Ebben a formában kevés a családon belüli erőszakkal kapcsolatos tényállás (videó)
2013. május 15-én, az Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11105) vitájában Gaudi-Nagy Tamás a családon belüli erőszakkal kapcsolatos népi kezdeményezést elindító Halász Pálma véleményét tolmácsolva azt javasolta, hogy Magyarország is a ratifikálja az Európa Tanács nők elleni erőszakról szóló egyezményét.
Úgy vélte, a kormány javaslata nem fedi le a családon belüli erőszak társadalmi problémáját, nem kezeli a tartósan visszatérő verbális bántalmazást és a gazdasági kiszolgáltatottságot. Szerinte a javaslat ebben a formában kevés, és nem teljesíti ki a népi kezdeményezésben megfogalmazott célt.
Ne tekintse a kormány eleve elrendeltnek, hogy az Európai Unió által elrendelt úton kell járni!
2013. május 13-án került sor az Európa Tanács tagállamai között a személyek szabad mozgásának szabályairól szóló, 1957. december 13-án, Párizsban aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat vitájára (T/10877.).
Gaudi-Nagy Tamás (a videón 7:25-től) szerint ez a megállapodás és a magyar kormány részéről követett eljárás egy tipikus példája annak, hogy hogyan korlátozza a nemzet szuverenitását az Európai Unióhoz való csatlakozás. Jellemző, hogy a jogvédő képviselő nemzetpolitikai ügyeket érintő felszólalása alatt Szanyi Tibor és Józsa István (mindkettő MSZP) jóízűen cseverésznek, persze lehet éppen a napirenden lévő törvényjavaslatról...
Gaudi Pintérnek: felelősségre vonták-e már a magyar-románon jogtalanul intézkedő rendőröket?
Gaudi-Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő néhány héttel ezelőtt írásbeli kérdést intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez a márciusi Magyarország-Románia VB-selejtező mérkőzéssel kapcsolatban történt rendőrségi túlkapások ügyében.
Mint emlékezetes, a mérkőzést követően a csalódott szurkolók békésen tartottak hazafelé a stadion melletti rendezvényről, mikor a rendőrség berontott a tömegbe és kiprovokálta a balhét. A rendőri intézkedés során számos szurkolót bántalmaztak, többeket könnygázzal fújtak le és néhány embert előállítottak.
fotó: hir24.hu
Gaudi-Nagy Tamás Békésen tartott lakossági fórumot
2013. május 10-én, Jobbik békési szervezetének meghívására tartott lakossági fórumot Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője. Az eseményen Stir Mihály, a szervezet helyi elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd kezdésképpen felvetett néhány kérdést az elszámoltatás és a nemzeti jogvédelem területéről.
Radikális politikára van szükség ma Magyarországon
„Radikális politikára és radikális gondolkodásra van szükség ma Magyarországon” – mondta a Jobbik országgyűlési képviselője Szegeden. Gaudi-Nagy Tamás szerint ha nem emelik fel szavukat az ország gyarmatosítása ellen, akkor kiszolgáltatottakká válnak a hazai munkavállalók, és egyre többen hagyják majd el az országot.
vtvszeged.hu nyomán
Gaudi-Nagy Tamás: bérrabszolgák országa vagyunk
Nagyon sokan megfogalmazták azt az igényt külföldről, meg itthonról is, hogy nincs szükség a Jobbik működésére, mert teljesen feleslegesen gerjeszti az indulatokat az emberekben, s nem engedi, hogy békésen folyjon az ország gyarmatosítása. A szegedi Jobbik vendégeként Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő éppen arról beszélt, miért van szükség a radikális gondolkodásra és politikára Magyarországon.
A magyar munkavállalók helyzetéről szólva a politikus leszögezte, sok ígéret hangzott el a választási kampányban a Fidesz részéről, nagyok voltak az elvárások, mégsem teljesült semmi, a munkavállalók ugyanolyan kiszolgáltatottak, s egyre többen hagyják el az országot gazdasági menekültként. Nem érzékelhető, hogy egy uniós területen élünk, ahol a szabadság, a jog, az egyenlőség, a joghoz való hozzájutás egyenlően illet meg mindenkit.
Toroczkai álbajuszban harcolt a parkolótársaságok ellen (videó)
,,Fontos megjegyezni, hogy írásbeli határozatok nélkül ilyen döntéseket hatályban tartani vagy meghozni törvényes indokolás nélkül, ráadásul a hatályos törvény szellemével és betűivel ellentétesen nem megengedhető" - mondta Gaudi-Nagy Tamás, utalva arra, hogy Toroczkai Lászlót önkényesen, minden jogalapot nélkülözve tiltották ki a Parlamentből.
Ne legyen másodrangú polgár egy kárpátaljai magyar saját őshonos területén! - Ukrajna számon kérését kérte Gaudi (videóval)
2013. május 6-án, Magyarország Kormánya és Ukrajna Miniszteri Kabinetje között a nemzetközi kombinált árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/10830.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás kifejtette, hogy olyan állammal kötött megállapodásról van szó, ahol jelenleg is mintegy 150 ezer magyar lélekszámú közösség él, akiknek a helyzete egyáltalán nem megnyugtató.
Ezért minden esetben mikor a magyar kormány kapcsolatba lép, tárgyalásokat folytat, kétoldalú egyezményeket köt szomszédos államokkal, amelyekben a trianoni békediktátum következményeként magyar közösségek élnek, számon kell kérnie a magyar kormánynak, hogy minden rendben van-e az adott közösségben élő magyarokkal - fejtette ki a jogvédő képviselő.
Parlamenti rekorderek
A jogvédő Gaudi-Nagy Tamás beszélt eddig a legtöbbet a mostani parlamenti ciklusban: ötvennyolc órán és öt percen keresztül, míg Schiffer András összesen 801 alkalommal kért szót, amelyek során 56 órát beszélt.
Közlemény
A független Magyarország társadalmi békéjének megbontására, a demokratikus választással létrejött Magyar Kormány erőszakos megdöntésére irányuló felhívás kapcsán a Nemzeti Jogvédő Szolgálat büntető feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen a „Szítsatok lázadást” szennyirat aláíróival szemben.
Kértük a Legfőbb Ügyészséget, hogy a Btk. 139. §. (1-2). bekezdésébe ütköző, az alkotmányos rend megváltoztatására irányuló felhívás aláíróival szemben rendelje el a nyomozást, folytassa le a büntető eljárást és kezdeményezze a büntető bíróság előtti felelősségre vonásukat.
A nemzeti érzelmű, vallásos emberek érzékenységét sértő rongálások kapcsán a belügyminiszterhez intézett kérdést Gaudi-Nagy Tamás
Gaudi-Nagy Tamás írásbeli kérdést intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez, melyben a Margit hídon található Szent Korona-ábrázolások megrongálói elleni nyomozás állásáról, illetve arról érdeklődött a radikális honatya, hogy a jövőben milyen lépéseket kíván tenni a Belügyminisztérium a hasonló esetek megelőzése érdekében.
Megnyílhat az út a pásztói szovjet emlékmű eltávolítása előtt
Martonyi János szerint Oroszország nem zárkózik el a pásztói szovjet emlékmű áthelyezésétől, mivel azonban az emlékmű alatt (állítása szerint) 26 szovjet katona földi maradványai nyugszanak, ezt az áthelyezéskor mindenképpen figyelembe kell venni.
Elhunyt Rácz Sándor
A bíróság abszurd verdiktje: "A rendőrség jogszerűen járt el 2006 őszén, ezért nem illeti meg kártérítés a sértetteket"
A Nádor utcai oszlatás (2006. október 23. délelőtt) kártérítési pere:
Gaudi: Európa jövője a fiatal európaiak kezében van
Az Európa Tanács 2013-as tavaszi ülésén felhívta a figyelmet a magyar fiatalok elvándorlásának problémájára, és a rendszerváltást követő privatizáció negatív következményeire. A fiatal európaiaknak csak akkor lehet esélyük ha követik az európai hagyományokat, a keresztény hagyományokat, és a hagyományos nemzeti közösségek tiszteletét - fejtette ki a jogvédő képviselő.
Székelyföldi látogatást sürget Gaudi Nagy Tamás
A jobbikos országgyűlési képviselő az Európa Tanács emberi jogi biztosának székelyföldi látogatását sürgette az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán.
A képviselő pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy előző nap Nils Muiznieks emberi jogi ET-biztos éves jelentésének vitájában azt kérdezte Muizniekstől, mikor látogat el Székelyföldre, hogy segítséget adjon a székely területi autonómia megvalósításához. Gaudi megjegyezte: az alig egy éve megválasztott biztos - a tevékenységének első évéről szóló jelentés szerint - rengeteget foglalkozott a cigányok, homoszexuálisok és bevándorlók jogaival.
Úgy tűnik, a székelység ügye háttérbe szorul a cigányok és homoszexuálisok mögött
Gaudi Nagy Tamás jobbikos országgyűlési képviselő az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosának székelyföldi látogatását sürgette az ET parlamenti közgyűlésének strasbourgi ülésszakán.
Mint arról a képviselő pénteken tájékoztatta az MTI-t, előző nap Nils Muiznieks emberi jogi ET-biztos éves jelentésének vitájában azt kérdezte Muizniekstől, mikor látogat el Székelyföldre, hogy segítséget adjon a székely területi autonómia megvalósításához.
Hogyan kívánja erősíteni a hagyományos nemzeti közösségek jogait az ET-ben ? - Gaudi kérdezte az ET közgyűlésen az andorrai kornányfőt - Videóval
Jelenleg Andorra az Európa Tanács meghatározó végrehajtó szervének, a Miniszterek Bizottságának elnöke, ezért ebben a minőségében kérdezte őt Gaudi-Nagy Tamás az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tavaszi ülésszakának csütörtöki napján arról, hogy Andorra mit kíván tenni a hagyományos nemzeti közösségek jogainak (különösen területi autonómiához való jog) erősítése érdekében.
Az ET emberi jogi biztosának székelyföldi látogatását sürgette Gaudi Strasbourgban - Videóval
Mikor látogat el Székelyföldre, hogy segítséget adjon a székely területi autonómia megvalósításához? - tette fel a kérdést Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő Nils Miuznieksnek, az Európa Tanács emberi jogi biztosának az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2013. április 25-i ülésnapján.
Gaudi előzetesen jelezte: az alig egy éve megválasztott biztos első évéről szóló jelentés szerint rengeteget foglalkozott a cigányok, homoszexuálisok és bevándorlók jogaival. Számíthatnak-e figyelmére és védelmező erőfeszítésre a hagyományos nemzeti közösségek jogfosztott tagjai, mint például az önrendelkezési küzdelmet folytató székelyek? A biztos a válaszában elmondta, hogy a cigányokkal azért kell kiemelten foglalkozni, mert ők a legsérülékenyebb kisebbség Európában, de foglalkozni kell a nemzeti kisebbségek jogaival is.









