Hatalmi visszaélésekre ad lehetőséget a Btk. internet cenzúrára vonatkozó passzusa

2012. december 18-án, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/9246.) záróvitájában Gaudi-Nagy Tamás kifejtette:
,,Érthetetlen számunkra, hogy egy Büntető Törvénykönyv megalkotási folyamat, ami közel fél évig tartott, s amelyben hála Istennek el kell mondanom, nagyon sok olyan javaslatunk megvalósult a Jobbik részéről megfogalmazott igény a szigorításra, a Szent Korona védelmére, vagy a termőföld jogellenes átjátszásában résztvevők megbüntetése születtek rendelkezések, de amit igazán vártunk volna, s az Alaptörvény módosítása kapcsán most a termőföldről szó volt, az az, hogy ,,hatályba léptetődjenek" azok a szabályok, amely olyan közreműködők, akár ügyvédek, közjegyzők, vagy bármilyen személyek felelősségre vonását lehetővé teszik, akik az ilyen zsebszerződéseket megkötik."

Gaudi értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy miért kell a már elfogadott Büntető Törvénykönyvről az utolsó percekben is alapvető dogmatikai kérdésekben ismét úgy vitát nyitni, hogy az érdemi vitára gyakorlatilag nincs lehetőség. A Jobbik frakció legkomolyabb kritikájának Gaudi az új Btk. internet szabadságának a korlátozásával kapcsolatban megfogalmazottakat tekinti, mely szerint az elektronikus tartalom blokkolása, vagy végleges hozzáférhetetlenné tétele csak és kizárólag a gyermekpornográfiával kapcsolatos ügyekben történhessen meg. Ezt a kormány azonban kiterjesztette, amely a jogvédő képviselő szerint visszaélésekre adhat lehetőséget.

Gaudi felszólalása vágatlanul: