Dr. Gaudi-Nagy ellen kamarai eljárást kezdeményeznek

A harcias és gerinces kiállásairól is közismert Dr. Gaudi-Nagy Tamást, a Jobbik országgyűlési képviselőjét és a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnökét a parlamenti bizottsága elnöke a véleménye miatt kívánja üldözni. A mentelmi jog valódi tartalma egyáltalán nem érdekli a „narancs gyermekeit”.

Az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága 2010. október 18-án, hétfőn, 9 órakor a Parlament 55. számú tanácstermében ülést tartott.

Orbán azt tehet, amit akar - nem lép közbe az EU?

Bár a Római szerződésben lefektetett alapvető elvvel ütközik, amit az Orbán-kormány tervez az Alkotmánybírósággal (Ab), Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő, egyben európai jogi szakjogász szerint mégsem valószínű, hogy az ügyben az EU, azon belül pedig Európai Bíróság (EB) vizsgálatot indít. Megoldásként marad a tüntetés, áthúzhatják a Fidesz számításait továbbá azok a képviselők, akiknek nem tetszik a döntés.

Koncentrált támadás a nemzeti jogvédők ellen - és miért éppen most?!

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás videó vetítéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartottak október 29-én,– a fenti címmel.

Részletesen szóltak: a

-  dr. MorvaiKrisztinát és dr. Gaudi-Nagy Tamást lejárató vádakról;

-  Kemény kritikával illették a 2006. őszi albizottság jelentését;

-  A szocialistáktól örökölt, mai napig tartó koncepciós eljárásokról;

-  Az elmúlt nyolc év jogsértéseit feltáró jelentésről;

-  A rendőrségi törvény módosításának következményéről;

- dr.Morvai Krisztina ismertette Nyílt levelét, melyben a Hír- és Echo-TV nézőit, valamint a Magyar Nemzet, Magyar Hírlap olvasóihoz szólt.

Elgondolkodtató elmélet arról, hogyan is manipulálhatták a Benkő-féle hangfelvételeket Budaházyék ügyében

A mai szoftverekkel bármilyen hangfelvétel könnyen manipulálható - gyakorlatilag nyom nélkül. Íme a bizonyíték, Benkő György hogyan hamisított, hogy a júdáspénzt megkapja, ezzel ártatlan embereket börtönbe juttasson. És nem elhanyagolható tény, hogy más ügyből kifolyólag orgazdaságért neki kellene rég börtönben ülnie - fűzte hozzá a YouTube-ra feltöltött anyagához a szerző.

"Miért nem az elszámoltatás a téma?" - Morvai és Gaudi-Nagy az őket ért támadásról (videóval frissítve)

Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás többféle magyarázatot lát arra, hogy a "nemzeti média" az elmúlt napokban hirtelen támadni kezdte őket. A jogvédők szerint a háttérben az elszámoltatás hiányának elterelése, valamint a totális ellenőrzés kiépítése áll. Gaudi-Nagy Tamás a helyzetet elemző sajtótájékoztatón összeszólalkozott a Magyar Nemzet újságírójával, aki paranoiásnak nevezte az ügyvédet, mire Gaudi-Nagy nyugalomra intette a riportert.

Budaházy a Célpontban

Tovább folytatja a Hunnia- és a Budaházy-ellenes sajtóhadjáratot a Magyar Nemzet. Magyarország első terrorista-perének ügyészségi anyagai oly könnyen „szivárognak” ki a laphoz, hogy lassan Ügyészségi Híradónak is átkeresztelhetjük.

A Célpont is beállt a sorba. A remek tényfeltáró riportjairól méltán híres műsorban egy szó sem esik arról, hogy az ügyben gyanúsítottként szereplő,  majd szabadlábon védekező vallomástevők szava finoman szólva is megkérdőjelezhető. Ugyancsak mellőzik azt a kérdést, hogy az ügy koronatanújának kikiáltott Benkő György miért nyilatkozgathat szabadon, ez nem veszélyezteti a nyomozás érdekeit?


Médiaösszeesküvés Budaházy ellen?

Médiaössztűz Budaházyra - kezdi a Tel Aviv 2 is (2010.10.30.)

Budaházy-ügy a Célpontban (2010.10.29.)

Kivégzésekre készült a Magyarok Nyilai - állítja a HírTV (2010.10.29.)

HírTV: "Bizonyító erejű felvétel a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadseregről és Budaházy György vezető szerepéről" (2010.10.25.)

Morvai Krisztina nyílt levele az Echo és a Hír TV nézőihez, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap olvasóihoz

Kedves Magyar Nemzet és Magyar Hírlap olvasók, Hír TV és Echo TV nézők!

Az elmúlt nyolc év során tisztességes magyar emberek, családok ezrei tapasztalták meg, hogy mit jelent egyik pillanatról a másikra kiszolgáltatottá és jogfosztottá válni a hatalom visszaéléseivel szemben. E tapasztalatok mélypontját a 2006. őszi rendőri brutalitások, sorozatban indított koncepciós jellegű büntetőeljárások és önkényes bebörtönzések jelentették, de a megfélemlítés jellegzetes eszköze volt a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok gaztettei elleni tüntetések jogellenes feloszlatása, a politikai szabadságjogaikat (vélemény-nyilvánítási jogukat, gyülekezési jogukat) gyakorlók tömeges rendőri megalázása, fogdákba zárása.

Budaházy és társai kártérítési pert nyertek a rendőrséggel szemben (videóval frissítve)

A Fővárosi Bíróság a mai napon hozott nem jogerős ítéletével kötelezte a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy Budaházy György és négy felperes társa (köztük Novák Előd, Jobbik országgyűlési képviselő) javára fizessen meg 350.000,-Ft, illetve a többiek esetében 300.000,- Ft + kamatai összegű kártérítést a 2003. áprilisi Európai Uniós csatlakozási kampány során használt plakátok miatti meghurcolás ellentételezéseképpen.

F. Róbert visszavonta Budaházyékra terhelő vallomását

F. Róbert, a Magyarok Nyilai ügyben megvádolt, az előzetes letartóztatásban, nyomozati szakaszban kényszer alatt tett vallomását október 26-án visszavonta.

Sajtótájékoztatón többek között, Gaudi-Nagy Tamás bejelentette, hogy F. Róbert, a Hunnia csoport tagja, tizenegyedrendű vádlott kedden visszavonta a nyomozati szakaszban tett vallomását, amelyet állítása szerint szabadlábra helyezése érdekében, családja és szerettei védelmében fogalmazott meg.

Az ügy érdekessége, hogy ilyen, nyilván kényszer alatt tett vallomások miatt tartják bent Budaházy Györgyöt és két másik társát és zajlik eljárás még 14 emberrel szemben. Szintén ezen vallomások képezik a lejáratókampány részét, amit most a narancsdiktatúra médiagépezete indított.


(Szent Korona Rádió)

Gyurcsány Ferenc és bűntársai szabadok, a kormányoldal sajtója a jogvédőket támadja

Gaudi Nagy Tamás és Morvai Krisztina jogvédők, ma délelőtti sajtótájékoztatójukon az ellenük folyó koncentrált támadásról beszéltek a sajtó képviselőinek.

Gaudi Nagy Tamás és Morvai Krisztina érthetetlennek tarotta, hogy az addig őket és munkájukat korrekten bemutató HIR TV, Echo TV és a Magyar Nemzet a korábbi és a jelenlegi hatalom által terroristának minősített Hunnia csoport ügye kapcsán őket, jogvédőket is támadja.

Gaudi-Nagy Tamás kritikai észrevételei az albizottság jelentéséhez

Dr. Gaudi-Nagy Tamás (országgyűlési képviselő, albizottsági alelnök):

KRITIKAI ÉSZREVÉTELEK

az Országgyűlés emberi jogi bizottsága által létrehozott, 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság jelentéséhez

Budapest, 2010. október 25. 

 

Az Országgyűlés emberi jogi bizottsága által létrehozott, 2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottság és az emberi jogi bizottság által Fidesz, KDNP és LMP szavazatokkal 2010. október 20-án elfogadott jelentés a hozzáfűzött reményeket nem váltotta be, adós maradt az igazi elszámoltatást elősegítő tényállásfeltárással és feljelentésekre vonatkozó konkrét ajánlással, de még saját feladatkitűzésének sem tudott megfelelni, amely szerint a feladat „az események lehető legteljesebb körű feltárása” és a „politikai és jogi felelősség felderítése.”

