÁLTVA
Egy film, amelyben megszólalnak a Hunnia-ügy eddig a sajtónak nem nyilatkozó vádlottjai.
A 2006-os Kossuth téri jogsértettek 12. éve tartó jóvátételi küzdelme a győzelem kapujában
Nemrég (2018. január 10.) került sor a Fővárosi Törvényszéken az első tárgyalásra a 2006 október 23-án hajnalban a budapesti Kossuth térről a gyurcsányi rendőrség által erőszakkal feloszlatott Kossuth téri kormányellenes tüntetők három vezetőjének (Gonda László, Fáber Károly, Bene Gábor) Budapesti Rendőr-főkapitányság elleni kártérítési perében. (A Magyar Idők c. napilap korrekt tudósítást (https://goo.gl/vvKsZt) hozott le a tárgyalásról.)
A BRFK jogtanácsosa -aki közpénzből működő szerv állami feladatkörben eljáró közpénzből fizetett képviselőjeként immár sokadszor nem járult hozzá álláspontjának bemutatásához és sajnálatos módon a bíróság a Pp. 134/A. (3) bekezdése ellenére ezúttal is megtiltotta tévesen a róla való felvétel készítést- vitatta a jogalapot és elévülésre hivatkozott, dacára annak, hogy a Kossuth téri erőszakos oszlatás miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti - még a néhai dr. Grespik László által 173 jogsértett képviseletében indított - 9 éve zajló strasbourgi eljárásban az igazságügyi tárca tavaly decemberben már elismerte a kárfelelősséget és egyezségre való nyitottságot jelzett.
Az egyezségi tárgyalások utolsó fázisban vannak, így a Kossuth tériek jóvátételei küzdelme a győzelem kapujában van röpke 11 és negyed év után.
A következő tárgyalás március 14-én 8.30-kor lesz a Fővárosi Törvényszéken.
Almási Lajos videója az első tárgyalás szikrázó hangulatába ad betekintést, ennek keretében két felperes (Bene Gábor és Fáber Károly), továbbá egy elkötelezett Kossuth téri jogsértett (Rajz Károlyné) és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd elemzik a csaknem 12 éve történteket, az igazságtételi küzdelmet, a mostani tárgyalás eseményeit és az igazságtétel kilátásait.
A Fővárosi Törvényszéken 2017. október 18-án sajtónyilvános keretek között jogalakító próbaperes keresetet nyújtott be (https://goo.gl/mNLDwr) dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth térről jogellenes feloszlatott, kiszorított több száz tüntető közül a mostani per három felperese (Gonda László, Fáber Károly és Bene Gábor) képviseletében nem vagyoni kártérítés érvényesítése iránt. Fáber Károlyt ráadásul leteperték és 12 órás rendőri fogva tartást kellett elszenvednie.
A Kossuth tériek - az áldozatok elsöprő többségével ellentétben, akik ügye a 2010-es kormányváltást követően rendeződött - máig semmilyen jóvátételt nem kaptak, dacára annak, hogy az erőszakos tüntetés feloszlatást a bíróság 2010-ben jogellenesnek nyilvánította.
A követelések elévülését a korábbi jogi képviselő, néhai dr. Grespik László ügyvéd felszólításokkal megszakította és 173 jogsértett ügyét az Emberi Jogok Európai Bíróságához vitte 2009-ben. A gyülekezési joguk 2006. október 23-i többszöri megsértése miatt a panaszosak nem vagyoni kártérítés megállapítását kérik: számosan nemcsak a hajnali Kossuth téri oszlatást szenvedték el, de aznap délelőtt a Nádor utcában és délután az Alkotmány utcánál is brutális oszlatás áldozatai lettek.
Örömteli, hogy - számos korábbi eljárásban tanúsítottakkal ellentétben - az igazságügyi tárca végre nem védi a jogi eljárásban a gyurcsányi önkény jogsértését, hanem késznek mutatkozik egyezségi tárgyalásokat követően önként a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelő jóvátételt adni a jogsértetteknek, akik közül sajnálatos módon hárman már távoztak az élők sorából... A jogsértettek az egyezséget elkerülhetetlennek és célszerűnek látják. Az egyezségi tárgyalások megkezdődtek és remélhetően rövidesen írásbeli megállapodással, illetve önkéntes teljesítéssel végződnek. Ugyanakkor érthetetlen, hogy a BRFK még most is konokul védte a gyurcsányi terrorkorszak eme durva akcióját...
A „Magyar Nemzeti Bizottság 2006” és Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete tavaly decemberi közleményében (https://drive.google.com/…/11w0s2ypaVnV9vAWeHrybCOKRPM…/view) kérte, hogy jelentkezzenek azon honfitársak, akik 2006. október 23-án a Kossuth téren sértettjei voltak a jogellenes oszlatásnak és Emberi Jogok Európai Bírósága előtti, néhai dr. Grepsik László ügyvéd által indított eljárásban részt vettek a Nemzeti Jogvédő Szolgálat irodájában a 06/1-216-30-88-as telefonszámon, illetve a titkarsag@drgaudi.hu e-mail címen Mériné Kommer Andrea titkárságvezetőnél annak érdekében, hogy ők is részesedhessenek kártérítésben. Ez még most is aktuális.
Emlékezetes, hogy a Gyurcsány- kormány rendőrterrorja keretében az azonosító jelvény nélküli, maszkos karhatalmi erők - a 2006 szeptemberi 19-20-i véres embervadászatokat követően - 2006 október 23-án egészen másnap hajnalig megemlékezők és kormány ellen tüntetők ezreinek személyhez fűződő jogait sértették meg: erőszakos tüntetés feloszlatások, kardlapos lovasroham, fejmagasságban százszámra civilekre lődözött több ezer könnygázgránát és gumilövedék, magyar zászló ás minden más nemzeti jelkép megtaposása, nyílt utcai és éttermekben történt brutális verések, verések, fogdai kínzások és önkényes őrizetbevételek tucatjaival jellemezték a napot.
Ennek felelősei eddig megúszták: az akkori egyik fő rendőri vezető Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitány megúszta 400 ezer forint pénzbüntetéssel, de ezt sem a meggyalázott évfordulón elkövetett gaztettekért, hanem az MTV székház védelmére 2006. szeptember 18-án kirendelt rendőri erők nem kellő felszereltségéért kapta. A többi nagyhal megúszta, néhány "kisrendőrt" ítéltek csupán el.
A nemzetellenes terrorcselekményért felelős akkori politikai vezetők, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, jelenlegi "demokratikus" ellenzéki vezető és akkori politikus társai ellen - dacára a számtalan feljelentésnek és terhelő bizonyítéknak - büntető eljárás sem indult...
Ennek fényben is különösen megfontolandónak látjuk a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szintén tavaly október 18-án nyilvánosságra hozott Alaptörvény módosítási javaslatát, amellyel elévülésre tekintet nélkül felelősségre vonhatók lennének a 2006 őszi rendőrterror és megtorlások rendőr, ügyész és bíró felelősei. A nemzeti jogvédők javaslatát Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilvánosan támogatásáról biztosította (https://goo.gl/HnYjR5)...
Mi nemzeti jogvédők, a jogsértettekkel együtt soha nem adjuk fel az igazságtételért folytatott küzdelmet és nem nyugszunk a jogsértettek teljes körű jóvátételéig, továbbá Gyurcsány, Gergényi és társaik rendőrterror és megtorlások miatti börtönbe juttatásáig !
Budapest, 2018. január 20.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu
www.facebook/gaudinagytamas
Sajtótudósítás a 2006 őszi rendőrterror miatti kártérítési perről
A Magyar Idők c. napilap ma korrekt tudósítást (https://goo.gl/vvKsZt) hozott le a 2006 október 23-i gyurcsányi rendőrterror jogellenes oszlatása által a Kossuth térről kiszorított 173 tüntető három vezető személyiségének (Gonda László, Fáber Károly, Bene Gábor) rendőrséggel szembeni kártérítési perében tegnap tartott első tárgyalásról. A BRFK vitatta a jogalapot és elévülésre hivatkozott, ugyanakkor az ugyanezen jogsérelem miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti -
még a néhai dr. Grespik László által indított - strasbourgi eljárásban az igazságügyi tárca tavaly decemberben már elismerte a kárfelelősséget és egyezségre való nyitottságot jelzett. Az egyezségi tárgyalások utolsó fázisban vannak. A következő tárgyalás március 14. 8.30-kor lesz a Fővárosi Törvényszéken.
Saját videós tudósítást holnap tesszük közzé.
Mi nemzeti jogvédők, a jogsértettekkel együtt soha nem adjuk fel az igazságtételért folytatott küzdelmet és nem nyugszunk a jogsértettek teljes körű jóvátételéig, továbbá Gyurcsány, Gergényi és társaik rendőrterror és megtorlások miatti börtönbe juttatásáig !
Holnap indul a 2006 őszi gyurcsányi rendőrterror október 23-i Kossuth téri áldozatainak kártérítési pere
Holnap, 2018. január 10-én 10 óra 30 perckor a Fővárosi Törvényszéken (1055 Budapest, Markó u. 27. II. 47.) kerül sor az első tárgyalásra a 2006 október 23-án hajnalban a budapesti Kossuth térről a gyurcsányi rendőrség által erőszakkal feloszlatott Kossuth téri tüntetők három vezetőjének Budapesti Rendőr-főkapitányság elleni kártérítési perében. Várjuk az igazságtétel híveit és a sajtó képviselőit.
A Fővárosi Törvényszéken 2017. október 18-án sajtónyilvános keretek között jogalakító próbaperes keresetet nyújtott be dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth térről jogellenes feloszlatott, kiszorított 173 tüntető közül három emblematikus személy (Gonda László, Fáber Károly és Bene Gábor) képviseletében nem vagyoni kártérítés érvényesítése iránt. Fáber Károlyt ráadásul leteperték és 12 órás rendőri fogva tartást kellett elszenvednie. Almási Lajos keresetbenyújtást követően készült videóje mutatja be a három felperes és jogi képviselőjük perrel kapcsolatos állásfoglalását, véleményét.
Ez a jogsértetti csoport - az áldozatok elsöprő többségével ellentétben, akik ügye a 2010-es kormányváltást követően rendeződött - máig semmilyen jóvátételt nem kapott, dacára annak, hogy az erőszakos tüntetés feloszlatást a bíróság 2010-ben jogellenesnek nyilvánította.
A követelések elévülését a korábbi jogi képviselő, néhai dr. Grespik László ügyvéd felszólításokkal megszakította és a jogsértettek ügyét az Emberi Jogok Európai Bíróságához vitte 2009-ben. A gyülekezési joguk 2006. október 23-i többszöri megsértése miatt a panaszosak nem vagyoni kártérítés megállapítását kérik: számosan nemcsak a hajnali Kossuth téri oszlatást szenvedték el, de aznap délelőtt a Nádor utcában és délután az Alkotmány utcánál is brutális oszlatás áldozatai lettek.
A magyar államot képviselő Igazságügyi Minisztérium nemrég - a kereset benyújtását követően - a strasbourgi bírói fórumnak adott válaszában elismerte a követelés jogalapját és egyezségre való nyitottságát jelezte.
Örömteli, hogy - számos korábbi eljárásban tanúsítottakkal ellentétben - az igazságügyi tárca végre nem védi a jogi eljárásban a gyurcsányi önkény jogsértését, hanem késznek mutatkozik egyezségi tárgyalásokat követően önként a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelő jóvátételt adni a jogsértetteknek, akik közül sajnálatos módon hárman már távoztak az élők sorából... A jogsértettek az egyezséget elkerülhetetlennek és célszerűnek látják. Az egyezségi tárgyalások megkezdődtek és remélhetően rövidesen írásbeli megállapodással, illetve önkéntes teljesítéssel végződnek.
Emlékezetes, hogy a Gyurcsány- kormány rendőrterrorja keretében az azonosító jelvény nélküli, maszkos karhatalmi erők - a 2006 szeptemberi 19-20-i véres embervadászatokat követően - 2006 október 23-án egészen másnap hajnalig megemlékezők és kormány ellen tüntetők ezreinek személyhez fűződő jogait sértették meg: erőszakos tüntetés feloszlatások, kardlapos lovasroham, fejmagasságban százszámra civilekre lődözött könnygázgránátok és gumilövedékek, magyar zászló ás minden más nemzeti jelkép megtaposása, nyílt utcai és éttermekben történt brutális verések, verések, fogdai kínzások és önkényes őrizetbevételek tucatjaival jellemezték a napot.
Ennek felelősei eddig megúszták: az akkori egyik fő rendőri vezető Gergényi Péter volt budapesti rendőr-főkapitány megúszta 400 ezer forint pénzbüntetéssel, de ezt sem a meggyalázott évfordulón elkövetett gaztettekért, hanem az MTV székház védelmére 2006. szeptember 18-án kirendelt rendőri erők nem kellő felszereltségéért kapta. A többi nagyhal megúszta, néhány "kisrendőrt" ítéltek csupán el.
A nemzetellenes terrorcselekményért felelős akkori politikai vezetők, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, jelenlegi "demokratikus" ellenzéki vezető és akkori politikus társai ellen - dacára a számtalan feljelentésnek és terhelő bizonyítéknak - büntető eljárás sem indult...
Ennek fényben is különösen megfontolandónak látjuk a Nemzeti Jogvédő Szolgálat szintén tavaly október 18-án nyilvánosságra hozott Alaptörvény módosítási javaslatát, amellyel elévülésre tekintet nélkül felelősségre vonhatók lennének a 2006 őszi rendőrterror és megtorlások rendőr, ügyész és bíró felelősei. A nemzeti jogvédők javaslatát Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilvánosan támogatásáról biztosította (https://goo.gl/HnYjR5)...
Budapest, 2018. január 9.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
www.gaudinagytamas.hu
www.facebook/gaudinagytamas
Adjon Isten minden jót ez új esztendőben !
"Akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember." (gróf Széchenyi István)
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében is kívánok minden derék magyar embernek derűt, bölcsességet, erőt, elszántságot, egészséget, boldogságot és szerencsét az új esztendőre !
