A Jobbik büntetné az elszámoltatás elől menekülőket (videóval frissítve)

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik képviselője szeptember 13-án törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy ne lehessen következmények nélkül távol maradni egy bizottsági meghallgatásról. Mint ismeretes, az elmúlt héten az MSZP felszólítására sem Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, sem Szilvásy György volt titokminiszter nem jelent meg a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság előtt, távolmaradásukat, alkotmányos kötelezettségük elmulasztását pedig nem indokolták.

Mivel a parlamenti albizottság nem minősül hatóságnak, így az indokolatlan távolmaradást, illetve a hamis vallomástételt jelenleg nem lehet a jog eszközeivel büntetni. A Jobbik célja ennek a kiskapunak a bezárása, ezért azt, aki önhibáján kívül távol marad egy ilyen meghallgatásról, hamis vallomást tesz, a bizottság munkáját befolyásolja, vagy meghiúsítja, azt két évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne büntetni. Ha pedig ezt a cselekményt hivatalos személyként (például országgyűlési képviselőként, illetve hatósági személyként) vagy jogtalan haszonszerzés céljából követi el, akkor akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatná a bíróság. A Jobbik Magyarországért Mozgalom büntetné azt is, ha valaki e cselekmény elkövetésére hívná fel a bizottság elé rendelt személyt.

Gaudi-Nagy Tamás kérte az Országgyűlést, hogy a folyamatban levő albizottsági munka hatékonysága érdekében ezt az indítványt a Ház kivételes eljárásban, sürgősséggel tárgyalja.

jobbik.hu

 

Kapcsolódó:

A Jobbik börtönnel súlytaná a távol maradókat