Indulhat a paksi erőmű bővítése

Jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást a parlament csütörtökön név szerinti szavazáson.

Az egyezmény kihirdetését a kormánypártok és a Jobbik-frakció támogatta, a jelenlévő MSZP-s, LMP-s képviselők nemmel szavaztak. Szintén nemmel voksoltak a Párbeszéd Magyarországért független képviselői, a független Ángyán József, Endrésik Zsolt és Szili Katalin, valamint a jobbikosok közül egyedüliként Gaudi-Nagy Tamás.

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők nem vettek részt a szavazásban. Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Szergej Kirijenko, a Roszatom elnöke Moszkvában január 14-én írta alá a nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről szóló megállapodást, ennek keretében két paksi erőműblokk megépítéséről is megegyeztek.

Ennek keretében Oroszország állami hitelt ad Magyarországnak az erőmű bővítéséhez. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán elmondta, megállapodtak, a részletekről: Oroszország tízmilliárd eurós hitelkeretet biztosít, a szerződést néhány napon belül aláírják.

Az új blokkok magyar állami tulajdonban maradnak. A gazdasági miniszter múlt pénteken nyújtotta be a parlamentnek az Oroszországgal kötött megállapodást. Most azért szavazhattak róla, mert a kormánytöbbség egyetlen módosító indítványt sem támogatott.