Politikai koncepciós eljárás zajlik Budaházy Györgyékkel szemben

Gaudi-Nagy Tamás szerint politikai koncepciós eljárás zajlik Budaházy Györgyékkel szemben.

Az ügyvéd annak kapcsán reagált csütörtökön az MTI megkeresésére, hogy a HírTV és a Magyar Nemzet is több, a Budaházy-üggyel kapcsolatos nyomozati információról számolt be. Ezek szerint egyebek mellett Budaházy György megrendelésére verték meg Csintalan Sándort, az eljárás során rögzített vallomásokban pedig megemlítik Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő és Morvai Krisztina EP-képviselő nevét is.

Siklósi András: Budaházy ellen nincs értékelhető bizonyíték!

„Demokráciánk” és „jogállamunk” nagyobb dicsőségére immár másfél éve tartják fogságban („előzetes letartóztatásban”) Budaházy Györgyöt, noha ezt mindmáig semmilyen elfogadható ok és indok nem igazolja.

A bukott rezsim zsoldosai (a hibbant, megalomániás Gyurcsány, s a gnóm Draskovics vezetésével) hónapokon át mindent elkövettek annak érdekében, hogy valamilyen „épkézláb bizonyítékot” kreáljanak ellene; de néhány hamis tanúvallomáson és azonnal lelepleződött, silány „dokumentumon” kívül (lásd a nagy hangon felkonferált robbantásos diákcsínyt!) semmit sem sikerült kiizzadniuk, noha a nyomozásba és adatgyűjtésbe bevonták tetőtől-talpig korrupt rendőrségünket, ügyészségünket, titkosszolgálatunkat, sőt, valószínűleg a velük több szálon összefonódó Moszad, KGB és CIA apparátusát is. Borzasztó kudarc ez számukra, hiszen a terrorizmussal, gyilkossági kísérletekkel, a vérbolsiból „fineszes fideszessé” vedlett Csintalan brutális megveretésével, az alkotmányos államrend erőszakos megdöntésére irányuló szervezkedéssel gyanúsított, „rendkívül veszélyes” Budaházy ellen koholt vádjaik immár minden tisztességes és világosan látó magyar honfitársunk szemében halomra dőltek.

Gaudi-Nagy Tamás hozzászólása az ukrajnai "demokráciáról" szóló vitában az Európa Tanács közgyűlésén

Kedvező változás tapasztalható Ukrajna kisebbségi politikájában, hangoztatta több felszólaló az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán az ukrajnai demokratikus intézmények működését értékelő vitában. Gaudi-Nagy Tamás az önrendelkezési jog biztosítását sürgette a kárpátaljai magyarságnak.


Sajtótájékoztató (2010.10.25.)

Gaudi beszólt Lamperthnek az Alkotmányügyi bizottság ülésén

Kepli Lajos országgyűlési képviselő, a Jobbik környezetvédelmi kabinetvezetője egy vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte a kolontári katasztrófa teljes körű kivizsgálására, illetve hogy a későbbiekben elkerülhetőek legyenek hasonló ipari balesetek. A vizsgálóbizottság létrehozásához a kezdeményezésnek az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságon is át kellett mennie. A javaslatot a bizottság 22 igen és 4 nem szavazattal jóváhagyta, így általános vitára bocsájtotta. Az MSZP ellenezte csupán a vizsgálóbizottság felállítását. (Valószínűleg jó okuk lehet rá...)

Kepli Lajos javaslatát a Jobbik részéről Gaudi-Nagy Tamás is határozottan támogatta, sőt egyúttal a vitában "helyre is rakta" a "politikai boszorkányüldözést" emlegető Lamperth Mónikát.

Zagyva Gyula és Szávay István felszólalásai

Zagyva Gyula: Az Önök által hangoztatott forradalmi változások ellenére miért vannak továbbra is az NNI és a bv-intézetek vezető beosztásaiban az ezt megelőző nyolc év MSZP-s diktatúrájának gátlástalan kiszolgálói?

Szávay István: Kíván-e a kormány feltételt szabni Szerbia uniós csatlakozásának támogatásához? (+ Németh Zsolt arcátlan és hazug válasza)

A Jobbik október 23-i Deák téri nagygyűlése

Gaudi-Nagy Tamás gondolatai '56-ról és 2006-ról 11:41-től