Komoly kétségek: vajon a magyar emberek és a nemzet érdekeit tartja szem előtt a 2013-ra tervezett költségvetés?

2012. december 10-én, Magyarország 2013. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat (T/7655) vitájában Gaudi-Nagy Tamás felhívta a figyelmet azokra a tervezett változásokra, melyekre álláspontja szerint nem volna szükség, illetve mely esetekben maradna el a változás annak ellenére, hogy arra égetően szükség lenne. A jogvédő képviselő elsődlegesen az igazságügy területét érintően várt nagyobb odafigyelést. Mint mondta, az igazságügyi szervezeteknek működésük során már olyan erőfeszítéseket kell tenniük, hogy lényegében a biztonságos és hatékony igazságszolgáltatás követelménye nem teljesül.

,,Hogy elmaradt az ezzel kapcsolatos költségek (a költségvetésből erre szánt összeg) növelése, az sajnos nem vetít előre semmi jót a jövőre nézve. Ami viszont változott és nem jó, az a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) költségvetésének 250 millió forinttal történő érthetetlen csökkentése. Pedig ez az a szerv, mely lehetne az élharcosa annak a mozgalomnak, amelynek a lényege az: ne engedjük azt, hogy a külföldi, vagy akár hazai  tulajdonú tisztességtelen vállalkozások a fogyasztói jogokat oly mértékben sárba tiporják, mely tömegesen veszélyezteti az emberek egészségét, s egyszerűen a nemzet fenntartását is lehetetlenné teszi." - mondta a jogvédő honatya.

Gaudi a NÉBIH kapcsán megemlítette, hogy jártak (a látogatásról bővebben IDE kattintva) a korrekt vezetőkkel rendelkező szervezetnél a közelmúltban Z. Kárpát Dániellel (Jobbik), és méltatlannak nevezte a költségvetési források csökkentését a fontos missziót végző szervezettel szemben. A rendőrség költségvetésének csökkentését szintén elfogadhatatlannak nevezte a rendpárti politikus, míg a Holokauszt Közalapítvány 50 millió forinttal történő támogatásával kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy nem egy közel-keleti országból érkező sürgöny nyomán kellett azt megemelni, az elmúlt hetek hisztérikus reakciói közepette. Ezen felül az 1947-es békeszerződés jóvátétele is 11 millió forinttal emelkedik, mely a zsidó honfitársaink jóvátételét célozza, azonban a felvidéki kitelepített honfitársaink jóvátétele mai napig várat magára, ugyanakkor ez - ahogy Gaudi fogalmazott - mindenféleképpen el kell gondolkodtasson arról minket, hogy vajon ez a nemzet költségvetése-e vagy sem.

Gaudi-Nagy Tamás felszólalásáról készült videó alább megtekinthető: