A Szabadfogás rendhagyó adása - Gaudi válogatásában és felvezetésével

A Hír Tv Szabadfogás c. műsorának augusztusi, nyári adásában (46.adás) rendhagyó módon a műsor egyik állandó szereplőjeként én válogattam a tavaly ősszel indult közéleti vitaműsor-folyam eddigi legjobb pillanataiból. A műsor bevezetőjében pedig összegző gondolataimat mondtam el.

A felidézett adásrészek az alábbi témákkal foglalkoznak:

- Orbán Viktor az MTA közgyűlésén a háttérhatalmak kártékony szerepéről nyilatkozott, ez követendő, helyes nyílt beszéd volt vagy fantazmagória, amely sértette a tudós társaság becsületét ? milyen háttérhatalmak működnek és befolyásolják a nemzetállamok életét és a nemzetközi politikát ?

- Matolcsy György meghatározó szerepet játszott az MNB alapítványainak kétes pénzkihelyezéseiben, legutóbb méregdrága kézi szövésű szőnyegek beszerzésére derült fény, mitől aggályos és jogellenes ez a gyakorlat, miközben az ügyészség azonban nem lép, de Budaházyra 20 évet kér az ügyészség ?

- mi jöhet a Brexit után? szétesik az EU? a populisták "demagógiája" győzött vagy a patrióta önvédelem diadala? miért jó, hogy az EU integrációs útvonal végre kétirányú lehet? ismert-e széles körben, hogy hazánk EU-ba lépéséről szóló népszavazás tisztességtelen volt, mert csak a csatlakozás előnyeiről és a kimaradás hátrányairól beszéltek? miért teremt alkalmat a Brexit arra, hogy a gyarmatosító EU csatlakozási feltételeket újratárgyaljuk, különösen a termőföld védelme érdekében?

- Volkswagen manipulációs botrány tanulságai, a kereskedelmi háború, a marketing hazugságok és a gyarmatosítotti lét következményei

 

A 46. adás felvétele.

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is, amely élőben várhatóan szeptember első hetében várható!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő