Tisztújítás a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjánál

Ma délelőtt általános tisztújítást tartott a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja. Vona Gábor, a radikális párt elnöke elmondta, a tisztújítás azért vált szükségessé, mert a frakció alapszabálya értelmében lejárt a tisztségviselők mandátuma.

A képviselőcsoport ismét Vona Gábort választotta meg frakcióvezetővé, ezután Vona Gábor jelölte ki azt az öt személyt, akik, a frakció munkájának koordinálásában helyettesként segítik majd munkáját. A pártelnök ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Hegedűs Tamás, aki eddig az általános frakcióvezető-helyettesi posztot töltötte be, nem jelöltette magát újra, mivel a következő két évben a Jobbik új programjának kimunkálásában lesz feladata, emellett szintén Hegedűsre vár a mozgalom politikai- és humán erőforrás kérdéseinek finomhangolása. Az új általános frakcióvezető-helyettes Volner János lett, továbbá újraválasztották a helyettesi posztokra Balczó Zoltánt, Gyöngyösi Mártont, Szabó Gábor pártigazgatót. Hegedűs Tamás helyett a frakció Z Kárpát Dánielt választotta meg a csoport vezető testületébe.

A tisztújítás kapcsán Vona Gábor hangsúlyozta, mivel kormányzati félidőben vagyunk, s lassan elkezdődik a visszaszámlálás a 2014-es országgyűlési választások felé, ideje új sebességre kapcsolni és határozottan közvetíteni a nemzeti párt céljait a magyar választók felé. A frakcióigazgató továbbra is Farkas Gergely maradt, ám az egyre bővülő feladatok miatt helyettest is választottak Farkas mellé Bana Tibor személyében.

Maximalizmus és professzionalizmus

Volner János, az új általános frakcióvezető-helyettes bemutatkozójában elmondta, nagy munkabírásúnak és maximalistának tartja magát. Ennek szellemében minden képviselőtársától elvárja, hogy a lehető legtöbb feladatot vállalják el és azt minél tökéletesebben hajtsák végre. Volner aláhúzta, a legfontosabb célkitűzésének azt tartja, hogy a magyar emberek közül minél többen elismerjék a közeljövőben a Jobbik kormányzóképességét.

Z Kárpát Dániel nagy megtiszteltetésnek vette, hogy képviselőtársai bizalmat szavaztak neki és a szociális problémákra hívta fel a figyelmet. Mint fogalmazott, ezek a problémák a társadalmon belül óriási robbanást idézhetnek elő, azonban a nemzeti pártnak már nem csupán az a feladata, hogy felhívja ezekre a figyelmet, hanem kötelessége az is, hogy a megfelelő és alkalmazható válaszokat és megoldásokat is felkínálja, akár a devizahitelesekről, akár a kilakoltatásokról, vagy bármely más szociális szegmensről legyen szó. Z Kárpát Dániel emlékeztetett, hogy ezekre a kérdésekre a kétharmados kormány nem, vagy csak részben tudott megoldást nyújtani.

EU-csúcs, Köves Slomó és az amerikai képviselők

Vona Gábor pártelnök a hétvégén megtartott EU csúccsal kapcsolatban kifejtette, hogy a kozmetikázáson kívül nem történt sok érdemi lépés, hacsak az nem, hogy az unió tovább sodródik az Európai Egyesült Államok irányába. A politikus visszautalt a Lisszaboni Szerződésre, amely lerakta a centrális szuper állam alapjait és hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök is csupán sodródik az árral, hiszen hétfői parlamenti felszólalását épp annak okán kérte, hogy beszámoljon a csúcstalálkozó fontos részleteiről, ám ehelyett mindössze a kormány új adócsomag-tervezetét ismertette. A frakcióvezető leszögezte, pártja továbbra is kitart a népszavazás mellett, mivel 2010-ben a választók nem szavaztak bizalmat a Fidesz-KDNP pártszövetségnek arra nézvést, hogy milyen irányba tereljék Magyarország sorsát az unión belül, már csak azért sem, mivel ez akkoriban még fel sem merült.

Portálunk arra volt kíváncsi, hogyan áll Vona Gábor és Köves Slomó magyarországi főrabbi lehetséges vitája az antiszemitizmusról. Mint ismert, Vona a múlt héten bejelentette, hogy nyílt vitára szeretné kihívni a vallási vezetőt. A pártelnök ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az ötlet tulajdonképpen magától Köves Slomótól származik, aki a közelmúltban felvetette, hogy nemzeti konzultációt kellene tartani a zsidó-magyar együttélés kérdéseiről. Vona Gábor erre reagálva hívta nyilvános beszélgetésre a főrabbit, mondván, egy nyílt televíziós vita rengeteg embert érdekelhet és ez a legjobb eszköz ahhoz, hogy erről a nagyon kényes problémáról érdemi vitát lehessen lefolytatni. A politikus emlékeztetett, hogy Köves mindeddig csak annyit reagált a felvetésre, hogy ő nem kíván legitimálni egy antiszemita pártot. Vona ennek kapcsán leszögezte, hogy a Jobbikot közel egymillió ember már legitimálta, ő pedig ma délelőtt elküldte a levelet a főrabbinak, ennek részleteiről azonban egyelőre nem akart nyilatkozni, ám megjegyezte, ha Köves Slomó érdemi időn belül nem válaszol, a levél tartalmát természetesen nyilvánosságra hozza.

Szóba került az ötven amerikai, zömmel demokrata képviselő levele is, melyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek, s amelyben aggodalmukat fejezték ki a szerintük Magyarországon terjedő antiszemitizmus miatt. Újságírói kérdésre Vona Gábor azt válaszolt, hogy mindenképpen illett megvárnia a miniszterelnök válaszát, ami egyébként csak tegnap látott napvilágot. Vona Gábor saját levelét a következő napokban hozza nyilvánosságra.

(Barikád)

Tags: