Magyar könnyek román bíróságon- dokumentum film az erdélyi magyarok jogfosztottságáról (Videóval)

Megaláztatás, fájdalom, jogfosztottság... ezekkel a szavakkal jellemezhető az erdélyi magyar nép helyzete az élet szinte minden területén. Ebből a megrázó dokumentumfilmből azt tudjuk meg, hogyan akadályozzák a magyar anyanyelv használatát az erdélyi bíróságokon, megsértve minden ide vonatkozó európai és nemzetközi emberi jogi normát. A felvétel a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2016 tavaszi emberi jogi monitorozó körútján készült a sepsiszentgyörgyi bíróságon. Ott ahol 24 bíróból csak 3 (!) bíró magyar, annak ellenére, hogy a székely nagyvárosban a székelység számaránya 80 % felett van. 

A hamarosan elkészülő angol nyelvű feliratozás segítségével a film - a korábbiakhoz hasonlóan (pl. Jogfosztottságban – meddig? Erdély ma, Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzésének tükrében c. film) eljuttatásra  és reményeink szerint bemutatásra kerül minden jelentős európai és nemzetközi emberi jogi fórumon, azzal a céllal, hogy a román állam által hirdetett állítólagos "idilli" emberi jogi helyzethez képest bemutassa a rideg és kiábrándító valóságot, az őshonos magyar illetve székely közösség jogainak és méltóságának kirívó súlyú, rendszerszerű megsértését. A cél, hogy megszűnjön az erdélyi magyar nép jogfosztottsága és egyéni, illetve közösségi jogaikat végre szabadon gyakorolhassák. A Nemzeti Jogvédő  Szolgálat idei márciusi emberi jogi monitorozó útjával és annak "termékeivel" lépéskényszerbe kívánja hozni a fenti cél érdekében a román és magyar kormányt, az EU-t, Európa Tanácsot, ENSZ-t, a hazai és romániai pártokat és nemkülönben szeretnénk az erdélyi magyar nép önrendelkezési tettrekészségét elősegíteni.

A rövidesen sorra kerülő erdélyi önkormányzati választásokon érdemes felidézni a választásra jogosult honfitársainknak azt, hogy kik voltak azok akik a jogfosztás ellen a szabadságért cselekedtek vagy éppenséggel az önfeladás oldalán állnak.