Gaudi idén utoljára a "Szabadfogás"-ban a Hír Tv-n

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal december 9-én (11. adás), ez volt az idei utolsó szereplésem a műsorban, a következő alkalmam az újévben, január 6-án lesz.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. 

A mostani műsor témái többek között: állami vezetők hozzátartozói is indulhatnak már a közbeszerzéseken, a testre szabott jogalkotás (lex Laborcz), Orbán Viktor látogatása Iránban, ennek kapcsán keleti gyökereink, Orbán Viktor az év embere lett a Politico magazin szerint, az illegális bevándorlás, a Fidesz fiatal titánjainak szárnyalása (Csepregi ügy), 8700 milliárd forint uniós pénz felhasználása, Medgyessyt kitüntette a Nemzeti Együttműködés Rendszere, Kína és a gyorsvasút jöhet, Tibet nem, székely hazafi koncepciós terrorgyanú alatt, kirúgták a Calais-nál tomboló migráns inváziót videón bemutató kamionost. 

Ebben az adásban nem voltam olyan visszafogott mint múltkor, mindjárt az elején átvettem a kezdeményezést és végig erőteljesen tudtam ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket... De hát a vélemény szabad, még jó, hogy nekem is...

A 11. adás (43 perc) felvétele itt tekinthető meg.

Szereplők rajtam kívül: Bogdán László, Cserdi polgármestere, Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Kardos Gábor borász, filozófus, Konok Péter történész és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. Főszabály szerint kéthetenként vagyok a műsorban, esetenként gyakrabban, váltótársam Usztics Mátyás színész, rendező.

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  Jó szórakozást és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő