A luxemburgi liberális Brasseur szerint Gaudinak nincs joga felszólalni

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció országgyűlési képviselője az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének szerdai strasbourgi ülésén tiltakozott amiatt, hogy a testület előző elnöke tavaly decemberben megvonta tőle a szót az egyhetes januári ülésszak egész időtartamára, és ezt a büntetést az új elnök is fenntartja.

    A szerdai ülésen Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke mondott beszédet, majd a képviselők kérdéseket intézhettek hozzá. Elsőként Gaudi-Nagy jelentkezett, de a Parlamenti Közgyűlés elnöke, a luxemburgi liberális Anne Brasseur nem adott neki szót, hivatkozva a korábban - elődje, a francia néppárti Jean-Claude Mignon által - elrendelt felszólalási tilalomra.

Mignon azután sújtotta ezzel a büntetéssel a magyar képviselőt, hogy december 12-én Párizsban az alapvető jogok európai helyzetének szentelt ülést tartott a Parlamenti Közgyűlés emberi jogi és jogi bizottsága. Az ülésen Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő - meghívott előadóként - negatívan szólt a magyar kormányzat magatartásáról, Gaudi-Nagy viszont - mint az MTI-nek utóbb elmondta - arra hívta fel a figyelmet, hogy Göncz Kinga miniszterként semmit nem tett a 2006 őszi rendőrterror megakadályozása érdekében, sőt, azóta is tagadja történteket.

Gaudi-Nagy elmondása szerint emiatt vita támadt a párizsi bizottsági ülésen, aminek a végeredményeként Mignon kimondta, hogy ő nem szólalhat fel a januári parlamenti közgyűlési ülésszakon.

Most a Jobbik országgyűlési képviselője hiába kérte Mignon utódját, Brasseurt, hogy érvénytelenítse a felszólalási tilalmat. Az ülés internetes közvetítése során Gaudi-Nagy hangját nem lehetett hallani, csupán látni lehetett, hogy mond valamit, majd elővett egy kicsiny magyar zászlót. Az elnöklő Brasseur leszögezte, hogy a magyar képviselőnek nincs joga felszólalni. Gaudi-Nagy utóbb az MTI-vel közölte: miután leült - utána az élő közvetítésben már nem lehetett őt látni - a szája elé kötött egy európa tanácsos zászlót, és azzal ülte végig az ülést. Közölte az MTI-vel azt is: Schulzot "Kelet-Közép-Európa gyarmatosításáról", illetve az Európai Parlamentben megszavazott, Magyarországról szóló Tavares-jelentés elfogadásának körülményeiről akarta kérdezni.

forrás: MTI