Az egyenruhás után itt a szaloncukros bűnözés

Szaloncukrot akart adni az ügyésznek: 150.000 Ft pénzbírság

K. Zoltán pedig le akarta köpni az ügyészt, de a teremtőrt sikerült, amiért 2010. december 23-án (egy nappal Szenteste előtt) óvadék ellenében sem engedték házi őrizetbe Budaházy Györgyöt. Ő 4 hónap fogházbüntetést kapott 1 évre felfüggesztve.

Mivel 2010. novemberében a másodfokú bíróság levette Budaházy György előzetes letartóztatásban tartásának okai közül a "bűnismétlés veszélyét" (azóta már teljesen abszurd módon visszakerült rá, majd újra levették, aztán megint visszarakták minden ok nélkül), így megnyílt a lehetőség és védője azonnal kezdeményezte, hogy óvadék ellenében helyezzék szabadlábra. A bíróság december 23-ára, Szenteste előtti napra tűzte ki az óvadéki tárgyalást. Kenéz Andrea bírónő és Konkoly Csaba ügyész jó tréfának gondolta a három gyerekes családapába és szeretteibe így karácsony előtt belerúgni és a reményeiket eltaposva a hazafit előzetesben tartani.

A tárgyalás előterében az idős, 75 éves R. Károlyné egy szaloncukrot kívánt átadni az ügyésznek, ami ebben az ocsmány rendszerben hivatalos személy elleni erőszaknak számít.

K. Zoltán le kívánta köpni a (kommunista vér)ügyészt, de a teremtőr közbelépése miatt, a teremtőrt találta el.

Az "ügyet" most tárgyalták első fokon, a hazafiak védője Gaudi-Nagy Tamás, a nemzet jogvédője volt. Az ítélet szerint K. Zoltán 4 hónap fogházbüntetést kapott 1 évre felfüggesztve, R. Károlyné 150.000 Ft-os pénzbírságot kapott, amit, ha nem fizet be, akkor 2 hónap börtön. A nagyon agyon tisztelt bíróság semmilyen enyhítő körülményt nem vett figyelembe (pl. hogy R. Károlyné 75 éves és kisnyugdíjas), így - ahogy Gaudi is fogalmazott -, ez egy koncepciós eljárás, és ilyen ítéletre a rendszerváltás óta nem került sor. Vérlázító az orbánia mocsoksága!