Gyurcsány Ferenc és bűntársai szabadok, a kormányoldal sajtója a jogvédőket támadja

Gaudi Nagy Tamás és Morvai Krisztina jogvédők, ma délelőtti sajtótájékoztatójukon az ellenük folyó koncentrált támadásról beszéltek a sajtó képviselőinek.

Gaudi Nagy Tamás és Morvai Krisztina érthetetlennek tarotta, hogy az addig őket és munkájukat korrekten bemutató HIR TV, Echo TV és a Magyar Nemzet a korábbi és a jelenlegi hatalom által terroristának minősített Hunnia csoport ügye kapcsán őket, jogvédőket is támadja.

Gaudi Nagy Tamás szerint  a  forradalom győzelme óta nem azon van a hangsúly, hogy az elmúlt nyolc  esztendő diktatúrájának jogsértéseit vizsgálják és a felelősöket megbüntessék.  Az emberi jogi bizottság jelentése a hozzáfűzött reményeket nem váltotta be, adós maradt az igazi elszámoltatást elősegítő tényfeltárással és feljelentésekre vonatkozó konkrét ajánlással.

A jelenlegi kormány felmelegítette a Szilvásy György és Draskovics Tibor koncepcióját, terroristának nevezve olyan embereket, akik pont az előbb említett miniszterek kormányának elnyomó hatalma ellen emelték fel szavukat.  Az említett sajtóorgánumok a Demokratával kiegészülve az 50-es évek koncepciós pereit előrevetítő manipulatív véleményformáló technikáját idézik fel, amikor egy pert készítettek elő és sorra jelentek meg a vádlottról lejárató cikkek és fotók.  Most nem azzal foglalkoznak, hogy miért nincs elszámoltatás, hanem a terrorista koncepción dolgozva már a jogvédőket is támadják. Mi lehet a hirtelen irányváltás oka?

Gaudi Nagy Tamás és Morvai Krisztina véleménye szerint a hatalom a kommunista időket idézve, megfelelve a 2001. szeptember  11 óta tartó, az USA által folytatott terroristaellenes doktrínájának egy olyan új törvénynek készíti elő a talajt, melynek elfogadása után Magyarországon bírói engedély nélkül lehet bárkinek a telefonját lehallgatni és  házkutatást  tartani.  Mindössze az alapján, hogy terrorista gyanús személyről van szó.  Mindez beláthatatlan következményekhez vezet a jövőre nézve.

Morvai Krisztina közölte, hogy levelet írt a HIR TV az ECHO TV, a Magyar Nemzet olvasóinak, amelynek záró szakaszában kéri őket, hogy ne feledjék az elmúlt nyolc év jogfosztásának tapasztalatait, s azt sem, hogy az azokat megvalósító rendőrök, ügyészek, bírók a helyükön maradtak, s Gyurcsány a Parlamentben ülve új mozgalmat indítva készül hatalma restaurálására. Ilyen körülmények között a nemzeti jogvédelem és a jogvédők szerepe ugyanolyan fontos, mint az elmúlt nyolc évben.  Kéri a nézőket és az olvasókat hogy ne hagyják, hogy a nemzeti újságok és televíziós csatornák folytassák az ellenük indított lejárató kampányt, amelynek egyenes következménye lehet az elmúlt nyolc év jogfosztottságának folytatódása azzal a különbséggel, hogy már nem lesz, aki kiálljon a magyarok emberi jogaiért.

Kéri továbbá, hogy ezzel kapcsolatos gondolatokat írják meg az érintett újságok szerkesztőségeinek és neki. ( morvaikr@t-online.hu)

barikad.hu