Hírek

Puszta kérésre semmit sem fogunk kapni - el kell vennünk, amit akarunk!

2016. március 16-án Kézdivásárhelyen a Vigadó dísztermében dr. Morvai Krisztinával és az NJSZ küldöttségével felemelő hangulatú, öntudatot és ellenállási akaratot erősítő nemzeti jogvédő fórumot, önrendelkezési tanácskozást tartottunk a jogi önvédelem és önrendelkezés iránt érdeklődő székelyek előtt.

Tematikus beszédekben foglaltuk össze román elnyomatás alatt álló székely testvéreinknek szánt gondolatainkat (Krisztina beszéde itt látható), de felszólalt Péter János, a Székely Nemzeti Tanács kézdiszéki elnöke, Jánossy Mária Kézdivásárhelyről elszármazott los angeles-i ügyvéd, NJSZ partner, majd hosszan válaszoltunk a lelkes résztvevők kérdéseire, végül közösen elénekeltük a magyar és a székely himnuszt.

Többek között szóltam a nemzetközi jog magyar közösségi törekvéseket alátámasztó szabályairól, az önrendelkezés elérését szolgáló eszközökről, az elnyomás, uralkodás, beolvasztás elcsatolt terülteinken érvényesülő mentalitásáról. Ismertettem a több európai államban jól működő önrendelkezési modelleket (Dél-Tirol, finnországi svédek, Frízföld) és azok történetét. Ezektől az illető állam sokszínűbb és gazdagabb lett. „A székelységnek joga van szabadon használni nemzeti szimbólumait és anyanyelvét, és ahhoz is joga van, hogy saját sorsáról döntsön” – hangsúlyoztam. Azzal a javaslattal álltam elő, hogy Székelyföldön és Erdélyben  magyar-székely jogászok alakítsanak nemzeti jogvédő jogsegélyszolgálatot, minden segítséget megadunk ehhez. 

Kérem terjesszék előadásomat, segítve ezzel a jogtudat és az önrendelkezéshez való jog éltető ismeretének erősödését, és ezáltal a székelység és az erdélyi magyar nép közelebb jusson a kívánatos szabadságához. Ez minden magyar érdeke is, mert meggyőződésem: felrázó, mozgósító hatása lesz szerte a Kárpát-medencében a székelyek sikerének !

Honfitársi köszöntéssel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Székely hazafiak terrorizmussal gyanúsítva- filmelőzetes

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat dr. Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő és általam vezetett csoportja idén márciusban Erdélyben teljesített jogi monitorozó útjának célja az elszakított területünkön élő magyarok egyéni és kollektív emberi jogai helyzetének felmérése volt. Az emberi jogok – például anyanyelvhasználat, gyülekezési jog –, illetve kollektív jogok – nemzeti önrendelkezéshez, autonómiához való jog – helyzetéről jelentést és dokumentumfilmeket  készítünk. A filmeket folyamatosan adjuk közre. 

E dokumentumfilm-sorozat első része a "Székely hazafiak terrorizmussal gyanúsítva" címmel a kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán  ellen folyamatban lévő koncepciós jellegű büntetőeljárást dolgozza fel. Ebben a filmelőzetesben megrázó nyilatkozatokat láthatnak az önkényesen, bizonyítékok nélkül hónapok óta fogva tartott székely hazafiak hozzátartozóitól. A teljes film  rövidesen látható lesz.

A cím alatti képen a két meghurcolt derék székellyel  2013 tavaszán Kézdivásárhely főterén beszélgetek. Akkor még országgyűlési képviselőként jártam ott. Bal felől Szőcs Zoltán, jobb felől Beke István. Tisztességük, tisztaságuk, igazságba vetett meggyőződésük és erős hitük sugárzik. Érzem, hogy közeleg a szabadulásuk órája...

“Rosszabb a helyzet, mint Ceausescu idejében” - Gaudi az Echo TV Napi aktuális c. műsorában (2016.04.08.) az erdélyi magyarok fokozódó román elnyomásáról, a Wass Albert ügyről, az önrendelkezés és nemzeti jogvédelem szükségességéről

Az Echo TV Napi aktuális c. műsorában (2016.0.08.) nyilatkoztam a Nemzeti Jogvédő Szolgálat idén márciusban Erdélyben teljesített jogi monitorozó útjáról, a készülő jelentésről, filmről és folytatásról, az erdélyi magyarok elleni fokozódó román elnyomásról, koncepciós eljárásokról, a terrorgyanúval önkényesen előzetesben tartott kézdivásárhelyi székely hazafiakról, a kertjében Wass Albert szobrot álló Tóth Ferenc jogerős felmentéséről, a bátor és elkötelezett erdélyi ügyvédekről, a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkájának nélkülözhetetlen javításáról, a székely önrendelkezés és nemzeti jogvédelem szükségességéről, a magyar kormány megkerülhetetlen alkotmányos védhatalmi kötelezettségéről.

Nemzeti jogvédő siker: jogerősen felmentették a Wass Albert szobor miatt meghurcolt székely művészt

- a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) közleménye, 2016. április 7.

Április 5-én felmentette a marosvásárhelyi táblabíróság emberiség- és békeellenes bűncselekményért elítélt személyek kultuszának terjesztésének vádja alól Tóth Ferenc székely festőművészt, aki Wass Albert-szobrot állított fel lakóháza udvarán az erdélyi Szovátán. A másodfokú bíróság elrendelte az elkobozott alkotás, az író nevét tartalmazó plakett és három magyar nemzeti színű szalag visszaszolgáltatását és eltörölte az első fokon kiszabott tízezer lejes pénzbüntetést is, a 950 lejre rúgó perköltség a román államot terheli.

Gaudi a Szabadfogásban a pedagógusok engedetlenségi akciójáról, a föld védelméről, az őshonos európai közösségek migránsok helyetti védelméről és a terrorcselekményekről

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. közéleti vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal március 30-án (27. adás), a következő részvételemmel zajlott adást április 6-án sugározzák.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- a március 29-i pedagógus engedetlenségi akció értékelése, lesz-e általános polgári engedetlenség ? 

- legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz kétharmadot kapna ismét, lesz változás ?

- Schulz EP elnök aljasnak nevezte a kvóta népszavazást és Szegedre javasolt menekülttábort, összeesküvés Botkával, avagy folytatódik Európa bevándorlás-cunamival való összeroppantásának projektje  ? 

- véres pakisztáni merénylet, harc a terror ellen, a világ diszkriminatív részvéte, miért van kettős mérce?

- kinek adnánk kiemelt állami fizetést ? Én az javasoltam, hogy annak, aki magyar állami vezetőként végre képes a székelyekkel összefogva megvalósítani a székelyek önrendelkezését.

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket.

A 27. adás felvétele (42 perc)

Szereplők rajtam kívül: Bogdán László, Cserdi polgármestere, Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Konok Péter történész,  Magyar Kornélia politikai elemző  és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Morvai, Gaudi és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Kolozsváron

A román hatóság lebontatná Petőfi Sándor, Szent István és Szent Erzsébet szobrát

Erdélyi  emberi jogvédő monitorizáló körúton volt Morvai Krisztina EP képviselő és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Gaudi-Nagy Tamás vezette népes küldöttsége. A körút során Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen találkoztak helyi magyar jogvédőkkel és jogsérelmet elszenvedett magyarokkal. Az utolsó állomás március 18-án Erdély fővárosában volt, ahol a küldöttség a Magyarok Világszövetségének Kolozsváron élő elnökével, Patrubány Miklóssal és Tokay Rozáliával, a kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társsulatának elnökével találkozott. Elbontásra ítélt Petőfi Sándor, Szent István és Szent Erzsébet mellszobrok – ez a nemzeti kisebbségek szabadságjogait „példásan szavatoló” európai uniós tagállam, Románia igazi arca.

Patrubány Miklós összegző képet vázolt az erdélyi magyarság helyzetéről, amelyet aggasztóként értékelt. Az erdélyi magyar nemzeti közösség élete ekként való alakulásának –  amelyben egyre gyakoribbak a román állam és hatóságai által a magyar közösségek és vezetőik ellen elkövetett támadások és nyílt jogsértések – okait vizsgálva az MVSZ elnöke fontossági sorrendben három tényezőt nevezett meg. A legfőbb felelősség a román államot terheli, amely egy percig sem mondott le a magyar nemzeti közösség gyengítéséről, további szórványosításáról. Második tényezőként a mára megosztottá és súlytalanná vált erdélyi magyar politkai képviseletet nevezte meg. Harmadikként a magyar államot sorolta, amelynek politikájából hiányzik a kisebbségi sorba taszított magyar nemzeti közösségek megmaradását szavatoló koncepció, és amely nem, hogy védhatalmi státust vállalna, még e közösségek autonómiájáért sem áll ki, sem a kétoldalú kapcsolatokban, sem a nemzetközi politikai intézményekben.

A feltámadás reményétől áthatott Áldott Húsvétot!

Ebben a sarkaiból kifordult világban, az igazságért és szabadságért folytatott küzdelmek hosszú sorozatában kissé most megpihenve annak biztos tudatában kívánok mindenkinek hitet erősítő, áldott Húsvétot, hogy Jézushoz hasonlóan keresztre feszített nemzetünk és személyes életünk számára is eljön a Feltámadás!

Lelki megfrissülést, töltődést hozó szép és megújító Húsvétot is kívánok!

Tavaszra fordult a tél, fordítsuk mi is így életünket és gyakoroljuk a cselekvő szeretet gyógyító erényét embertársaink és magunk felé!

Mindszenty József 1944 márciusi  körlevelében írt gondolatai ma is időszerűek:

"Új világért ma sok vér folyik, sok szó esik. Mi tudjuk a kinyilatkozásból, de a történelem tapasztalatából is, hogy nincs más név, amelyben üdvösségünket lelhetnők, mint a mi Urunk Jézus Krisztus drága neve."


Húsvéthétfőn pedig kívánok a lányoknak-asszonyoknak sok locsolót, a fiúknak-férfiaknak sok locsolást ! A fiaimmal idén is elindulunk...

Isten óvja és vezesse Magyarországot!

Budapest, 2016. esztendő Húsvétján

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Négy év után mentették fel a Dániel Péter és homoszexuális menet ellen tiltakozó hazafiakat

Közel négy év után mentette fel a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. március 7-én első fokon azt a két hazafit, akiket az Orbán rendszer rendőrsége és ügyészsége hurcolt meg a Horthy Miklós kormányzó szobrát leöntő - időközben már Izraelbe települt - Dániel Péter és homoszexuális menet elleni tüntetéseken való részvétel miatt. A hazafiak védelmét dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) ügyvezetője látja el.  Az ügy pikantériája, hogy az egyik felmentett vádlott, Kürti Zoltán az akkoriban országgyűlési képviselői megbízatást is ellátó nemzeti jogvédő parlamenti munkatársa volt. Az ügyészség egyikük esetében tudomásul vette a felmentést, de a jelenleg Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnökének asszisztenseként dolgozó Kürti Zoltán esetében bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett. A tárgyalásról Almási Lajos készített videós tudósítást, amely a rendőri jogsértéseket is bemutató dokumentumrészleteket is tartalmaz. Az ügy további leírása a filmet követően olvasható.

 

Zsolt ellen a 2012. március 20-án, Budapesten a Liberális Klub előtt gyülekezési jog és véleménynyilvánítási szabadság körébe tartozó, Dániel Péter elleni demonstráció kapcsán indult becsületsértés vétsége miatt büntetőeljárás. Az egyik önkényesen intézkedő rendőrnő azt állította, hogy női mivoltában súlyosan megsértette a hazafi és lecigányozta. Azonban ezt az eljárás során az állítólagos sértetten kívül más bizonyíték nem igazolta, ráadásul Lukács Nikolette r. fhdgy a bíróság előtt a korábbi nyilatkozataival ellentétben a másik vádlottnak, Kürti Zoltánnak tulajdonította az ominózus kijelentést, majd a bírói figyelmeztetésre kezdett el újra "emlékezni". Indulatos kirohanást intézett nemcsak a védő ellen, akit a tüntetésen résztvevők hergelésével "vádolt", de a bíró ellen is, aki rendre kellett utasítsa.

