„Egyenruhás bűnözés” - összefoglaló

Május 3-án a mindennapi bűnözés miatt védtelenül maradt emberek megvédését önként végző civil kezdeményezések mozgásterét szűkítő szabálysértési törvény és a polgárőrségről szóló törvény módosítás részletes vitája zajlott. Jobbikos és más ellenzéki képviselők várták Pintér Sándor belügyminisztert. Mindhiába. Számára a megjelenés nem volt olyan fontos, mint a közbiztonságot és a rendet védő szervezetek elleni BTK módosítás létrehozása. Azonban az is lehetséges, hogy az aznap esti BL elődöntő miatt nem tudott bejönni a Parlamentbe.  Az „egyenruhás bűnözés” megállítására létrehozott jogszabály azon emberek ellen irányul, akik önszerveződve a törvényeket betartva és a hatósággal szorosan együttműködve és segítvén annak a munkáját védték a magyar lakosság jelentős részét. Ésszerűtlenül és szükségtelenül két éves börtönbüntetést szavaztak meg a közbiztonsági, közrend fenntartására irányuló tevékenység szervezése miatt, három év börtönnel sújtanák azt aki mással szemben például nemzetiségi csoporthoz való tartozása miatt erőszakmentes riadalomkeltésre alkalmas közösségellenes magatartást tanúsít  Ez a törvény hátrányosan érinti mind a lakosságot, mind a rendőrséget, mind a magyar államot. Az így kialakult helyzetből, csak a cigányság bűnöző rétegei profitálhatnak. Vajon miért érdeke a kormánynak egy ilyen helyzet kialakítása? Nos, a jobbik országgyűlési képviselői ezt és még sok mást szerették volna megtudni Pintér Sándortól, aki nem tartotta fontosnak megvédeni álláspontját. Bár lehet, hogy egyszerűen csak belátta, azok védhetetlenek, és így inkább otthon maradt, nem vállalván az újbóli kudarcot.

Gaudi-Nagy Tamás és Gyüre Csaba Jobbik országgyűlési képviselője öt-öt felszólalásban szólt a teremben tartózkodó képviselő társaihoz, kemény kritikával illetve a javaslatot. Gaudi részéről szót kapott a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJPE), amelynek nyilatkozatait idézte fel. Az ülésteremben a kormány koalíciót öt, az LMP és az MSZP-t két-két fő képviselte. A kormánykoalíció részéről jelen volt Lukács Tamás KDNP-s politikus is, kinek nagy szerepe van a jelenlegi helyzet kialakulásában. Bár ideje és lehetősége is lett volna a kormánykoalíció javaslatainak megvédésében, Ő a szavak helyett inkább a padsorok közötti sétálást választotta.

Gaudi kiemelte az emberek tulajdonhoz-személyhez való biztonsághoz, élet és testi épségéhez való jogát. A legkritikusabb pontjának azt tartja, hogy az együttműködési megállapodás megkötésének kötelező előfeltételét szabja a polgárőr egyesületnek, mintegy megkerülhetetlen előfeltételt, feladata végrehajtásához. Mint mondta, előterjesztet egy módosító javaslatot, hogy legyen egy együttműködési kötelezettség a rendőrséggel, ugyanakkor az írásbeli megállapodás előzetes megkötése ne legyen része ennek a polgárőr módosításnak. Félő, hogy amennyiben ez belekerül, a törvénybe, akkor a diszkrecionális jog érvényesül. Tisztán látható, hogy a törvény a SZJPE ellen irányul. Emellett aggasztó az is hogy a polgárőr egyesületeknek szerződést kell kötnie a rendőrséggel, katasztrófa védelemmel és több más szervezettel. Ha ezen szervezetek közül bármelyik megtagadja az együttműködést, akkor a lakosság könnyen védelem nélkül maradhat. A 14. pontban levő két olyan szabálysértési törvény beemelését sem tartja jónak, mely alapján a polgárőr tevékenység szabálytalan ellátása akár a közbiztonsági tevékenység szabálytalan végzése, szabálysértési tényállások, így csak a feladatukat végző civilek ellehetetlenítése és a bűnelkövetők bátorítása lehet a célja. A SZJPE álláspontját ismertetve az ajánlás 15. pontját és a kormányt illette kritikával. Kiemelte, hogy szót sem ejtenek a közbiztonság javításáról és arról, hogy a kormány hogyan oldaná meg az országszerte kialakult helyzetet. Nehezményezte, hogy olyan cselekményeket is büntetni szándékoznak, mint a közbiztonság látszatára irányuló cselekmény látszatának keltése. Ha ezt elfogadják, a dummy kamerák és a madárijesztők kihelyezőire is tetemes bírság várhat. Az sem elhanyagolható a mai nehéz helyzetben, hogy a bűnüldöző szervek munkatársai, ilyen látszatcselekmények felkutatására fogják az idejüket és költségvetésüket pazarolni ahelyett, hogy a valódi bűnelkövetőket üldöznék és fognák el. Ez a törvénytervezet megfélemlíti és korlátozza azokat az embereket, akik a munkájukat eddig igen magas szinten, önkéntes alapon és saját költségükre látták el, az adott közösségek legnagyobb megelégedésére. Ezek az emberek támogatásra és elismerésre szorulnak nem pedig üldözésre. A kormány folytatja a Gyurcsányi hagyományokat és igyekszik újra szőnyeg alá söpörni a cigány-magyar együttélés problémáit.

Gaudi-Nagy Tamás felszólalásai a témában ide kattintva megtekinthetők