Gaudi kiutat keresne az Európai Unióból

2013. október 14-én Gaudi-Nagy Tamás A rezsicsökkentés védelméről az európai uniós bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben címmel ellátott politikai nyilatkozattervezet (T/12173) vitájában leszögezte, „inkább azt nézzük, hogy hogyan lehet kimászni ebből az egész európai uniós csapdából”.

„Az Európai Bizottság a kötelességszegési eljárás előszobájának tekinthető lépést tett Magyarországgal szemben” – világított rá Gaudi-Nagy Tamás, majd hozzátette: „Magyarországot folyamatosan és rendszeresen szégyenpadra próbálják ültetni”. Kiemelte, hogy az Európa Tanács magyar delegációjának tagjaként ott volt a Tavares-jelentés vitájában és végigharcolta a Magyarország elleni monitorozási vitát, ahol, ahogy fogalmazott, „magukból kivetkőzött emberek” indítanak eljárást hazánk ellen.

Gaudi hangsúlyozta, hogy ne arról beszéljenek, hogy fontos-e a rezsicsökkentés, „mert mindenki tudja, hogy az”, hanem „azt vizsgáljuk meg, hogy ez a politikai nyilatkozat ebben a formában jól tükrözi-e azt, amit szeretnénk üzenni az Európai Uniónak, vagy nem.”

A radikális honatya utalt a tervezet egyik mondatára, miszerint az uniós tagságból fakadó „jogokat és kötelezettségeket a 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződés rögzíti”, és rámutatott, annak idején a képviselők úgy szavazták meg ezt a szerződést, hogy elolvasták volna, sőt, utalt a legutóbbi Alkotmányügyi bizottsági ülésre, ahol dr. Rubovszky György (KDNP) képviselőtársa elmondta, nem is adták nekik oda korábban.

„Innentől kezdve inkább azt nézzük, hogy hogyan lehet kimászni ebből az egész európai uniós csapdából” – zárta felszólalását Gaudi-Nagy Tamás.

További hírek:
http://www.facebook.com/gaudinagytamas