A VMSZ elnöke károsnak nevezte Gaudiéknak a délvidéki magyarságért végzett munkáját

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának nyilatkozva kijelentette, hogy kártékonynak ítéli a délvidéki és anyaországi képviselők délvidéki magyarságért fellépő strassburgi akcióit.

Mint ismeretes, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán a Magyar Remény Mozgalom vezetője, László Bálint, a Magyar Polgári Szövetség elnöke, Rácz Szabó László, a délvidéki magyarok jogvédelmével foglalkozó Árgus Egyesület elnöke, Bozóki Antal, valamint Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, az ET magyar delegációjának tagja több félszólalást, prezentációt, vetítést tartottak, valamint közmeghallgatáson vettek részt és dokumentumokat tártak az ET-képviselők elé.

Bemutatták a délvidéki magyarokat érő jogsértéseket, kifejezték az igényüket egy olyan szintű területi autonómiára, mint amilyet Szerbia is szavatolni szeretne a Koszovóban élő szerb nemzeti kisebbségnek is. Ezen kívül követelték, hogy Szerbia még az EU-csatlakozás megkezdése előtt megnyugtatóan rendezze a délvidéki magyarok helyzetét - ezeket a törekvéseket nevezte Pásztor István, a VMSZ elnöke károsnak.

Mint ahogy azt a közrádiónak elmondta: szerinte az a kép, amelyet Strassburgban bemutatnak (vagyis a jogsértések és az egyenlő jogok követelése - a szerk.) a valóságtól távol állnak. Pásztor kifejtette, hogy az ott megfogalmazott mondatok és vélemények messze elrugaszkodottak a a realitástól, és ezen akcióikkal több kárt okoznak, mint hasznot a délvidéki magyarságnak, ezért azt javasolja az Európa Tanácsban tevékenykedő magyar pártoknak, hogy tartsanak önvizsgálatot, és hagyjanak fel tevékenységükkel.

A VMSZ egészen másképp képzeli el a Délvidék érdekképviseletét: néhány hete Pásztor István is felszólalt egy európai fórumon, amikor az Európai Parlamentben (EP) a délvidéki helyzetről szóló konferencián határozottan kijelentette: "A Vajdaság Szerbia elválaszthatatlan része!".
Ez azonban nem minden. Az év folyamán újságírói kérdésekre Pásztor azt is elmondta, hogy szerinte nincsenek a Délvidéken magyarverések, és olyan esetről sem tud, amikor magyarsága miatt ért valakit bántalmazás.

Éppen ezért nem kell csodálkozni azon sem, hogy amikor Szerbiában tartózkodott Knut Vollebaek, az EBESZ nemzeti kisebbségügyi biztosa, úgy nyilatkozott, hogy a kisebbségek kérdése nem képez akadályt Szerbia európai útján. Vajon miért is képezne? Hiszen Pásztor szerint is minden rendben.
Aki pedig ezt másképp gondolja, az a VMSZ szerint kártékony.

forrás:Délhír.rs, kuruc.info