Elkezdődött Budaházy pere a Lánchíd Rádióval

Dr. Gaudi-Nagy Tamás korrekt módon felvetette a peren kívüli megegyezés lehetőségét, hogy így elkerülhetnék az alperesek az eljárást, de mind a Lánchíd Rádió jogi képviselője, mind a Perjés Zoltánt képviselő ifj. Lomniczi Zoltán ügyvéd elhatárolódtak ettől.

A felperes (Budaházy) és az alperesek jogi képviselőinek nyilatkozatai során Dr. Gaudi-Nagy Tamás éles szóváltásba keveredett Lomniczival, aki kvázi lebunkózta Gaudit, hogy az ő felszólalása alatt számítógépezett, ezen jogosan kiakadt Gaudi, hogy mi köze hozzá, ráadásul jogszabályokat olvasott éppen az ügyhöz és éppen Lomnicziék megnyilvánulásaira válaszolandó.

Rövid összefoglaló a tárgyalásról:

Ez után mind Budaházy, mind Perjés személyes meghallgatására sor került. Perjés nem hazudtolta meg önmagát, ugyanabban a nagyképű stílusban beszélt, ahogy a rádióban is, az esetek nagyobb részében még az is derogált neki, hogy felálljon a bíróság előtt. Kifejtette, hogy ő "konzervatív" gondolkodású, a példaképei Széchenyi, Deák és Bethlen (Budaházy erre észrevételezte, hogy azok biztos nem alacsonyodnának le ilyen szintű közlésekig és mondjuk nem hagynák szó nélkül, ha hazaárulók lennének hatalmon, és mellesleg nem csak külföldi zenéket tennének be a rádióban) és mindenképpen szeretett volna mindig is elhatárolódni a radikálisoktól. Persze úgy gondolja, hogy ennek okán neki szabad hazafiakat a legdurvábban gyalázni ország-világ előtt, mert ez egy "vélemény műsor" volt. Igazi pökhendi liberális egy alak ez, szörnyű, hogy úgymond jobboldali médiumokban is ilyen alakok oszthatják az észt.

Pataki Árpád bíró úr végül elnapolta a tárgyalást november 29-re, amikor is az ominózus műsor meghallgatásával folytatódik az eljárás.

Reméljük a kártérítés megítélésre kerül Budaházy részére, és az ilyen alakoknak elmegy a kedvük a hazafiak mocskolásától.

A teljes tárgyalás felvétele:

(Szent Korona Rádió)