Jobbik: A Fidesz nem garantálná törvényi keretek között a közbiztonságot

Gaudi- Nagy Tamás, az Alkotmányügyi bizottság tagja és Dúró Dóra, az Oktatási bizottság tagja, valamint a Jobbik országgyűlési képviselői közös sajtótájékoztatójukon elmondták az Alkotmányügyi bizottság leszavazta a Jobbik csaknem összes módosító javaslatát, melyet a párt az alkotmány koncepcióhoz nyújtott be.

 

Gaudi-Nagy Tamás megjegyezte: az ismeretes, hogy a Jobbik az Alkotmány- előkészítő eseti bizottság munkájában nem vesz részt, miután egyértelművé vált, hogy a párt érdemi, értékes javaslatai nem kerültek be a koncepcióba. Azonban az alkotmányozásról szóló vitán ott volt és nagyon markánsan és határozottan megjelenítette a Jobbik értékeit, a nemzeti megmaradáshoz szükséges javaslatait elmondta. Hozzátette: pártja ezeket a javaslatokat módosító indítványok formájában is előterjesztette. A Jobbik 49 módosító javaslatot nyújtott be a vitaanyaghoz. A nemzeti radikális képviselő elmondta: pártja javaslatait a bizottság egy csomag formájában tárgyalta, így nem volt lehetőség a részletes pontonkénti vitára. Mindezek után a 49 indítványból mindössze egyet támogattak. Gaudi-Nagy Tamás végül kiemelt néhány indítványt, melyet nem fogadtak el: a magyar föld, valamint természeti kincsei védelme, a határon túliak szavazati joga, a közbiztonsághoz való jog garantálása, állami nyelv védelme, közjó, mint állami cél meghatározása, felsőház felállítása.

Dúró Dóra elmondta: a bizottság egyetlen módosító indítványukat fogadta el, melyet ő saját maga Bana Tibor képviselőtársával együtt adott be. Ez pedig az alkotmány módosításával kapcsolatos szabályozás, melynek értelmében, egy országgyűlési ciklusban az összes képviselő kétharmadának szavazatával lehet módosítani az alaptörvényeket. A nemzeti radikális képviselő elmondta: azt, hogy a Fidesz ezt az indítványt elfogadta, a Jobbik könyöradománynak tekinti. Valamint megerősíti a párt azon félelmeit, hogy a Fidesz párturalmi alkotmányt szeretne. Végül megjegyezte: a Jobbik nem adja fel a harcot és továbbra is részt vesznek a plenáris ülés illetve az Alkotmányügyi bizottság munkájában. A nemzeti radikális párt álszentnek tartja a Fidesz agitációját, hiszen miután a Jobbik 49 módosító javaslatot nyújtott be és ebből csak egyet fogadott el a kormánytöbbség.

barikad.hu