Beszámoló: Lakossági fórum Nagykanizsán

Zakó László jobbikos országgyűlési képviselő meghívásának eleget téve Nagykanizsán tartott lakossági fórumot Dr. Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő, nemzetközi emberi jogi jogvédő. A terem zsúfolásig megtelt emberekkel. Zakó szívélyes felvezetője után átadta a szót  képviselőtársának:

Gaudi bevezeőjében felelevenítette a választási kampány alatti élményeit. Kiemelte, már a Jobbik felkérése előtt, jogvédőként is tudta, hogy ez a helyes oldal. Bár sokan látták a pesszimisták közül a sötét jövőt, de senki nem gondolta volna, hogy a valóságban hová fog jutni az ország. (A fórummal egyidőben tartott közgyűlésen egyébként pont egy elképesztő méretű iskolabezárási intézkedésről tárgyalt a fideszes vezetésű önkormányzat.)

Ami ma történik, az valójában egy visszalépés – mondta Gaudi. A mai állapotokat tökéletesen tükrözi Gyüre Csaba képviselő idézett mondása, mely a nemzeti együttműködés kormányáról és a nemzeti együttműködés programjáról szól, mint a nemzeti kirekesztés kormányáról és a nemzeti kirekesztés programjáról.

Gaudi beszélt arról is, hogy a magyar politikai rendszert nem arra találták ki, hogy azt egy párt kétharmados többséggel uralja. Szó esett a határon túlikkal szembeni kötelezettségeinkről, a kettős állampolgárság megadásáról és a trianoni gyásznap megszavazásáról is.

A képviselő kiemelte, hogy bár sokan nem tudják, de a multinacionális cégek megadóztatása, a 2006 őszi események áldozatainak jóvátétele, a kistermelőkkel szembeni kártékony adminisztratív szabályok eltörlése, valamint a vállalkozások adóterheinek csökkentése, mind-mind a Jobbik ötletei voltak.  Ezeket a javaslatokat csak felkarolta a kormány, azonban nem az eredeti formában: sajnos jelentős módosításokat végrehajtva valósította meg őket. Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy ha a Jobbik nem lenne a Parlamentben, akkor a kormány ezeket az intézkedéseket soha, semmilyen formában sem hozta volna meg.

Gaudi elképesztőnek tartja, hogy annak ellenére, hogy a lakosság négyötöde a Gyurcsány-Bajnai kormány elzavarása és a számonkérés elindítása mellet szavazott a 2010-es választásokon, képviselőinknek a folyosókon még mindig az MSZP börtönfrakciójával kell találkozniuk nap mint nap.

Az emberi jogi bizottság ülésein sikerült elérni, hogy az elmúlt nyolc év összes szabadságjogi jogsértését vizsgáljuk meg – emlékeztetett Gaudi. Azonban a bizottság előtt sem Gyurcsány Ferenc sem Szilvási Péter nem jelent meg. Ekkor Gaudi a Btk. módosítását kérte. Sajnos a kormánypárt hozzáállását jól szemlélteti az, hogy az tárgysorozatba sem vette a módosítási javaslatot, mely három év börtönnel büntette volna azokat, akik valamely országgyűlési bizottság előtt nem jelennek meg. Ugyanakkor azt az MSZP-s egyenruha rendeletet mely a gárda ellen irányult, törvényerőre emelték.

Orbán Viktor első jelentősebb beszédéből megtudhattuk, hogy a fidesz alkotmányozni készül és alkotmányozó nemzetgyűléssé alakul át. A Jobbik az alkotmányozás folyamatában esküjéhez híven végig részt vett, de igazi eredményt a sajátságos túlsúlynak köszönhetően nem tudott elérni. Minden, a párt szakértői által benyújtott javaslatot és módosítást lesöpört a kormányoldal. Ilyenek voltak például a földvédelem, a nemzeti ipar és a nemzeti gazdaság védelme, az átvilágítás, a kommunisták kizárása a hatalomból, a privatizáció felülvizsgálata, stb. Nem vizsgálták felül a nemzetközi szerződéseinket valamint hiányzik az alaptörvényből a munkához való jog biztosítása és a szociális biztonság garantálására való jogosultság is. Negatív irányba lett átalakítva a népszavazás intézménye is.

Gaudi beszédében kitért az Izrael és az EU közötti társulási szerződés megszavazására, ezen belül arra, hogy ez ellen csak és kizárólag a nemzeti párt emelte fel a hangját és szavazott nemmel.

Az elmúlt egy év eredményeként hozta fel a képviselő, hogy az a negyvenhat ember, aki majd’ kilencszázezer szavazó jóvoltából képviseli a magyarság érdekeit a Parlament falain belül, egy összetartó, kiváló csapattá kovácsolódott össze.

Gaudi röviden beszélt a mindennapi parlamenti munkáról is - a szép és a keserű tapasztalatokról egyaránt. Elmondta: kezdetben mind a géppark, mind a munkatársak tekintetében szűkösen ált a frakció. A Fidesz hihetetlen tempót diktált és az ezáltal kialakult kiszolgáltatottaság érzése közelebb hozta egymáshoz a képviselőket. Kitartással és sok-sok munkával tudták csak tartani az iramot.

Az előadást követően a hallgatóság soraiból többen is szólásra emelkedtek, és kérdéseket intéztek a két képviselőhöz, melyeket ők felváltva meg is válszoltak. Az indulatokban sem szűkölködő felszólalások is bizonyították, hogy az emberek nyomon követik a politikát és rendelkeznek önálló véleménnyel, ráadásul mindezt nem is rejtik véka alá!

A fórum végeztével rövid kötetlen beszélgetés alakult ki, majd Zakó László meghívásának eleget téve, egy kitűnő, igazi magyar gyomornak való hideg vacsorával ért véget a nagykanizsai fórum Gaudi-Nagy Tamás és kisérete számára. A késői órákban testben fáradtan, de lelkileg feltőltődve indultak vissza Budapestre.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a nagykanizsai embereknek a fogadtatásért, a szeretetért és az érdeklődésért, mellyel az előadást kísérték. Külön köszönet jár Zakó László feleségének, aki kitűnő vacsorával várt bennünket és megteremtette annak lehetőségét hogy az előadás hangulatához méltón záródjon az est!