Üzenet a román hatalomnak


– a Székely Hírmondó (www.hirmondo.ro) interjúja dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédővel 

(megjelent: 2016. március 21., szerző: Daczó H. Barna)

fotók: Mozgó Péter

Március 13–19. között a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai és szakértői jogvédő körúton jártak Erdélyben. A március 16-i, kézdivásárhelyi lakossági fórum után kérdéseinket dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvédnek, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetőjének tettük fel.

– A Nemzeti Jogvédő Szolgálat milyen eszközökkel tud hatni a román politikumra, hogy az erdélyi magyarok helyzete javuljon?

– Tényfeltárást és azon alapuló jogvédő munkát végzünk erdélyi ügyvédpartnereinkkel. Az eredményeket nyilvánosságra hozzuk, és dr. Morvai Krisztina EP-képviselő tagunk révén az Európai Parlamentben megjelenítjük. Ez a körutunk is azért jött létre, hogy felmérjük, melyek az erdélyi magyarok életét jellemző jogsértések, tipikusnak mondható hátrányos megkülönböztetések. Találtunk is jó néhányat, mint például a nyelvhasználat, utcanévtáblák problematikája a 20 százalék fölötti részarányú településeken is, és úgy tűnik, hogy ezt egyrészt a román hatalom okozza, ugyanakkor sok esetben a magyar képviseletek sem érvényesítik a jogot, amelyet a nemzetközi egyezmények és a román jogszabályok is elég komoly szinten biztosítanak. Monitorozó jogi jelentést és magyar, angol, illetve román nyelvű dokumentumfilmet készítünk erről az útról, majd eljuttatjuk ezeket az Európai Unió, az Európa Tanács és az ENSZ minden szintjére, és természetesen a magyar és román kormányok részére is. Úgy vélem, a széleskörű figyelemfelhívás lehetetlenné teszi, hogy a román hatóságok részéről tapasztalható magyarellenes démonizálás sikerre vezessen.

– Be tud számolni tényleges eredményekről is?

– Még országgyűlési képviselőként, Kalmár Ferenc kormánypárti képviselővel 2011-ben sikerrel kezdeményeztem a Kisebbségi Jogvédő Intézet felállítását, amely jelenleg a Kárpát-medencében biztosít olyan magyar ügyvédeket, akik a magyarsághoz való tartozás miatti, illetve diszkriminációs ügyekben képviseletet vállalnak. Munkájukat azonban még ismertebbé és hatékonyabbá kell tenni. Emellett egyfajta ösztönző, jogtudat-ébresztő hatást szeretnénk kifejteni. Partnereink révén tényleges ügyeket is tudunk vállalni, ahogy azt tettük a kertjében Wass Albert-szobrot állító, és emiatt meghurcolt Tóth Ferenc esetében Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvéd útján. Rozsnyai Sándor sepsiszentgyörgyi ügyvéd pedig hatékony védelmet nyújtott olyan fiataloknak, akik december 1-én szerveztek ellentüntetést, és emiatt érte őket retorzió. Minél több ilyen egyéni jogvédő ügy zajlik, annál egyértelműbb az üzenet a román hatalom számára, hogy tervét, a teljes beolvasztás politikáját nem fogja tudni végrehajtani.

Morvai és Gaudi kézdivásárhelyi fóruma a székely önrendelkezésről, politikai foglyokról és a székelyek jogvédő szolgálatról

Forrás: www.3szek.ro  szerző: Iochom István fotók: Mozgó Péter

Március 13-án Nagyváradon kezdődött és március 19-én ér véget az az emberi jogvédő körút, melyet a Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő, Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat Gábor Áron-díjas ügyvezetője és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai, szakértői, médiamunkatársai alkotta küldöttség tett Erdélyben, illetve a Székelyföldön. Szerda este Kézdivásárhelyen jártak.

 

Útjuk célja a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét, illetve egyéni és közösségi jogai érvényesülését gátló körülmények felderítése, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálása és a jogokért való kiállás erősítése volt. A misszió végén széles körben terjesztendő emberi jogi jelentést és tényfeltáró dokumentumfilmet mutatnak be. Két helyszínen – Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen – nyilvános lakossági fórumot, illetve több erdélyi településen zártkörű szakmai megbeszélést tartottak jogvédőkkel, jogsértettekkel és autonomistákkal. A román titkosszolgálat és a központi román média is figyelemmel kísérte a körutat. Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a szélsőségesen magyarellenes Egyesült Románia Párt elnöke egyenesen azt kérte a hatóságoktól, hogy Morvai Krisztinát ne engedjék be az országba.

Szerda este a Vigadó színháztermében megtartott közel három és fél órás lakossági fórumon mintegy százötvenen vettek részt. A találkozó kezdetén a szervezők hat olyan videofelvételt vetítettek le, amelyeken Morvai Krisztina szólalt fel az Európai Parlamentben a székelység autonómiatörekvései és a „kézdivásárhelyi terroristák” ügyében. „Ceauşescu meghalt, a kommunizmus összeomlott Romániában, de a megfélemlítettség, a kiszolgáltatottság és jogfosztás megmaradt, ezért nekünk, a csonka Magyarországon élőknek kötelességünk feltárni a határon túli testvéreinket ért jogsértéseket” – jelentette ki Morvai Krisztina, aki meglepetésének adott hangot annak kapcsán, hogy tapasztalata szerint több erdélyi nagyvárosban az ott élő magyarok nem élnek a törvény biztosította nyelvi jogainkkal.

Gaudi-Nagy Tamás a több európai államban jól működő autonómiaformákra hívta fel a hallgatóság figyelmét, amitől az illető állam sokszínűbb és gazdagabb lett. „A székelységnek joga van szabadon használni nemzeti szimbólumait és anyanyelvét, és ahhoz is joga van, hogy saját sorsáról döntsön” – hangsúlyozta. A Jobbik listáin a korábbi ciklusban országgyűlési képviselői mandátumhoz jutott Gaudi-Nagy Tamás azzal a javaslattal állt elő, hogy Kézdivásárhelyen is alakítsanak magyar jogászokból álló jogvédő segélyszolgálatot.

Nemzeti jogvédők Marosvásárhelyen március idusán

 

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) - Nagyvárad és Bánffyhunyad után - erdélyi-székelyföldi emberi jogi monitorozó körútjának  újabb állomására, Marosvásárhelyre (régi nevén Székelyvásárhely) érkezett március 14-én dr. Morvai Krisztina független EP képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője vezetésével. A misszióról az erdélyi magyar sajtó is előzetes  hírt adott.

A szolgálatos román hazugsággyár sem késlekedett, tüstént beindult. Sovinisztáék boszorkánykonyháján nagy lett a sürgés-forgás. A magyar és a román nép  együttélésének ellehetetlenítésében, a magyarság beolvasztását célzó és az egyenjogúságot az erdélyi magyaroktól megtagadók (például a magyarellenességét már többször kimutató Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Pártja vezetője, akinek nevéhez fűződik a román képviselőház által nemrég elfogadott diszkriminatív román nyelvtörvény) máris minősíthetetlen hangvételű és szóhasználatú sajtóförmedvényei megelőzték a nemzet szolgálatában érkező jogászokat és követelték Erdélybe való belépésük megakadályozását. 

 

Persze azért a csattanós és kemény magyar válaszok (és itt) ezúttal sem maradtak el. 

De a legcsattanósabb válasz az volt, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tényfeltáró csapata március 13-án a szűkölés ennek ellenére bejutott – bár azért, nem teljesen zökkenőmentesen - Erdély és Partium földjére.

Tervezett szakmai megbeszélésüket helyi jogvédőkkel, majd az azt követő több órás nyilvános fórumot jogsértettekkel, jogi aktivistákkal valamint a közösségük sorsa iránt érdeklődőkkel a székelyek fővárosában a Vártemplom gótikus termében tartották meg. 

Dr. Morvai Krisztina és dr. Gaudi-Nagy Tamás ismertették útjuk és a találkozó célját: a magyarság egyéni és közösségi jogainak érvényesítésének népszerűsítését, a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét gátló körülmények felderítését, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálását és a jogokért való kiállás erősítését.

Egyre ördögibb EU tervek bevándorlás ügyben... - Morvai és Gaudi strasbourgi beszélgetése a migrációról és a székelyföldi nemzeti jogvédő körútról

Immár hagyományosan az Európai Parlament színfalai mögül jelentkezik dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő és dr. Gaudi-Nagy Tamás Európa jogi szakjogász, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a március 7-10. közötti plenáris ülés alkalmából, napokkal nemzeti ünnepünk előtt.

 

Beszélgetésük témái ezúttal:

- az EU-török csúcs plenáris vitája és értékelése: zsarolás szülte csőd vagy csodás megoldás ?

- a menekültstátus totális és önkényes kiterjesztését célzó, most elfogadott Honeyball-jelentés

- a svéd bevándorlási modell mint követendő és üdvözítő példa erőltetése,  Stefan Löfven svéd miniszterelnök meghallgatása, dicsőítése és kemény kritizálása a plenáris ülésen

- a kötelező betelepítési kvótát előíró tavaly szeptemberi tanácsi rendelet ellen benyújtott magyar kereset elemzése

- a Nemzeti Jogvédő Szolgálat március 13-19-i székelyföldi jogi monitorozó körútjának előzetes ismertetése, a Székely Szabadság Napja, a székely önrendelkezés fontossága és egész pályás román állami letámadás az erdélyi magyarság ellen

Morvai, Gaudi és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat székelyföldi jogi monitorozó útra indul

2016. március 13-19 között Székelyföldön teljesítünk egy emberi jogi monitorozó körutat dr. Morvai Krisztina független EP képviselővel, nemzeti jogvédő bajtársunkkal és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászaiból, szakértőiből és médiamunkatársaiból álló delegációjával. Az út célja a székely-magyar közösség önrendelkezési küzdelmét, illetve egyéni és közösségi jogaik érvényesülését gátló körülmények felderítése, a magyarellenes román hatósági intézkedések kivizsgálása és a jogokért való kiállás erősítése. A misszió végén széles körben terjesztendő emberi jogi jelentést és tényfeltáró dokumentumfilmeket készítünk. Két helyszínen nyilvános fórumot is tartunk: Marosvásárhely- március 14. 19.30, Kézdivásárhely - március 16. 19 óra, részletek a plakáton. Több helyszínen zárt szakmai megbeszéléseket tartunk jogvédőkkel, jogsértettekkel és autonomistákkal.

Ma a Székely Szabadság Napján különösen fontos tudatosítani, hogy az erdélyi magyarságot és székelységet megilletik az egyéni és közösségi jogok, az önrendelkezés, ezért ezúton is sok sikert kívánunk a Székely Nemzeti Tanács mai marosvásárhelyi autonómiát követelő rendezvényének és kívánom, hogy minden magyar-székely testvérünk Erdélyben mielőbb élvezhesse az őshonos nemzeti közösség tagjaként őt megillető egyéni és közösségi jogokat ! De ezért sokunknak kell sokat tenni !

Ezúton kérem székelyföldi honfitársainkat arra, hogy aki tud beszámolót és hiteles bizonyítékokat szolgáltatni magyarellenes jogsértésekre, hátrányos megkülönböztetésre, az munkánk segítése érdekében küldjön nekünk erről tényekkel, adatokkal alátámasztott tájékoztatást az njsz@nemzetijogvedo.hu és a krisztina.morvai@europarl.europa.eu drótposta címekre.

Honfitársi üdvözlettel:

 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu

Szabadfogás Gaudival Orbán évértékelőjéről, a kvótaellenes népszavazásról, az iskolalátogatási bojkottról és a Nyakó ügyről

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal március 2-án (23. adás), a következő részvételemmel zajlott adást március 23-án sugározzák.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- a február 29-i iskolalátogatási bojkott értékelése, hogyan tovább magyar iskolák? 

- Orbán Viktor évértékelője: a Horthy kor újszerű értelmezése és a bevándorlási válság, vita a revíziós eredményekről, az EU tagság negatív pénzügyi-gazdasági mérlege, szuverenisták és unionisták harca

- a kormány népszavazási kezdeményezése a bevándorlók befogadására kötelező EU kvótáról

- a salgótarjáni polgármester választás értékelése

- mi történt a Nemzeti Választási Irodánál a vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazást benyújtani kívánó Nyakóval?

- miről rendeznénk népszavazást ? Én az javasoltam, hogy a EU tagság megszüntetéséről!

 

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket.

A 23. adás felvétele (43 perc)

Szereplők rajtam kívül: Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Kardos Gábor borász-filozófus, Konok Péter történész, Mészáros Imre, a Goj Motoros Egyesület elnöke, és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

Jogerősen is megúszta két rendőr a 2006 őszi felelősségre vonást

A Fővárosi Törvényszék 2016. február 26-án jogerős ítélettel mentette fel súlyos testi sértés kísérletének vádja alól azt a két rendőrt (Sz. Tamást és B. Norbertet, utóbbi már nincs állományban, de egy ideig kerületi rendőrkapitány is volt), akik a pótmagánvád szerint a 2006. őszi áldozatok egyik ikonikus alakját, Dukán Dánielt verték össze a Szentkirályi utcában 2006. szeptember 20-án hajnalban. 

Később azt állították Dánielről, hogy rendőröket dobált, ennek következtében őt gyorsított eljárásban első fokon 2,5 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, közel 40 napot töltött előzetes letartóztatásban. Másodfokon 2 évre enyhítették büntetését, és végrehajtását felfüggesztették, de pártfogói felügyelet alá került, és több évre külföldre menekült. 

A 2006. őszi elítélésekkel kapcsolatos, 2011-ben hozott semmisségi törvény jelentős részben Dániel esete miatt született, és ennek nyomán elítélését 2013-ban megsemmisítették. Az ügyészség elzárkózása miatt az egykori áldozatnak kellett vádlottból pótmagánvádlóvá előlépve a vádlottak padjára ültetni a szerinte őt bántalmazókat. A vádlottak kezdettől fogva tagadtak, és összezárták a sorokat a többi rendőrrel együtt. 

 

Szabadfogás Gaudival az EU csúcsról, a kötelező betelepítési kvótákról, a brit kilépésről és az iskolabojkottról

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal február 24-én (22. adás), a következő részvételemmel zajlott adást március 2-án sugározták.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- a legutóbbi EU csúcs záródokumentumának aláírásával hazaárulást követett-e el Orbán Viktor, illetve elárulta-e a bevándorlásellenes petíció kétmillió aláíróját ?  mit hozott az EU csúcs? a visegrádi országok álláspontja valóban győzött?

- mit ért el Nagy-Britannia az EU tagsága fenntartása érdekében és milyen hatással lesz a magyarokra és az EU-ra? most jött létre a közép-kelet európai régió másodrangú státusa vagy ez már a csatlakozás óta így van?

- folytatódik az oktatásügyi válság: jogszerű-e a február 29-i iskolalátogatási bojkott, be lehet-e vonni a gyerekeket a kormány ellen vívott politikai küzdelembe? 

- minek minősül a visegrádi országokat  az EU források elzárásával riogató olasz miniszterelnöki nyilatkozat?

- hol lesz 2020-ban Orbán Viktor?

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket.

A 22. adás felvétele (44 perc)

Szereplők rajtam kívül: Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Kardos Gábor borász-filozófus, Konok Péter történész, Puzsér Róbert újságíró és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

"Ellen kell szegülni !" Mit tehet a felvidéki magyarság az önrendelkezésért ?- Fehér István és dr. Gaudi-Nagy Tamás fóruma a Baranta-völgyben

Fehér István révkomáromi tanár és dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő 2016. február 25-én a felvidéki Baranta-völgyben nyilvános fórumot tartottak "Szabad-e magyarnak lenni a Kárpát-medencében ?"címmel.

A magyar önrendelkezés és nemzeti ellenállás két elkötelezett harcosa végigtekintette a felvidéki magyarságot érintő sorskérdéseket és felvázolta milyen eszközökkel és módszerekkel látják megvalósíthatónak a sikeres önrendelkezési küzdelmet a helyi közösségi szinttől kezdve, regionális szinten és felvidéki szinten át, a csonkaországi és nemzetközi színterekkel bezárólag. A közelgő felvidéki választásokra tekintettel szót ejtettek a felvidéki magyarság politikai képviseletéről is, az MKP hitelességéről és vele szemben támasztandó követelményekről. Nem volt kihagyható az Európát fojtogató bevándorlás témája sem. Végigtekintették a követendő európai autonómia modelleket és rámutattak: a Benes-dekrétumok, a magyarellenes állampolgársági, nyelv és iskola törvény eltörlése, továbbá a dél-felvidéki területek elleni negatív diszkrimináció megszüntetése, továbbá a területi autonómia biztosítása alapfeltétele kellene legyen a minimális kétoldalú viszonynak. Ezt a magyar állam kell kikényszerítse, miután államfeladat az elcsatolt magyarság önrendelkezési törekvéseinek támogatása. De ennek érdekében a felvidéki magyaroknak is tenniük kell a cselekvő hazafiság jegyében!

A csodálatos Baranta-völgybe mindenkinek érdemes ellátogatnia! Köszönet ezért Mede Ferencnek és csapatának!

 

SZJA 1%

Vérrel szentelt föld - Isten éltesse a 10 éves Hungaricát!

Vérrel szentelt föld - Isten éltesse a 10 éves Hungaricát!

Nemrég ünnepelte 10. születésnapját a Hungarica, az egyik legkedvesebb magyar zenekarom. Nevük összefonódott a nemzeti jogvédelemmel.  "A szabadság betűi" című daluk a magyarok jogainak sárba tiprása ellen küzdők himnuszává vált.

Idei február 5-i ünnepi koncertjükön sokan énekeltük velük együtt elérzékenyülten, hogy "Áldott legyen mindörökre,e vérrel szentelt föld!".  

Isten éltesse a Hungarica zenekart, egyik értékes nemzeti kincsünket!

Köszönet és örök hála nekik, hogy 2009-ben és 2010-ben  teltházas jótékonysági koncerteket tartottak a nemzeti jogvédelemért, ezzel támogatva a magyarok jogaiért küzdő Nemzeti Jogvédő Szolgálatot. Mindig libabőrös leszek, ha felidézem az akkori hangulatot.

Szeretettel ajánlom megtekintésre a tíz éves Hungarica zenekar egyik csodálatos zenés-filmes hitvallását vérrel szentelt szülőföldünkről, a Kárpáthazáról. 

Szabadfogás Gaudival a terrorveszély-helyzetről, a pedagógus-lázadásról és a német befogadási kultúra bukásáról

A Hír TV  állandó vendégeként a "Szabadfogás" c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal február 10-én (20. adás), ez volt az idei 3. szereplésem a műsorban, a következő részvételemmel zajló adás február 24-én (szerdán) lesz.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. Főszabály szerint kéthetenként vagyok látható a műsorban.

A mostani műsor témái többek között: 

- szükség van-e a kormány által felvetett Alaptörvény módosításra a terrorveszély-helyzet bevezetése érdekében ? (ide illik a Hungarica zenekar "Átverés" c. száma

- sikerült-e megvédeni hazánkat a migránsoktól ?

- az iskolák lázadása, az oktatásügy helyzete, miért tüntetnek a pedagógusok,mennyi pénz jut az oktatásra, hová "buktatták" az oktatásügyi államtitkárt ?

- a kölni farsangon folytatták a migránsok a nők elleni erőszakot, nőknek felállított menedékbódékkal "dübörög" a megbukott "Willkommenskultur", kultúrák összecsapása, mivé fajul a bevándorlási invázió ?

- mit szerezzen be a NAV a légpárnás hajó után ?

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket.

A 20. adás felvétele (45 perc).

Szereplők rajtam kívül: Bogdán László polgámester, Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Konok Péter történész, Puzsér Róbert újságíró és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. 

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő