Gaudi: "Elkerülhetetlen a trianoni békediktátum felülvizsgálata" (videóval frissítve)

Elkerülhetetlen a trianoni békediktátum felülvizsgálata, tarthatatlan a 93 évvel ezelőtt meghozott döntés változatlan maradjon - jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője az 56-osok terén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által szervezett Trianon-felvonuláson.

A Regnum Marianum-kereszt előtt a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a versailles-i kastélyban aláíratott diktátum nemzetgyilkossági kísérletnek tekinthető, amely során lábbal tiporták a magyar nép önrendelkezési jogát. "Ne higgye senki, hogy így maradhat, és hogy ebbe a magyarok bele fognak nyugodni" - fogalmazott.

Kijelentette: a magyar kormánynak elkerülhetetlen felelőssége hogy védhatalomként lépjen fel az elszakított területek érdekében, támadásba kell lendülni nemzetközi szinten, számon kell kérni a szomszédos államokon a nemzetközi jog és az emberi jogok által előírtak teljesítését. A területi autonómia egy elégséges minimum lehet csak, az nem egy eltúlzott követelés - tette hozzá.
Közölte, hogy az önrendelkezdési jog a kárpát-medencei magyarokat is megilleti, hiszen azt lényegében már minden közép-kelet-európai nép kiharcolta, elérte.

Felhívta a figyelmet, hogy történelmi bűn volt a 2005-ös román uniós csatlakozásnál elmulasztani a magyar vétót, és ezt a hibát nem szabad elkövetni Szerbia csatlakozása kapcsán: addig kell blokkolni Szerbia uniós tagságát, míg a délvidéki magyarok jogos igényeit nem teljesítik.

Erdély kapcsán a képviselő követelte, hogy a román miniszterelnök haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat a Székely Nemzeti Tanáccsal a székely területi autonómia megteremtése érdekében. Ugyancsak követelte a mai napig vissza nem adott, elkobzott egyházi javak haladéktalan visszaadását, valamint a román közigazgatási határok önkényes megváltoztatása ellen is szót emelt.

Mint mondta, június 4-én nem ünnepelni kell, hanem emlékezni, emlékeztetni és jogokat követelni.

Az 56-osok terén összegyűlt több száz fős tömeg előtt többek között felszólalt Toroczkai László, a HVIM vezetője, és Zagyva György Gyula, a szervezet alelnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A tömeg egy "Justice For Hungary!" feliratú transzparens és egy veterán teherautó mögött először a rác, az oláh, majd a tót nagykövetség elé vonult. A tömegben több jobbikos, Árpád-sávos és magyar zászló is volt.

(MTI nyomán - kuruc.info)