A Kúria a magyar csirketenyésztőket félmilliárddal megkárosító svájci cég javára döntött

A Kúria 2015. október 26-án hozott felülvizsgálati ítéletével úgy döntött, hogy a magyar csirketenyésztőket félmilliárd forinttal megkárosító svájci cég, a Delimpex AG nem tartozik felelősséggel azon magyar bejegyzésű cég tartozásaiért, amelyet egy csirkevágóhíd üzemeltetésére hozott létre Jászberényben, de utóbb azt felszámolásba vitte. A svájci cég egyszemélyes tagként úgy üzemeltette leányvállalatát 2000-2002 között, hogy közel ötven hazai csirketenyésztő által nevelt csirkék elsőosztályú mellfiléjét Svájc két legnagyobb áruházláncában forgalmazta hatalmas profittal, de a magyar tenyésztőknek nem fizette meg a szállított szárnyasok félmilliárd forint körüli árát. 

A dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt megkárosított tenyésztők egy maroknyi elszánt csoportja 13 éve küzd igazáért, vezetőjük Völgyi Imre. A mostani csatát sajnos elvesztették, mert a Kúra azt állapította meg - tévesen -, hogy a károsultak elévülési időn túl nyújtották be keresetüket a svájci cég ellen annak megállapítása érdekében, hogy helytállással tartozik magyar leányvállalatának tetemes tartozásáért.Ráadásul a pervesztes károsultak terhére több milliós perköltséget szabtak ki. De még nincs vége, a károsultak nem adják fel!

Kiss Endre Farkas videós tudósítása a tárgyalásról, az eset részletei a filmet követően olvashatók ezen cikkben.

A társasági törvény szerint pedig a felszámolási eljárás alatt kérheti a hitelező a bíróságtól, hogy állapítsa meg az uralkodó tag felelősségét, ha meghatározó befolyása okán az adós társaság tartósan hátrányos üzletpolitikája fizetésképtelenséget okoz. 

A felszámolás azonban még most sem zárult le jogerősen, így szó sem lehet késedelemről. A tenyésztőknek egyetlen fillér sem jutott eddig, közülük sokan tönkre mentek. A tartósan hátrányos üzletpolitika tényét igazságügyi szakértői szakvélemény igazolja.

"Csak az ügy és csak a törvény álljon lelki szemei előtt." olvasható a Kúria folyosóján Mailáth György kúriai elnöktől származó, jó bírókról szóló idézet. Vajon ez most miért nem érvényesült? 

De nincs még vége: az ügyvezető a régi társasági törvény szerint ugyanis felel a társaság tartozásaiért, ha visszaél a társaság korlátolt felelősségével. A svájci anyacég és magyar gyarmati leányvállalatnak ugyanaz az a svájci „üzletember” az ügyvezetője. A csalás miatti büntetőperben felmentett „derék” külföldi befektető- menedzser elleni pert a felszámolás jogerős befejezése után a károsultak megindítják. Nem adják fel. Jó volna, ha nem csak ők lennének ilyen kitartóak a gyarmatosítók elleni küzdelemben…

 

Budapest, 2015. november 13.

Honfitársi üdvözlettel:

 

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

www.gaudinagytamas.hu