Gaudi-Nagy Tamás Balatonlellén

Március 9-én Stamler József, a Jobbik Somogy megye 4. számú választókerületének jelöltje meghívására tartott Balatonlellén előadást Gaudi-Nagy Tamás, a mozgalom igazságügyi miniszterjelöltje.

A zsúfolásig megtelt Művelődési Házban Stamler József agrármérnök rövid bevezetőjében bemutatkozott, elmondta, hogyan lett a ,,rendszerváltáskor” vállalkozó, s megállapította, hogy ,,magyar vállalkozóként megtapasztaltam, hogy utolsó vagyok a sorban. A politikusoknak csak négyévente vagyunk fontosak, akkor eljönnek néhány lakossági fórumra, aztán újabb négy évig nem látjuk őket, nem hallunk róluk.”A Jobbik ezen változtatni fog. Megfogalmazta azt az elvárását, hogy ,,lássanak el a politikusok egy pozíciót, de azt tisztességesen.” Legyen vége a pozícióhalmozásnak, a sok igazgatósági, felügyelőbizottsági tagságnak. A Jobbik helyi képviselőjelöltje elmondta még: a Balaton és környezetének védelme kiemelkedő fontosságú, a megújuló energiák fel- és kihasználása a térségben úgyszintén.

Gaudi-Nagy Tamás egyedi, aktuális ügyek bemutatásával kezdett, hogyan jelentette fel a váci rendőrkapitány, amiért a decemberi politikai foglyok melletti tüntetésen úgymond szabálysértésre hívott fel a Szebb Jövőt! levente köszöntéssel. Az ügyvédi kamarában ezért eljárás indult ellene. A hatalom képviselőinek szemében egyre hisztérikusabb a félelem. Elmondta, hogy aznap milyen agresszíven, fenyegetően léptek fel a kommandósok a bírósági tárgyaláson, s kérése ellenére sem rendelte visszább Pataky Árpád bíró őket, és erre a BV parancsnokhelyettes csak annyit mondott: Így fognak állni, ez a biztosítási rend. Erre a folyosón annyit mondott Gaudi, hogy Önt is el fogjuk számoltatni! Erre rendesebben megijedt a BV parancsnok és azonnal jegyzőkönyveztette a kijelentést. 

Mert 2007 augusztusában a gárdisták azt mondták: eddig és ne tovább! Azóta előfordult, hogy pincért büntettek meg a Gárdára szabott ruházati szabálysértési tényállás alapján.

Gaudi megállapítása szerint a rendszer ember- és magyarellenes. A jogalkotásból szinte teljesen kimarad a nemzeti érdek. Jelenleg még jogalkotási törvényünk sincs, mert az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A Budapesti Nyomozó Ügyészség bámulatos fantáziáról tesz bizonyságot, ha civilek ellen kell nyomozni, részletes eljárásokat folytatnak, de a rendőröket gyakorlatilag minden esetben tisztára mossák. Itt is megfigyelhető a kettős mérce. Iszonyatosan lassú az ítélkezés, sok a felkészületlen bíró. 

A közpénzek eltűnésének útját ki kell nyomozni, a felelősöknek bűnhődniük kell. A politikusbűnözés melegágyát fel kell számolni, ez is a Jobbikra vár. A Magyarok Világszövetsége- melynek költségvetési támogatását arcátlan módon lenullázta az Orbán-kormány, miután nem Boross Pétert választották elnökké-, most az egyetlen hiteles programnak a Jobbikét tartja.

Gaudi elmondta, hogy a látszat szerint a Fidesz az elmúlt 8 évben erőteljesen szemben állt a szocialista-liberális koalícióval, ám gyakorlatilag minden kétharmados, sok esetben nemzetellenes döntést támogatott. Sosem volt ellenvetésük az iraki, afganisztáni kalandorságban való részvételünk ellen, mert végtelenül szervilisek Amerika érdekei tekintetében. Annak ellenére, hogy az ígéretek ellenére egyetlen magyar cég sem kapott lehetőséget az újjáépítésben. 

A Széchenyi-terv jó kezdeményezés volt, de forrásai jelentős részben multikhoz kerültek… 2001-ben az Orbán-kormány Koppenhágában elfogadta, hogy a tőke szabad áramlásának szabályozása alá essék a magyar föld, s mindössze 7 évnyi moratóriumot kötöttek ki, mely után szabad a vásár a világcégeknek is. 2002-ben Kovács Lászlóék elfogadták, hogy gazdáink a nyugati versenytársak 25%-át kapják csak meg. Jelenleg az Unióban nettó befizetők vagyunk. Az Európai Unióról való népszavazást is a jogállamiságot tipró módon, alkotmánymódosítással oldotta meg az MSZP és a Fidesz-MPSZ: hogy ne lehessen megtámadni a kérdést, beemelték az Alkotmány szövegébe az ,,Egyetért-e, hogy Magyarország az Európai Unió tagjává váljon?” kérdést. Mely csak azt nem tükrözte, hogy ilyen feltételekkel akartuk-e a csatlakozást. Az Alkotmánybíróság pedig úgy foglalt állást, hogy alkotmánymódosítás alkotmányellenességét nem vizsgálja.

Évente 1400 milliárd forintot költünk az államadósság kamat- és tőketörlesztésre, miközben az összes magyar cég adóbefizetése 400 milliárd Ft. 1400 milliárdot költenek évente ,,közbe-szerzésre”, s ebből becslések szerint 400 milliárd forint a korrupciós veszteség.

A fórumon természetesen kérdezni is lehetett. Nagy Sándor, egy helyi szövetkezet vezetője azt várja, hogy a Jobbik foglaljon állást a napszám megadóztatásáról. Nyugaton ezt sehol sem adóztatják, nálunk még a kalákázást is külön bünteti a korrupciógyanúsan működő munkaügyi felügyelet. 2,5 Mrd a szőlőágazat összadója, míg 7 Mrd-ot költenek a munkaügyi felügyeletre.

Gaudi válaszában a feketegazdaság elleni valódi és hatékony fellépést sürgette a mostani rossz megoldások helyett. A Jobbik programjában szereplő ökoszociális piacgazdaságot nevezte meg megoldásként. Kijelentette, hogy Magyarországon a multik 25-ször annyi támogatást kapnak, mint a magyar kis- és középvállalkozások. Ezen is sürgősen változtatni akar a Jobbik. Állatorvosi lóként megemlítette a Hankook koreai gumigyár betelepülését, melyet telekspekuláció, a miniszteri szintig érő korrupció és ígérgetés jellemzett. A Hankook azzal vakított, hogy magyar beszállítói lesznek, ehhez képest azzal kezdte, hogy 50 koreai munkást hozatott. A magyar beszállítók aránya jelenleg 3%. A rendkívül környezetszennyező termeléssel gyenge minőségű gumiabroncsokat állítanak elő, melyet mintegy 26 milliárd forinttal támogatott a magyar állam. Ha az egy munkásra jutó 10 milliós összeget a magyar kisvállalkozóknak juttatták volna, abból 5-ször annyi munkahelyet lehetett volna létrehozni…

A gazdasági felemelkedés lehetőségét az termeti meg, ha újratárgyaljuk az elviselhetetlen méretű államadósságot, átütemezést, elengedést kérve. A multinacionális cégeket bevonjuk az adófizetői körbe, a jelentősebb támogatásokat pedig a magyar kis- és középvállalkozások kapják.

Az estet keretbe foglalta Lábas Viktória népdalcsokra és Gaudi-Nagy Tamás gitárral előadott Ó, Magyarország! c. éneke.

K. M.

Tags: