A jogerős ítélet nélkül fogvatartottak személyek is kapjanak jóvátételt (videókkal)
2013. május 22-én, az egyes rendészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11207.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás kifejtette, hogy alapesetben kormányváltáskor szoktak egy ilyen törvény módosítani, de mivel a hatályos törvény elfogadásakor is jelezték, átfogó változásokra van szükség, így üdvözlik a kormány mostani módosításokra vonatkozó szándékát.
Gaudi a Jobbik-frakció nevében hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslatban foglalt változások jó irányba változtatnák meg a szabályokat, de a menekültügyi módosítások egy részével nem értenek egyet, mint ahogy keményebb és határozottabb változásokat sürgetnének a közbiztonság megteremtése érdekében.
A Magyarország vagy Európai Unió kérdésre a válasz csak Magyarország lehet
Én arra kérem a képviselőtársaimat, akik a vitában most felszólalnak, hogy döntsük el, most kinek drukkolunk: Magyarországnak vagy az Európai Uniónak. Azért ezt szeretném, ha teljesen egyértelművé válna, mert én most egyre inkább kezdem úgy érezni - itt főleg az LMP-s képviselőtársamtól Schiffer Andrástól és az MSZP képviselőjétől is -, hogy mintha örülnének ennek az alkalomnak -kezdte a felszólalását Gaudi-Nagy Tamás.
Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11209.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás megfogalmazta a kritikáját a kormány felé, ugyanakkor hangsúlyozta, itt most arról van szó, az Európai Unió miért akar ilyen diktátumokat rákényszeríteni az országra, és ezt miért hagyja a kormány. A teljes felszólalás alább:
Magyarország nem kér diktátumokat!
2013. május 22-én, Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11209.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás felszólalását egy költői kérdéssel kezdte: Hogy lehet, hogy egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amellyel kapcsolatban az előterjesztő is azt mondta, miszerint az a diktátum, melyet az Európai Bizottság tett felénk nem méltányos, nem igazságos, nem szükséges?
A jogvédő képviselő hangot adott azon véleményének, miszerint Brüsszel ne adjon diktátumokat Magyarországnak. A felszólalás vágatlanul alább:
Államtitkári derű a Szent Korona eszme hallatán
2013. május 21-én, A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/10897.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás (a videón (8:16-tól) Horváth János kormánypárti képviselő azon gondolataihoz csatlakozva, mely szerint Magyarországon minden olyan vagyontárgy, ami értéket képvisel és a nemzet jövőjét, fennmaradását szolgálja, az a nemzet vagyonának minősül.
Gaudi ezt a ,,Szentkoronás alapeszmét" kifejtve elmondta, hogy különös tekintettel a termőföldünkre, a vízkincsünkre, és minden olyan értéktárgyunkra, amelyet honfoglaló elődeink Kárpát-medencébe történő visszatérését követően vérrel és verejtékkel őriztek meg hosszú évszázadokon át, nemzeti vagyonnak kell tekintenünk.
A jogvédő képviselőt követően Répássy Róbert államtitkár kért szót, akit Z. Kárpát-Dániel (Jobbik) követett. A jobbikos képviselő elképesztőnek nevezte az államtitkár megszólalását, s felszólalásában védelmébe vette az államtitkár által kinevetett kormánypárti képviselőt, illetve jogvédő képviselőtársát, Gaudi-Nagy Tamást.
A Nemzeti Vidékstratégia eredeti célkitűzései mellett érvelt Gaudi
2013. május 22-én, az agrárgazdasági jelentés elkészítéséről szóló határozati javaslat (H/10900.) vitájában a fideszes Ángyán József felszólalásában egyebek mellett kiállt azon jobbikos módosító javaslat mellett, amely novemberről szeptemberre hozná előre a jelentés elkészítésének határidejét. A kormánypárti politikus szerint ugyanis csak így válhat lehetővé, hogy a dokumentumban foglaltakat figyelembe vegyék a jövő évi költségvetés elkészítése közben.
A jobbikos Varga Géza érthetetlennek nevezte, hogy a kormányoldal - Ángyán Józseffel ellentétben - miért nem támogatja a jelentés határidejének közelebb hozatalát. Gaudi-Nagy Tamás (a videón 38:28-tól) felszólalásában megdöbbentőnek nevezte azt a képet, melyet a vita addigi részében kapott.
A magyar vidékért, a magyar termőföldért és a magyar jövőért aggódó képviselőként Gaudi-Nagy Tamás a Horn-kormány által képviselt agrárstratégiáról való azonnali letérést szorgalmazta.
Éjfél előtt vitáztak az Országgyűlésben a családon belüli erőszak büntetőjogi szankcionálásáról
A családon belüli erőszakkal kapcsolatos törvénymódosítás vitájának az időpontjával (23:00 óra) kapcsolatban tett megjegyzése után Gaudi-Nagy Tamás megköszönte az államtitkárnak, hogy a vita elején összefoglalta a kormány álláspontját, reagált az általános vitában foglaltakra.
Gaudi üdvözölte, hogy a népi kezdeményezés eredeti szándéka végre elérhető közelségbe került, hiszen nem csak a fizikai erőszakos cselekményekre, hanem a lelki bántalmazásra és a ,,gazdasági jellegű elnyomatásra" is kiterjesztenék a büntetőjog hatályát.
A 2013. május 21-i, késő esti vitán során több kapcsolódó módosító javaslatot is tett Gaudi-Nagy Tamás és a Jobbik-frakció. A jogvédő képviselő az Isztambuli Egyezmény mielőbbi ratifikálását szorgalmazta.
Továbbra is téma az internetes cenzúra
2013. május 21-én, az Egyes büntető törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11105.) vitájában Gaudi-Nagy Tamás méltatlannak nevezte, hogy egyszerre kell vitatkozniuk két olyan súlyos kérdésről mint a véleménynyilvánítási szabadság védelme és a a családon belüli erőszak témaköre.
A jogvédő képviselő felszólalásában arról kérdezte dr. Répássy Róbert államtitkárt, hogy az eredeti érvek szerint gyermekpornográfia, államellenes- és terror bűncselekményekkel kapcsolatos ügyeken túl milyen konkrét jogsértésekben szeretnék az elektronikus adatot hozzáférhetetlenné tenni?
A Jobbik továbbra is az ellopott MSZMP-vagyon visszaszerzését követeli - Gaudi az Echo TV-ben
Balczó Zoltánt Gaudi-Nagy Tamás MSZP-t támadó kirohanásáról kérdezték
2013. május 22-én, az MTV Ma reggel című műsorában Balczó Zoltánt, az Országgyűlés alelnökét kérdezték Gaudi-Nagy Tamásnak a pártállami vagyon visszaszerzésével és az elszámoltatással kapcsolatban intézett felszólalása miatt, melynek során Újhelyi István szocialista levezető elnök megvonta a szót a jogvédő képviselőtől.
A szocialista pártnak is el kell számolnia a törvénytelenül szerzett vagyonnal - Gaudi a Kossuth rádióban
A hatóság önkény ellen emelt szót Gaudi
2013. május 21-én, Gaudi-Nagy Tamás azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy lesz-e következménye Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezet főtitkára elleni kényszerintézkedések törvénytelen meghosszabbításának. Szerinte ugyanis nem a törvényben előírt módon hosszabbították meg két év után az ellene folyó eljárásokat 2011-ben, hiszen nem a legfőbb ügyész, hanem egy megyei főügyész-helyettes döntött az eljárás meghosszabbításáról.
Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettese válaszában cáfolta, hogy lejárt volna a két éves határidő, szerinte Gaudi-Nagy Tamás olyan időszakot is az eljárás részeként számol, amikor nem folyt nyomozás. Hangsúlyozta: a jogállami követelményeknek megfelelően a két éves határidő tényleges lejárta után a legfőbb ügyész döntött az eljárás meghosszabbításáról.
forrás:mti
Gaudi: a kormány adjon megnyugtató választ az MSZMP és a KISZ elmaradt vagyonelszámoltatása ügyében! (videóval)
A Jobbik szerint nem szabad tovább várni és a kormány "utolsó esélyéhez" érkezett, hogy "megnyugtató választ" adjon a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) vagyonának 1989-es törvénytelen átjátszásával kapcsolatban. Erről Gaudi-Nagy Tamás beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
A jobbikos politikus ismertette: az Országgyűlés hétfői ülésén interpellációval fordul a nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy megtudja: a kormányzat hogyan kívánja visszaszerezni a magyar polgárok vagyonát, illetve hogyan akarja érvényesíteni a jogkövetkezményeket "a törvénytelen haszonélvezőkkel" szemben.
Komcsi cenzúra a parlamentben: Ujhelyi megvonta a szót az elvtársai bűneiről beszélő Gauditól (videóval)
2013.május 22-én, Gaudi-Nagy Tamás azt szorgalmazta, hogy a kormány szerezze vissza a rendszerváltáskor "lenyúlt" pártállami vagyont. A képviselő az MSZMP-vel, a KISZ-szel, a DEMISZ-szel, az MSZP-vel, valamint a Magyar Úttörőszövetséggel kapcsolatos milliárdos értékű állami vagyonok visszaszerzéséről és a bűncselekményekben közreműködők felelősségre vonásáról kérdezte a kormányt.
Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerváltást követően milyen ellenőrizetlen keretek között folyt az állami vagyongazdálkodás. Szerinte ugyanakkor a jelenlegi kormányzó pártok sosem tétlenkedtek az elszámoltatásban, hiszen az első Orbán-kormány időszaka alatt indult eljárás a csillebérci tábor visszaszerzéséért. Hangsúlyozta azt is, hogy a kormány minden rendelkezésre álló jogi eszközt felhasznál, és minden jogállami lehetőséget megragad arra, hogy a tisztázatlan tulajdoni kérdéseket, a köz javára, megnyugtatóan rendezzék.
Igazságtételt szeretnének Szegeden - Gaudi-Nagy Tamás tartott lakossági fórumot
Vak komondorok ülnek a jelzőrendszerben
A családon belüli erőszak büntetőjogi tényállásáról vitatkoztak a képviselők kedden az Országgyűlésben: sem az MSZP, sem a Jobbik nem tartotta megfelelőnek a kormány által előterjesztett megoldást.
A kormány javaslatával az a probléma, hogy a családon belüli erőszak új tényállását illetően alig több mint látszat, mert már meglévő bűncselekményekhez illeszt minősített eseteket, de nem jelent igazán újat - mondta Bárándy Gergely (MSZP).
A véleménynyilvánítás szabadságát csorbító kezdeményezéseket el kell utasítanunk (videó)
Az interneten megvalósuló terror elleni nagyon helyes és elfogadható gondolatokat hallhattunk Babák (Fidesz-KDNP) képviselőtársamtól, viszont akkor tényleg azt szeretném kérni, hogy győzze meg képviselőtársait arról, hogy az interneten kialakított vélemények elleni terrornak se legyen tere - így kezdte felszólalását 2013. május 15-én, az Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11105) vitájában Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció jogvédő képviselője.
Gaudi szerint a javaslat - véleménye szerint megengedhetetlen módon - megteremti annak a lehetőségét, hogy internetes honlapokkal szemben akár a végleges hozzáférhetetlenné tételt is megvalósítsák.
A családon belüli erőszakot külön kezeljék a véleménynyilvánítás szabadságát csorbító javaslatoktól!
A családon belüli erőszakkal kapcsolatos javaslatot válasszák le a javaslat többi részéről! Ne hozzák olyan helyzetbe a képviselők egyikét sem, hogy olyan témakörrel összekapcsolt formában terjesztik majd zárószavazás elé az ügyet, amely csomagnak vannak olyan elemei, amely a véleménynyilvánítás szabadságát durván sértve nem teszik lehetővé - a családon belüli erőszak visszaszorítását célzó - törvényi tényállás támogatását.
Záró gondolatként a jogvédő képviselő Halász Pálma, a családon belüli erőszak elleni küzdelem egyik élharcosának gondolatait idézte.
Felelősségteljes munkát sürget Gaudi a Btk. módosításával kapcsolatban (videó)
Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában nyomatékosította, hogy minden eddigi korábbi kormányzatnak nagyon komoly adóssága merült fel a családon belüli erőszak elleni hatékony jogalkotással kapcsolatos feladatok teljesítésével kapcsolatban.
Mint arra a radikális képviselő rámutatott, a Btk. 1990-től ún. feles törvény volt, így annak a családon belüli erőszak témájában történő konkrét megváltoztatását egyetlen esetben sem kezdeményezték, pedig erre minden lehetőség adott lett volna. Tavaly volt erre egy kísérlet a kormány részéről, de sajnos kihátráltak a saját kezdeményezésük mögül.
Gaudi-Nagy Tamás felszólalásában kérte az Országgyűlés tagjait, tegyenek meg mindent azért, hogy megvalósuljanak a népi kezdeményezésben kitűzött célok.
Nem felel meg a népi kezdeményezés szellemiségének a kormány javaslata (videó)
2013. május 15-én, az Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/11105) vitájában Gaudi-Nagy Tamás ismertette az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményét.
A hozzátartozók bántalmazása címmel beemelni javasolt büntető törvénykönyvi tényállás olyan más módosítási javaslatokkal is elegyítésre került, melyek egyrészt alkalmasak arra, hogy a nép kezdeményezéssel kapcsolatos társadalmi elvárásokról, másrészt magában a népi kezdeményezésben foglalt kötelezettség teljesítése elől is eltereljék a figyelmet.
A mostani javaslat Gaudi-Nagy Tamás szerint nem tartalmaz áttörést a kiszolgáltatott helyzetben lévők védelme érdekében.