Kívánom azt is, hogy az új évben a külső és belső ellenségektől szorongatott Nemzetünk szabadsága és igazsága teljesedjék ki és jöjjjön el a szabadság a 9 éve tartó koncepciós Hunnia eljárásban törvénytelenül 125 évre ítélt Budaházy Györgynek és 16 hazafi társának!
A szabadságot nem adják ingyen, azért tenni kell és most meg kell védeni hazánkat bátran és bölcsen, összefogva minden derék hazafinak határon innen és túl !
Ehhez a kiváló felvidéki Kerecsen együttes ütős és igaz számával ("Vajon mit szól ehhez Brüsszel ?") kívánok kitartást és erőt !
https://www.youtube.com/watch?v=1OPLcceC3-c
Honfitársi üdvözlettel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
https://www.facebook.com/gaudinagytamas/
UI.: Ezúton is köszönöm még egyszer a hazafias szolidaritást, amelynek révén a rám 2006 ősze miatt tavaly november 7-én kiszabott justizmord ítélet szerinti büntetés összegyűlt, befizetésre került, így nem kell leülnöm a 200 napot és e felett a Nemzeti Jogvédő Szolgálat számára több mint 200 ezer forint támogatás érkezett ! A Nemzet szolgálatára felesküdött NJSZ továbbra is várja a nemeslelkű támogatásokat (https://goo.gl/6vfb1k) !
Gaudi a Budaházyról és a nemzeti jogvédőkről, Varga Domokos György által írt új könyvről ("Abó és Robó")
2017. december 5-én a Polgári Mulatóban (http://polgarimulato.hu/) mutattuk be Varga Domokos György író Budaházyról és a nemzeti jogvédőkről szóló, "Abó és Robó" c. regényét (https://goo.gl/uirxcR), amely a Püski Kiadó gondozásában jelent meg.
A mostani, Turul Tv által készített videón dr. Gaudi-Nagy Tamásnak a könyvbemutatón a kötetről és Varga Domokos György íróról szóló méltatása tekinthető meg.
Aki a Szkíta Kézműves Boltban (üzlet: 1053 Bp., Kossuth L. u. 6., tel.: +36-1-317-6567, www.szkitabolt.hu, szkitabolt@gmail.com) szerzi be vagy rendeli meg az 576 oldalas könyvet, példányonként 1000 Ft-tal támogatja a nehéz helyzetbe került Budaházy Györgyöt valamint a Hunnia-ügy többi vádlottját és családjaikat. A könyv a könyvesboltokban 4990 Ft, náluk 1000 Ft-tal olcsóbb !
Varga Domokos György új regényében a Hunnia-ügy is a középpontban van, így a kötet saját célra vagy szerettei számára történő megvásárlásával a meghurcoltakat is támogatni lehet. A Hunnia ügy vádlottjainak sorsa itt követhető: https://goo.gl/dS9nmR
Emellett kérjük írja alá a "SZÜLESSEN KÖZKEGYELMI TÖRVÉNY A 2006 ÉS 2010 KÖZÖTTI IDŐSZAK POLITIKAI ELLENÁLLÓI ÉRDEKÉBEN!" című internetes petíciót (https://goo.gl/HyvbTn) is!
Szabadságot Budaházynak és a többi politikai fogolynak !
Üzenetem Toroczkai Lacinak a Budaházy-Hunnia ügyben közzétett minapi közleménye kapcsán
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Hunnia ügy vádlottai nevében is köszönöm nyilvános kiállásodat (https://goo.gl/u54uHL) Budaházy Gyuriék szabadságáért, a koncepciós eljárás ellen és a mozgósításodat a politikai foglyok melletti tömeges akciókra a februári másodfokú döntés előtt ! Fontos, hogy jövő januárban és februárban erőteljes és határozott akciók megszervezése is kövessék szavaidat, ezt joggal és bizalommal sokan várják Tőled. Fontos lépés volt részedről, hogy a tavaly általam készített közkegyelmi törvénytervezet országgyűlési benyújtását elősegítetted. Döntő jelentőségű viszont, hogy Gyuriéék ügyét ne engedjük pártpoliitkai játszmák részévé tenni, mert ez árt nekik. Ehhez nemzetpolitikai dimenziókban való gondolkodás és cselekvés szükséges.
Nemzeti ügy a közkegyelem mielőbbi elfogadása, ezáltal Gyuriák elleni jogerős ítélet megakadályozása. Ezt ráadásul össze kellene kötni február elején az Országgyűlés választások előtti utolsó ülésszakán a 2006 őszi rendőrterror és megtorlások rendőri-ügyészi-bírói felelősségrevonását elévülésre tekintet nélkül lehetővé tevő Alaptörvény módosítással, amelyet tavaly ősszel Lázár János támogatásáról biztosított. Folyamatosan lobbizok mindennek érdekében a kormánypártoknál, mivel a megoldás kulcsa az ő kezükben van. Ehhez azonban bölcsesség és fokozott felelősség szükséges, kérlek Te is lépjél ennek érdekében.
Minden Hunnia ügyben tervezett megmozdulásban számíthatsz a Nemzeti Jogvédő Szolgálatunkra !
2017. december 22-én a Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében feljelentést (https://goo.gl/pP9HEK) tettem a Legfőbb Ügyészségnél az elsőfokú ítélet kihirdetését és írásbafoglalását övező súlyos anomáliák, bírói-ügyészségi bűncselekmények kapcsán. Ugyanezen a napon Budaházy Gyurival évzáró beszélgetésben szóltunk a Hunnia ügyről és a bírói-ügyészi bűncselekmények miatti tett nemzeti jogvédő feljelentésről.
Itt nézhető a beszélgetésünk és itt található a feljelentés, kérlek ezeket Te is terjeszd !
Bajtársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
A nemzeti jogvédők feljelentést tettek a Budaházyék elleni justizmord miatt ! (a 13 oldalas feljelentés megtekinthető) + Karácsonyi üdvözlet + Gaudi és Budaházy évzáró beszélgetése (videó)
Áldott, békés és kegyelemteljes Karácsonyt kívánok mindenkinek és különösen azoknak, akik magyarságért való kiállásuk miatt üldöztetést szenvednek határainkon innen és túl !
Kívánom a Nemzeti Jogvédő Szolgálatunk nevében is, hogy hozza el a következő esztendő a szabadságot Nemzetünknek és a koncepciós perben törvényelenül 125 évre ítélt Budaházy Györgynek és 16 hazafi társának !
Ennek érdekében Karácsonyra nemzeti jogvédő ajándékként megleptük a már 8 éve üldözés és kényszerintézkedés alatt álló Budaház Gyuriékat egy különleges feljelentéssel, amelyet 2017. december 22-én nyújtottunk be a legfőbb ügyésznek.
Dr. Gaudi Nagy Tamás és Budaházy György évzáró beszélgetésben értékeli a Hunnia-ügy állását és a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnak az elsőfokú ítélet írásbafoglalását övező anomáliák kapcsán december 22-én tett feljelentését.
Az üggyel kapcsolatos további részletek: www.budahazy.org
Petíció a hazafiak amnesztiájáért: peticio.budahazy.org
A felvételek készítésénél segédkezett: Almási Lajos
A tényekkel, bizonyítékokkal és jogi érvekkel gazdagon ellátott 13 oldalas feljelentésben a Hunnia ügyben tavaly augusztus 30-án hozott első fokú ítéletet érvénytelenné tevő három kirívó, jogellenes körülmény miatti büntetőjogi következmények levonását kértük közokirathamisítás és hivatali visszaélés bűntettei miatt:
- az ítélet leírására és kiadmányozására álláspontunk szerint az elsőfokú bírói tanács elnökének lemondás miatti távozása után került sor, így feltehetően hamis közokiratnak tekinthető “ítéletet” állítanak elő.
- az ügyész a szóbeli ítélethirdetésen tucatnyi ember szeme előtt a fellebbezési nyilatkozatát az előtte levő asztalon üzemelő laptopjáról olvassa fel személyre szabott részletességgel, miközben mindenki láthatta, hogy a biró közel öt órás időtartamú ítélethirdetése alatt egyetlen tollvonásnyit vagy billentyűleütésnyit sem jegyzetelt: ebből egyedül csak arra lehet következteni, hogy ismerte az ítélet tartalmát és ennek ismeretében készítette el az ítélet kihirdetése előtt a fellebbezési nyilatkozatát, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlanul törvénysértő és bűncselekmény gyanúját veti fel.
- a vádlottaknak megküldött, “2016. augusztus 22-30..doc” nevű fájlban szereplő tárgyalási jegyzőkönyvek fájl háttér adataiból megállapítható, hogy annak létrehozója az ügy ügyésze: ha ez megfelel a valóságnak, akkor megállapítható, hogy az ítélethozatali tárgyalás jegyzőkönyvének szerzője nem a bíró, hanem az ügyész.
Mindezek alapján a jog érvényesülése esetén az elsőfokú ítélet érvénytelenségét kellene megállapítani és az eljárást megszüntetni Budaházyék ellen és ezért már a február 13-27 közötti másodfokú tárgyalásokra sem kerülhet már sor. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblától az várható el, hogy az eljárást függessze fel a feljelentésünk alapján indítandó büntetőeljárás jogerős befejezéséig.
Persze ott közkegyelem lehetősége is, amelynek az általam kidolgozott törvénytervezete a kormánypártok rendelkezésére áll és a februári ülésszakon elfogadható egyidejűleg az Alaptörvénynek a Nemzeti Jogvédő Szolgálatunk által javasolt módosításával, amely lehetővé tenné, hogy 2006 őszi rendőrterrorért felelős politikai és rendőrvezetők, illetve a megtorlások felelősei idűmúlásra tekintet nélkül megbüntethetők legyenek. Így a sokak által joggal hiányolt igazságtétel ügyében végre nagyot lehetne előre lépni.
Végül pedig ezúton köszönöm a számos hazafi által adott pénzügyi támogatást, amelyet - miután nyilvánvalóvá tettem, hogy a justizmordban kiszabott pénzbüntetést nem kívánom befizetni, inkább leülöm - a 2006 őszi jogsértettek kértek (https://goo.gl/8Km4X5) a 2006 ősze miatti november 7-i törvénytelen jogerős elítélésem szerinti 300 ezer forintos pénzbüntetés fedezetére. Az összeg befizetésre került a bíróság felé a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület által, így nem kell 200 nap fogházbüntetést kitöltenem.
Annyira jól sikerült a gyűjtés, hogy nemcsak a pénzbüntetés gyűlt össze, hanem e felett 200 ezer forint, amely a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot illeti. Köszönet az adományozóknak a hazafias szolidaritásért és persze az ügyészségnek, illetve a két eljáró bírói tanácsnak.
Honfitársi üdvözlettel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője
Az ügyészség és a bíróság közös "ajándéka" 2006 ősze miatt: 200 nap fogház fenyegeti Gaudit, ha nem fizeti meg a jogerős, törvénytelen ítélet szerinti pénzbüntetést - a Kossuth tériek és 2006 őszi jogsértettek gyűjtést indítottak
2013. október 23-án a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület igazságtételt követelő tüntetésén még országgyűlési képviselőként nyilvánosságra hoztam névvel egy ügyész 2006 őszén elkövetett gyalázatos tettét, amellyel tönkre tette egy házaspár életét és egy emberi élet elvesztéshez vezetett. Azonban nem az ügyész ellen indult büntetőeljárás, hanem ellenem, ráadásul éppen a deliktumot elkövető, "jó hírnevére" kényes ügyész feljelentése alapján a mandátumom lejártát követően. Röpke három és fél év múlva 450 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek első fokon rágalmazás miatt, többre mint Gergényit.
A bolsevik terroristák oroszországi hatalomátvételének 100. tragikus évfordulójára időzített másodfokú nyilvános ülésen a Fővárosi Törvényszék minden megalapozott jogi érvünket lesöpörve - a szakmailag egyedül helyes felmentés helyett - "nagy kegyesen" 300 ezer forintra enyhítette a büntetést..
Megyek tovább természetesen: felülvizsgálati indítvány a Kúriára, alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra és a képviselői mentesség szabályainak megsértése miatt kérelem az Emberi Jogok Európai Bíróságára. De a jogorvoslatok nem mentesítenek a pénzbüntetést befizetése alól.
Eldöntöttem: mivel nyilvánvaló justizmordról van szó, ezért nem kívánom megfizetni saját forrásból a pénzbüntetést, inkább leülöm a befizetés elmaradása esetén kiszabandó 200 nap fogházbüntetést. A bíróság esetemben annyira gyors volt, hogy még a jogerős ítélet előtt - jogszabálysértő módon - kiküldte a pénzbüntetés befizetési felszólítást, a fizetési határidő már le is járt. Ezt követően a bíróság a papírforma szerint szabadságvesztésre változtatja át a pénzbüntetést, várhatóan napokon belül.
Ebben a helyzetben jól esik „Magyar Nemzeti Bizottság 2006.” (a Gonda László, dr. Bene Gábor, Fáber Károly) és a 2006 őszi jogsértettek (Közhatalom Jogsértettjei Egyesület, Göbl György elnök) segítsége, akik a 2006 őszi jogsértetteket és minden hazafit a pénzbüntetés összegyűjtésére közleményt adtak ki.
Fontos részletek a közleményből:
"Mindannyian tudjuk, hogy egy jogellenes és igazságtalan ítélet született, amellyel szemben a 2006 őszi meghurcoltakért és a 2006 őszi igazságtételért rengeteget küzdő dr. Gaudi-Nagy Tamás további jogorvoslatokkal fog élni..."
"Kérünk minden jóérzésű hazafit, hogy akinek fontos az, hogy dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő folytathassa munkásságát a 2006 őszi igazságtételért, Budaházy Györgyékért, a Nemzet egyesítéséért és az elcsatolt magyar testvéreinkért az az alábbi számlaszámra juttassa el támogatását, amelyből a pénzbüntetés befizetésre kerül:
Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületének bankszámla adatai Duna Takarék Bank Zrt.,
számlaszám: 58600551-11207940,
közleményként beírni: dr. Gaudi-Nagy Tamás részére.
Nagyon fontos amit írnak a bajtársak, hogy:" a pénzbüntetés mértéke feletti támogatási összeget a Nemzeti Jogvédő Szolgálat javára kívánjuk fordítani, mivel ez az az egyetlen olyan jogvédő szervezet, amely 2006 ősze óta következetesen kiáll és harcol a jog eszközével a nemzeti önrendelkezés ügyéért és az igazságtételért."
A nemzeti jogvédők köszönik a szolidaritást!
A másodfokú eljárás Almási Lajos által készített videós összefoglalója, amelyen - mellettem és dr. Csisztai Molnár Péter védőm mellett - dr. Morvai Krisztina, dr. Bene Gábor és Gonda László értékelik a példátlan justizmordot:
Gaudi a hatoscsatornán: "Vigyük sikerre a trianoni diktátum elleni nemzeti konzultációt!"
A hatoscsatornán beszélgettünk nemrég Tóth Tibor táltos műsorában Nyers Csaba hagyományőrzővel és Patrubány Miklóssal, az MVSZ elnökével a Trianon elleni nemzeti konzultációról
Segítsetek Ti is a trianoni és párizsi diktátumok szétzúzását és a Szent Korona Országának helyreállítását célzó nemzeti konzultáció sikerre vitelében! Ez hazafias kötelességünk!
Már százezer aláírás felett járunk, hatalmas az érdeklődés és nyitottság minden generáció részéről a kezdeményezés iránt.
Csatlakozz Te is az aláírásgyűjtőkhöz.
Ez a nemzeti konzultáció egy népi mozgalom, melyhez mindenki szabad akarata, szívének hangja szerint csatlakozhat.
Azért jött létre, hogy megszüntesse azt az okot, ami ahhoz a káoszhoz vezetett, amiben ma élünk.
Kellő számú aláírással megfelelő felhatalmazást adhatunk a Kormánynak a békediktátumok érvénytelenségének megállapíttatása, a status quo széttörése és a Kárpát-medencében húzódó határok magyarság számára kedvező újra formálása érdekében.
Zúzzuk szét együtt a trianoni és párizsi diktátumokat a szebb magyar jövő érdekében!
A nemzeti konzultációról szóló félórás előadásom itt nézhető meg, kérem terjesszék.
Köszönjük a támogatást Tóth Tibornak és a hatoscsatonának, ahol "az érték otthonra talál."
"Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz! "(Gandhi)
Honfitársi köszöntéssel:
dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
www.gaudinagytamas.hu
Hazafias tüntetés Brüsszelben az Európai Parlament előtt az EU ártalmas bevándorlási politikája ellen (2017. 11.29.)- fotók
Hazafias tüntetés Brüsszelben az Európai Parlament előtt az EU ártalmas bevándorlási politikája ellen (2017. 11.29.)-...
Posted by Gaudi-Nagy Tamás on Sunday, December 10, 2017
"Juncker, Soros takarodjatok! " - Gaudi beszéde az Európai Parlament előtti bevándorlásellenes tüntetésen (2017. 11.29.)
A rendezvényen felszólaltak még: Poszpischek Tamás főszervező, Budaházy Edda, a Hozz világra még egy magyart! mozgalom alapítója, aki felolvasta Budaházy György levelét is, dr. Bene Gábor közjogász és Gonda László "néptribun" a teljes tüntetés felvétele itt látható:
Köszönet a felvételekért Almási Lajosnak!
"Nem tűrjük tovább Európa elárulását, Juncker és társai takarodjanak, vigyék magukkal Sorost és a bevándoroltatott migránsmliiókat, és az álcivil, álliberális és áljogvédő kollaboráns szervezeket" -ezt az üzenetet küldtem százmilliónyi európai ember nevében az Európai Unió vezetőinek a 2017. november 29-én Brüsszelben az Európai Parlament előtti bevándorlásellenes hazafias tüntetésen.
"Ellenállunk és Európa szabadságszerető népeinek elére állva megvívjuk szabadságharcunkat ! Ha elegen leszünk, akkor blokkolhatjuk az ördögi Soros terv végrehajtását jelentő állandó, kötelező és felső korlát nélküli bevándorlási kvótát"- hívtam fel a figyelmet, kiállva egyúttal az EU által leginkább támadott lengyel-magyar nemzet szövetsége mellett.
Előre megmondtam: november 30-án az Európai Parlament újabb hatalmas összeget (817 millió euró) rendel a migrációs terv végrehajtása érdekében. Így is lett.
Jelentős sajtóérdeklődés kísérte az eseményt: az Euronews stábja is tudósított (EU zászló taposással- köszönjük) , amelyben elsőként reagáltam magyar részről a volt EU biztosok órákkal korábban nyilvánosságra hozott levelére, amelyben a migárciós tervvel szembeni ellenállás miatt minden EU forrás elzárását követelik, persze az EU jogával ellentétesen.
(Euronews angol verzió, a magyar verzió) már elfogult és hazug, mivel az angol változatban szereplő jobboldali tüntető fordulattal szemben szélsőjobboldalinak nevez bennünket, az angolban a foglalkozásom jogász, aktivista, a magyarban csak volt jobbikos képviselő... No comment...
A főszervező és ötletgazda Poszpischek Tamás kezdeményezését örömmel karoltam fel és a volt gárdista Csíkhelyi Levente szervezőtársával együtt sokat dolgoztunk ezért a tüntetésért. Nem árt tudni, hogy "Európa fővárosában" - ahol már a leggyakoribb fiú újszülött név a Mohamed - a gyülekezési jognak pártállamban ismert rendszere működik: a tüntetéseket a bejelentést követően nem tudomásul veszik és kívételes törvényi esetben megtiltják, hanem enegedélyezik, ráadásul erre nincs határidő és erre a tüntetéssel érintett kerület polgármestere jogosult. Eredetileg Rob Verreycken flamand jogász kollégám segítségével az Európai Parlamenthez legközelebb eső térre, a Place Luxembourgra jelentettük be a tüntetést hetekkel korábban már csak ezért is, mert szokásoan ítt tartják az EU döntései miatti megmozdulásokat (pl. dühös francia gazdák stb.)
Többszöri nógatás után Ixelles kerület polgármester asszonya nem ide, hanem egy térrel odébb "engedélyezte" a tüntetést mondván a sok tüntetés miatt a tér éttermei és kávéházai zúgolódnak. Már nem volt idő bírósághoz fordulni, ezért a helyszínen közöltem a biztosítási rendőrparancsnokkal, hogy át fogunk menni a Luxembourg térre és az eredeti helyszínen tartjuk meg a rendezvényt. A határozott jogvédő fellépésem sikerre vezetett, és így hangos és látványos vonulással (repkedtek az arrafelé nem gyakori jelszavak, mint " Migrants go home ! Fuck you Soros ! Freedom for Hungary-Poland and Europe! Ria ria Hungária !) átvonult lelkes tüntető csapatunk az eredeti helyszínre, ahonnét a remek hangosítás és kiváló angol szinkrontolmácsolás révén eljutott üzenetünk. A rendezvény végén magukról megfeledkezett lengyel hazafiak EU zászlót égettek, ejnye-bejnye...:-)))
A célunkat elértük, hiszen a brüsszeli akciónk a Euronews legnézettebb híre is lett és széles sajtónyilvánosságot kapott.
Terveink szerint folytatás március 6-án Brüsszelben egy sokkal nagyobb, vonulásos tiltakozó tüntetésen, amelyen már több ezer, különböző európai nemzetekből érkezett patriótákkal együtt emeljük fel hangunkat és mozgosítunk Európa elárulói ellen. Legyünk ott minél többen és együtt mondjunk nemet a Soros tervre és hazánk, s lengyel barátaink elleni támadásokra !
A kurucok is hírt adtak a tüntetésről, a hivatkozást a rendszer nem engedi beemelni, de rákeresve megtalálható!
A Magyar Idők c. napilap kiküldött tudosítójának beszámolója.
Szabadságot Magyarországnak! Szabadságot Európának!
Budapest, 2017. december 9.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
A Hungarica zenekar utolsó idei koncertje: a Polgári Mulatóban december 9-én - ők nem változnak...
Szeretettel várunk december 9-én 19 órától a Hungarica koncertjére a Polgári Mulatóban!
(http://polgarimulato.hu, Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos u. 17.)
Ez lesz a zenekar utolsó idei koncertje.
Kapunyitás: 19:00 Kezdés: 20:00
Belépő: 2000 Forint (csak a helyszínen kapható)
Gyerekeknek 14 éves korig ingyenes
Az egyik kedvenc számom tőlük, a Vérrel szentelt föld, ami most különösen aktuális. A Kárpát-medencét, hazánkat nem adhatjuk fel soha, nem adhatjuk ellenség kezére, nem is játszhatunk össze magyarellenes erőkkel, meg kell védenünk a külső és belső ellenségek ellen!
Az örök kedvenc "A szabadság betűi", amelyet a 2006 őszi rendőrterror és a fellángolt nemzeti ellenállás összecsapása ihletett. A nemzeti ellenállás himnusza lett. "Diadalt arat, győz az igaz szó." - mintha nem mindenki emlékezne már erre a sorra.
Két nagyobb fiam, Bálint és Nándor is szerepel a klipben, hű de törpék voltak még anno 2008-ban, most már 16,5 és 14 évesek, a legkisebb András pedig 10 és fél.
A zenekar a nemzeti ellenállás egyik meghatározó legendájává vált, valódi nemzeti intézménnyé, ráadásul a nemzeti jogvédelemért két alkalommal is (2009, 2010) nagysikerű jótékonysági koncertet adtak, hét éve a telt házas Petőfi csarnokban. Micsoda idők voltak és mivé lettek... Miért hagytuk, hogy így legyen? De a történelemnek nincs vége...
Tavaly februárban a Hungarica 10. éves jubileumi koncertje csodás élmény volt, a zenekart Krisztinával együtt néhány mondatban méltattuk a színpadon. Így számoltam be a koncertről.
Gaudi a Napi aktuálisban az EP újabb migráns diktátumáról, a bevándoroltatás elleni múlt heti és jövő márciusi brüsszeli tüntetésről és a Jobbik "megheckeléséről"
Meghívó a Budaházyról és a nemzeti jogvédőkről szóló könyv bemutatójára a Polgári Mulatóba (2017. dec. 5.)
Szeretettel várunk minden kedves hazafit december 5-én, kedden 18 órakor a Polgári Mulatóban ( Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos u. 17.), ahol az "Igazságtalan a Budaházy-ítélet!" nevű csoport szervezésében Varga Domokos György "Abó és Robó" c. regényét mutatja be a szerző.
A regényben „nagyszerű arányban keveredik mese és valóság: a tudományos-fantasztikus irodalom, a családtörténet, a költészet – a politikai közbeszéd legfrissebb témáival”. Rubik Lászlót, a történet elbeszélőjét azzal bízza meg a világ leghatalmasabb informatikai cégének vezetője, hogy készítse el az első igazán emberszabású robotot. Rubik László tizenöt éves gyermekének, Abónak nincs, és már nem is lesz testvére. Robó ezért „születik meg” Abó öccseként. Abó mindent elkövet a radikális hazafiak, Budaházy György és társai kiszabadításáért, még Robót sem rest bevetni.
Közreműködnek: Varga Domokos György, a szerző, Budaházy Edda, az est háziasszonya és dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, valamint a még ma is házi őrizetben tartott Budaházy György élő kapcsolásban!
Már most felhívjuk a figyelmet, hogy december 9-én 19 órától Hungarica koncertnek ad helyt a Polgári Mulató. Ez lesz a zenekar utolsó idei koncertje. Belépő: 2000 Forint (Csak a helyszínen kapható). Gyerekeknek 14 éves korig ingyenes
A program terjesztését hálásan köszönjük!
Találkozzunk, beszélgessünk, tanuljunk együtt, egymástól és álljunk ki az első fokú törvénytelen ítélettel 125 év fegyházra ítélt Budaházy György és 16 társa közkegyelméért!
Szeretettel várunk minden kedves hazafit!
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
Varga Domokos György (Budapest, 1952. október 2.) magyar író, újságíró, szerkesztő.
2006 januárjában egy ügyészi határozat és az akkori kormányfő vagyon-nyilatkozatának ellentmondásai miatt eljárást kezdeményezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szemben.
2007 májusában „elbúcsúzott” a politikai újságírástól. Arra hivatkozott, hogy a balliberális kormánynak a 2006 őszi civil megmozdulások nyomán megmutatkozó brutális fellépése – a rendszerváltás kezdete óta először – azokat is tiltakozásra késztette, akik amúgy nem az ún. nemzeti oldalhoz kötődnek, ezért ő innentől a szépirodalomnak, a meseírásnak élhet. Ettől kezdve már csak a Szilaj Csikóban jelennek meg politikai témájú publicisztikái, s csak külön felkérésre ír politikai, közéleti témájú könyveket.
2011-ben ő szerkesztette a nemzeti jogvédőkről szóló dokumentumkötetet, "Jogvédők a nemzet szolgálatában" címmel.
2016-ban ő szerkesztette a "Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón" c. kötetet.
Újságírói munkásságáért 1997-ben Sajtótisztességért díjat kapott a Közakarat Egyesülettől; 2010-ben Nemzeti Újságírásért bronz fokozat díjat kapott a Független Újságírók Szövetségétől.
A Pesti Srácok kamerájának nyilatkoztam a Jobbik vezetésének hazaáruláshoz közelítő tetteiről, a migrációellenes brüsszeli tüntetésről és a trianoni-párizsi diktátumok szétzúzását célzó nemzeti konzultációról
Az EU bevándorlási politikája elleni remekül sikerült november 29-i brüsszeli tüntetésről rövidesen önálló tudósítással jelentkezek, az interjú még előtte készült.
A Jobbik, főleg Simicska Lajos G-napja után, egy furcsa, vállalhatatlan irányba fordult – nyilatkoztam a PestiSrácok.hu-nak. A videóinterjúban kiemeltem: a Jobbiknak az euró bevezetése melletti kiállása „erősen közelít a hazaáruláshoz”. Arról is beszélek az interjúban, hogy úgy tűnik, jogi eszközökkel már nem lehet megállítani az „ördögi” Soros-tervet, más eszközökhöz kell folyamodni...
Hazafiak! Meddig tűritek még Vonáék árulását? Krisztina, s utánam, Előd is megszólalt!
Hogy tűrhetitek el amit a Jobbik áruló vezetése művel, ahogy a balliberális nemzetellenes erők kezére játssza több százezer igaz szívű és lelkű derék magyar ember közös erőfeszítése és munkája révén hazai és európai képviselethez jutott nemzeti mozgalmat ? Hol van már a "Radikális változás" 2010-es igaz és nemzetépítő programja ? EU-ből való kilépést célzó népszavazás kezdeményezése és gyarmatosítási terv elleni küzdelem helyett az euro bevezetése mellett érvel a Jobbik új üdvöskéje, a Simicska közelinek tűnő Varga-Damm Andrea...
Kedves egykori nemzeti radikális képviselőtársaim és tisztességes, becsületes végeken küzdő radikális hazafiak!
Meddig maradtok még szótlanok? Nem látjátok, hogy az általatok tolt szekér ballib irányba fordult és azon már a Soros bérencek magyarellenes csapata utazik "befogva az orrát" (Heller), akik azt tervezgetik, hogy majd miként restaurálják a "csodálatos köztársaságot"? Meddig asszisztáltok még ahhoz, hogy Heller Ágnes és Magyar György szája íze szerinti értékvesztett, az eurokrata liberális "demokrácia" visszállítását szolgáló technikai eszközzé silányítják jelenlegi vezetői ezt az egykor erőtől duzzadó, őszinte és igaz nemzeti ellenállási mozgalmat?
Ha ez így megy tovább nemsokára már gátlástalan nemzetvesztő szemkilövető is ott lesz a csapatban ? Hová süllyesztették ezt a jobb sorsra érdemes pártot? A judáspénz ellenére már 10 % alá... Anno hóban-fagyban, szívvel-lélekkel, minimális forrásokkal őszintén és emberközpontúan 15 %, 17 %, majd 21 %-on állt a Jobbik!
Lebegjen előttetek Babits örökérvényű figyelmeztetése:
"Vétkesek között cinkos aki néma !"
Morvai Krisztina nemzeti jogvédő bajtársnőm sem maradt szótlan a gyalázatos árulás és önfeladás miatt. Sajnos egyelőre most úgy tűnik az ő nemzetszolgálatára annyira rászoruló nemzeti közösségünk emiatt elveszti őt, mint aktív képviselőt és kőzéleti embert. Annak ellenére, hogy Krisztina közéleti porondra lépése óta, majd 2009-től európai parlamenti képviselőként példaértékű, magas színvonalú, nemzeti érdekeinknek és értékeinknek elkötelezett, iránymutató, hihetetlenül bátor, elkötelezett és sokoldalú munkát végzett és végez hatalmas ellenszélben, európai és Kárpát-medencei küzdőtereken hosszú évek óta megbízhatóan és elvhűen. Hála és elismerés ezért Neked az általad szolgált milliók nevéen Krisztina, és hidd el sok víz lefolyik még 2019-ig a Dunán, sok minden végzi még a lefolyóban...
"Tekintettel arra, hogy a Jobbik vezetősége az eredeti elveket és értékrendet feladta, a jelenlegi helyzetben nem is vállalnék színeikben képviselőjelöltséget vagy egyéb politikai tisztséget. " - írja Krisztina, ami azért arra utal, hogy esetleg ez a fejezet nem visszavonhatatlanul lezárt...
De megszólalt a bátor és elvhű Novák Előd is, volt képviselőtársam, akit bolsevik módszerrel puccsolt meg az opportunista vonista vezetés megfosztva ezáltal a nemzeti radikális közösséget egy kőkemény első vonalas nemzeti radikális harcostól. Nagyon remélem csak átmeneti időre....
"Kitartást kívánok a Jobbikban magunkfajtáknak (hiszen sokan vannak, néhányan még a frakcióban is, várva egy alkalmasabb pillanatot), hogy innen még vissza tudjuk majd egyszer fordítani a szekeret, lehetőleg dr. Morvai Krisztinával karöltve, akivel 2014-ben 21%-os választási eredményig már eljutottunk az elvek feladása nélkül." - írja Előd.
A most zajló folyamatok fényében már értem miért volt az a megmagyarázhatatlan és irracionális elzárkózás Vonáák részéről 2014-ben, hogy európai parlamenti képviselő legyek és így küzdhessek a magyarság nemzeti önrendelkezéséért. Természetesen ennek ellenére ezt a munkát végzem most is nemzeti jogvédőként, független ügyvédként és Krisztina európai parlamenti jogi és politikai tanácsadójaként, de biztos vagyok benne, hogy a 4. helyet az akkori Jobbik listán megszereztem volna a Nemzetnek. De ez már akkor nem kellett. Még most is lidérces mondatként tudom felidézni Vona akkori elutasítást indokoló szavait: "Tamás nem szeretnénk Téged, mert nekünk olyan ember kell, aki a pártot építi. Nemzeti jogvédőnek Krisztina már elég nekünk..."
Válaszom persze lepergett róla: "Gábor, ide figyelj: ha valaki a Nemzetet szolgáló hasznos és fontos munkát végez, az a pártnak is hoz végső soron és ez így, ebben a sorrendben egészséges..." Ezt vallom most is.
Soha nem a pártok, hanem a Nemzet érdekeit tartottam szem előtt és továbbra is ebben a szellemben folytatom nemzeti jogvédő munkásságomat.
Isten óvja és vezesse Magyarországot!
Budapest, 2017. december 2.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,
a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
18 órakor vitafórum katalán és székely önrendelkezési mozgalmakról a Bujdosó Székely Vendéglőben
Erdély elszakadását illegitim módon 1918-ban kimondó gyulafehérvári gyűlés gyásznapján 2017. december 1-én 18 órától a Székelyek Világszövetsége vitafórumot rendez a katalán helyzetről és annak székely párhuzamairól. A mai nap nem ünnep a székelynek és magyarnak, inkább az önrendelkezésre ösztönző figyelmeztetés: 99 éve próbálja román állam felszámolni Erdély székely és magyar közösségeit. Ezt nem hagyjuk!
A rendezvény címe: "Élni vagy éldegélni ?"
A vitafórumra neves magyar jogászokat és közéleti szereplőket hívtak meg, magam is részt veszek az eseményen .
Helyszín: Budapest XIXl. kerület, Szabó Ervin utca 37.
Székely Bujdosó Vendéglő címerterme
Előtte sajtótájékoztatót tart a Székelyek Világszövetsége a székely honossági beadvánnyal kapcsolatosan 17:30-tól.
Vitaindító gondolataim a katalán és a székely önrendelkezési törekvések párhuzamairól, és a függetlenedni kívánó Katalónia magyar szempontú megítéléséről:
Idén október 1-én a függetlenségért küzdő 7.5 milliós Katalóniában népszavazást tartottak a spanyol rendőrség erőszakos támadásai ellenére és a többség a függetlenségre voksolt.
Október 27-én a katalán parlament elfogadta a függetlenségről szóló nyilatkozatot. A spanyol alkotmánybíróság megsemmisítette a döntést, feloszlatta a katalán törvényhozást, felfüggesztette a katalán autonómiát és új választásokat írt ki december 21-ére, továbbá bebörtönzött közel tucatnyi volt katalán minisztert. A minap 750 ezer katalán tüntetett a politikai foglyok szabadon bocsátása mellett és a függetlenségért.
Katalónia soha nem volt Spanyolország szerves része, önálló jogállású, erős történelmi, kulturális és nyelvi közös alapokkal bíró nép alkotja, minden képessége és adottsága meg van ahhoz, hogy önálló államot hozzon létre. A központi spanyol kormányzat minden erőszakos eszközt bevet a katalánok önállóvá válása ellen.
"Háromszáz éve, 1714. szeptember 11-én vonultak be V. Fülöp spanyol király csapatai a hónapok óta ostromlott Barcelonába, ezzel Katalónia elvesztette önállóságát. A bevonulás után V. Fülöp azonnal életbe léptette már korábban kiadott rendeleteit, amelyek megszüntették a katalán autonómiát, eltörölték a több évszázados múltra visszatekintő katalán intézményeket, és még a katalán nyelv használatát is megtiltották.
A katalán nemzeti reneszánsz (renaixenca) a 19. század végén kezdődött, napjainkban is tart, sőt egyre erősödik. A saját nyelvvel, kultúrával, polgári jogrendszerrel, kollektív identitástudattal bíró katalánok ma állam nélküli nemzetnek érzik magukat. Minden év szeptember 11-én megemlékezést tartanak az 1713-14-es harcokban elesett védők temetője fölött létesült barcelonai téren, és függetlenségpárti tüntetések is zajlanak.
Franco tábornok közel négy évtizedig tartó diktatúrájában még a katalán nyelv használata is be volt tiltva. Franco halála után az új spanyol alkotmány, amely 1978-ban autonómiát adott Katalóniának: saját parlamentjük és kormányuk lett, sőt saját rendőrségük.
A központi madridi kormányzat és a szakadár törekvéseket felkaroló barcelonai kormány közötti feszültség egyre nagyobb, aminek gazdasági okai is vannak: az ország területének 6 százalékát kitevő Katalónia állítja elő a spanyol GDP 20 százalékát, Katalónia a spanyol költségvetés nettó befizetője, de nem jogosult az adók beszedésére, és abba sem szólhat bele, mennyit kap vissza a pénzből. A függetlenség eszméje mindinkább népszerű az itteni lakosság körében."
(részlet az "Így vesztette el Katalónia az önállóságát" c. cikkből)
A Székelyek Világszövetsége 2017. október 19-én a katalán függetlenség mellett szervezett szolidaritási megmozdulást Budapesten a Spanyol Nagykövetsége előtt. A felszólalók között voltam én is és egy katalán képviselő, Jordi Xuclá, aki 4 éven képviselőtársam volt az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében 2010-2014 között. A katalán képviselő telefonon szólalt fel, beszédében a magyar és székely nemzet iránti szolidaritását fejezte ki és egyúttal kifejtette érveit a katalán nemzet függetlensége és önrendelkezési törekvéseinek jogossága mellett.
Csibi Barna, a Székelyek Világszövetsége részéről a székely függetlenségi törekvések és a katalán függetlenségi törekvések közötti hasonlóságot és a jogi alapot magyarázta el.
Csíki László, a Székelyek Világszövetsége alapító tagja rámutatott: "Nem akarunk az elnyomó oláh néppel egy országban élni, nem kívánunk beolvadni a román népbe és nem akarjuk használni sem az ők nyelvüket. Mit kívánunk katalán barátainknak? Teljes függetlenséget és azt hogy majd gondoljanak ránk székelyekre is mert ha most egy kicsit lassan is de haladunk előre az önrendelkezésünk elérésében. Az Isten óvja és segítse a független Katalóniát és segítsen minket is a jó Isten a céljaink elérésében. Kedves barátaink kiállítsuk együtt : Vivá Catalunyá! Önrendelkezést!"
(A teljes tüntetés felvétele itt tekinthető meg)
Mit hozhat a katalán önrendelkezési mozgalom a székely nép és a Kárpát-medencében elszakítottságában élő magyar nemzetrészek számára ?
A katalán önrendelkezés szuper-expressze képes lehet akár a székely önrendelkezést is átvinni a gyalázatos trianoni status quo masszív falain. Nem szabadna lemaradni róla. A katalán önrendelkezést eltiporni kívánó önkény és rendőri brutalitás pedig teljességgel elfogadhatatlan. Erről is eszmét cserélnek majd a résztvevők.
Sok összefüggést meg lehet érteni abból a beszélgetésből (Katalónia lesz Európa új állama? A katalán önrendelkezési küzdelem tanulságai magyar szemmel . c. videó), amelyet dr. Gaudi-Nagy Tamás akkori magyar képviselő 2012-ben folytatott Jordi Xucla katalán képviselőtárával az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi épületében. A katalán képviselő elmagyarázta a hátteret és motivációkat és pontosan megjósolta, hogy milyen lépésekkel haladnak a függetlenség felé. Rokonszenvéről és szolidaritásáról biztosította az elcsatolt magyar területeken élő magyar közösségek önrendelkezési törekvéseit és szervezeteiknek egységes álláspontot és határozott fellépést javasolt, kiemelve: az önrendelkezés elképzelhetetlen az azzal élni kívánó nemzeti közösség tagjainak masszív azonosságtudata nélkül. Ezek a javaslatok a székelyek és minden önrendelkezésre vágyó elcsatolt magyar közösség számára megfontolandóak !
Az október 19-i székely-katalán szolidaritási gyűlésre mozgósító film üzenete ma is időszerű:
Honfitársi üdvözlettel:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő
Tiltakozzunk együtt Brüsszelben az EU bevándoroltatási programja és Európa elárulása ellen
November 29-én 14 órától Brüsszelben az Európai Parlament épülete előtt magyar kezdeményezésű európai nemzetek hazfiaival együtt tiltakozó tüntetésen vágjuk Juncker és a többi áruló európai vezető arcába, hogy: eddig és ne tovább ! Nem tűrjük tovább az európai nemzetek felszámolását célzó őrült és ördögi bevándoroltatási terv (magyar nevén Soros terv) végrehajtását. Mivel eddig nem hatott semmilyen józan érv, most egy kemény üzenetet küldünk a brüsszeli vízfejnek, Soros bérenceinek: húzzanak el, vigyék magukkal Sorost, a sorosista álcivil szervezeteket és az Európába vezényelt milliónyi migránst, nem kérünk belőlük.
A felszólalók között leszek magam is dr. Morvai Krisztina és Tőkés László európai parlamenti képviselők, ifj. Hegedűs Loránt és több európai nemzeti patriótái mellett.
Találkozó 14 órakor Brüsszelben a Place Luxemburgon, a tüntetés 17 óráig tart.
Az Európai Parlament plenáris ülésére időzítettük a nagyszabású tiltakozó nagygyűlést. Sokat dolgoztunk azon, hogy minél szélesebb platformú felszólalói és tüntetői kör jöjjön létre a demonstráción, amelyet a szeptemberi kvótaítélet és a Soros-terv egyre gátlástalanabb erőltetése generált.
Ha Isten velünk, ki ellenünk?