Gaudi behozta a Magyar Hiszekegyet a Tisztelt Házba

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik harmadik vezérszónoka a Hiszekeggyel zárta mai parlamenti felszólalását. A nemzeti hitvallás illett abba a gondolatfolyamba, amelyben a politikus az állampolgárok százezreinek igénye alapján a Szent-Korona-tanon alapuló alkotmányt tartott csak elfogadhatónak a magyarság számára.

Gaudi szerint illegitim alapokra épül az alkotmány, hiszen azt a hatályos alkotmány rendelkezéseiből levezetett jogkör alapján alkotják. Mint megfogalmazta: a normaszövegben kéne kimondani, hogy az új alkotmány megteremti az 1944. március 19-én megszakadt jogfolytonosságot, egyben sarkalatos törvényben kéne szembenézni az elmúlt 67 évben történtekkel. Hiányolta a szembenézést a történelmi múlttal. Az új alkotmánynak el kéne számolnia a kommunista múlttal is, és rendelkeznie kéne a kárpótlásról - fogalmazott a jobbikos.

hunhir.info