dr. Gaudi-Nagy Tamás

ET: teremtsék meg az etnikai tisztogatások áldozatainak európai emlékközpontját

Brüsszel, 2012. január 27., péntek (MTI) - Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének pénteki strasbourgi ülésén állásfoglalást fogadtak el az emberek erőszakos áttelepítésének témájában, és emlékeztetettek arra a már 2006-ban megfogalmazott igényre, hogy teremtsék meg az erőszakos áttelepítések és etnikai tisztogatások áldozatainak európai emlékközpontját.

    A határozat előterjesztője Egidijus Vareikis litván néppárti képviselő volt. A dokumentum az emberiség elleni erőszakcselekmények egyik fajtájaként határozta meg az emberek kikényszerített átköltözését.

Az ET parlamenti közgyűlése alkotmányos reformra, valamint a választási törvény megváltoztatására is felszólította Ukrajnát.


Brüsszel, 2012. január 26., csütörtök (MTI) - Az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése, amely ezen a héten plenáris ülésszakot tart Strasbourgban, csütörtökön elfogadott állásfoglalásában felszólította az ukrán hatóságokat, hogy ejtsék a volt kijevi kormánytagok - köztük Julija Timosenko korábbi miniszterelnök - ellen emelt vádakat.

Szerbiát értékelte az Európa Tanács

Strasbourg, 2012. január 25., szerda (MTI nyomán) - Szerbia jelentős haladást mutatott az elmúlt időszakban az emberi jogi, demokratikus és jogállamisági kötelezettségvállalások teljesítése terén, ám vannak még elmaradások is, ezért az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének monitoring bizottsága egyelőre nem zárhatja le a megfigyelői tevékenységet - állapították meg szerdán az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi plenáris vitájában.

A megszavazott értékelés négy olyan területet emelt ki, amelyen még jelentős mértékű haladást kell elérnie Szerbiának: az igazságszolgáltatási rendszer átalakítását, a korrupció elleni erőteljesebb intézkedéseket, a média függetlenségének növelését, valamint a kisebbségek helyzetének a javítását.

Gaudi-Nagy Tamás beszélgetése egy elzászival Strasbourgban a székely autonómiáról, valamint sok más érdekességről.

Gaudi-Nagy Tamás beszélgetése 2012 január 27-én Strasbourgban a Tanács TV stúdiójában Nicolas De Lamberteriel, aki Magyar Jelen kéthetente megjelenő lap újságírója és a HVIM együttműködő partnere. A beszélgetés során értékeltük az Európa Tanács 2012 januári közgyűlésének eseményeit, kitértünk a székely autonómia kérdéseire, illetve elmondom a magyar zászló közgyűlési teremből való kitiltásának történetét.

Ismét napirenden a magyarkérdés az Európa Tanácsban. Január 23-27 között kerül sor az ET téli közgyűlésére, amin részt vesz Gaudi-Nagy Tamás

Alább olvasható Gaudi-Nagy Tamás közleménye:

Kedves hazafiak! Kérlek tekintsétek meg az ET közgyűlésén egy évvel ezelőtt feltett kérdésemet Traian Băsescunak, aki azt próbálja elhitetni, hogy az erdélyi magyaroknak több joguk van, mint a Magyarországon élő román nemzetiségűeknek.

Világosan látszik, ahogy a magyar területeket megszálló államok milyen gátlástalanul hazudnak a magyarsággal kapcsolatban és mindent megtesznek, hogy meggátolják az elszakított területeken élő testvéreink önrendelkezését. Példa erre Kosztyantin Hriscsenko ukrán külügyminiszter hazug válasza tavaly októberi kérdésemre.

Az index.hu összefoglalója az országgyűlési képviselők Interparlamentáris Uniós (IPU) tagságágról, többek között Gaudi-Nagy Tamás magyar-izraeli tagozati "pályafutásáról"

Magyar-namíbiai baráti tagozat a Parlamentben, több taggal, mint amennyi a franciákat vagy az amerikaiakat kedvelő képviselők klubjában van? Ki ne vágná rá, hogy zsíroskenyértúra?! Megnéztük, hogy kivel és miért barátkoznának a magyar politikusok, illetve hogy emiatt mennyit utazgatnak.

Zenés kampányzáró rendezvény Dr.Gaudi-Nagy Tamással a XV.kerületben.

