Elfogadták Magyarország új Alaptörvényét - A Jobbik "Áruló nem leszek" felirattal tiltakozott

Az Országgyűlés a mai napon dönt az új Alkotmányról. Az MSZP nem vesz részt az ülésen, napirend előtt Schiffer András, Vona Gábor és Lázár János szólalt fel. Rubi Gergely jobbikos képviselő a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mellényében van jelen.

áruló nem leszek

15:13 Az Országgyűlés 262 igen, 44 nem és 1 tartózkodó szavazattal elfogadta Magyarország új Alaptörvényét. A jobbikos képviselők mellett nemmel szavazott Ivády Gábor és Szili Katalin független képviselő, Molnár Oszkár tartózkodott. Kövér László kijelentette: történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi. A jobbikos képviselők ezzel szemben "Áruló nem leszek" felirattal tüntettek a pártalkotmány ellen. Az Országgyűlés a Himnusz eléneklésével zárta az alkotmány elfogadásának aktusát.

14:44 Novák Előd felszólalásában a politikusok mentelmi jogának eltörlését kérte számon a kormányon, majd kétségbe vonta, hogy a termőföld és az ivóvízkészlet alkotmányos védelmének leszavazása után a kormány alacsonyabb szintű jogszabályban fogja rendezni a kérdést, mivel az úgynevezett "sarkalatos törvények" sem ütközhetnek uniós jogszabályba. Gulyás Gergő (Fidesz) ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "a földkérdésben nem csak igen és nem válasz létezik".

14:30 Dúró Dóra a kommunista rendszer vezetőinek közéleti szerepvállalását tiltó szabályokat hiányolta a tervezetből, és kijelentette, hogy a Jobbik többek között ezért sem fogja megszavazni az alaptörvényt. Véleményét osztotta későbbi felszólalásában Szilágyi György is, aki a közéletet az egykori kommunista nomenklatúrától megtisztító, úgynevezett lusztrációs törvényjavaslat előterjesztője volt, valamint ő javasolta az egykori pártállami vezetők sztárnyugdíjainak minimál nyugdíjra csökkentését is. A szintén jobbikos Staudt Gábor az ügynöklisták kérdésében szólalt fel, kiemelve, hogy még a mai napig nem tisztázott a múlt, illetve a különböző politikai vezető posztokon még mindig szép számmal akadnak az előző rendszert kiszolgálók.

14:16 Gaudi-Nagy Tamás a történelmi jogfolytonosság helyreállítását kérte számon a kormányon. A képviselő szerint felül kell vizsgálni Magyarország nemzetközi szerződésvállalásait is, amelyek az alkotmányozás legfőbb korlátjai.

14:08: Balczó Zoltán kifogásolta az alkotmánytervezet azon pontját, amely a megyei kormányhivataloknak is rendeletalkotási jogkört biztosít, amennyiben az önkormányzatok erre képtelenek. Kifogásolta továbbá a multinacionális cégek túlzott adókedvezményeit.

ülés

13:50 Megkezdődött az alkotmány záróvitája! Elsőként Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő szólalt fel, aki szerint a kormány az alkotmánnyal kapcsolatban kettős beszédet alkalmaz. Az egyik a nemzeti önrendelkezés radikális követelésének hangja, a másik pedig az önfeladásé, amely szinte az egész szöveget jellemzi. Erre példaként a politikus a nemzeti vagyon magyar kézben tartásának és az elszakított nemzetrészek önrendelkezésének hiányát hozta fel.

13:35 Farkas Gergely az ifjúsági törvény előkészítésével kapcsolatban érdeklődött, amelynek elfogadása már húsz éve várat magára. A jobbikos képviselő szerint a fiatalok elhelyezkedési, lakásvásárlási, családalapítási, szórakozási lehetőségeit érintő problémáival nem törődik a kormány, így ők teljesen mellőzöttnek érzik magukat, és egyre többen gondolkodnak külföldi munkavállalásban, miközben egyre kevesebben mernek gyermeket vállalni. Válaszában Halász János államtitkár a családi adókedvezményt, a GYES hároméves meghosszabbítását és a West Balkán-tragédiát követő azonnali intézkedéseket hozta fel a kormány érdemeiként.

12:42 Bödecs Barnabás jobbikos képviselő felhívta az Országgyűlés figyelmét arra, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Magyar Vadászati Védegylet elnöke védett állatfajok vadászatáért lobbizik. Ángyán József államtitkár erre azt válaszolta, hogy mióta az ember része az ökoszisztémának, azóta vadászik, a védett fajok listáját mindig felül szokták vizsgálni. 

parlament

11:58 A szórólap háború visszaszorítására hívta fel a figyelmet a jobbikos Korondi Miklós, aki elmondta, a probléma mindennapi bosszúságot okoz a lakosságnak, és már kezd olyan méreteket ölteni, ami túllép egy egyszerű környezetvédelmi kérdésen. Korondi Miklós szerint jogos a felháborodás és az igény, hogy a multik is vegyék ki részüket a szemétszállítás egyébként is magas költségeiből.

11:42 Kövér László után az ülés vezetését Latorczai János vette át, és megkezdődött az interpellációk sora. Elsőként Bertha Szilvia jobbikos képviselő kifogásolta, hogy a rendőrség normális működéséhez a kormány képtelen előteremteni a forrásokat és a szükséges emberállományt, valamint nem biztosít kellő hatáskört ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak fellépni a bűnöző elemekkel szemben. Ennek hiányában a rend őrei pótcselekvésként a szabálysértéseket elkövető lakosokra specializálták magukat, akik a költségvetési bevételek növelése érdekében bűnüldözés helyett bírságvadászatot tartanak. 

11:37 A Fidesz napirend előtti felszólalásában Lázár János frakcióvezető arról beszélt, hogy a „húsvéti alkotmány” elfogadásával a parlament húsz éves adósságát törleszti. Lázár János ismét sajnálatát fejezte ki, amiért az MSZP és az LMP becsapta választóit, és nem vett részt az alkotmányozásban. A frakcióvezető a Jobbikot arra szólította fel, hogy tiszta lelkiismerettel szavazzanak ma az alkotmányra, mert ha azt elutasítják, akkor a jelenlegi állapotok konzerválásában érdekeltek.

11:25 Vona Gábor egy Pintér Sándornak szóló bejelentéssel kezdte felszólalását, miszerint Magyarországon nincs közbiztonság. A Jobbik frakcióvezetője rámutatott, ezt közvetve Orbán Viktor is elismerte Brüsszelben, amikor azt nyilatkozta Hajdúhadházra, addig fog újabb és újabb rendőröket állományba állítani, amíg nem lesz közbiztonság. A megoldás a Jobbik szerint a rendőrség társadalmi presztízsének helyreállítása, a csendőrség felállítása, valamint erősíteni kéne a rendőri intézkedéseknek a lehetőségeit a magántulajdon és az élet védelmében.

Ezzel szemben az állampolgárok a beígért 1800 új rendőrből egyelőre 1800 traffipaxost látnak, Hatala József rendőrfőkapitány pedig a soros elnökség védelmét tartja a rendőrség legfontosabb feladatának, miközben a terrorelhárító központ létrehozására fordított 20 milliárd forintból Q7-es autók vásárlása borzolja az emberek idegeit – jelentette ki Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint Pintér Sándor az elmúlt héten három csapást is kapott a magyar emberektől. Az első az volt, amikor a hajdúhadházi emberek a polgárőrök maradását kérték, a második az előállított polgárőrök bíróság általi felmentése, és a harmadik a rendvédelmi dolgozók hétvégi tüntetése.

Pintér Sándor a közbiztonság rossz állapotát azzal magyarázta, hogy a kormány nagyon rossz állapotban vette át a rendvédelmi szervezeteket, 1800 főt azonban már felvettek, és még 1800-at fel fognak venni, így reményei szerint biztosítva lesz a magyar emberek biztonsága. A belügyminiszter szerint azért sincs rend, mert a Jobbik rendetlenséget csinál, majd hozzátette, hogy nem szeretnének félkatonai szervezeteket látni, mind a felnőttekben, mind a gyermekekben félelmet keltenek.

11:14 A napirend előtti felszólalások sorát Schiffer András, az LMP frakcióvezetője kezdte, aki kritizálta, hogy a Fidesz által készített alkotmánytervezetben csökkentik az ombudsmanok befolyását, kiszolgáltatják az önkormányzatokat, megkönnyítik a közszolgálati dolgozók elbocsátását, korlátozzák az Alkotmánybíróság jogkörét, valamint a médiatörvénnyel bevezetik az állami cenzúrát az írott sajtó felett. Schiffer szerint a Fidesz lamperthi útra téved, amikor különböző furfangos módszerekkel próbálja korlátozni a gyülekezés szabadságát.

Rétvári Bence államtitkár válaszában kifejtette, a kormány az Alkotmánybíróságtól nem csupán elvett, hanem adott is jogköröket, azt pedig a Velencei Bizottság is megerősítette, hogy a módosítás nem ellentétes az európai jogi normákkal. A képviselő kiemelte, hogy az LMP és az MSZP körében alkotmánnyal kapcsolatos kijelentéseik ismerethiányt mutatnak, ám ez érthető, mivel nem vettek részt az alkotmányozásban. Az államtitkár a hétvégi tüntetésekre utalva Fluor Tomit idézve kijelentette: az MSZP és az LMP „összenőtt, mint két kicsi legó”.

rubi gergely

Jobbikos felszólalások az alkotmányozás záróvitájában:

Bertha Szilvia:
Németh Zsolt:
Kulcsár Gergely:
Vágó Sebestyén:
Bertha Szilvia:
Bödecs Barna:
 Z. Kárpát Dániel:
Hegedűs Tamás:
Bödecs Barna:
Farkas Gergely:
Balczó Zoltán:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás:
Dúró Dóra:
Szilágyi György:
Novák Előd:
Staudt Gábor:
Dr. Gaudi-Nagy Tamás:
Balczó Zoltán:
Németh Zsolt:
Ferenczi Gábor:
Zárószavazás: