Gaudi a patriofóbokkal és az EU diktátumaival szembeni európai hazafias jogvédő ellenállásról

2018. október 18-án teltházas fórumon osztottam meg gondolataimat az európai hazafias jogvédelemről és az európai hazafias civil erők nemzetvédő, EU elleni küzdelmeiről neves jogász kollégákkal együtt (dr. ifj. Lomnici Zoltán, dr. Völgyesi Miklós, dr. Zétényi Zsolt) Szabó Anett műsorvezetése mellett. A Polgárok Házában tartott, CÖF által szervezett rendezvény "Civilitika az EU-ban avagy az intézményrendszer reformja"címet viselte és dr. Csizmadia László, a CÖF elnöke nyitotta meg.

Az eseményen megosztottuk meglátásainkat, javaslatainkat többek között arról, hogy miként lehet a hagyományos európai értékeket és nemzeteket megvédeni önvédő állami, nemzeti jogvédő és civil mozgalmi eszközökkel az EU-t irányító globalista törekvésekkel szemben és mit tehetnek a hazafias jogvédők és civilek e téren, milyen keretet adhat ennek a jövőre, magyar és lengyel kezdeményezésre megalakuló Európai Civil Együttműködés Tanácsa.

Megvitattuk, hogy meg lehet-e reformálni az EU-t vagy csak a kilépés marad, illetve kiemeltük a jövő évi európai parlamenti választás sorsfordító jelentőségét.

A fórum során a frissen elkészült alábbi című tanulmányom főbb téziseit ismertettem : "Az európai értékek és nemzeti önazonosság elleni globalista-patriofób támadások és az ellenük való védekezés nemzetállami, jogvédő és civil eszközökkel". Almási Lajos felvétele az általam előadott gondolatokat mutatja be 23 percben.

Szót ejtettem a 2006 őszi rendőrterror és az EU-Soros birodalom bevándorláspárti terrorja közötti analógiáról, az európai nemzetek jogos védelmi helyzetéről, a nemzetállamokat szétszúzni akaró háttérhatalmi törekvések elleni, összehangolt nemzetállami, jogvédő és civil mozgalmi ellenállás módszereiről, fontosságáról, az önfeladó és önvédő államokról, a patriofóbia (hazafi-ellenesség) meghatározás bevezetésének szükségességéről, a nemzeti értékeket romboló európai bírósági joggyakorlat gátlástlalan tendenciáiról, illetve az értékvédő államokat és közösségeket az "emberi jogizmus" önkényes bunkósbotjával támadó Soros hálózattal és szupranacionális szervezetekkel szembeni nemzeti jogvédő küzdelemről.

A tanulmány a fórumon részt vett jogász kollégák írásaival és lengyel hazafias szerzők írásaival együtt egy, az egész EU-ban széles körben rövidesen terjesztendő, több nyelven megjelenő, európai hazafias ellenállást erősítő jogi alapokat rögzítő kötetben kap majd helyet.

A kötet az idén júliusban már közzétett együttműködés termése (https://goo.gl/khn1QY), ennek keretében mi nemzeti jogvédők is részt veszünk Európa migrációtól és a globalista erőktől való megvédését, illetve az európai patrióták térnyerését célzó civil kezdeményezésben.

Ezen nemzeti érdekű szakmai együttműködés természetesen nem jelenti önállóságunk és pártfüggetlenségünk feladását. Egyúttal továbbra is fenntartjuk a kezdeményezés és bírálat jogát olyan esetekre, amikor a magyar érdekekért való cselekvő fellépés szükséges, de nem elégséges.

Honfitársi üdvözlettel:

dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd,

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője

www.gaudinagytamas.hu