Holnap 13 gárdista jóvátételéről határoz várhatóan jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla

Kedves Honfitársaim!

Engedjétek meg, hogy a Nemzeti Jogvédő Szolgálat nevében ezúton hívjam fel a figyelmeteket egy rendkívüli jelentőségű nemzeti jogvédő per holnapi bírósági tárgyalására. 

A Fővárosi Ítélőtábla 2016. május 6-án 10 óra 15 perckor tárgyalja 13 jogsértett gárdista kártérítési perét másodfokon. A nyilvános tárgyalás helyszíne: Fővárosi Ítélőtábla, 1027 Budapest, Fekete sas u. 3. fszt. VI. ajtószám alatti tárgyaló.

A mostani tárgyalás tétje, hogy jogerőre emelkedik-e a Fővárosi Törvényszéknek az ügyben tavaly szeptemberben hozott, gárdistáknak kedvező elsőfokú ítélete, amellyel fejenként átlagosan hétszázezer nem vagyoni kártérítést ítélt meg 13 gárdistának, akiket 2009. július 4-én az Erzsébet téren brutálisan megtámadtak rendőrök, lefújtak paprika spray-vel és jogellenesen előállítottak. A Bajnai kormány időszaka alatt történt kiemelkedő súlyú jogsértést a Kúria jogellenesnek nyilvánította, csakúgy mint az Országgyűlés Emberjogi Bizottsága által 2010. december 10-én elfogadott jelentés a 2002-2010 közötti időszak jogsértéseiről

A tárgyalás korábbi szakaszáról, az elsőfokú ítéletről itt olvashatók a részletek.

A jogsértett gárdistákat dr. Borbély Andrea ügyvéd és dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd képviselik.

Az ügy arra mutat rá, hogy a 2002-2010 közötti időszak jogsértéseinek áldozatait teljes körűen még a mai napig sem részesítették jóvátételben.

Ezt a küzdelmet és a tárgyaláson elérni kívánt eredményt a mai napon végső nyugalomra helyezett Porubszky István, ismert nevén, mindannyiunk által szeretett Potyka Bá, nemzeti hős, 56-os szabadságharcos és gárdista emlékének ajánljuk.

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (wwwnjsz.hu) ügyvezetője