Zenés kampányzáró rendezvényre került sor a XV. kerületben. Fellépett a Kugli együttes,illetve Dr. Gaudi-Nagy Tamás és zenekara a Gerecse együttes.Több dalt előadtak.Közreműködött:Dr.Gaudi Nagy Tamás-gitár, ének, Gaudi-Nagy Bálint-ének, furulya, Gaudi Nagy Nándor-dobok.
A délelőtti boróngós időt a rendezvény kezdésére kellemes napsütés váltotta fel. Mindenki jól érezte magát, köszönjük a sok érdeklődőnek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel.

A bolsevista Kúria döntése szerint Toroczkai felelős a TV ostromért

Nyilvánvaló, hogy Toroczkai és Budaházy állandó vegzálása nem véletlen. A HVIM vezetőjének szavaival élve: "Bolsevista bíróság, semmi sem változott."

2006. szeptember 18-án forradalmi hangulat alakult ki Budapesten Gyurcsány Ferenc hazugságbeszéde miatt. A Kossuth téren gyülekező emberek egyik jogos követelése az volt, hogy a közszolgálati televízióban olvassák be petíciójukat, ezért a Magyar Televízió székháza elé vonultak, ahol később összecsaptak a helyszínre vezényelt rendőrökkel, majd végül a tömeg elfoglalta a TV székházat, megrongálta a szovjet szörnyemlékművet.

MTV-ostrom: Toroczkai felelős a rendőrségnek okozott károkért

A Kúria szerdai döntése szerint Toroczkai László felelős a 2006. őszi MTV-ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott károkért.


Ezt Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő mondta el az MTI-nek, aki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetőjének ügyvédje a kártérítési perben.

A jogalap tekintetében eldőlt a polgári per, a kártérítési összeg vonatkozásában az eljárás első fokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

Budaházy György Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással beszélget

Letölthető legutóbbi Budaházy műsorunk, melyben a műsorvezető, Budaházy György Morvai Krisztinával és Gaudi-Nagy Tamással beszélget, valamint beszámol az aznapi tárgyalás érdekességeiről.

Önéletrajz

Személyi adatok:

Név: dr. Gaudi-Nagy Tamás
Családi állapot: nős
Gyermekek: Bálint (2001), Nándor (2003) András (2007)

Nyelvismeret:

  • angol: magyar állami felsőfokú A típusú nyelvvizsgaként honosított Pitman Higher Intermediate nyelvvizsga, illetve magyar állami középfokú nyelvvizsga, tárgyalóképes írásbeli és szóbeli jogi nyelvismeret
  • német: középfokú nyelvvizsga, megbízható jogi nyelvismeret
  • francia: alapfokú nyelvismeret


Végzettség és képesítés:

  • 1990-1992 József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar,
  • 1992-1995 Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, jogi diploma
  • 1997. szeptember ELTE Jogi Továbbképző Intézet: Európai szakjogász stúdium megkezdése
  • 1998. február Jogi szakvizsga bizonyítvány megszerzése kitűnő eredménnyel
  • 1998. május Ügyvédi kinevezés a Budapesti Ügyvédi Kamarában
  • 2001. november 20. Európa jogi szakjogász szakoklevél megszerzése
  • 2003. október Felvétel a közvetítők Igazságügyi Minisztérium által vezetett névjegyzékébe


Szakmai szervezeti tagság:

Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Hobbik:

Természetjárás, zenehallgatás, olvasás, sport, utazás

Társadalmi tevékenység:

Alapító tagja és tiszteletbeli elnöke (1998-2007 között elnök) vagyok a Magyar Csodaszarvas Egyesületnek, amely a Kárpát-medencében élő magyar közösség kulturális örökségének megóvásáért és fiataljaink nemzeti öntudatának megerősítéséért dolgozik.

2004 augusztusa óta kuratóriumi tagja, 2005. októbere óta kuratóriumi ügyvezetője is vagyok a Nemzeti Jogvédő Alapítványnak (http://www.nja.hu), amely szervezet fő célja, hogy az általa működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat útján a magyar nemzethez tartozóknak, akiket a nemzeti érdekek védelmezése miatt valamilyen módon jogsérelem ér, hatékony és színvonalas jogi védelmet adjon, illetve a nemzeti egységesülésért kifejtett erőfeszítéseket jogi segítséggel támogassa.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás bemutatása

dr. Gaudi-Nagy TamásDr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, európai jogi szakjogász, három fiúgyermek édesapja, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat kezdeményezője, 2005 óta ügyvezetője. Segítette és sikeresen védte meghurcolt áldozatok tucatjait a hatalom által indított koncepciós eljárásokban. Tagja volt a 2006 őszi rendőri erőszakot leleplező Civil Jogász Bizottságnak.